Hírek Elköltötte a kormány az uniós menekültpénzeket – "Másra"

Az Európai Bizottság egyik tisztségviselője a hvg.hu-nak azt írta, hogy a REACT-EU nevű alapból nekünk járó 110 milliárd forintos előfinanszírozásból úgy 102 milliárdot már folyósítottak Magyarországnak.

A két héttel ezelőtti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, nem kaptunk forrást az ukrajnai menekültek ellátására, addig az Európai Bizottság egyik tisztségviselője a hvg.hu kérdésére azt írta:

"A REACT-EU nevű alapból nekünk járó 110 milliárd forintnak megfelelő 299,6 millió eurós előfinanszírozásból úgy 263,2 milliót (a mostani, jóval gyengébb árfolyamon számolva 102,5 milliárd forintnyit) már megkaptunk."
Ez folyósított összeg 35 százalékos előfinanszírozás, amit a végső elszámolás után, ha az Európai Bizottság mindent rendben talál, még majdnem kétszer ennyi forrás követhet.

A Miniszterelnökség a hvg.hu-nak küldött válaszából azonban kiderül az ellentmondás oka: mivel az említett forrást eredetileg a koronavírus-helyzet utáni újraindításra szánták, a kormányzat azt már lekötötte más célokra. Azt írták: "Áprilisban a REACT-EU keretében a Magyarországnak egyébként is járó, már korábban más célra lekötött uniós forrásból kaptunk előleget. Ez sajnos egyetlenegy euró új uniós forrást sem jelent az országnak."

Vagyis – szemben a segélyszervezeteknek támogatást osztó alap egyik munkatársával és az egyik támogatott szeretetszolgálattal – ők nem állítják, hogy a REACT-EU-pénzek nem költhetők az ukrajnai menekültekre, csupán már másra felhasználták azokat, ezért teljesen új pénzt szeretnének.

1654861640698.png
 
Az ellenzék mást sem tud csak erőlködik.
Ez nekünk járt és még kell.
Persze Soros lázítja a népet de, mi nem adjuk fel!!!
Nekünk magyarország az első......
(körülbelül ennyi fog lejönni a média fogyasztóknak akik ismét libsizni fognak és persze Gyurcsány...)
 
Nem igazán értem a problémát. Ha egyszer napi szinten jön több ezer ukrán ide ahol esznek-isznak-alszanak majd sokan hazamennek pár napra, hogy aztán újra átjöjjenek enni meg ingyen ruhákat/játékokat válogatni. (tény, mert ott dolgozótól van az info hogy sok a visszatérő arc ;)) És akik tényleg menekültek, gyógyszert és orvosi ellátást is kapnak a szállás és élelmezés mellé, -arról értelmes ember tudja hogy nincs ingyen. Most hogy az erre küldött EU pénzt akkor éppen az államadósság kifizetésére vagy Orbán új öltönyére költötték tök mindegy, ha a menekültek megkapják amire szükségük van, -abban az értékben. És messze többet kapnak itt mint a lengyeleknél, bár tény, hogy oda sokkal többen menekültek, de nagyobb ország is, és állítólag jobban is élnek mint mi. Most akkor mi a gond? Hogy nem pont abból a címletű és sorozatszámú bankóból vették az ukrán menekültnek a takarót? :oops: Azért le kellene jönni erről a HVG nevű szerről mert ennél még a Privátbankár is korrektebb. Pedig mióta az amúgy értelmes Káncz Csaba is beállt az identitását vesztett baloldal mögé, erősen diszkriminatívak lettek a cikkek. Ritkán sikerül a pártatlan objektivitás. Nem véletlen kezdenek a Heti Hetes/Gálvölgyi sorsára jutni.
-Na, de hogy HVG...miért nem mindjárt a The Guardian?(Oleg Gordijevszkíj KGB ügynök és Aslam Dilpazier Iszlamista kalifátushívő újságírókkal és folyamatos Izrael ellenes retorikával és az igazság -Snowden és Assange dokumentumok eltüntetésével-meg a mantrával, hogy Magyarországon mindenki el van nyomva és nincs demokrácia?! Az fel sem merül a jóléti agyukban, amit a Tao tö King ír, hogy: -kósza képeknél fontosabb a bendő, elvetik amazt, mert emez elegendő!) Na, mert ma Magyarországon ha közvélemény kutatást tartanának a jólét/demokrácia témában, akkor az jönne ki, hogy inkább egy szaudi mintájú diktátor jóléttel, mint egy demokratikus és liberalista rend jólét nélkül. Nem saját vélemény, mert német és svájci lapok írták Orbán hatalmas győzelme után, hogy azért volt ekkora nyerés, mert Orbán alatt jobban kezdtek élni a Magyarok. Persze nem mindenki...de sokan. És hogy a baloldal teljesen elveszítette a kapcsolatát az egyszerű és hétköznapi emberekkel. Értelmiséginek tartják magukat, de gyakorlatilag nem értik és lenézik a vidéket. Hát hogy akarnák őket így irányítani? És miféle duma volt, hogy: -Le kell menni vidékre? KELL? :oops: Nem, nem KELL! Először meg kellene érteni azokat akik nem egész nap a könyveket bújják, hanem dolgoznak, és létrehoznak valamit a kezük munkájával!
Ami meg saját véleményem, hogy annyira nem érdekel a politika, hogy tőlem bárki királlyá is koronáztathatja magát, ha az nekem jobb életet jelent. És ha dupla ennyi fizetést kapnák cserébe hogy nem megyek szavazni, hát azt választanám. Mert ez a politika lényege. És nem az, hogy minden hülye és tehetségtelen embert el kelljen viselni csak hogy demokráciának látszódjunk. A bal és szélsőjobb nőjön fel egy olyan szintre, hogy a népek emberszámba vegyék őket. De míg olyan idehaza a baloldali politika, hogy a szélsőjobbal akar összefogni és nem érdekli hogy mennyi szavazójuk csalódik bennük mert nem akarják ezt a frigyet.....míg migránsokkal akarják telehordani az országot, de nem érdekli őket, hogy a baloldali szavazóik sem szeretnék, .....míg katonákat és fegyvereket küldenének az orosz-ukrán háborúba, mikor semmilyen kétoldalú katonai szövetség nincs Magyarország és Ukrajna közt, és még csak nem is NATO tagok, sőt kimondottan ellenségesek velünk évek óta és a szavazóik sem szeretnék ezt, -addig hogy akarnak itt kormányozni?
 
A menekultekre Eu tol kapnak penz a befogado orszag Mo. is. Arrol szolt a fama hogy ezt a penzt nem kolthetik masra,ha ORban lenyulja sajat maga szamara akkor tik a koltsegvetesbol tarthatjatok el a menekulteket. Az is lehet kitalaja a keleti hatarnal is keritest huz fel, azt majd csak magatokat kerititek be.
A jobbik kivetkozott a szelsojobbos ideologiabol ezert is tudott a 6 parti ellenzekhez csatlakozni.
A szelsojobb a Mi Hazank cimu part eleg nagy szegyen ,hogy bekerultek a parlamentbe.
Az okok nem a Jobbik vagy Jakab volt hogy romjai hullott hanem Marky Z aki mindennek valo de nem orszagos politikusnak.
Fidesz handa-bandazik mert a baloldal nem kivan katonakat kuldeni Ukrajnaba , ez olyan hazugsag mint hogy nem lesz aremelkedes es lassan nincs olyan aru cikk szolgaltatas ami nem emelkedett 10-50%-ig. Akar butor akar elelmiszer akar fodrasz Taxi stb stb.
Aki meg hisz nekik az ne panaszkodjon az inflacio miatt se ami 10% folott van.
 
