Hírek Egy kecske végzett a medvével: felnyársalta a ragadozót

A kanadai Yoho Nemzeti Parkban történt a hihetetlen eset.


Egy nőstény grizzly medve tetemét találták meg, később kiderült, hogy egy havasi kecske végzett a csúcsragadozóval.

A medvetetemet szeptember 4-én fedezték fel, és gyorsan el is szállították, mivel veszélyt jelenthetnek az emberekre a maradványok miatt esetleg megjelenő más ragadozók.


A medve elhullásának okát felderítendő boncolást végeztek az állaton, melynek során kiderült, hogy a halálos sebek a medve nyakánál és a hónaljában vannak. A támadási helyek véletlennek tűnhetnek a laikusok számára, de a tapasztalt parkőrök számára egyértelmű volt ez egy rendkívül szerencsésnek mondható hegyi kecske ejtette a sebeket.

"Amikor a grizzly medvék támadnak, általában a zsákmány fejére, nyakára és vállára összpontosítanak, általában felülről" – mondta Alison Biles, a Parks Canada kommunikációs szakembere. A hegyi kecskék pedig nem várnak tétlenül, a szarvukat használják védekezésképpen.


Ritkán ugyan, de más esetekről is beszámoltak már, amely történetek szintén hegyi kecskék által leölt medvékről szóltak.

kecske.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,267
Tagok
615,596
Legújabb tagunk
Herceg Pálné
Oldal tetejére