Elektromos autókat fog gyártani a Ford Kanadában

Közel kétmilliárd kanadai dollárból (1,1 milliárd euróból) építi át két kanadai üzemét a Ford. A 2024-ig tartó átalakítások után a gyárak alkalmasak lesznek arra, hogy elektromos autókat gyártson bennük a vállalat. Jelenleg a felújítás alapjait fogadták el a dolgozók és a szakszervezetek, a pontos dátumok még nem ismertek.

A megállapodás és a Ford tervei alapján 2024-től az amerikai autógyártó öt elektromos modellt készít majd a két kanadai üzemben, az első autók 2025-ben gördülhetnek le a gyártósorról, míg az utolsó modell megjelenésére valószínűleg 2028-ig kell majd várni.

A Ford egyelőre semmilyen konkrétumot nem árult el a Kanadában gyártandó modellekről, míg a két kanadai gyár szakszervezeti vezetői szerint komoly elköteleződést jelent a Ford részéről a beruházás. A két érintett Ford-üzem Oakville-ben és Windsorban található, előbbiben kezdődhet meg a gyártás 2024-től – írja az electrive.com.

A beruházás keretében megújuló oakville-i gyárat 1953-ban adták át, legutoljára 2013-ban esett át felújításon, akkor 700 millió kanadai dollárt (450 millió euró) költöttek a gyárra. Jelenleg a Ford Edge és a Lincoln Nautilus modellek készülnek ebben az üzemben, 2019-ig pedig a Lincoln MKT és a Ford Flex gyártása is itt folyt.

Ford-chicagoi-gyár_13ee46b4b997952a6a5e326a297dfeb6.jpg
 
Hát nem tudom, ezeknek 4 év kell átépíteni, addigra egy új gyár is felépülne 2x. Mindenki rohan a Tesla után, de ilyen tötyörgéssel nem nagyon érik utól.
 
A Tesla túlárazott és így is veszteséges (és szarul van összerakva, mert autót gyártani nem lehet megtanulni egyik napról a másikra). A népautógyártásban 100 éves tapasztalattal előnybe kerülhet a Ford.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére