Egymilliárd forint forrás jut a határon túl élő magyarok egészségügyi felzárkóztatására

Az egészségben eltöltött évek számának növelése és az egészségmegőrzés területén a különböző “jó gyakorlatok” átültetése a célja annak programnak, amelyet uniós támogatással a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közösen valósít meg.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a projektre 986 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást használhatnak fel.

Mint kifejtette, a program során azt szeretnék elérni, hogy az egészségügy, a megelőzés és az egészségmegőrzés területén javítsa az anyaországban és a határon túl élő magyarok egészségi állapotát, csökkentse a társadalmi egyenlőtlenségeket. A kormány mindig is úgy tekintett a Kárpát-medencére, mint egy egységes térre, ahol magyarok nem csak az országhatáron belül, hanem azon kívül is élnek – fogalmazott az államtitkár. Ez a program egyebek között abban segít, hogy ne csak Magyarországon, hanem a határon túl élő magyarok esetében is növekedjen az egészségben eltöltött évek száma – emelte ki Rétvári Bence.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy az elmúlt években is számos, az egészségre jó hatással bíró intézkedés született. Ezek között említette, a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását, az úgynevezett csipszadó bevezetését, a közétkeztetés megreformálását, illetve egyes védőoltások ingyenessé tételét. Győri-Dani Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy harmincéves tapasztalatukat fogják a “terepen” hasznosítani.

Hozzátette: szeretnének eljutni a határon túli hátrányos helyzetű településekre, ott egészségfelmérést, szűrővizsgálatokat végezni, vagy helyben tájékoztatást adni, de a laikus segítők képzését is vállalják. Az ügyvezető alelnök úgy véli, ezzel a programmal több tízezer embert érnek el, hiszen úgy állították össze a programot, amely következtetésiből később cselekvési tervek készülhetnek. “A mi problémáink nagyon egyformák”, legyenek azok társadalmi vagy egészségügyi gondok – fogalmazott Győri-Dani Lajos.

forint_kotegek_bankjegyek.jpg
 

Mai szalagcím
100 Iraki diákot hoz magyarországra Orbán, akiknek oktatását is fizetjük

ugytudom van eleg csoro DE jokepessegu kolok az orszagban aki(k) nem jutnak el az egyetemekig penz hianyaban
miert kell finansirozni az iraki kolkoket?? -- miert nem finansirozza a sajat allampolgaraiet ?? --mert nem szavaznak ra ??

Az MTI tudósításából kimaradt, azonban az iraki kurd Rudaw beszámolójában ezen kívül azonban még szerepel egy fontos részlet, miszerint

Magyarország száz irakinak ajánl fel egyetemi férőhelyet.

Az iraki lapnak Balog Zoltán a helyszínen elmondta, a magyar kormány száz helyet ajánl fel iraki diákoknak magyar egyetemeken, és az egész programot Magyarország fizeti.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére