Egy kanadai bolt biztonsági kameráival forgatták az év vígjátékát

Mint a filmtörténet zseniális alkotásai közül oly sok, ez a film is viszonylag egyszerű alaphelyzetből indít.

Egy boltban lopáson kapnak egy fiatal párt a kanadai Edmonton-ban. A történetbe azon a ponton csatlakozunk be, amikor a pár férfi tagja már feltartott kézzel áll egy, a kanadaiakra jellemzően joviális közeg, és egy, a rendőrnél fenyegetőbbnek tűnő civil előtt. Itt máris felhívnám a figyelmet a legjobb mellékszereplőnek járó Oscarra nagyon is esélyes eladóra, aki minden mozdulatával újabb és újabb rétegeket ad hozzá a filmhez.



A film a burleszk egyszerű eszközeivel él, kezdve a nyitójelenet csúcspontjától, amikor a pár férfi tagja lovagiasnak nem nevezhető gesztussal a csaját a rendőrre lökve próbál meglógni a boltból, hogy aztán
  • bemeneküljön egy bezárt raktárba;
  • onnan visszarohanjon a boltba;
  • ahol egy zacskó tökmaggal próbálja felvenni a harcot az ekkor már sokkolót rántó rendőrrel.
edmonton_dobalas.gif

Legyen elég annyi, hogy a végén már öt felfegyverzett rendőr kell a gyanúsítottak elfogásához, pedig még csak a boltból se sikerült kijutniuk. Nézzék meg elejétől a végéig, nem fogják visszakérni ezt a 154 másodpercet az életükből.

444.hu
 
Meg szerencseje van a fickonak hogy nem lottek meg, vagy le.
Rendore tamadni nem valami eletbiztositas.
 
Utoljára módosítva:
0:54-nél mitől esett el a fickó?
amúgy nincs benne semmi érdekes vagy burleszk.
Talán hogy a női tag felmászik valami magasra.Hogy elbújjon
Pár kockával arrébb.Mint az túlérett gyümölcs lehulljon az égből.
 
Valószínű hogy a szellőző rácsa nem bírta a nő súlyát és leszakadt...
Igen tapogató válasz.Pedig a kérdésemben benne volt a válasz.
Na és mitől hullott le a nő mint az érett gyümölcs a fáról?a Gravitációtól?
Ennél biztonságosabb válasz nincs. igen a gravitációtól attól szoktak lefelé hullani a dolgok.
Becsapós volt a kérdés.Nem várt választ
Ha újra megnézed a hullást nem rács hanem egyszerű álmennyezet lemezek
a kis lüke azt hitte elbírja hisz gyakran nikecell(hungarocell) lemezek csak dísz
A gravitációtól hullott le a tetovált lány.
 
Utoljára módosítva:
Igen tapogató válasz.Pedig a kérdésemben benne volt a válasz.
Na és mitől hullott le a nő mint az érett gyümölcs a fáról?a Gravitációtól?
Ennél biztonságosabb válasz nincs. igen a gravitációtól attól szoktak lefelé hullani a dolgok.
Becsapós volt a kérdés.Nem várt választ
Ha újra megnézed a hullást nem rács hanem egyszerű álmennyezet lemezek
a kis lüke azt hitte elbírja hisz gyakran nikecell(hungarocell) lemezek csak dísz
A gravitációtól hullott le a tetovált lány.
Direkt kihagytam ezt a választ..:)
Mert egy másik fórumban itten a gravitációt is tagadták ..úgy gondoltam kihagyom a válaszok közül a gravitációt!
 
Direkt kihagytam ezt a választ..:)
Mert egy másik fórumban itten a gravitációt is tagadták ..úgy gondoltam kihagyom a válaszok közül a gravitációt!
Előzmények nélkül is érdemes.
Még hogy a gravitációt tagadta valaki.(ha ha)
Az csak egy lehetett de jó sok grafikonnal próbálta hitelesíteni a semmit.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,306
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére