Egy orosz pszichológus szerint: „Nem létezik depresszió, csak a szeretet hiánya!”

Sokéves gyakorlatom egyre inkább megerősít abban, hogy a depresszió nem más, mint a szeretet hiánya.

pszichologus-depresszio.jpg


Ugyanis minden ember, legyen az fiatal vagy idős, férfi vagy nő, gazdag vagy szegény, jó vagy akár rossz, egyetlen vágya szeretni és szeretve lenni. Ezért is állítottam fel az évek során a fenti diagnózisomat, miszerint: „Nem létezik depresszió, csak a szeretet hiánya!”

Köztudott, hogy az embernek megvannak a mindennapi szükségletei, mint amilyen az élelem, a víz vagy az alvás. A szeretet is egy ilyen létszükségletű dolog, mely nélkül nem élhetünk teljes életet, sőt ennek hiánya gyakran halálba is torkollhat.

Köztudott, hogy személyiségünk komplex fejlődése fizikai, mentális és érzelmi síkon történik, egymással párhuzamosan. Ha ezek közül valamelyiket figyelmen kívül hagyjuk, nem leszünk képesek megtalálni önmagunk harmóniáját.

Mondják, hogy „a test a lélek temploma!”, ezért mint olyan, igyekezzünk ne csak kihasználni fizikai testünket, hanem figyeljünk jelzéseire, teljesítsük ”kéréseit”, hogy megvalósulhasson az újra meg újra töltődése.

Érzelmi téren már nem mennek ilyen egyszerűen a dolgok! Mert esetleg képesek vagyunk az érzelmek elfojtására vagy kontrollálására, de véglegesen megszüntetni azokat lehetetlen feladat. A sokat hangoztatott pozitív életszemlélet helyett, az én tanácsom, hogy inkább merjük felvállalni önmagunkat úgy a pozitív, mint a negatív érzelmeinkkel együtt.

És még egy fontos megállapítás! Egyedüli dolog, melyet nem vagyunk képesek uralni, azok a gondolataink. Mivel ezek fizikailag nem kézzelfogható dolgok, nem egyszer elveszünk bennük, sőt olykor letaglóznak bennünket.

Hogy mindezt elkerülhessük, igyekezzünk hetente legalább egyszer feltenni az alábbi kérdéseket magunknak: ”Mi az én életem célja? Hogyan élem az életem? Kik vesznek körül engem? Mit tehetek, hogy jobbá tegyem saját életem?” Mert ezekre csak mi magunk adhatjuk meg a választ! Tanuljunk meg boldognak lenni!

Bellini in Kuriózum
 
Gondolom, személyesen nem ismertek depressziós embert.
Depresszios...túlságosan el van foglalva saját magával.
Próbáljon mással is foglalkozni és másra is figyelni. Ott a kert most sok eső esett lehet gazolni, gyümölcsöt szedni...stb....de, ha csak a tükör elött áll akkor ne csodálkozzon.
Vagyis foglalja le magát.
 
Tudod átolvasva a depresszió tüneteit aszerint én is depressziós vagyok...
Kérlek ne nevess rajtam mert lelkileg összezavarsz és búskomorság üti fel a fejét a lelkemben.
Én lelkileg toppon vagyok nem vagyok beteg.
Persze lehet hogy bipoláris tüneteim is vannak.
Oly boldog vagyok hogy írhatok ide.
Már nem is annyira....miértelme az egésznek?
 
Tudod átolvasva a depresszió tüneteit aszerint én is depressziós vagyok...
Kérlek ne nevess rajtam mert lelkileg összezavarsz és búskomorság üti fel a fejét a lelkemben.
Én lelkileg toppon vagyok nem vagyok beteg.
Persze lehet hogy bipoláris tüneteim is vannak.
Oly boldog vagyok hogy írhatok ide.
Már nem is annyira....miértelme az egésznek?
nem mas mint unatkozo ember raplija
uri huncutsag
foglalja el-le magat oszt kigyogyul
Én sem tudtam mit érez egy deréktol lefelé mozgásképtelen ember, amig meg nem operálták a térdem.
Kaptam a gerincembe egy injekciót, amitöl én is időlegesen az lettem. Nagyon sz@r érzés.

Az egészséges ember aroganciája beszél belőletek.;)
 
Én sem tudtam mit érez egy deréktol lefelé mozgásképtelen ember, amig meg nem operálták a térdem.
Kaptam a gerincembe egy injekciót, amitöl én is időlegesen az lettem. Nagyon sz@r érzés.

Az egészséges ember aroganciája beszél belőletek.;)
Hogy lennék egészséges ? Akkor megérteném a depressziósokat, sajna már magamat sem értem
 
Filizófikus izé!!
Amikor a depressziós körül csupán szeretetből ott nyüzsög az egész család attól az nem gyógyul meg!
Azt ez a cikk hatékonyan figyelmen kívül hagyja, hogy a gondolataink eltévelyedését, aminek következtében félünk, zavarodottak leszünk, stb. ami a depresszió kiváltó okai között első helyen szerepel lehet, hogy egy kémiai egyensúly felborulás okozza, amit szeretettel aligha lehet helyrehozni, viszont a megfelelő gyógykészítmény, vagy épp tápanyag felvétele után helyrejön.
Ráadásul azt is figyelmen kívül hagyja a cikk, hogy a depressziós általában nem tudja magáról, hogy az és mire dokihoz kerül, esetleg már pszihés tünetei is vannak, amitől passzív-agresszívvé válhat. Btw. ez egy szülő esetében külön nem jó, mivel a gyerek radarként fogja fel a negativitását és ezzel jól el is szúrhatja a gyereke életét.
Szóval ne feledjük, hogy a depresszió nem passzió, hanem komoly kémiai egyensúly felborulás a szervezetben, ami pszihikai téren nyilvánul meg.
 
Depresszios...túlságosan el van foglalva saját magával.
Próbáljon mással is foglalkozni és másra is figyelni. Ott a kert most sok eső esett lehet gazolni, gyümölcsöt szedni...stb....de, ha csak a tükör elött áll akkor ne csodálkozzon.
Vagyis foglalja le magát.
Mély szomorúsággal olvasom soraid. Nem láttál még depressziós embert. Borzalmas állapot.
 
Egy rendes bipoláris képes az egész környezetét az őrületbe kergetni. Nagyon szeretném látni a cikk íróját, amint éppen üvöltve azzal vádolja a depressziós hozzátartozója, hogy meg akarja mérgezni. A gyomrában a görccsel mennyire képes szeretet érezni?
Mennyire képes szeretetet érezni, mikor az otthonának ajtaján úgy megy be, hogy retteg attól, mi várja odabent?
 
A szeretet az, hogy bemész az ajtón, ha nem tudod, mi fogad, és enni adsz neki akkor is, ha tegnap a wc-be öntötte az ételt. Csak ez nem az a fajta szeretet, amit a depressziós értékel.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,206
Tagok
615,594
Legújabb tagunk
Stevenethed
Oldal tetejére