Hírek Egy friss kormányzati törvényjavaslat főispánná nevezi át a kormánybiztosokat

Varga Mihály kedd délután benyújtott egy salátatörvényt Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról címmel. A 132 oldalas anyag egyik pontja az, hogy módosítják a kormánybiztosok elnevezését.
Mostantól főispánoknak fogják őket hívni.
A változtatást miniszter indoklása szerint mindezt a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében tennék.
A főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek. Az európai országok esetében is számos példát találunk korábbi korokba visszanyúló kifejezések modern kori használatára.

Az angolszász országokban több helyen a mai napig is használják a helyi önkormányzatok választott vezetőire az Alderman (a londoni City, Dél-Afrika, Kanada egyes kisebb települései) kifejezést, ami városatyát jelent és egy szép, régies, a hivatás szakralitását megragadó szinonimája a bürokratikusabb hangzású és érzelmű polgármester szónak. Hasonló példa, hogy Hollandiában a területi közigazgatásban végrehajtó pozíciót betöltőket nem tanácsosnak, hanem Wethoudernek, magyarra fordítva jogtartónak (jogbírónak) hívják
– érvelt Varga Mihály.

images.jpg
 

Csatolások

  • 1655839513185.png
    1655839513185.png
    91.8 KB · Olvasás: 5,071
  • 1655839635797.png
    1655839635797.png
    91.8 KB · Olvasás: 69
Én nem 1500 eurót keresek és olcsóbban megyek Ausztriában fogorvoshoz,mint privát ellátásban Magyarországon.
Nem értem... hogy jutottunk el a hagyományápolásos ispánhülyeségtől a fogorvosi árakig? Mondom én, hogy ez az egész csak terelés, konc, /nem Zsófia/, rágcsa, gumicsont stb.
 
Az ispánozás csak a Ludas Matyi-rajzfilmben jó.:) Van itt minden....Ispán,Orbán,fogorvos,kereseti lehetőség itt-ott...,amit csak szeretnél... :D
 
Nem értem... hogy jutottunk el a hagyományápolásos ispánhülyeségtől a fogorvosi árakig? Mondom én, hogy ez az egész csak terelés, konc, /nem Zsófia/, rágcsa, gumicsont stb.
jó kérdés ... szerintem is vissza lehetne térni a kiindulóponthoz. Miért fél az ellenzék a vármegye szó használatától?



Mert nemzeti összetartozást is jelent? Félnek ha az iskolákban esetleg otthon, a gyerekek megkérdik hova lett a többi vármegye?
 

Csatolások

  • vármegyék.jpg
    vármegyék.jpg
    248.7 KB · Olvasás: 48
Utoljára módosítva:
jó kérdés ... szerintem is vissza lehetne térni a kiindulóponthoz. Miért fél az ellenzék a vármegye szó használatától?



Mert nemzeti összetartozást is jelent? Félnek ha az iskolákban esetleg otthon, a gyerekek megkérdik hova lett a többi vármegye?
Sajnos a magyar gyerekeket nem érdekli csak a Marvel szuperhős és hasonlók.... ami régen volt (születésük ideje előtt,arra történelmileg úgy tekintenek,mintha az őskorban lett volna...időszámításunk előtt több millió vagy milliárd évvel ezelőtt....
Persze ha apu vagy anyu nem fizeti be a következő csekket ŐK is pillanatok alatt visszakerülhetnek akár a középkorba is,ahol se internet se elektromos áram vagy akár vezetékes víz se létezett,....:D
 
Az egyhangú szavazás eltörlése, a vétójog megszüntetése a cél az EU-ban.
Orbánék ezzel is visszaélnek.

JÚNIUS végén szavaznak róla.

Támogassák a petíciót!

Itt az elérhetősége:

németül

angolul
 
Utoljára módosítva:
Félnek ha az iskolákban esetleg otthon, a gyerekek megkérdik hova lett a többi vármegye?
Legalább megtudják hogy a magyar királyság nem csak dicsőséges eseményekből állt...
Lehet hogy a vezetőinknek nem a mai gyerekekkel kellene visszaállíttatni azt amit a vezetők elődei elvesztettek.
 
ezen az állításon, kényelmesen hátradölve mosolyogni lehet .... feltéve ha ismerjök a háttérinfókat is, például:

"A Wien Energie 92 százalékkal emeli meg ősztől a lakossági távhőszolgáltatás tarifáit"
Porfelhőbe burkolództak Lázár Janó Bécset utolérő látomásai...


Vigyázz nehogy hanyatt essél. ;)
 
Utoljára módosítva:
" Minél messzebb távolodik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják. " - George Orwell.
" Sokkal könnyebb az embereket hülyíteni, mintsem meggyőzni őket, hogy hülyítve vannak. " - Mark Twain
(lassan már nincs értelme érvekkel jönni mert az nem nagyon érdekel senkit)
Maradnak a szlogenek és közhelyek.
 
Jelmez bál lesz az ország

Mivel nincs média ami ellentmondani ezeknek a maskaráknak így bátran menetelnek ....
Hiszen a rendszerváltásnál is felbukkantak ezek az anakronisztikus öltözékek de, akkoriban egy szűk kör próbálta viselni és eléggé viccees hír volt.
 
igen-igen ... ez nem a hanyatló nyugat, ahol Kolumbusz Kristófot ábrázoló szobrokat vagy Lee tábornok szobrát is eltüntetik
Klasszul összeboronáltad.
A kommcsiktól lopott "hanyatló nyugat" kifejezéssel nevettetitek ki
magatokat, közben a segged kilóg a nadrágból.
 

+ 1 millió alkoholista.




 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére