Egy kanadai mesterlövész 3450 méterről lőtte ki az Iszlám Állam katonáját Irakban

Az Irakban szolgáló kanadai különleges erők egyik mesterlövésze akkora világrekordot állított be, amihez foghatót még sosem látott a világ: 3450 méterről lőtte agyon az Iszlám Állam egyik katonáját.

Ez akkora rekord, hogy majdnem 1 km-rel verte az eddigi, brit csúcstartót, Craig Harrisont, aki 2009-ben egy tálibnak egy 338 Lapua Magnum puskával 2475 méterről vitt be egy halálos találatot.

Katonai források (és videofelvételek) szerint a múlt hónapban a Joint Task Force 2 mesterlövésze egy McMillan TAC-50 puskával adta le a történelmi lövést, és a golyó közel 10 másodpercig repült, mire célt ért. Szakértők szerint ebben nagy szerepet játszott a szerencse is, így nem tudni, egyáltalán megdönthető-e ez a fantasztikus rekord.

Az akció előzménye, hogy az Iszlám Állam katonái rátámadtak az iraki biztonsági erőkre, és a nyugati erők úgy döntöttek, hogy a potenciális civil áldozatokkal járó dróntámadás helyett a nehezebb, de biztonságosabb utat választják, és látótávolságon kívülről szednek le valakit, zavart keltve a támadók soraiban.
(The Globe and Mail)444

71cHDzYxKkkJ9g4Va.gif
 
Maga a mesterlövészt orvlövésznek nevezték.A világháború alatt, volt a németeknek az oroszoknak is.
Szerepük nagy.
Magát a lő-teljesítményt lőlapra jobban értékelem.
Civil teszi szintén orvlövész.
És ezt a McMillan Tac-50 gyártják civil eladásra is.
 
Utoljára módosítva:
  • Tetszik
Reagált: 379
Maga a mesterlövészt orvlövésznek nevezték.A világháború alatt, volt a németeknek az oroszoknak is.
Szerepük nagy.
Magát a lő-teljesítményt lőlapra jobban értékelem.
Civil teszi szintén orvlövész.
És ezt a McMillan Tac-50 gyártják civil eladásra is.
Amikor az első nagy háborúban feltüntek a repülőgépek még azt hitték hogy lovagias harcok lesznek...csak amikor elkezdték fentről dobálni a hegyes vas tüskéket a gyalogosokra gyorsan szétfoszlott ez az illúzió.
Majd a gyalogos tömegek ellen jött a géppuska...mészárlás lett.
Ezzel azt akartam mondani hogy a háborúban a túlélés az egyik legfontosabb dolog az emberek számára.
 
Setni , a K.u.K. hadvezetés azért utasitotta el a tankot mert az "öregek otthonából" álloknak a lovai megbokrosodtak ! Igy ugye az nem "lovagis dolog" , mert ez okbol rendeltek szintén lovas rohamot a Doberdo-i magaslat ellen ! Ott is maradt a Magyar lovasság :(
 
Igen ekkor van a baj ha a katonai és politikai vezetés egy kézben van,.
 
a másik néző pont az hogy még is emberéletről beszélünk
Mondhatni, teljesen igazad van. De a modern háborúkban elsődleges szempont: "vagy én ölöm meg őt, vagy ő engem" , humánum csak akkor kötelező, ha az ellenség már harcképtelen ellenfél. Genfi egyezmény.
 
Most komolynak kéne maradni , vagy röhögjek rajta ! ? azzok , bármely oldal is, nagy ivben tesznek a genfi egyezményre !!
 
Mondhatni, teljesen igazad van. De a modern háborúkban elsődleges szempont: "vagy én ölöm meg őt, vagy ő engem" , humánum csak akkor kötelező, ha az ellenség már harcképtelen ellenfél. Genfi egyezmény.
Ez papíron szépen mutat...gondolj bele támadsz és megadja magát 10 ember mit csinálsz ? Otthagyod őket vagy megállsz?
 
Nem erről beszéltünk. Hanem arról, hogy hogyan értelmezem, hogyan tárgyalom, hogy egy ember meghalt a háborúban. Bármelyik oldalon.
 
Ez papíron szépen mutat...gondolj bele támadsz és megadja magát 10 ember mit csinálsz ? Otthagyod őket vagy megállsz?
Leegyszerűsítve: fegyvertelen civilek irány haza, katonák, fegyveresek hadifogolytáborba. Meditálni nem lehet.

Most komolynak kéne maradni , vagy röhögjek rajta ! ?
Ahogy kedved tartja. Ha a genfi egyezménynél tudsz jobbat, vezesd elő. Hátha megfogadják. Addig az "okosokra" vár a kötél.
 
ugy de ugy de nagyon ugy szeretnem Ha megmutathatnam mindkettotoknek mindazt amit nem lathattok es nem mutathatom meg
es utana ujbol megkerdezhetnem gondolod -e meg ,hogy emberrol beszelunk ???
mindenképpen ... sőt nem is mi kategorizáljuk, hogy partizán vagy terrorista
 
Iraknak van vagy 36 millió lakosa ... szerinted ezek közül mennyi az ellenség számszerüleg...mert jópár éve vadásszák őket a zsoldos orvlövészek... és még mindíg nem sikerült installálni a demokráciát.
Zsoldos orvlövészek...
Nem sokan harcolnak ellenszolgáltatás nélkül. (senki)
Lehet hogy rosszul húzták meg a határokat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,264
Tagok
615,596
Legújabb tagunk
Herceg Pálné
Oldal tetejére