Egy elfeledett budapesti építész...

Berta Ferenc építész vagyok, Budapesten élek és dolgozom. M ü n n i c h A l a d á r építész monográfiáján (életrajzán) dolgozom. Feldolgozom az életét, kutatom épületeit, munkásságát. 1944-49 között valamikor elhagyta Magyarországot. 1949-ben egy Montreali templomot (Montreali Első Magyar Református Egyház) Münnich Aladár tervezte. (A terveket hivatalosan a Sydney & C.S. Comber Architects nevű mérnöki iroda készítette az épületet a I.G. Fenton Construction Ltd. nevű angol cég kivitelezte.

1944-től 1949-ig egyetlen épületéről sem tudunk Münnich Aladárnak, illetve 1950-től haláláig (1975) szintén egyetlen tervezési munkája sem követhető az építész Úrnak Kanadában.

Kérem segítségét, ha esetleg van tudomása Münnich Aladár más építészeti alkotás elkészültéről Kanadában – a montreali templomon kívül – vagy egyéb épületéről, azt ossza meg velem, hogy életrajzában publikálhassam. Építészeti alkotásai ebből az időszakból nincsenek összegyűjtve, nincsenek katalogizálva, nincsenek kutatva. Ezt próbálom jómagam most megvalósítani. ...Volt e Felesége, Gyereke (rokona) akik még élnek, és akikkel fel lehetne venni a kapcsolatot?
 
Canadaban csak akkor lehetsz építész ha van engedélyed (licence)
az pedig csak és kizárólag úgy ha ujra le diplomázik
honosittatni a diplomát csak így lehetséges
Ez az akárki Soha nem volt építész Canadaban !
A templomot Sem ez az ember tervezte az csak legendarium
Az canadai tervezés és kivitelezés
Ez az emberke max. építkezésen dolgozott
Építészeti alkotásról meg kar zagyvalni
Lehet építész volt Mo-n de Nem Canadaban !
Ennek az embernek Soha nem adtak canadai építész engedélyt
ergo ez az ember Nem építész !

Galerity! Igen, engedélyhez kötött a tervezői jogosultság. A jogosultságot felsőfokú végzettség, és gyakorlat alapján lehet kérni az aktuális Mérnöki (vagy Építész) Kamarától (mindenhol a világon, ez alól Canada sem kivétel) A diplomát amiről beszélsz nosztrifikáltatni kell. A kérdésem: sikerült az 50'-es évek Építész Kamarájának névjegyzéke alapján megállapítani, hogy sohasem volt jogosultsága? Sajnos ellent kell mondanom, a hivatkozott templom elöljárója György Attila nagytiszteletű Úr is megerősítette, hogy Münnich tervezte az épületüket. Nem "emberke" ahogy írtad, a továbbiakban szólítsuk inkább : embernek. Nem "zagyválok", távol áll tőlem, kéréssel fordultam azokhoz akik ehhez valóban értenek vagy konkrét tudomásuk van erről a magyar építészről. Köszönöm, hogy időt szántál rá és utánanéztél az Építész Kamara régi tagnévsorában
 
Oldal tetejére