egy ilyen oldal nem maradhat üresen,

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt ismeritek ugye, hogy egy országúton, szembe forgalommal haladó autós hallgatja a rádióján a híreket, miszerint egy autósról figyelmeztetnek, aki a forgalommal ellentétesen igyekszik haladni.
Erre az autós reakciója: "mit egy? száz!!!"

Hát így vagyok a bolondsággal én is, bolondnak lenni legalább egy csipetnyit, bolondozni jó! Osho-nak van egy nagyon jó hozzáállása(nem tudom szó szerint idézni, de ez a tartalma):
Az egész világ bolond, ennél bolondabb már nem leszel!

Régen a bolond megengedhette magának a király mellett a legmerészebb kritikát is, nem fejezték le!
 

senga1970

Állandó Tag
Állandó Tag
A bolondság is relatív, mint minden az életben. Viszont középszerűnek lenni a legrosszabb. A szürke a legsemlegesebb szín. Akkor inkább legyek piros, vagy lila, de ne szürke. Inkább nézzenek bolondnak, mint hogy szürkén éljem a napjaimat. Ez nem jelenti azt, hogy feltűnőnek kell lenni, de nem kell a tömegben eltűnni. Valamiben legyek más, valamiben legyek bolondabb mint az átlag.
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy idézet, amit hozzáállásában közelinek érzek magamhoz:

"Osho: 209. Bolondság

Azok a Pillanatok, amikor úgy érzed, hogy amit teszel, az bolondság, azok a bölcsesség nagyon ritka pillanatai.

A keresés állapotában lenni bolondság, mert amit keresünk, az már a miénk. Meditálni bolondság, mert a meditáció a nem-cselekvés állapota. Kérdezni bolondság, mert a válasz nem érkezhet kívülről, csupán a saját szívedből. Tulajdonképpen nem érkezhet válaszként sem - fejlődéském érkezik. Virágzás lesz, lényed kivirágzása.
De azok a pillanatok, amikor úgy érzed, hogy amit teszel, az bolondság, azok a bölcsesség nagyon ritka pillanatai. Nem érezheted mindig bolondnak magadat, különben megvilágosodsz!
A zen hagyományban ez az eset ismétlődik újra és újra, minden korban minden mesterrel: valaki jön, és azt tudakolja, hogyan válhat buddhává, mire a mester erősen megüti - mert a kérdés bolondság. Olykor megesik, ha az érkező valóban készen áll, és a határvonalon van, hogy a mester első ütésére az illető megvilágosodik. Képes volt arra, hogy meglássa az ütésben: bolondság volt megkérdezni, hogyan válhat buddhává, mert már az!
Ezek a dolgok lassan-lassan minden keresővel megtörténnek. Miközben meditálsz, hirtelen megjelenik egy fénysugár, és látod, hogy ez bolondság. De az a bölcsesség egy nagyon ritka pillanata. Csupán egy bölcs ember érezheti magát bolondnak. A bolondok sosem érzik, hogy bolondok; azt gondolják magukról, hogy bölcsek. Ez a bolond ember definíciója: azt gondolja magáról, hogy bölcs. A bölcs ember pedig az, aki felismeri, hogy minden bolondság."
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Vannak még furcsa dolgok, s még furcsább esetek...

A judaizmusról beszélt, a poznani iskolákban, sőt zsidó isten tiszteleteket is tartott az a férfi, akiről kiderült, hogy egyáltalán nem rabbi, írja a BBC a lengyel médiára hivatkozva. Azt állította, hogy Jacoob Ben Nistellnek hívják és az izraeli Haifából érkezett. Jacek Niszczota a valódi neve, ráadásul katolikus.
"Hívatása", tanult mestersége szakács, aki szőke haját és szakállát is befestette feketére. A Glos Wielkopolski lap buktatta le a férfit, miután szerepelt egy tévéinterjúban, valaki pedig felismerte szülővárosában, Ciechanowban. A magát rabbinak kiadó férfi azóta felszívódott. Alicja Kobus, a poznani zsidó közösség vezetője azt mondta, hogy fel sem merült bennük, hogy le kéne ellenőrizni a férfi személyazonosságát.
Elmondása szerint becsüli is az elszántságát, hogy többek között izraeli rádiókat hallgatva megtanult héberül. Senkinek kárt nem okozott, munkájáért egyetlen zlotyt sem fogadott el.
*
Ide illik kedvenc nótám, Halász Judit előadásában:


Az ál rabbi igazi kárt nem csinált, csak "egy kicsit rosszalkodott", ez viszont tömören: emberek félrevezetése.
 

Laza-c

Új tag
Európai tévhitek és cáfolataik
Ausztria:
– Igaz-e, hogyha csatlakozunk, újra Monarchia lesz?
– Nem, csak a soproni fogorvosok tartoznak majd osztrák fennhatóság alá.
Belgium:
– Igaz-e, hogy minden belga pedofil vagy sorozatgyilkos?
– Nem, de semmi más említésre méltó nem történik velük.
Dánia:
– Igaz-e, hogy Dánia nagy része legóból épült.
– Nem, de mégis úgy néz ki.
Finnország:
– Vannak-e asztalosok is Finnországban, vagy mindenki telefonszerelő?
– Nem, még vannak asztalosok, akik a Nokia szaunákat gyártják például. Franciaország:
– Igaz-e, hogy a franciák csak franciául hajlandóak beszélni?
– Nem, de abban sincs sok köszönet, ha a többi nyelven beszélnek. Görögország:
– Igaz-e, hogy Görögország fővárosa Last minute?
– Nem, de már fontolgatják Athén átkeresztelését.
Hollandia:
– Igaz-e, hogy minden holland drogos vagy piroslámpás házban dolgozik? – Nem. 3% tulipánt termeszt vagy fapapucsot készít.
Írország:
– Igaz-e, hogy az egész ország tök zöld?
– Nem. Az ajtók színesek.
Luxemburg:
– Létezik-e egyáltalán Luxemburg?
– Létezik, de elfér egy tekercs filmen.
Nagy-Britannia:
– Igaz-e, hogy az angolok azért vezetnek a baloldalon, mert részegek?
– Nem igaz, de csak az okozati összefüggés hiányzik.
Németország:
– Igaz-e, hogy Németország egyszer már megvalósította az Európai Uniót? – Igaz, de népszavazás helyett villámháború volt, és Nagy-Britannia sem csatlakozott.
Olaszország:
– Igaz-e, hogy az olaszok elhullott macskát tesznek a pizzába?
– Nem igaz. Ők maguk ölik meg.
Portugália:
– Igaz-e, hogy az egyetlen híres portugál is olasz volt?
– Nem igaz. Nem volt híres portugál.
Spanyolország:
– Igaz-e, hogy a polgárháború azért húzódott el olyan sokáig, mert a csapatok minden nap 12-től 5-ig sziesztáztak?
– Nem, viszont a nők nagy többsége bajuszos.
Svédország:
– Lapra szerelhetőek-e a Grippen vadászgépek?
– Igen, az Ikea-ban a 12B polcon találod meg
 

Laza-c

Új tag
A részegség 5 fokozata
1. fok – BÖLCS
Hirtelen szakértője leszel minden témának, ami felvetődhet az egész Univerzumban. Tudod, hogy mindent tudsz, és azt a tudást át akarod adni mindenkinek, aki meghallgat. Ilyenkor mindig IGAZAD van. Természetesen mindenki, akivel beszélsz, TÉVED. Ez érdekes vitához vezet olyan esetekben, amikor mindkét vitapartner BÖLCS.
2. fok – JÓKÉPŰ
Ilyenkor döbbensz rá, hogy Te vagy a LEGJÓKÉPŰBB személy az egész kocsmában és tetszel az embereknek. Odamehetsz minden vadidegenhez, mert tudod, hogy tetszel neki, és beszélgetni akar veled. Tartsd eszedben, hogy még mindig BÖLCS vagy, és így ezzel az idegennel bármiről el tudsz beszélgetni.
3. fok – GAZDAG
Hirtelen tudatára ébredsz, hogy te vagy a világ LEGGAZDAGABB embere. Meghívhatod egy italra az egész kocsmát, mert egy páncélautó, tele pénzzel vár rád a parkolóban. Fogadhatsz is, mert még mindig BÖLCS vagy, így minden fogadást megnyersz. Bármilyen összegben fogadhatsz, mert Te vagy a LEGGAZDAGABB.
4. fok – GOLYÓÁLLÓ
Kész vagy megküzdeni akárkivel, különösen azokkal, akikkel fogadtál vagy vitatkozol. Senki sem tud megsebezni. Odamehetsz bárkihez, akik természetesen, szeretnek Téged, és kihívhatod őket, akár tudáspróbára, akár fogadásra, akár verekedésre. Nem kell félned, hogy veszítesz, mert BÖLCS vagy, mert GAZDAG vagy, mint Dáriusz, és mert JÓKÉPŰBB vagy bárki másnál.
5. fok – LÁTHATATLAN
Ez a részegség utolsó foka. Ilyenkor bármit megtehetsz, mert egyszerűen SENKI SEM LÁT. Táncolhatsz az asztalok tetején, hogy lenyűgözd azokat, akik tetszenek neked, mert a többiek úgysem látnak. Láthatatlan vagy azzal szemben is, aki meg akar Téged verni. Sétálhatsz az utcán, és énekelhetsz torkodszakadtából, mert senki nem lát és hall, és mert még mindig Te vagy a LEGBÖLCSEBB a világon.
 

Laza-c

Új tag
Érdekesség.

Az Eagle Rock középiskola diákja nyerte el az első díjat az 1992 év április. 26-án megrendezett Idaho Falls középiskolai Tudományos Konferencián. A dolgozatával azt akarta bemutatni, mennyire rá vannak már hangolódva az emberek a tudománnyal való handabandázásra, és a környezet lerombolásától való félelemre. Elkészített egy felhívást a „dihydrogén monoxide” vegyület betiltására, és utána megnézte, mennyire tudja meggyőzni az embereket, hogy aláírásukkal támogassák.

A betiltás támogatására a következő okokat hozta fel:
1. a vegyület erőteljes izzadást és hányást képes okozni
2. a savas esők egyik fő komponense
3. gáznemű halmazállapotban égési sérüléseket okozhat
4. nagy mennyiségű belélegzése fulladást okoz
5. hozzájárul a természet eróziójához
6. erősen csökkenti az autófékek hatékonyságát
7. kimutattak rákos daganatokban.

A diák 50 embert kért fel a betiltást sürgető felhívás aláírására.

Negyvenhárom (43) aláírta.
Hat (6) azt mondta, még gondolkodik.
Egy (1) tudta mindössze, hogy a vízről van szó……

(Te aláírtad volna????)
 

Laza-c

Új tag
A vámpír találkozik a barátjával, és mondja neki:
– Hallom, szigorú diétát írt fel az orvosod…
– Igen… ezentúl csak vérnarancsot ehetek.
 

Laza-c

Új tag
Érdekességek, amiket az ember sosem tudna meg, ha nem lennének gyerekei:

– Egy dupla méretű vízágyban elegendő víz van hogy egy 200 négyzetméteres lakást 12 centi magasságig ellepjen.
– Ha hajlakkot fújsz szőrcicákra, és utána átgörkorizol vagy rollerezel
rajtuk, akkor begyulladnak.
– Ha egy pórázt tekersz a csillár ventilátorára, akkor a ventilátor motor
nem lesz elég erős ahhoz, hogy egy 21 kilós, Batmannak öltözött gyereket
megpörgessen.
– Ha fékfolyadékot Clorox nevű háztartási tisztítószerrel keversz, akkor
rengeteg füstöt kapsz eredményül.
– Bizonyos lego építőelemek sérülés nélkül keresztül tudnak jutni egy négy
éves homo sapiens emésztőrendszeren.
– Mindegy mennyi zselét keversz a fürdőmedencébe, nem fogsz tudni járni a vízen
– A benzintartályba került üveggolyók tömérdek furcsa zajt tudnak okozni
vezetés közben.
– A mosógép centrifugálásától a földigiliszták nem elszédülni fognak…
– Az autód kazettás magnója perselynek kicsi, s a magnót is rongálja
– Bármennyi WC is van az otthonodban, sosem elég…
– Nincsenek is törhetetlen szemüvegek és poharak
– Ha az ember bedug valamit – pl. egy üveggolyót v. borsószemet – az orrába, akkor az ki tud jönni a száján. És fordítva.
– Folt tiszítók nem is viszik ki a hányás foltját a szőnyegből. Az ágyszivacsból sem. A szagát sem veszi el semmi.
– A graffitit a gyermek találta fel
– Mély alvás közben is jó a gyermek hallása. Főként, ha a szülők szeretkeznek.
– Ha csendben és gyorsan csináljátok, akkor a megérzésére hagyatkozik….
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Európai tévhitek és cáfolataik
Ausztria:
– Igaz-e, hogyha csatlakozunk, újra Monarchia lesz?
– Nem, csak a soproni fogorvosok tartoznak majd osztrák fennhatóság alá.
Belgium:
– Igaz-e, hogy minden belga pedofil vagy sorozatgyilkos?
– Nem, de semmi más említésre méltó nem történik velük.
Dánia:
– Igaz-e, hogy Dánia nagy része legóból épült.
– Nem, de mégis úgy néz ki.
Finnország:
– Vannak-e asztalosok is Finnországban, vagy mindenki telefonszerelő?
– Nem, még vannak asztalosok, akik a Nokia szaunákat gyártják például. Franciaország:
– Igaz-e, hogy a franciák csak franciául hajlandóak beszélni?
– Nem, de abban sincs sok köszönet, ha a többi nyelven beszélnek. Görögország:
– Igaz-e, hogy Görögország fővárosa Last minute?
– Nem, de már fontolgatják Athén átkeresztelését.
Hollandia:
– Igaz-e, hogy minden holland drogos vagy piroslámpás házban dolgozik? – Nem. 3% tulipánt termeszt vagy fapapucsot készít.
Írország:
– Igaz-e, hogy az egész ország tök zöld?
– Nem. Az ajtók színesek.
Luxemburg:
– Létezik-e egyáltalán Luxemburg?
– Létezik, de elfér egy tekercs filmen.
Nagy-Britannia:
– Igaz-e, hogy az angolok azért vezetnek a baloldalon, mert részegek?
– Nem igaz, de csak az okozati összefüggés hiányzik.
Németország:
– Igaz-e, hogy Németország egyszer már megvalósította az Európai Uniót? – Igaz, de népszavazás helyett villámháború volt, és Nagy-Britannia sem csatlakozott.
Olaszország:
– Igaz-e, hogy az olaszok elhullott macskát tesznek a pizzába?
– Nem igaz. Ők maguk ölik meg.
Portugália:
– Igaz-e, hogy az egyetlen híres portugál is olasz volt?
– Nem igaz. Nem volt híres portugál.
Spanyolország:
– Igaz-e, hogy a polgárháború azért húzódott el olyan sokáig, mert a csapatok minden nap 12-től 5-ig sziesztáztak?
– Nem, viszont a nők nagy többsége bajuszos.
Svédország:
– Lapra szerelhetőek-e a Grippen vadászgépek?
– Igen, az Ikea-ban a 12B polcon találod meg
*
Érdekes.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
A "király bolondjának" mindent lehet, sőt az igazat is megmondhatja!

Ebben az országban, ennek a kormánynak, mindenki megmondja a tuttit, azt, hogy mihez tartás végett mit kellene és mit ne tenniök.
S, ők játszák a siketet, a vakot. A némát nem, mert minden közszolgálati csövön osszák a saját meggyőződésüket, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép és ők mindennel meg vannak elégedve.
S, mi?!
Maradunk a "bolond" poziciójában?! Megmondjuk, ordítjuk - de semmi, de semmi nem változik.
Pontosítok. Úgy, ahogyan jelenlegi kormányunknak ínyére és kedvére van, minden marad a régiben.


Kérdésem az, hogy meddig?
(Egy bolond a sok közül sk.)
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahogy látom itt sok minden változott .... Nemrégiben olvastam egy orosz siker könyvet Zsoltüj Dóm a címe. Az oroszban ez számos dolgot jelent, de többek közt (Sárga ház) a Bolondok Házát is.. Nos valahogy úgy mint itt ez sem olyan Bolondok Háza?? Lehet, hogy szélnek eresztették a bolondokat mint Lipót mezőről.. Bár itt azt hiszem telekspekulációról szó sem lehet.. Biztos politikusnak álltak legalábbis a közéletet elnézve simán ott a helyük.. Vagy Ők csak műbolondok?
Mint az akváriumi cápák, foguk, méretük mint a szabadon élőké, de ott van az a fránya üvegfal....
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
El vagyok keseredve!
Számosaknak itt lenne a helyük, s ehelyett topíc bérletüket lobogtatva dühöngenek a Fórum nem arra kijelölt részén....
Vagy ez sem a kijelölt?.....
*
Kedves Prominor!
Igenis ez kijelölt oldal, itt elmondhatjuk a véleményünket, hiszen, mint fentebb jelöltem is, vizuális módon is, ez itt lehet(ne) akár a "bolondok oldala" is. S, mint tudjuk, egy bolond mindig megmondhatjua a véleményét, hiszen mások szerint "bolond".
Az igazság viszont az, hogy igenis helyén van annak a "vélt bolondnak" az esze, méghozzá nagyon is.
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Na jó.. ezt én nem értem.. Nem az a bolond, aki bolond, mert az csak vélt bolond... Lehet, hogy az a bolond, aki nem hiszi el amit a bolond mond , mert azt hiszi azt csak egy bolond mondja?.... Na jó ebbe bele lehet bolondulni...
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Na jó.. ezt én nem értem.. Nem az a bolond, aki bolond, mert az csak vélt bolond... Lehet, hogy az a bolond, aki nem hiszi el amit a bolond mond , mert azt hiszi azt csak egy bolond mondja?.... Na jó ebbe bele lehet bolondulni...
*
Kedves Prominor!
Egyre koncentrálj, kérlek: Mátyás király bolondjára. Ő aztán mindent megmondhatott, fejvesztés nélkül, hiszen "bolond", de ennek ellenére Mátyás nagyon is adott a véleményére. Aztán vannak az egyszerű bolondok, akik szerencsétlenek betegek, no az ő véleményük az ő véleményük, azzal nem foglalkozom. Vannak viszont olyan BOLONDOK, akik sajna kormányunk --masszív tagjai-- azoknak a véleményével muszáj foglalkoznom, mert azoknak a tette, de legfőképpen tetteik következményei húsomba vágódnak, mélyen érintenek, ha szépen akarnám magam kifejezni.
Ez van kedves Prominor. Szerintem Te is csapod/vágod ezt a témát, csak úgy teszel, mintha nem értenéd.
Ennél SOKKAL furmányosabban forog a Te agyad is, erről már többször bebizonyosodtam! Ha szándékodban volt kifogni rajtam, no ezért nem sikerül. Mert tudom, hogy nagyon is okos vagy. Úgy, hogy adok a Te véleményedre, bármit terjesztünk is önmagunkról. Igazam van-é?!
:rohog:
 
Oldal tetejére