Elképszető: megnyúzatja halott férjét egy nő – Ezért teszi

Furcsa utolsó kívánsága volt a 41 éves kanadai tetoválóművésznek, Chris Wenzelnek: a férfi, miután megtudta, hogy súlyos beteg, arra kérte feleségét, hogy valahogy vágja le a tetovált bőrt a testéről, így őrizze meg az utókornak, mielőtt eltemetik. Az özvegy pedig talált egy kifejezetten erre specializálódott vállalkozást.

Chris azt szerette volna, ha a gyerekei és unokái is megcsodálhatnák az alkotásait, ahelyett, hogy azok a sírba szállnának vele. Özvegye, Cheryl pedig mélyen egyetért volt férje szándékával. „Képeket akasztunk a falra. Tetoválást is évszázadok óta készítenek. Nem égetnénk, avagy temetnénk el egy Picasso-festményt, így szerintem helyes, ha a tetoválásokat is megőrizzük” – mondta a nő, aki szintén azt szeretné, ha volt férje munkáit levágnák a testéről, miután meghal.

Mirror)
g6hktkqTURBXy8yYjA3MGRlMTVhNWUzMWMyYjdjNzllMjJmMmI4ZDIxNC5qcGVnkpUDAHfNDWHNB4aTBc0DFM0BvA
 
.
Réges rég láttam egy hasonló témájú filmet.

A festménykereskefő (Louis de Funes), felfedez az obsitos katona ( Jean Gabin ) hátán egy eredeti Modigliani tetovált képet.
Nagy üzletet lát benne és rábeszéli a katonát, hogy hagyja rá.
Mondanom sem kell, hogy vígjáték volt,;)

Funes fia szerint annak ellenére, hogy remekül harmonizáltak a filmben, privát nagyon rossz véleményük volt a másik színészi képességéröl.
 
Utoljára módosítva:
-
Én nem csodálkozom az eseten.
A tradíciókban gazdag katolikus templomok ornamentumai között számos bőrdarabot őriznek.
-
Magyar vonatkozásban érdekes, az Árpádházi Szent Erzsébet mellbimbója amit a ravatalon vágott le egy buzgó hívő, mert a körmöket és hajtincseket már elvitték a többiek. Arról a Szent Erzsébetről van szó aki a nevét adta az utalványokhoz.
-
Jézus fitymáját 6 példányban őrzik katolikus templomokban. Ezt azért aktuális megemlíteni mert egy Belga nacionalista párt nemrég fedezte fel, hogy az évszázadokon át Antwerpenben őrzött példány, jogtalanul került egy Toszkánai templomba. Most szeretnék visszakapni a "Szent Fitymát", de az olasz nacionalisták ragaszkodnak hozzá.
-
De így van ez az ellopott Mikulás-lábszárakkal is amit a Törökök igényelnek vissza.
-
"Szent István jobbja" is jó bőrben van, ahogy tudjuk.
 
Én azt szeretném, hogy csontvázam egy iskola szertárjába kerüljön.
Így a tanórák alatt nem unatkoznék és fiatalok között lennék. ;)
 
-
Én nem csodálkozom az eseten.
A tradíciókban gazdag katolikus templomok ornamentumai között számos bőrdarabot őriznek.
-
Magyar vonatkozásban érdekes, az Árpádházi Szent Erzsébet mellbimbója amit a ravatalon vágott le egy buzgó hívő, mert a körmöket és hajtincseket már elvitték a többiek. Arról a Szent Erzsébetről van szó aki a nevét adta az utalványokhoz.
-
Jézus fitymáját 6 példányban őrzik katolikus templomokban. Ezt azért aktuális megemlíteni mert egy Belga nacionalista párt nemrég fedezte fel, hogy az évszázadokon át Antwerpenben őrzött példány, jogtalanul került egy Toszkánai templomba. Most szeretnék visszakapni a "Szent Fitymát", de az olasz nacionalisták ragaszkodnak hozzá.
-
De így van ez az ellopott Mikulás-lábszárakkal is amit a Törökök igényelnek vissza.
-
"Szent István jobbja" is jó bőrben van, ahogy tudjuk.
*
Részemről "első felvonás"
225px-Szent-Jobb-.jpg

A Szent Jobb ezüstből és csiszolt üvegből készített neogótikus ereklyetartóban, amelyet Lippert József prímási főépítész tervei alapján 1862-ben Bécsben készítettek.
No szóval, ez volt részemről az első felvonás.
A második, az nem rémisztő, amikor gyermekünk első hajából félre teszünk egy hajfürtöcskét. Igaz, én nem éltem vele, de több családban ez szokás. Mint ahogyan az is, hogy a frissen elhunyt hajából vágnak le egy tincset és azt őrizgetik. Ez utóbbitól elszörnyedtem, amikor egy ilyen "ereklyét" tartottak az arcom elé, hogy lám, lám, ők mennyire megbecsülik a dédanyjukat. Igaz, kis üvegben volt, de én még attól is irtóztam. Egy pillanat tört része alatt átfutott az agyamon, hogy a már meghalt asszony hajából vágták azt le.
Igaz, azóta már olvastam olyasmit is, hogy "állítólag" bizonyos országokban, egész iparszerűen fosztják meg az elhaltakat a hajuktól, mielőtt v. eltemetnék, v. krematóriumba tennék. A paróka készítők nagyon sok pénzt fizetnek a szép (egészségesnek látszó) hajért, igaz, ha azt laboratóriumi körülmények között bevizsgálnák, akkor kiderülne, hogy élő- vagy nem élő emberé volt. Megváltozik a haj szerkezete (állítólag), igaz, én nem vizslattam. Mindenképpen szörnyű. Ezért, ha olyan kedvem volna, csak és kizárólag műhajból varrt parókát vásárolnék.
Harmadik felvonásként eléggé rémisztő, sőt morbid a köbön, ha a szeretett személy bőrét kifeszítve, képszerűen "tálalva" nézegetné bárki is a lakása falán. Még szerencse, hogy nem lámpaernyőt készített belőle az özvegy? Ugyan ki tudja, milyen gondolatok futkosnak mind az "örökhagyó", mind az özvegy kobakjában??? :o
 
A hajnyirással nem vagyok anyira hadilábon mert ugy az anyám mind a nagyanyám haját láttam amit az esküvöjük elött vágtak le emlékbe, vagy pedig annak a jeléül, hogy a házassággal elvesztette a szüzességét. :)
-
Talán nekem is kelett volna egy skalpot csinálni, sokan nem hisznek a szemüknek ha régi képeket mutatok, amin Jézussal konkurálhatnék. :)
 
-
Én nem csodálkozom az eseten.
A tradíciókban gazdag katolikus templomok ornamentumai között számos bőrdarabot őriznek.
-
Magyar vonatkozásban érdekes, az Árpádházi Szent Erzsébet mellbimbója amit a ravatalon vágott le egy buzgó hívő, mert a körmöket és hajtincseket már elvitték a többiek. Arról a Szent Erzsébetről van szó aki a nevét adta az utalványokhoz.
-
Jézus fitymáját 6 példányban őrzik katolikus templomokban. Ezt azért aktuális megemlíteni mert egy Belga nacionalista párt nemrég fedezte fel, hogy az évszázadokon át Antwerpenben őrzött példány, jogtalanul került egy Toszkánai templomba. Most szeretnék visszakapni a "Szent Fitymát", de az olasz nacionalisták ragaszkodnak hozzá.
-
De így van ez az ellopott Mikulás-lábszárakkal is amit a Törökök igényelnek vissza.
-
"Szent István jobbja" is jó bőrben van, ahogy tudjuk.
Ki foglak ábrándítani - Orbán minden "kereszténysége" ellenére földhözragadtabb annál, hogy egy egyházi szentet válasszon.
Az utalvánnyal a családját emelte be Magyarország történelmi nagyjai közé (mert mindenhol nyomot kell hagynia! tetszik ez nekünk vagy sem).
Nő-ügyekkel ugyan nem foglalkozik, de a saját nő, az más! Az utalványt az édesanyjáról nevezték el:
upload_2018-11-16_19-19-33.png

Legalábbis ezt csiripelik a verebek. Kétségtelen, nem voltam ott.
 
Csatolás megtekintése 1633781
Legalábbis ezt csiripelik a verebek. Kétségtelen, nem voltam ott.

Minden út Orbánhoz vezet! :)
 
A hajnyirással nem vagyok anyira hadilábon mert ugy az anyám mind a nagyanyám haját láttam amit az esküvöjük elött vágtak le emlékbe, vagy pedig annak a jeléül, hogy a házassággal elvesztette a szüzességét. :)
-
Talán nekem is kelett volna egy skalpot csinálni, sokan nem hisznek a szemüknek ha régi képeket mutatok, amin Jézussal konkurálhatnék. :)
Mit kell azt szégyellni, hogy menetközben Te is elvesztetted mint Nagyanyád, de Te még többször is,így kopasz lettél...nem szégyen ez édesapa:D
 
A nagyanyámnak egy coffja volt a szekrénybe. Érdekes ö idős korában sem őszült meg, tutit, hogy nem festette.
-
Én nem vagyok kopasz, de festeni nem akarom, a feleségem szerint meg jobb ha az ősz haj rövid, az "fiatalosit" :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,802
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére