Egy orosz pszichológus szerint: „Nem létezik depresszió, csak a szeretet hiánya!”

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Június 23.

Melitta - 2019 Június 23, 12:25
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Sokéves gyakorlatom egyre inkább megerősít abban, hogy a depresszió nem más, mint a szeretet hiánya.

    [​IMG]

    Ugyanis minden ember, legyen az fiatal vagy idős, férfi vagy nő, gazdag vagy szegény, jó vagy akár rossz, egyetlen vágya szeretni és szeretve lenni. Ezért is állítottam fel az évek során a fenti diagnózisomat, miszerint: „Nem létezik depresszió, csak a szeretet hiánya!”

    Köztudott, hogy az embernek megvannak a mindennapi szükségletei, mint amilyen az élelem, a víz vagy az alvás. A szeretet is egy ilyen létszükségletű dolog, mely nélkül nem élhetünk teljes életet, sőt ennek hiánya gyakran halálba is torkollhat.

    Köztudott, hogy személyiségünk komplex fejlődése fizikai, mentális és érzelmi síkon történik, egymással párhuzamosan. Ha ezek közül valamelyiket figyelmen kívül hagyjuk, nem leszünk képesek megtalálni önmagunk harmóniáját.

    Mondják, hogy „a test a lélek temploma!”, ezért mint olyan, igyekezzünk ne csak kihasználni fizikai testünket, hanem figyeljünk jelzéseire, teljesítsük ”kéréseit”, hogy megvalósulhasson az újra meg újra töltődése.

    Érzelmi téren már nem mennek ilyen egyszerűen a dolgok! Mert esetleg képesek vagyunk az érzelmek elfojtására vagy kontrollálására, de véglegesen megszüntetni azokat lehetetlen feladat. A sokat hangoztatott pozitív életszemlélet helyett, az én tanácsom, hogy inkább merjük felvállalni önmagunkat úgy a pozitív, mint a negatív érzelmeinkkel együtt.

    És még egy fontos megállapítás! Egyedüli dolog, melyet nem vagyunk képesek uralni, azok a gondolataink. Mivel ezek fizikailag nem kézzelfogható dolgok, nem egyszer elveszünk bennük, sőt olykor letaglóznak bennünket.

    Hogy mindezt elkerülhessük, igyekezzünk hetente legalább egyszer feltenni az alábbi kérdéseket magunknak: ”Mi az én életem célja? Hogyan élem az életem? Kik vesznek körül engem? Mit tehetek, hogy jobbá tegyem saját életem?” Mert ezekre csak mi magunk adhatjuk meg a választ! Tanuljunk meg boldognak lenni!

    Bellini in Kuriózum
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Június 23.

    1. bepa789
      bepa789
      Az a baj, hogy a depressziósnak nincs betegségtudata. Nem megy orvoshoz. Bírósági végzés nélkül nem lehet kényszergyógykezelni. A mentő sem viszi el, ha tiltakozik. Ő nem beteg, a környezete gonosz, meg akarják mérgezni, szándékosan idegesítik. Még a rendőrség sem jön ki, ha szétveri a lakást. Családi ügy, amíg kés nem forog a levegőben.
    2. eddy56
      eddy56
      A cikknek tokeletesen igaza van, de nem a gyogyitasban, hanem az okban.
      Ha valaki egy kiegyensulyozott, szeretettel teli csaladban el, nagy valoszinuseggel sosem lesz depresszios, vagy ha igen, a kornyezete segit kilabalni belole.

      Osszekeverni a depressziot azzal, ami miatt sokan a pszichologusok varotermeiben ulnek, hogy elmeselhessek, ok a vilag legszerencsetlenebb emberei, az nagyon felszines.
      Sulyos es nagyon komoly betegseg!

      A baj, hogy az elmenk meg mindig titok az orvosok elott! Testi bajokat mar sikerrel gyogyitasnak, de lekieket foleg csak kuruzslassal.
      varázsdoboz, sidavoq és setni kedveli ezt.
    3. Méltat Lenke
      Méltat Lenke
      Izgalmas a cikk, alapvetően én is sokszor gondolkodtam azon, hogy a szeretet megélése az egészséges lélek lételeme - nem a benzin, hanem inkább az olaj a kocsiban... - ami nélkül olyan karcos és csikorgó (néha egészen fogcsikorgató) az életünk... , de az a gondolat, hogy a gondolatainkat ne lehessen uralni, az nekem furcsa. Maga a filozófia, a matematika és a tudományok létezése is azt bizonyítja, hogy nem csak elhisszük hogy ez lehetséges, de a magunk és a körülmények, célok alkotta keretek között nagyon is képesek vagyunk uralni a gondolatainkat
    4. bepa789
      bepa789
      Amennyire az ismereteim terjednek, a depresszió genetikailag meghatározott betegség. Anyagok hiányoznak a szervezetből a zökkenőmentes működéshez. Olyan "természetgyógyász" eszközökkel, mint szeretet, csak nagyon enyhe formájára lehet hatni. Kb. mint TBC-re a kamillatea.
      setni kedveli ezt.
    5. eddy56
      eddy56
      A depresszio egy osszefoglalo nev.
      Az eghesz enyhe tunetektol, a sulyos klinikai esetekig egy komoly tunetegyuttest ir le.
      A jelenlegi allaspont szerint a kivalto okai ezek:

      Öröklődés
      • Élettani napi ritmus felborulása
      • Állandó, fokozott stressz
      • Gyógyszerek
      • Betegségek (pl.: szívbetegség, stroke, cukorbetegség, rák, Alzheimer-kór)
      • Személyiség (pl.: alacsony önértékelés, túlzott önkritika, pesszimizmus)
      • Hormonok: nőknél kétszer olyan gyakran alakul ki depresszió, ezért a kutatók szerint a hormonális tényezőknek szerepe van a kialakulásban
      • Alkohol, nikotin, kábítószer használat
      Ezeknek az okoknak a jelentos reszenel egy szeretetteljes kapcsolatrendszer nagyon tud segiteni!
      Sok pszichodoki gyogyszerekben latja a megoldast szinte mindenre. Aztan azoknak a gyogyzsereknek a mellekhatasai ellen ujabb gyogyszerekbe.
      Nem tartom bolcs dolognak, ha csak nem sulyos esetrol van szo!
      bepa789 és sidavoq kedveli ezt.
    6. varázsdoboz
      varázsdoboz
      Kevered a skizofréniával- azon belül is 5 fő válfaja van...
      bepa789 kedveli ezt.
    7. varázsdoboz
      varázsdoboz
      Ezt mondod,Te.. örülj, hogy nincs a környezetedben ilyen betegséggel küzdő.( és még valami! Bármikor kialakulhat, bármely életkorban, ha a kiváltó okok megjelennek! Csak szólok.)
      bepa789 és galeriy kedveli ezt.
    8. bepa789
      bepa789
      Nem keverem. Tudom. Sajnos. Évtizedek álltak rendelkezésemre mániás depressziós családtaggal a tudás megszerzéséhez.

Megosztás