Egy Romániában élő magyar nyílt levele Orbán Viktornak

“Figyelj, Viktor! Van egy város Erdélyben, Magyarország határain túl, ahol nagyon sok magyar él. Ez az én jelenlegi lakhelyem. A magyar ajkúak úgy hívják: Marosvásárhely.

A román lakosság pedig Târgu Mureș-ként szokta emlegetni. Sajnos úgy alakult, hogy ez a város közigazgatási szempontból nem tartozik Magyarországhoz. Azért írták fel román nyelven is a nevét, mert a román kormány az, amely felelős az itteni ügyekért.Te, aki az erdélyi magyarokat csak székely emberes viccekből ismered, egy kicsit magadba nézhetnél, amikor velünk szórakozol! De komolyan. Mégis milyen jogon akarsz te beleszólni a helyi ügyeinkbe pénzzel, paripával, (vagy tűzzel-vassal?). Miért akarod bazári majmokként mutogatni a székelyeket? Az én kezemben is van már egy szavazat, amit a te kormányod biztosított számomra, csak azt nem tudom, miért.

Itt ugyanis a legkönnyebb dolgod van. Ha csurrantasz-cseppentesz nekünk is valamit, elnyered a határon túliak szeretetét, rád szavaznak, viszont amit elcseszel, az minket egyáltalán nem is érint, tehát nem fogunk rád haragudni, ha közben az anyaországban befagyasztod az egészségügyet, vagy tudom is én hogyan b.szod szét Magyarországot. A többi magyarral szúrunk csak ki, ha rád szavazunk.
Értsd meg, hogy a mi kormányunk Románia kormánya, amelynek vannak magyar képviselői is. Ott kell érvényesítenünk az érdekünket, ha változást akarunk. Ott kell elszámoltatnunk a vezetőket, ha nem tetszik valami Târgu Mureș-ben. Hiszen ha már sajna úgy alakult, hogy ez román föld, és így írják ki a városom nevét, akkor bizony a román képviselőket fogom elzavarni a retkes vészbe, ha meglopnak. Nem téged, mert itt nem te vagy a főnök.

Tudnod kell, hogy bár sokan beveszik a mézes-mázas dumád, a legtöbben tudjuk, hogy csak szavazatszerzésre kellünk. Azért, hogy te az otthonodban stabilizáld a hatalmad. Nagyon kibuktam, amikor szavazati joggal ruházott fel a tetű, szemét, számító kormányod, de már csak azért is elmegyek, hogy ellened tegyem le a voksom.
Javaslom, hogy ne nézz minket hülyének, talán akkor mi is jobban tisztelünk majd. Tudod, nálunk ez alapvetés…

Budai Gábor
Marosvásárhely

nyiltlevel.jpg
 
Amúgy szinte minden ún. anyaország valamilyen módon igyekszik támogatni, segíteni az "övéit" más országokban. Legjobb példa erre mondjuk Izrael, Franciaország vagy Örményország (nemcsak az orbáni rezsim ilyen!), sőt: Románia is! Budai Gábor levele gyakorlatilag a kisebbségi magyaron belüli kisebbség. A DK-ra kell szavazni, majd az nem foglalkozik veletek. Amúgy van a levelében igazság, hiszen nekik a román állam felé kellene nem is annyira "lojálisnak", hanem inkább összeműködőnek lenni. De éppen a székelyek közismerten alig mennek el szavazni, holott a demokrácia játékszabályai szerint már ezzel is elérhetnék a román államtól a nagyobb fokú önállóságot és pénzbeli elosztást. Most a plusszot a magyar kormánytól kapjátok, de tudnotok kell, mi sem állunk túl jól itt a csonka országban. Kb. egyszinten Romániával, vagy csak egy kicsit jobban. Ha mind elmennétek mindenhol szavazni, kikanyarithanátok a részeteket a román költségvetésből is. Ilyen haditettet is végrehajthatnátok!
Tudom, hogy Európa szégyenére a román kormány gyarmatként bánik Székelyfölddel (román származású prefektusok, rendőrök, tisztviselők, már száz éve!). Én is dolgoztam együtt színromán emberekkel Bpesten, nagyon rendes emberek voltak. Valószínűleg az értelmesebb felével ki lehet jönni. Sajnos valóban generációkra visszanyúló ellentétek vannak a két nép közt, s egyik sem fog engedni, legalábbis ma ez látszik...
 
“Figyelj, Viktor! Van egy város Erdélyben, Magyarország határain túl, ahol nagyon sok magyar él. Ez az én jelenlegi lakhelyem. A magyar ajkúak úgy hívják: Marosvásárhely.

A román lakosság pedig Târgu Mureș-ként szokta emlegetni. Sajnos úgy alakult, hogy ez a város közigazgatási szempontból nem tartozik Magyarországhoz. Azért írták fel román nyelven is a nevét, mert a román kormány az, amely felelős az itteni ügyekért.Te, aki az erdélyi magyarokat csak székely emberes viccekből ismered, egy kicsit magadba nézhetnél, amikor velünk szórakozol! De komolyan. Mégis milyen jogon akarsz te beleszólni a helyi ügyeinkbe pénzzel, paripával, (vagy tűzzel-vassal?). Miért akarod bazári majmokként mutogatni a székelyeket? Az én kezemben is van már egy szavazat, amit a te kormányod biztosított számomra, csak azt nem tudom, miért.

Itt ugyanis a legkönnyebb dolgod van. Ha csurrantasz-cseppentesz nekünk is valamit, elnyered a határon túliak szeretetét, rád szavaznak, viszont amit elcseszel, az minket egyáltalán nem is érint, tehát nem fogunk rád haragudni, ha közben az anyaországban befagyasztod az egészségügyet, vagy tudom is én hogyan b.szod szét Magyarországot. A többi magyarral szúrunk csak ki, ha rád szavazunk.
Értsd meg, hogy a mi kormányunk Románia kormánya, amelynek vannak magyar képviselői is. Ott kell érvényesítenünk az érdekünket, ha változást akarunk. Ott kell elszámoltatnunk a vezetőket, ha nem tetszik valami Târgu Mureș-ben. Hiszen ha már sajna úgy alakult, hogy ez román föld, és így írják ki a városom nevét, akkor bizony a román képviselőket fogom elzavarni a retkes vészbe, ha meglopnak. Nem téged, mert itt nem te vagy a főnök.

Tudnod kell, hogy bár sokan beveszik a mézes-mázas dumád, a legtöbben tudjuk, hogy csak szavazatszerzésre kellünk. Azért, hogy te az otthonodban stabilizáld a hatalmad. Nagyon kibuktam, amikor szavazati joggal ruházott fel a tetű, szemét, számító kormányod, de már csak azért is elmegyek, hogy ellened tegyem le a voksom.
Javaslom, hogy ne nézz minket hülyének, talán akkor mi is jobban tisztelünk majd. Tudod, nálunk ez alapvetés…

Budai Gábor
Marosvásárhely

nyiltlevel.jpg
*
Szívemből szóltál! Ez a véleményem, s mindazoknak, akik a barátaim, vagy bármi módon a közelemben élnek, s ténylegesen hozzám tartoznak.
1606933143701.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére