Elhunyt Karsai Dániel

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Elhunyt Karsai Dániel​


Az alkotmányjogász, akinél két éve diagnosztizálták az ALS nevű gyógyíthatatlan betegséget, 47 éves volt. A halálhírt öccse, Karsai Péter posztolta a Facebookra.

Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS-betegséget, 2023. szeptemberben állt nyilvánosság elé, egy Facebook-oldalán közzétett bejegyzéssel. Az ALS, azaz amiotrófiás laterálszklerózis betegség lényege, hogy az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, ami idővel teljes bénuláshoz vezet. A betegség gyógyíthatatlan, de a mentális képességeket nem érinti, így a beteg kénytelen tiszta tudattal végigkövetni saját elmúlását.
Karsai Dániel méltatlannak tartotta, hogy teljesen tiszta fejjel nézze végig, ahogy leépül a teste és cselekvőképtelen lesz. Azért fordult a nyilvánossághoz, mert ma Magyarországon a hozzá hasonló emberek nem dönthetnek életük méltó befejezéséről. Európa több országában engedélyezett az eutanázia, a magyar jogszabályok alapján, azonban ha valaki itthonról segítene neki ebben részt venni, az bűncselekményt követne el. Ezért fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy így érje el az életvégi döntésekhez való jogok kibővítését Magyarországon, és népszavazási kezdeményezést is indított.

1727578102956.jpeg

Arra hivatkozott, hogy az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogait sérti, különösen az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot.
Ügye körül óriási társadalmi párbeszéd alakult ki, Sulyok Tamás köztársasági elnök is meglátogatta őt.
A strasbourgi bíróság végül elutasította a kérelmét, hiába szólalt fel személyesen, és a népszavazási kísérlete is elbukott előbb a Nemzeti Választási Bizottságon, aztán az Alkotmánybíróságon. A Fidesz elzárkózott a témáról való vitáktól, a Parlamentben kikerülték őt.
A Kúria elutasította Karsai Dániel népszavazási kérdését az aktív eutanáziáról

Ezzel a bírák lényegében kötelességévé tették, hogy elviselhetetlen fájdalmak között és magatehetetlenül éljen.
„Annak érdekében kezdeményeztem népszavazást, hogy azon halálos betegek, akik állapotuk miatt elviselhetetlen, az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedést élnek át, legalább haláluk idejét és módját méltósággal választhassák meg. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB), arra hivatkozva, hogy az élethez való jog sérthetetlen, úgy ítélte meg, ilyen kérdés nem bocsátható népszavazásra. Az elutasító döntés ellen felülvizsgálati kérelemmel éltem, a Kúria azonban helybenhagyta az NVB döntését" – írta Karsai Facebook-bejegyzésében.
Hozzátette, hogy a közzétett döntés szerint az emberi élet és méltóság oszthatatlan egysége miatt nem képzelhető el olyan szabályozás, ami az Alaptörvény módosítása nélkül biztosíthatná a népszavazás alapján megalkotandó törvény érvényesülését. És mivel a Kúria szerint az élethez való jog abszolút jog, ezért még az emberi méltóság védelme sem törheti át.
„Más szavakkal kifejezve: a Kúria kötelességé tette az életet. Még azok számára is, akiknek az élete csak értelmetlen szenvedés halálos betegségük miatt" – jegyezte meg Karsai.
Karsai Dániel 47 éves volt.
-----------------------------------------------------------------------------

A Fidesz-frakció napirendjén nem szerepel a meglévő szabályozás változtatása – ez állt a nagyobbik kormánypárt rövid válaszában, amikor megkérdezték az eutanáziáról.
A Momentum szerint „az eutanázia kérdését mély és átfogó szakmai, majd társadalmi vitára kell bocsátani, ennek kell lennie az első lépésnek”.
Az LMP-Magyarország Zöld Pártjának az az álláspontja, hogy „Karsai Dániel egy nagyon súlyos problémára hívta fel a figyelmet, pártunk mélyen együttérez minden érintettel, ezért álláspontunk szerint az eutanázia kérdését mihamarabb társadalmi vitára kell bocsátani”.
A Jobbiknál is hasonlóképpen gondolkodnak. „Minden ilyen jellegű kérdésben elsőként érdemes szakmai és tudományos vitákat lefolytatni, majd ezután lenne fontos egy szélesebb körű társadalmi vitára bocsátani a kérdést. A pártokra legfeljebb ezt követően lehet szükség”.
A Mi Hazánk fontosnak tartja, hogy az öngyilkosság ellenkezik a keresztény alapelvekkel, ezért szerintük maximálisan törekedni kell a gyógyításra és a fájdalomcsillapításra. „Rendkívüli esetekben ugyanakkor, a legszigorúbb orvosi és jogi kontroll mellett elképzelhetőnek tartjuk az eutanázia engedélyezését” – olvasható a válasz-e-mailben.
A Párbeszéd – Zöldek szerint az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért. Az eutanázia bevezetésének lehetőségét a párt a fentiek fényében mérlegelné, természetesen alapos szakmai és társadalmi vitát követően.
 

Panni

Állandó Tag
Állandó Tag
R.I.P.

valamit aztan vegkepp nem ertek !!!

ezt irja a csalad
A család azonnal mentőt hívott, és bár az orvosok mindent megtettek, sajnos már nem tudták megmenteni Dánielt.
Kerdes MINEK ?? es MIERT??
mikor >>>
Karsai Dániel neve összefonódott az aktív eutanázia jogáért való küzdelemmel. Az ALS-szel folytatott harca során a méltóságteljes halál jogát szerette volna elérni

ami szamomra nem egeszen vilagos ,hogy MINEK AZ UJRAELESZTES ??????
mifelenk a legelso amit kozolnek a vegstadiumu beteggel hogy NINCS ujraelesztes !!!
most akkor miert is kuzdott ez az ember ?? mert a vegere az egeszet o sajat maga vetozta meg !!!
 

CasaLoma

Állandó Tag
Állandó Tag
R.I.P.

valamit aztan vegkepp nem ertek !!!

ezt irja a csalad
A család azonnal mentőt hívott, és bár az orvosok mindent megtettek, sajnos már nem tudták megmenteni Dánielt.
Kerdes MINEK ?? es MIERT??
mikor >>>
Karsai Dániel neve összefonódott az aktív eutanázia jogáért való küzdelemmel. Az ALS-szel folytatott harca során a méltóságteljes halál jogát szerette volna elérni

ami szamomra nem egeszen vilagos ,hogy MINEK AZ UJRAELESZTES ??????
mifelenk a legelso amit kozolnek a vegstadiumu beteggel hogy NINCS ujraelesztes !!!
most akkor miert is kuzdott ez az ember ?? mert a vegere az egeszet o sajat maga vetozta meg !!!
R.I.P.
Valószínűleg Karsai Dániel korábban nem rendelkezett írásban, így a család nem tehetett mást, mint hogy mentőt hív, különben segítségnyújtás elmulasztása miatt ők vonhatók felelősségre, és a kórházban az újraélesztésre kísérlet is emiatt történhetett.
 

Panni

Állandó Tag
Állandó Tag
R.I.P.
Valószínűleg Karsai Dániel korábban nem rendelkezett írásban, így a család nem tehetett mást, mint hogy mentőt hív, különben segítségnyújtás elmulasztása miatt ők vonhatók felelősségre, és a kórházban az újraélesztésre kísérlet is emiatt történhetett.
most akkor akartam a kegyes halalt vagy nem ???
mert igy a figura vicc categoria !!
++++ HA jol tudom a nem elesztunk ujra vegstadiumu beteget ezaz orvosi protocoll
NEM orszag fuggo !!! ez az orvosi tarsadalom egyertelmu protocollja MINDENUTT !!

eddig szimpatikus volt DE hiteltelenne valt !!!
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az orvosnak az utolso remenyt is meg kell probalnia Karsaynak eutasitottak a kegyes halal lehetoseget, enelkul meg egy orvos se fog "buncselekmenyt" elkovetni.
Pont ezert kervenyezte az engedeyt hogy se csalladtagjat se semmilyen segitojet az elete befejezese kozremukodesehez ne hurcoljanak meg vagy iteljenek el.


De bizony orszag fuggo. Mo nem engedelyezett.
 

CasaLoma

Állandó Tag
Állandó Tag
Az orvosnak az utolso remenyt is meg kell probalnia Karsaynak eutasitottak a kegyes halal lehetoseget, enelkul meg egy orvos se fog "buncselekmenyt" elkovetni.
Pont ezert kervenyezte az engedeyt hogy se csalladtagjat se semmilyen segitojet az elete befejezese kozremukodesehez ne hurcoljanak meg vagy iteljenek el.


De bizony orszag fuggo. Mo nem engedelyezett.
A passzív eutanázia engedélyezett Magyarországon is, tehát az újraélesztést vagy életet meghosszabbító kezeléseket jogában áll bárkinek elutasítani.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Kroó Zita a Pesti Srácok műsorvezetője beszélt a csatorna egyik adásában.
Én nem értem, tehát Karsai Dániel, mondjuk ki, emiatt a betegség miatt halálra volt ítélve. Tényleg csak az volt, hogy na, mikor fog ez bekövetkezni. Tehát hogy az emberben, már bocsánat, de ne legyen annyi türelem, hogy megvárja azt, hogy az élet mondja: »Danikám, akkor most van vége!«, és akkor utána ebből ekkora politikai ügyet csinálunk, én ezt nem értem
Kroó Zita, aki nem sokkal később már arról beszélt, hogy:

Ez olyan, mint a tervezett [programozott] császár. Ha a gyerek nem farfekvéses bennem, nincs ok igazából arra, hogy én császármetszésre menjek, nem vagyok ötszáz kiló, meg nem veszélyezteti az életemet, hogy elkezdjek szülni, akkor minek?
Szerinte az élet „kezd nevetségessé válni”, mert már abba is bele akarunk szólni, hogy mikor akarunk szülni és mikor halunk meg.
( hogy idáig jusson a társadalom valami nagyon el lett rontva)
(
Kívűlről könnyű ilyen könnyelmű kijelentést tenni……
De benne lenni és ép tiszta tudattal várni, hogy gyakorlatilag megfulladj a saját nyáladban, kitéve ennek a szeretteidet és teljesen kiszolgáltatva magadat, azt gondolom kegyetlen érzés lehet.
Csak az tudja, aki benne van betegkènt vagy hozzátartozóként.
A műsorvezető Hölgy még valószínűleg egyik oldalról sem tapasztalta meg ezt a kegyetlen érzést, ezért tesz ilyen könnyelmű kijelentéseket…)
 
Oldal tetejére