Elhunyt muveszek

Melitta témája a 'Mennyei páholy' fórumban , 2014 Augusztus 14.

  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Éva Kismadar és gledag kedveli ezt.
  2. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Szerencsés embernek mondom magamat, mert a legtöbbjük játékát, színházban, élőben, vagy filmen, de volt szerencsém látni. Tapsommal köszönetemet fejeztem ki, művészetükért. A fotókat megnézve, a hangjukat is fel tudom idézni. Ezért érzem azt, hogy "gazdag vagyok". A mai színészeket nem tartja el a saját színházuk. Úgy mondják/írják/vallják, hogy szabadúszók. Ami azt jelenti, hogy hajnalban szinkron studió, utána az éppen jelen pillanatban foglalkoztató színházban olvasó- vagy egyéb próba. Utána ismét valamilyen délutáni fellépés, vagy rohanás haza, szerepet tanulni, majd ismét jelenés a színházban, éjszaka? No elképzelhető, hogy becsúszik valamilyen szinkron, v. netán, hangsúlyozom netán rádiós, v. tévés felvétel. A rádiós és tévéfelvételek egyre ritkábbak, különféle celebekkel oldják meg a műsorokat, amelyek közel sem olyan építőek, mint, amit valódi színész játszana el. A magyar filmgyártás is mélyrepülésben van, a tévéjátékok, mint szórakoztató műsorok megszűntek. Szabad idejükben az agyonhajszolt és vékonyka pénztárcával rohangáló színészek, vidéken vállalnak be falunapot s egyéb műsorokat.
    Magyarországon a szó nemes értelmében kimondott, leírt, értelmezett kultúra - szakadékban van. Mély szakadékban, de jelen kormányunknak ez a jó, minél jobban elbutítani az embereket, aztán meg oszd meg és uralkodj - módszert alkalmaznak.
     
  3. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, zenéjét hallgatták, hogy
    Gallai Pétert, a mai napon, álmában lepte meg az elmúlás...
    Budapesten született 1953-ban.
    Billentyűsként, zeneszerzőként és énekesként is ismerhettük, fellépései alkalmával mindig sikere volt.
    1971-ben alapította meg első zenekarát. 1974-ben végzett a Konzervatóriumban. Játszott a Nautilus zenekarban, 1974-től 1982-ig a Piramisban zenélt, tagja volt a Favágóknak is. Egyéb sikeres együttese: Bikini. 2009 óta ismét a Piramis tagja. Az 1980-as években Kováts Krisztával és Fábri Péterrel közös gyermekműsora volt, utóbbival együtt írta a Kolumbusz című rockoperát, amelyet 1992-ben mutattak be.
    Ilyen hír olvastán tör ki belőlem, hiszen még olyan sok évet élhetett volna... Sajnos a Sors ismét közbeszólt.
    Őszinte részvétünket küldjük családjának, barátainak, zenész társainak
    upload_2019-9-16_18-19-21.jpeg


    [​IMG]
     
    hosszuzoltan kedveli ezt.
  4. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Éppen az elmúlt héten a közvetlen szomszédom és vele nagyon jóban is voltam Káliné Szabó Erzsébet, ő pedig a vonathoz sietett, s ott lett rosszul. Jött mentő, sőt helikopter is, nem tudták visszahozni. Erzsikével kapcsolatosan nagyon szíven ütött az, hogy éppen az elmúlt héten arról beszéltünk, hogy Aradszky László milyen szerencsés ember volt, hogy hirtelen távozott, semmi előjel, semmi leépülés. Amíg Bajor Imre mennyit szenvedett. Akkor mondta Erzsike, hogy igen, Ő is így szeretne elmenni. Erre mi történt? Pár nap múlva kérését a Sors teljesítette. Csak az a fájdalmam, hogy 67 éves volt. Még élhetett volna, csapkod a kaszás körülöttem, s ez érzékenyen érint. Valamikor, úgy húsz évvel ezelőtt észre sem vettem. Ez a hirtelen távozás megrángatja a barátokat, rokonokat, ismerősöket, de a hosszú szenvedés, kínlódást azt mindenki - én is - nagyon szeretném megúszni. Sajnos a távozásunk nem kívánság hangverseny...
     
  5. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Megdöbbentő a hír, olvastán, hallatán ellenkezem, nem tudom, képtelen vagyok elfogadni...
    meghalt Karinthy Márton
    Hosszan tartó súlyos betegség után életének 71. évében meghalt Karinthy Márton. Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és ennek elődje, a Hököm Színpad, alapító igazgatója volt, Karinthy Ferenc író fia, Karinthy Frigyes író unokája.
    Rendelkezése szerint lánya, Karinthy Vera és két közeli munkatársa viszi tovább a Karinthy Színházat, mely ezután is folytatni kívánja a Karinthy Márton által megalapozott szellemiségű, polgári, szórakoztató színházat.
    Ilyen névvel nem lehet az ember középszerű. Ez a név kötelez. Micsoda nyomasztó teher, micsoda átok. Eleve azzal a tudattal kezdeni az életet, hogy „ezek” (az ősök) csak önmagukra figyelnek, mit tegyek hát, hogy észrevegyék: én is a világon vagyok? Nos, Karinthy Márton a legjobb utat választotta, nem görbe, hanem egyenes tükröt tart a klán tagjai és a világ elé, hogy megtudja, ő maga honnan jött, hová igyekszik, és mi dolga itt a földön. Micsoda kor tárul elénk, micsoda alakok kelnek életre! Mire az Ördöggörcs című könyvének végére érünk, mi magunk is oly otthonosan járunk-kelünk a Karinthyak, Kosztolányiék, Devecseriék, Benedekék, az elmeorvosok és kapcsolt részeik világában, akárha örökös bérletet váltottunk volna a Hadiktól a Sárga Házig mindenhová, ahol az ő rendkívüli életük zajlott.
    Nagy szerencsénk, hogy Karinthy Mártonból kirobbant az író, kár lett volna, ha sosem tudjuk meg, mit művel még mesterfokon a színházán kívül.
    Nemcsak neve, de személyisége is mindörökre bevésődött a magyar és a nemzetközi irodalom Arany könyvébe....
    Családjának, barátainak, közvetlen és közvetett munkatársainak őszinte részvétünket ez úton is megküldjük.

    [​IMG]
    *
    [​IMG]
     
    Melitta és rituevu kedveli ezt.

Megosztás