Nem igazán értem a problémát. Ha egyszer napi szinten jön több ezer ukrán ide ahol esznek-isznak-alszanak majd sokan hazamennek pár napra, hogy aztán újra átjöjjenek enni meg ingyen ruhákat/játékokat válogatni. (tény, mert ott dolgozótól van az info hogy sok a visszatérő arc ;)) És akik tényleg menekültek, gyógyszert és orvosi ellátást is kapnak a szállás és élelmezés mellé, -arról értelmes ember tudja hogy nincs ingyen. Most hogy az erre küldött EU pénzt akkor éppen az államadósság kifizetésére vagy Orbán új öltönyére költötték tök mindegy, ha a menekültek megkapják amire szükségük van, -abban az értékben. És messze többet kapnak itt mint a lengyeleknél, bár tény, hogy oda sokkal többen menekültek, de nagyobb ország is, és állítólag jobban is élnek mint mi. Most akkor mi a gond? Hogy nem pont abból a címletű és sorozatszámú bankóból vették az ukrán menekültnek a takarót? :oops: Azért le kellene jönni erről a HVG nevű szerről mert ennél még a Privátbankár is korrektebb. Pedig mióta az amúgy értelmes Káncz Csaba is beállt az identitását vesztett baloldal mögé, erősen diszkriminatívak lettek a cikkek. Ritkán sikerül a pártatlan objektivitás. Nem véletlen kezdenek a Heti Hetes/Gálvölgyi sorsára jutni.
-Na, de hogy HVG...miért nem mindjárt a The Guardian?(Oleg Gordijevszkíj KGB ügynök és Aslam Dilpazier Iszlamista kalifátushívő újságírókkal és folyamatos Izrael ellenes retorikával és az igazság -Snowden és Assange dokumentumok eltüntetésével-meg a mantrával, hogy Magyarországon mindenki el van nyomva és nincs demokrácia?! Az fel sem merül a jóléti agyukban, amit a Tao tö King ír, hogy: -kósza képeknél fontosabb a bendő, elvetik amazt, mert emez elegendő!) Na, mert ma Magyarországon ha közvélemény kutatást tartanának a jólét/demokrácia témában, akkor az jönne ki, hogy inkább egy szaudi mintájú diktátor jóléttel, mint egy demokratikus és liberalista rend jólét nélkül. Nem saját vélemény, mert német és svájci lapok írták Orbán hatalmas győzelme után, hogy azért volt ekkora nyerés, mert Orbán alatt jobban kezdtek élni a Magyarok. Persze nem mindenki...de sokan. És hogy a baloldal teljesen elveszítette a kapcsolatát az egyszerű és hétköznapi emberekkel. Értelmiséginek tartják magukat, de gyakorlatilag nem értik és lenézik a vidéket. Hát hogy akarnák őket így irányítani? És miféle duma volt, hogy: -Le kell menni vidékre? KELL? :oops: Nem, nem KELL! Először meg kellene érteni azokat akik nem egész nap a könyveket bújják, hanem dolgoznak, és létrehoznak valamit a kezük munkájával!
Ami meg saját véleményem, hogy annyira nem érdekel a politika, hogy tőlem bárki királlyá is koronáztathatja magát, ha az nekem jobb életet jelent. És ha dupla ennyi fizetést kapnák cserébe hogy nem megyek szavazni, hát azt választanám. Mert ez a politika lényege. És nem az, hogy minden hülye és tehetségtelen embert el kelljen viselni csak hogy demokráciának látszódjunk. A bal és szélsőjobb nőjön fel egy olyan szintre, hogy a népek emberszámba vegyék őket. De míg olyan idehaza a baloldali politika, hogy a szélsőjobbal akar összefogni és nem érdekli hogy mennyi szavazójuk csalódik bennük mert nem akarják ezt a frigyet.....míg migránsokkal akarják telehordani az országot, de nem érdekli őket, hogy a baloldali szavazóik sem szeretnék, .....míg katonákat és fegyvereket küldenének az orosz-ukrán háborúba, mikor semmilyen kétoldalú katonai szövetség nincs Magyarország és Ukrajna közt, és még csak nem is NATO tagok, sőt kimondottan ellenségesek velünk évek óta és a szavazóik sem szeretnék ezt, -addig hogy akarnak itt kormányozni?
"Most hogy az erre küldött EU pénzt akkor éppen az államadósság kifizetésére vagy Orbán új öltönyére költötték tök mindegy, ha a menekültek megkapják amire szükségük van"
Hát ez azért eléggé hetyetye! ...mert, ha nem abból a pénzből kapják meg, akkor miből? Elárulom: A te pénzedből, az enyémből, a miénkből, amihez csak megszorításokkal lehet hozzájutni.
 
Na, mert ma Magyarországon ha közvélemény kutatást tartanának a jólét/demokrácia témában, akkor az jönne ki, hogy inkább egy szaudi mintájú diktátor jóléttel, mint egy demokratikus és liberalista rend jólét nélkül. Nem saját vélemény, mert német és svájci lapok írták Orbán hatalmas győzelme után, hogy azért volt ekkora nyerés, mert Orbán alatt jobban kezdtek élni a Magyarok. Persze nem mindenki...de sokan. És hogy a baloldal teljesen elveszítette a kapcsolatát az egyszerű és hétköznapi emberekkel. Értelmiséginek tartják magukat, de gyakorlatilag nem értik és lenézik a vidéket. Hát hogy akarnák őket így irányítani? És miféle duma volt, hogy: -Le kell menni vidékre? KELL? :oops: Nem, nem KELL! Először meg kellene érteni azokat akik nem egész nap a könyveket bújják, hanem dolgoznak, és létrehoznak valamit a kezük munkájával!
Ami meg saját véleményem, hogy annyira nem érdekel a politika, hogy tőlem bárki királlyá is koronáztathatja magát, ha az nekem jobb életet jelent. És ha dupla ennyi fizetést kapnák cserébe hogy nem megyek szavazni, hát azt választanám. Mert ez a politika lényege. És nem az, hogy minden hülye és tehetségtelen embert el kelljen viselni csak hogy demokráciának látszódjunk. A bal és szélsőjobb nőjön fel egy olyan szintre, hogy a népek emberszámba vegyék őket. De míg olyan idehaza a baloldali politika, hogy a szélsőjobbal akar összefogni és nem érdekli hogy mennyi szavazójuk csalódik bennük mert nem akarják ezt a frigyet.....míg migránsokkal akarják telehordani az országot, de nem érdekli őket, hogy a baloldali szavazóik sem szeretnék, .....míg katonákat és fegyvereket küldenének az orosz-ukrán háborúba, mikor semmilyen kétoldalú katonai szövetség nincs Magyarország és Ukrajna közt, és még csak nem is NATO tagok, sőt kimondottan ellenségesek velünk évek óta és a szavazóik sem szeretnék ezt, -addig hogy akarnak itt kormányozni?
Igen, ez így van. Ez most az emberek véleménye.
 
Az ellenzék mást sem tud csak erőlködik.
Ez nekünk járt és még kell.
Persze Soros lázítja a népet de, mi nem adjuk fel!!!
Nekünk magyarország az első......
(körülbelül ennyi fog lejönni a média fogyasztóknak akik ismét libsizni fognak és persze Gyurcsány...)
Ez borítékolható. Csakhogy ne csodálkozzon senki, hogy nem kapunk továbbiakat! A menekúltekre adott pénzt más kapta! Ez nem törvényes, nem becsületes! Úgy is mondható, lopás, azoktól, akik a legjobban rászorultak!
 
Lopas?????? Torvenyes ?becsuletes? Furcsa ezt olvasni Brusszelrol mikor ez okok miatt fuggesztettek fel a tamogatasokat.
 
Ez borítékolható. Csakhogy ne csodálkozzon senki, hogy nem kapunk továbbiakat! A menekúltekre adott pénzt más kapta! Ez nem törvényes, nem becsületes! Úgy is mondható, lopás, azoktól, akik a legjobban rászorultak!
Nem törvényes, nem becsületes, de ner-orbán-konform. Mellesleg az orbán kormány egész politikája ilyen, a csórókat elnyomják, vagy le se sz...ják, a középosztályt kényeztetik, a nerlovagokat pedig milliárdosokká teszik.
És akkor itt van aki azt írja, hogy ha ő jobban él, a többi nem érdekli. Csak azt felejti el, hogy azért, mert kap CSOK-ot, vagy a gyerekének nem kell 25 éves koráig szjá-t fizetnie, csak azt az illúziót kapja, hogy jobban él, mert közben lerohad az egészségügy, az oktatás, egyes településeknek már semmire nem futja, mennek fel az árak, és végül ő is ugyanúgy ráfázik, mint a csóróbbak. Mert ebben az országban valójában kizárólag Orbán köre és oligarchái azok, akik jól járnak.
 
Nem igazán értem a problémát. Ha egyszer napi szinten jön több ezer ukrán ide ahol esznek-isznak-alszanak majd sokan hazamennek pár napra, hogy aztán újra átjöjjenek enni meg ingyen ruhákat/játékokat válogatni. (tény, mert ott dolgozótól van az info hogy sok a visszatérő arc ;)) És akik tényleg menekültek, gyógyszert és orvosi ellátást is kapnak a szállás és élelmezés mellé, -arról értelmes ember tudja hogy nincs ingyen. Most hogy az erre küldött EU pénzt akkor éppen az államadósság kifizetésére vagy Orbán új öltönyére költötték tök mindegy, ha a menekültek megkapják amire szükségük van, -abban az értékben. És messze többet kapnak itt mint a lengyeleknél, bár tény, hogy oda sokkal többen menekültek, de nagyobb ország is, és állítólag jobban is élnek mint mi. Most akkor mi a gond? Hogy nem pont abból a címletű és sorozatszámú bankóból vették az ukrán menekültnek a takarót? :oops: Azért le kellene jönni erről a HVG nevű szerről mert ennél még a Privátbankár is korrektebb. Pedig mióta az amúgy értelmes Káncz Csaba is beállt az identitását vesztett baloldal mögé, erősen diszkriminatívak lettek a cikkek. Ritkán sikerül a pártatlan objektivitás. Nem véletlen kezdenek a Heti Hetes/Gálvölgyi sorsára jutni.
-Na, de hogy HVG...miért nem mindjárt a The Guardian?(Oleg Gordijevszkíj KGB ügynök és Aslam Dilpazier Iszlamista kalifátushívő újságírókkal és folyamatos Izrael ellenes retorikával és az igazság -Snowden és Assange dokumentumok eltüntetésével-meg a mantrával, hogy Magyarországon mindenki el van nyomva és nincs demokrácia?! Az fel sem merül a jóléti agyukban, amit a Tao tö King ír, hogy: -kósza képeknél fontosabb a bendő, elvetik amazt, mert emez elegendő!) Na, mert ma Magyarországon ha közvélemény kutatást tartanának a jólét/demokrácia témában, akkor az jönne ki, hogy inkább egy szaudi mintájú diktátor jóléttel, mint egy demokratikus és liberalista rend jólét nélkül. Nem saját vélemény, mert német és svájci lapok írták Orbán hatalmas győzelme után, hogy azért volt ekkora nyerés, mert Orbán alatt jobban kezdtek élni a Magyarok. Persze nem mindenki...de sokan. És hogy a baloldal teljesen elveszítette a kapcsolatát az egyszerű és hétköznapi emberekkel. Értelmiséginek tartják magukat, de gyakorlatilag nem értik és lenézik a vidéket. Hát hogy akarnák őket így irányítani? És miféle duma volt, hogy: -Le kell menni vidékre? KELL? :oops: Nem, nem KELL! Először meg kellene érteni azokat akik nem egész nap a könyveket bújják, hanem dolgoznak, és létrehoznak valamit a kezük munkájával!
Ami meg saját véleményem, hogy annyira nem érdekel a politika, hogy tőlem bárki királlyá is koronáztathatja magát, ha az nekem jobb életet jelent. És ha dupla ennyi fizetést kapnák cserébe hogy nem megyek szavazni, hát azt választanám. Mert ez a politika lényege. És nem az, hogy minden hülye és tehetségtelen embert el kelljen viselni csak hogy demokráciának látszódjunk. A bal és szélsőjobb nőjön fel egy olyan szintre, hogy a népek emberszámba vegyék őket. De míg olyan idehaza a baloldali politika, hogy a szélsőjobbal akar összefogni és nem érdekli hogy mennyi szavazójuk csalódik bennük mert nem akarják ezt a frigyet.....míg migránsokkal akarják telehordani az országot, de nem érdekli őket, hogy a baloldali szavazóik sem szeretnék, .....míg katonákat és fegyvereket küldenének az orosz-ukrán háborúba, mikor semmilyen kétoldalú katonai szövetség nincs Magyarország és Ukrajna közt, és még csak nem is NATO tagok, sőt kimondottan ellenségesek velünk évek óta és a szavazóik sem szeretnék ezt, -addig hogy akarnak itt kormányozni?
Sok mindenről írtál, én csak egy dolgot szeretnék megjegyezni. A menekültek ellátását nagyrészt a jótékonysági szervezetek és az önkéntesek végezték. A kormány hetekkel a menekültáradat megindulása után kezdett foglalkozni velük, akkor is inkább csak logisztikával. Ráadásul nálunk kevesen maradtak itt, kevesen kértek menedéket, vagy mit, mentek tovább Nyugatra. Visszatérő arcok? Lehet, hogy vannak, de nem hiszem, hogy ez a jellemző. Viszont láttam egy kisfilmet arról, hogy a magukkal hozott állatokat állatorvosok, á.o.hallgatók segítik. Vagy arról a néniről, aki több családot befogadott, és főzött rájuk. A kormánynak ebben sem volt semmi szerepe. Az emberek, polgárok hordták ki a pályaudvarra a ruhákat, kajákat, játékokat, adományoztak, mert a magyar alapjában véve segítőkész, jólelkű - ha nem szítják fel benne a gyűlöletet.
 
Csak 1 kérdést szeretnék feltenni azoknak a kommentelőknek, akik elvi alapon vitáznak azon, h mit kaphatnak meg és kitől a menekülők:
Tevőlegesen résztvettél a menekültek segítésében?
Én igen.
Láttam és kérdeztem/hallottam, tanulságos volt.
Nem lakom közelükben, az ország másik végéből utaztam oda, önkéntesen, szabadságot vettem ki, 4 átszállással értem oda, egyedül, egy időre megszállva a határ mellett; csak a szállásom volt ingyen, mint önkéntesnek.

Miért mennek vissza?!

1.Mert ott vannak a házaik, amelyeket féltenek, h megüresedve beköltözik oda vki, míg ők nincsenek jelen!
A nemzeti ünnepünk előtt/alatt voltam ott, amikor még csak kezdődött rendezett formát ölteni a segítségnyújtás; és mellette burjánzott a kihasználás is...de ez off tartalom...
2. Mert otthon maradt idős szülő, rokon, ismerős, aki ellátásra szorul, már nem vállalhatta az utat, és mégis féltik őt, akik átértek....

Meg kell vallanom, az önkéntesek részéről teljes volt az összefogás!
A legnagyobb meglepetésemre, mások is érkeztek az ország messzi tájairól, igaz, h szinte mindenki más csoportosan; és mindegy volt vagyoni helyzetük, képesek voltak emberként összefogni!
Olyan együttműködés volt, mintha évek v évtizedek óta ismernénk egymást, holott teljesen idegenek voltunk; jobbat mondok: nem tudom egyikük elérhetőségét sem, nem volt fontos, ott leginkább csak a megszólításhoz szükséges keresztnevet tudtuk egymásról, max még a vezetéknevet, v h honnan jött...esetleg mi a foglalkozása.

Velem utólag a munkahelyem egyik szakszervezeti vezetője egyébként, interjút akart a tapasztaltakról készítetni; csakhogy akkor még vizsgaidőszakban voltam, és közvetlen vezetőim írásbeli engedélyével bátorkodtam volna vállalni, amit felemás módon válaszoltak meg, így inkább eltekintettem tőle...

De ott, abban az időszakban és környezetben volt igazán felismerhető, h a tiszta szívű magyar ember valóban tenni akarással és jóindulattal viseltetik a bajba jutottal, még akkor is, ha különösebben oka se lenne rá, nyeresége sem lesz belőle!
 
Azért jó lenne az eredeti EU és a magyar forrásokat is megnézni.

!102 milliárdot már folyósítottak"
Szerintem meg nem. Beszélünk róla.
 
hölgyem/uram. ez a maszlag. elhiszem hogy van olyan amiről irsz. de a többi csak propaGANDA.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére