EGY KÜLFÖLDI RENDŐR IGY BÁNIK A HAJLÉKTALANOKKAL

Hogy is van ez egészen pontosan? Arról van szó, hogy ameddig itthon arról beszélgetünk, hogy törvényben tiltják az életvitel szerinti utcán való élést, addig a hanyatló nyugaton egészen más a helyzet.


A hét híre nem más, mint hogy immár a második hajléktalan embertársunk áll a bíróság elé szörnyűséges bűne miatt ami nem más, mint hogy más hajlék nem lévén az utcán húzta meg magát. Az előző bírósági történetről már beszámoltunk, itt el is olvashatja, de röviden:

Az a gödöllői hajléktalan, aki amúgy korábban mérnökként dolgozott, de elvesztette a lakását bűnösnek találtatott hajléktalanság vádjában és bizony bilincsben végezte.

A férfit kedden kora este igazoltatták a rendőrök, amint a gödöllői Kossuth Lajos utcában egy padon ült. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy hajléktalan életmódot folytat, őrizetbe helyezték és bilincsben a Gödöllői Járásbíróságra szállították.

A kirendelt ügyvéd szerint a hajléktalan férfi nem problémás, a bíróság előtt tett vallomása alapján pedig éppen a balhét akarta elkerülni azzal, hogy nem volt hajlandó hajléktalan szállóra menni.

Nos a második áldozat egy 5 hónapja utcára került budapesti hölgy, aki egyébként korábban köztisztviselőként dolgozott, de egy családi tragédia miatt az utcára került.

Ameddig a hatalom a rendőreinket arra kényszeríti, hogy “begyűjtsék” az utcán élőket. Érdemes megnézni, hogy külföldön hogy is megy ez a dolog:



la-171296-me-0320-skidrowdecline-bwd012.jpg-20120906.jpg
 
43952132_2301140816800880_3757345237169602560_n.jpg

-
Úgy látszik megindult egy hajtóvadászat Magyarországon.
Először a rászorulok érdekeit védő NGO-k munkáját szorították meg törvényekkel;
most meg ráveti magát a kormány a teljesen védtelenekre;
kilakoltatások, aztán az utca "megtisztítása a férgesétől"
-
E mögött egy terv van, nevezzük "Orbán-terv".
-
Nekem feltűnik, hogy az összes rendőr kopasz. :(
 
Imádom, ahogy némelyek leveszik a keresztvizet a rendőrökről, gúnyolódnak rajtuk és egy percig sem gondolnak bele, hogy nekik sem tetszik, hogy vegzálniuk kell a hajléktalanokat.
Ha használnátok a józan paraszti eszeteket, akkor rájönnétek, hogy a rendőrök nem akarják a hajléktalanokat inzultálni. Mennyi volt eddig? Pár eset? Most komolyan azt hiszitek, hogy Mo-n összesen ennyi a hajléktalanok száma?

A másik pedig: a rendőrök a mindenkori kormányt szolgálják. Már ha szolgálják. Legyen az MSZP, Fidesz. Parancs uralmi rendszer van. Akinek nem tetszik, az leszerel. És igen: leszerelnek. Aki csak egy percig is elhiszi a propaganda hülyítést, hogy a rendőri állomány teljes, az olyan mélyen van fejjel a homokba, hogy a büdös életbe ki nem keveredik onnan.
Nem titok: háromszor-négyszer annyian szerelnek le, mint amennyien felszerelnek. És nem az öregek, hanem a fiatalok.
 
Imádom, ahogy némelyek leveszik a keresztvizet a rendőrökről, gúnyolódnak rajtuk és egy percig sem gondolnak bele, hogy nekik sem tetszik, hogy vegzálniuk kell a hajléktalanokat.
Ha használnátok a józan paraszti eszeteket, akkor rájönnétek, hogy a rendőrök nem akarják a hajléktalanokat inzultálni. Mennyi volt eddig? Pár eset? Most komolyan azt hiszitek, hogy Mo-n összesen ennyi a hajléktalanok száma?

A másik pedig: a rendőrök a mindenkori kormányt szolgálják. Már ha szolgálják. Legyen az MSZP, Fidesz. Parancs uralmi rendszer van. Akinek nem tetszik, az leszerel. És igen: leszerelnek. Aki csak egy percig is elhiszi a propaganda hülyítést, hogy a rendőri állomány teljes, az olyan mélyen van fejjel a homokba, hogy a büdös életbe ki nem keveredik onnan.
Nem titok: háromszor-négyszer annyian szerelnek le, mint amennyien felszerelnek. És nem az öregek, hanem a fiatalok.

Nem csoda, hogy eddig kevés eset volt hiszen a törvényt pár napja hozta létre a kormány a 2/3-os erejével egyetlen óra leforgása alatt.
-
Nem akarok általánosítani de mindenki tettes aki a Fideszre szavazott,
Ne gyere nekem azzal, hogy parancsot hajtanak csak végre,
Ez a fajta kimagyarázás Hitler ota nem fog.
A rendőrök is emberek nem pedig masinák akiket dróton lehet mozgatni.
Nincs náluk szakszervezet vagy valami hasonló ahol diskurálni lehetne a témát?
-
Örömmel hallom, hogy a rendőrök sem hagyják, hogy a rossz politika a hátukon legyen végrehajtva.
 
Most komolyan azt hiszitek, hogy Mo-n összesen ennyi a hajléktalanok száma?

A hajléktalanokat érintő intézkedés egyik célja, hogy létrejöjjön egy hivatalos nyilvántartás azokról akik jelenleg az utcán élnek. A másik része, hogy az utcán élő embereket arra ösztönözik, vegyék igénybe a rendelkezésre álló szálláshelyeket, pedig a szociális ellátások jobb megszervezéséhez vezet.
 

-
"Mi úgy gondoljuk, hogy az embereknek nincs joguk az utcán élni" (Zoltán Kovács)
-
Akinek nincs háza, nem tud magának egy lakást bérelni annak nincs létjogosultsága? :(
-
Ha egy nincstelen ember még az utcán sem lehet szabadon
akkor mi a szart ér a magyar állampolgárság!?
 
Utoljára módosítva:

-
"Álljak fel mert különben 160 euro büntetést kell fizessek" - fenyegették a rendőrök a videoban látható nénit.
 
Megvan kicsoda xifre. Ő Rétvári Bence. :) (a hozzászólását már nem tudtam beidézni) Ezt ugyanis az ő szájából hallottam az RTL Klub tegnap esti híradójában.
 
Egy apro problemam van a cikkel.

A video meggyozott arrol, hogy itt nem a hajlektalanokkal valo kegyetlen banasmodrol van szo.
Latszolag arrol, de a cikk iroja sok idot tolthetett el azzal, hogy ilyen vvideot talaljon, ahol egy kommandos embersegesen banik egy hajlektalannal.

A szepseghiba annyi, hogy Guatemala nem az az orszag, ami errol hires.
A vilag 50 legveszelyesebb varosa(ahol a legtobb emberoles tortenik) jellemzoen kozep-amerika, es a karib szigetek.
Furi hogy ezt hoztak peldanak.
Sokan persze tapsolnak hozza!
 
Megvan kicsoda xifre. Ő Rétvári Bence. :) (a hozzászólását már nem tudtam beidézni) Ezt ugyanis az ő szájából hallottam az RTL Klub tegnap esti híradójában.

Miért baj ha meglátjuk a szociális szolgáltatók és a hatóságok hogyan vannak felkészülve a probléma megoldására.
 

-
A video nem egy hajléktalanról szol (meg sem kéri a rendőr) hanem egy részegről, aki egy trafik előtt telepedet le egészségügyi okokból és nyilván magatehetetlen.
-
A két rendőr naponta több ilyen "bevetésen" kénytelen részt venni,
Németországban 2,5 millió alkoholista van, mégis igy beszélnek velük.
 
Egy apro problemam van a cikkel.

A video meggyozott arrol, hogy itt nem a hajlektalanokkal valo kegyetlen banasmodrol van szo.
Latszolag arrol, de a cikk iroja sok idot tolthetett el azzal, hogy ilyen vvideot talaljon, ahol egy kommandos embersegesen banik egy hajlektalannal.

A szepseghiba annyi, hogy Guatemala nem az az orszag, ami errol hires.
A vilag 50 legveszelyesebb varosa(ahol a legtobb emberoles tortenik) jellemzoen kozep-amerika, es a karib szigetek.
Furi hogy ezt hoztak peldanak.
Sokan persze tapsolnak hozza!

Nyugaton nem a rendőrség szokott a hajléktalanokhoz menni hanem a segélyszolgálatok ezért fogsz kevés felvételt találni ahol öt rendőr és két rendóraütő igazoltat egy hajléktanalt ami semmit sem követett el azon kívül, hogy létezik.
-

-
A film Bremenben készült, egy Romániai család 4 gyerekkel, egy fiatal fiu Lettországbol, egy volt mérnök Németországból aki büszkeségből nem kérvényez meg segélyt ami az alapmegélhetést biztosítaná, ink. lakbér, volt kioszk-tulajdonos Lengyelországból akinek levágták a lábfejét mert részegen leesett a bicikliről és elfagyott a lábujja ....
-
Tudod, hogy mi az érdekes?
Nincsenek államilag elrendelt és finaszirozott gyűlöletet szító plakátok.
 
Utoljára módosítva:
https://streamable.com/vg3y7
-
"
hogy államilag nem törődnek a szerncsétlenekkel, hagyják őket továbbra az utcán ... éppen elnézem a rendörnő kicsit megrugdossa a az alkeszt és kezdődik a beszélgetés ....

Igen a lábát mozgatta meg a rendőr nő mert a férfi aludt és a válla nem volt hozzáférhető.
Ahhoz fölé kellett volna hajolnia ami igazán indiszkrét lett volna.
A videó egy alkoholistáról szolt nem hajléktalanról, aki elzárta a kioszk bejáratát, akadályozta boltos munkáját és a tetejében magatehetetlen volt. Ezért rendőrség.
-
Egy kijózanító szoba minden rendőrségen van ha jól tudom Magyarországon is és a részegség nem számít bűncselekménynek.
-
Németországban a náci idők óta a segélyszervezetek privát kézben vannak, nem államiak.
Azért, hogy egy párt ne sajátíthassa ki magának az emberiességet, hazafiságot.
Ne legyen olyan, hogy "Mit adott nekünk a párt" és a többi az 50-es évekböl ismert plakát.
-
A Fidesz ezt most is kihasználja mind Hitler, alapvető élelmiszert (krumplit tejet osztogatott) a választások előtt. (Négy évvel korábban még adómentes pálinkát évi 50 liter/fö)
-
vac_top_story_lead.jpg

-
image.aspx

-
Ez egy demokratikus országban jogellenes lenne!!!
Még hogy nem történt jogellenesség a választások idején!
-
A "Szent Erzsébet Utalvány" a lakosság szemében Orbán Viktor privát ajándéka...
-
Az állam feladata a peremfeltételek és az egyenlő elosztás biztosítása, nem a jótékonyság.
-
Egyébként miért nem nézted meg a többi videót, ott látni kik támogatják a szegényeket.
Az állam nyújt szociális támogatást de nem diszkriminálja akik nem élnek vele.
-
Szociális segélyt csak teljesen átvilágított polgárok kapnak. "gläserne Bürger" mert az mindenki pénzéből van, azzal nem élhet vissza senki.
-
Ehhez mindent el kell mondjál magadról, és mindent igazolnod kell. De nemcsak magadról hanem a közvetlen hozzátartozóidról is ami túl sok számos ember számára, inkább lemondanak az állami támogatásról.
-
Privát szervezetek nem kérdeznek semmit, ök látják személyesen milyen helyzetben vagy.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,194
Tagok
615,635
Legújabb tagunk
Dr. Árnyasné Rizsák Orsol
Oldal tetejére