Egymilliárd dollárt csalhattak ki azzal, hogy fegyencek adataival igényeltek munkanélküli segélyt Kaliforniában

Egymilliárd dollárral (csaknem 304 milliárd forint) rövidíthették meg Kalifornia államot csalók fegyencek adatainak felhasználásával benyújtott hamis munkanélkülisegély-igénylésekkel - közölték a hatóságok kedden.

Ez lehet az állam történetének legnagyobb költségvetési csalása az ügyészek szerint.
„Állami szinten legalább több száz millió dollárról van szó, de akár egymilliárd is lehet a kár” – mondta Vern Pierson, El Dorado megyei ügyész, aki szerint rendkívül kicsit az esély arra, hogy az állam visszaszerezze a pénzt.

Egyelőre név szerint 20 ezer olyan munkanélkülisegély-igénylést azonosítottak, amelyeket fegyencek adataival nyújtottak be. Ezekre az állam 140 millió dollárt fizetett ki; 420 ezer dollárt papíron olyan elítélteknek utaltak át, akik a siralomházban a kivégzésükre várnak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a csalást maguk az elítéltek követték-e el, vagy az adataikat megszerző csalók. Az ügyészek rámutattak arra, hogy a kaliforniai munkaügyi hatóságok nem ellenőrzik, hogy a segélyigénylők nincsenek-e börtönben, ami lehetőséget adott a csalásra.

Pál Tamás

fegyenc.jpg
 
Csatolás megtekintése 1763198
Nincs új a Nap alatt! Magyarországon - a választások idején - még az is előfordult, hogy olyan emberek voksát találták meg, akik már régen a másvilágon voltak.... Hiába, ezek szerint létezik örök élet?! Időnként egyik ámulatból a másik bámulatba esem... ezen okok miatt.:o
 
A magyar választásokon? Hát pont ez az egyik probléma most az amerikai választásokkal is...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,696
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére