Előkerült egy III/III-as jelentés Orbán Viktorról

30 évvel ezelőtt írták, most az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tette közzé.

A Blikk szúrta ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Facebook-oldalán nemrég közzétett jelentést, amiben Orbán Viktor neve is szerepel. A III/III-as ügyosztály által kiadott dokumentum 1989. június 10-i keltezésű.

Orbánról az alábbi szövegrészletben esik szó:

A Magyar Október Párt mindössze két és fél évig, 1989. június 27. és 1991. december 14. között működött, alapító nyilatkozata szerint a 28 aláíró „arra a következtetésre jutott”, hogy „az 1956-os forradalom és szabadságharc eszményei nem érvényesülnek a meglévő politikai szervezetek programjában és gyakorlatában


Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

30 éve történt
NAPI OPERATÍV INFORMÁCIÓS JELENTÉS
1989. június 10.

A Belső Elhárítás (III/III) jelenti, hogy Orbán Viktor, Fónay Jenő, Rácz Sándor és Pákh Tibor is üdvözli a Jurta Színházban hivatalosan is megalakuló Magyar Október Pártot.
A Krassó György nevével fémjelzett szervezet 18 fős ideiglenes választmánya első ülését Philipp Tibor lakásán tartja.
Az iraton kézírással rávezetve: "Várom a külön jelentést":

A csatolt iratok levéltári jelzete:
ÁBTL - 2.7.1. NOIJ Összefoglaló jelentések 132/2, 2a

A jelentésben szereplő Krassó György és Philipp Tibor megismerkedéséről a Magyarságkutató Intézet történésze, Borvendég Zsuzsanna a Magyar Nemzetben megjelent publikációjában ezt írta:

"Egy 1983-ból származó III/III-as jelentésben az ügynök Philipp Tibor és Krassó György kapcsolatáról számolt be, amelyben elhangzott, hogy Philipp Tibor újra eljár a magánlakásokon megtartott repülő egyetem előadásaira, valamint az is, hogy „Tibivel egy ugyanilyen rendezvényen ismerkedett meg közelebbről, amit Tibi szüleinek lakásán rendeztek, kb. 5-6 évvel ezelőtt”.

Az említett ellenzéki összejövetel tehát 1977-78 környékén lehetett idősebb Philipp Tibor lakásán, akinek államvédelmi karrierje 1945-ben kezdődött, szolgálati idejének nagy részét a kémelhárítás területén töltötte, a megtorlás éveiben a kémelhárítás egyik alosztályának vezetője volt. 1962 után polgári munkahelyre irányították ugyan, de az Interag és a Tesco alkalmazásában állt sokáig, külföldi kereskedelmi kirendeltségen is szolgálatot teljesített, vagyis továbbra is kapcsolatot kellett hogy tartson a titkosszolgálattal.

Philipp Tibor tehát egy államvédelmis tiszt lakásán tartott ellenzéki találkozót, ráadásul az úgynevezett demokratikus ellenzék több tagjáról kiderült azóta, hogy hasonló családi háttérrel rendelkeztek. Mindebből nem lehet tényként levonni azt a következtetést, hogy a később SZDSZ-ként párttá alakuló radikális ellenzéket a hatalom átmentésére készülő pártelit építette volna fel, de mindenképpen érdemes ezt a lehetőséget is további kutatások tárgyává tenni."
Borvendég Zsuzsanna: Reggeli jelentések
RENDSZERVÁLTÁS, 30 – A DIKTATÚRA ÁLLAMBIZTONSÁGÁNAK VEZETŐI IRÁNYÍTOTTÁK A SZERVEZET ÁTÁLLÍTÁSÁT A DEMOKRATIKUS VISZONYOKHOZ (2.)
https://magyarnemzet.hu/lugas-r…/reggeli-jelentesek-6893435/

Levéltárunkban - az eddig feltárt iratok alapján - ugyan nincs nyoma annak, hogy az állambiztonsági szervek vagy az MSZMP pártelitje egy több mint egy évtizeden keresztül zajló titkos összeesküvéssel létrehozta volna a saját politikai ellenzékét, az SZDSZ-t, a Magyar Október Pártot vagy a többi ellenzéki szerveződést, és ennek a titkos összeesküvésnek lettek volna a bábjai vagy titkos ügynökei olyan politikai személyiségek, mint Philipp Tibor, Krassó György és a radikális ellenzék képviselői, de levéltárunk nyitva.

66216112_2817934851610180_8262112189406511104_n.jpg
 
(1) Mert Magyarországon kommunizmus volt. (2) Mert a magyar fiatalok 90%-ban szinte automatikusan KISZ-tagok lettek. (3) Mert a mai magyar politikusok tekintélyes része gyerekként a késő Kádár-érában nőtt fel.
Rengeteg volt köztük a megalkuvó karrierista mint most. Lehet hogy nem hittek a kommcsikban mint én, de vallàsosak sem voltak.

Csomagolnom kell mert holnap utazom. A lakás is úszik. Bővebben nem tudok neked válaszolni.
 
(1) Mert Magyarországon kommunizmus volt. ...
Sem Magyarországon, sem más országban nem volt még kommuizmus (a volt Szovjetúnióban is csak elkezdték építeni), mivel például a kommunizmusban nincs pénz, mindenki annyiban részesül a közjavakból, amekkora az igénye....
Ha már annyit emlegettük, legyünk pol korrektek!
Magyarországon csupán a szocializmust "építgettük".
 
Csak jelezném, hogy a '80-as évek előtt mindenki (!!!) KISZ tag volt. Csak úgy, mint ahogy alsóban kisdobos, felsőben úttörő. KISZ titkár meg minden második KISZ tag. (Jószerével.)
Az egyeteni, főiskolai felvételinél - nem deklaráltan - kizáró ok (stigma) volt, ha nem volt valaki KISZ-tag.
Az MSZMP tagság elsőre már kicsit neccesebbnek tűnik, de ezzel kapcsolatban meg azt érdemes tudni, hogy ha valaki (szinte) betanított munkásnál magasabb pozícióba vágyott, kötelező volt a párttagság. (Csak állami munkahelyek voltak, tehát mindenhol "a párt" volt az irányító. Még művezető sem lehetett olyan, aki nem párt tag.)

Amúgy meg miért is olyan rettenetesen érdekfeszítő ez a jelentés? Mit tudhattunk meg belőle OVi-ról? Hogy üdvözölte a Magyar Október Párt megalakulását. Hát..... mit mondjak, döbbenetes, na!
Csupán annyi, hogy amit a szadeszesek szemére hánysz, hányd a fityuszosokéra is...hm ?
 
Sem Magyarországon, sem más országban nem volt még kommuizmus (a volt Szovjetúnióban is csak elkezdték építeni), mivel például a kommunizmusban nincs pénz, mindenki annyiban részesül a közjavakból, amekkora az igénye....
Ha már annyit emlegettük, legyünk pol korrektek!
Magyarországon csupán a szocializmust "építgettük".
Ez fogalomhasználati kérdés. Természetesen az elveknek megfelelő társadalmi rendszer nem létezett, de a kommunista ideológiát zászlajukra tűző pártok, pártállamok, társadalmi rendszerek igen. Kommunizmus nem létezett, Magyar Kommunista Párt ellenben nagyon is - és ezt a valóságot kommunizmusként jól ismertük. Illetve én már csak részben.
 
Rengeteg volt köztük a megalkuvó karrierista mint most. Lehet hogy nem hittek a kommcsikban mint én, de vallàsosak sem voltak.

Csomagolnom kell mert holnap utazom. A lakás is úszik. Bővebben nem tudok neked válaszolni.
Tiszta sor. A családomban is voltak ilyenek. Hát akkor még kevésbé lehet felróni az elvhűséget vagy akár a karrierizmust egy KISZ-es gyereknek.
 
Ez fogalomhasználati kérdés. Természetesen az elveknek megfelelő társadalmi rendszer nem létezett, de a kommunista ideológiát zászlajukra tűző pártok, pártállamok, társadalmi rendszerek igen. Kommunizmus nem létezett, Magyar Kommunista Párt ellenben nagyon is - és ezt a valóságot kommunizmusként jól ismertük. Illetve én már csak részben.
Igen ugyanúgy ahogy keresztény demokrata néppárt is létezik...öö..öö vagy nem?
 
(1) Mert Magyarországon kommunizmus volt. ...

Ez fogalomhasználati kérdés. Természetesen az elveknek megfelelő társadalmi rendszer nem létezett, de a kommunista ideológiát zászlajukra tűző pártok, pártállamok, társadalmi rendszerek igen. Kommunizmus nem létezett, ....
Most akkor van a nyuszin sapka vagy nincs?
Vagy ez is olyan mint a reggeli nyilatkozata a m.e.-nek? (Magyarországon nincsenek éhező gyerekek.)
 
Ne mondd már első olvasatra még gondolkodni kell mi is a Lex Zétényi
Aztán meglepsz azzal hogy a Fidesz is nagy ellenzője volt Az a Fidesz aki nyíltan hangoztatta kommunista ellenességét.
Ám most olvasva mi veszélyeket hordoz mármint hogy egy közönséges bosszúállássá silányult volna igazság tétel helyett.
Utólag már kár ezt a régi próbálkozást beszédtémaként előhozni.
Bár az hogy Magyarország nem tette nyilvánossá az állampárti múltját teljesen ez köztudott és szinte egyedül a keleti blokkból.
Ez az előkerült III/III jelentés nem igazán jelentős
Miért nem mutatják a többit?
Arról beszéltek mindegyik kormány zsarolási potenciálnak dugta el a legjobbakat.
És ül rajta még mindég.
 
Tipikus kabátlopási hitória :)
A lopás tanuját mikor meglátja valaik 5 év mulva és megjegyzi: na ez is benne volt annó a kabatlopásban :)

A Belső Elhárítás (III/III) jelenti, hogy Orbán Viktor, Fónay Jenő, Rácz Sándor és Pákh Tibor is üdvözli a Jurta Színházban hivatalosan is megalakuló Magyar Október Pártot.

Irja egy ugynök 1989-ben.
Most akkor Orbán 3/3-as volt mert egy ellenzéki rendezvényen vett részt és jelentést irtak rola? ))))))

Tényleg egyre viccesebb
 
Sem Magyarországon, sem más országban nem volt még kommuizmus (a volt Szovjetúnióban is csak elkezdték építeni), mivel például a kommunizmusban nincs pénz, mindenki annyiban részesül a közjavakból, amekkora az igénye....
Ha már annyit emlegettük, legyünk pol korrektek!
Magyarországon csupán a szocializmust "építgettük".
:cool:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére