Hírek Elkottyintotta az orosz hadsereg egyik vezetője az ukrajnai háború célját, Moldova is felkészülhet a

Ukrajna szerint Rusztam Minnekajevnek, Oroszország központi katonai körzetének parancsnokhelyettesének megjegyzései megcáfolták Oroszország korábbi állításait, miszerint nincsenek területi ambíciói. Pénteken ugyanis Minnekajev tábornok arról beszélt, hogy az orosz hadsereg egész Dél-Ukrajnát el akarja foglalni.

"Abbahagyták a titkolózást" - kommentálta a kijelentést az ukrán védelmi minisztérium a Twitteren a Reuters szerint. Kijev szerint így Oroszország elismerte, hogy a háború második szakaszának célja "nem a mitikus nácik feletti győzelem, hanem egyszerűen Kelet- és Dél-Ukrajna megszállása".

Minnekajevet az orosz állami hírügynökségek idézték, amikor azt mondta, hogy Moszkva célja az egész keleti Donbász régió elfoglalása, összekapcsolása a Krím félszigettel, és Ukrajna egész déli részének elfoglalása egészen Moldova szakadár, oroszok által megszállt régiójáig. Ez azt jelentené, hogy több száz mérfölddel a jelenlegi vonalakon túlra, a nagy ukrán városok, Mikolajiv és Odessza is célponttá vált.
Az ukrán vezérkar szerint az orosz erők fokozták a támadásokat a teljes keleti frontvonal mentén, és támadást próbálnak indítani a Harkov régióban, Oroszország fő célpontjától, a Donbásztól északra. Harkov városában orosz gránáttűz érte a Barabasovo nevű piacot. A mentőszolgálat szerint több halálos áldozatot követelt a támadást, de részletek egyelőre nem közöltek.

Egyre brutálisabb a háború​

Genfben az ENSZ emberi jogi hivatala szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy az oroszok háborús bűnöket követtek el Ukrajnában, beleértve a válogatás nélküli ágyúzást és a gyorsított kivégzéseket, amelyek számos civil áldozatot követeltek. Oroszország tagadja, hogy civileket célzottan támadna.
Moszkva még csütörtökön közölte, hogy közel kéthónapos ostrom után megnyerte a háború legnagyobb csatáját, a Donbasz fő kikötőjéért, Mariupol ostoromát. Vlagyimir Putyin elnök úgy döntött, hogy nem próbálja meg kiszorítani az ott még mindig egy hatalmas acélműben meghúzódó több ezer ukrán katonát.
A város oroszok által ellenőrzött részében a fegyverek nagyrészt elhallgattak, és a kábult tekintetű lakosok csütörtökön az utcára merészkedtek, ahol elszenesedett lakóházak és roncsolt autók látványa fogadta őket. Néhányan bőröndöket cipeltek. Fehér vegyvédelmi ruhás és maszkos önkéntesek járták a romokat, holttesteket gyűjtöttek össze a lakásokból, és egy "Z" betűvel, az orosz invázió jelképével jelzett teherautóra pakolták az áltozatokat.
A Maxar, egy kereskedelmi műholdvállalat szerint az űrből származó képek frissen ásott tömegsírokat mutattak a város külterületén. Ukrajna becslései szerint több tízezer civil halt meg a városban az orosz bombázások és ostrom során. (További részletek ebben a cikkben.)
Kijev szerint 100 000 civil még mindig a városban van, és teljes evakuálásra szorul. Szerinte Moszkva döntése, hogy nem rohamozza meg az Azovstal acélműveket, azt bizonyítja, hogy Oroszországnak nincsenek meg az erői az ukrán védők legyőzéséhez.

Szabó Dániel

1650639732390.png
 
"Abbahagyták a titkolózást" - kommentálta a kijelentést az ukrán védelmi minisztérium a Twitteren a Reuters szerint. Kijev szerint így Oroszország elismerte, hogy a háború második szakaszának célja "nem a mitikus nácik feletti győzelem, hanem egyszerűen Kelet- és Dél-Ukrajna megszállása".
Kommentálta az ukrán, az az ukrán védelmi, aki be tiltani akar minden ellenzéki csoportot
Volt 1 nap, amíg az az indoklás volt(nácitalanítás)
És volt 5 hét ami a demilitarizálásról szólt
Lassan jár a kommunikációs rendszerük
De fenyegetni és követelni azt tudnak:

Ukrajnának több katonai támogatásra van szüksége, az Európai Uniónak pedig további, rendkívül erős, a gazdaságot megbénító szankciókkal kell sújtania Oroszországot - jelentette ki az ukrán védelmi miniszter az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának ülésén csütörtökön.
És talán el fog menni az orosz "Kelet- és Dél-Ukrajna"
De ha hamarább leteszik a fegyvert a félig náci félig honvédő Azov alakulatok
Ekkor nem menne tovább az orosz.
fegyvernyugvás lesz
És párt betiltások se lennének.
A jelenlegi régime-ük már arányt tévesztett
Ilyen kormányt be sem fogadna Európai demokrácia.

Még egy arrogáns fenyegetőzés
Dmytro Kuleba reagált Emmanuel Macron francia elnök kijelentésére, miszerint még évtizedekbe is telhet, míg Ukrajna csatlakozhat az Európai Unióhoz. A miniszter leszögezte: ha Ukrajna nem kapja meg az EU-tagjelölti státuszt, akkor az megtévesztő lenne az Európai Unió részéről, és ezt Ukrajna "nem fogja lenyelni".

Kuleba
: "Ha nem kapunk tagjelölti státust, az csak egyet jelent: azt, hogy Európa megpróbál becsapni bennünket. Mi pedig nem fogjuk ezt lenyelni.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pedig

A miniszter ismételten ukrajnai repüléstilalmi zóna bevezetését szorgalmazta, és sürgette az uniós országokat, hogy bürokratikus akadályok nélkül szállítsanak fegyvereket országának.
 
Utoljára módosítva:
Ja es magukat nyirtak ki millioszamba. Valami ragalyos emebaj terjeng az oroszoknal.
Ezt Szergej Viktorovics Lavrov álláspontjával beszéld meg
Aki így írta:"„Ha jól emlékszem, lehet, hogy tévedek"
Bár egy külügyminiszter nézhetné jobban is mit tud bizonytani és mi a pletyka
 
Az Oroszország és Ukrajna közötti diplomáciai tárgyalásoknak Törökország ad otthont, Recep Tayyip Erdoğan török elnök pedig arról számolt be, hogy a hat legfontosabb kérdésből négy esetében már közeledik Moszkva és Kijev álláspontja. Erdoğan szerint a következő pontokban születhet hamarosan konszenzus:

  • a NATO csatlakozás kérdése;
  • a leszerelés;
  • a kollektív biztonság;
  • az orosz mint hivatalos nyelv használata a műszaki infrastruktúra területein.
Erdogan vezetésével az amúgy NATO-tag Törökország úgy képes jóban maradni Oroszországgal, hogy török drónokról bombáznak orosz katonákat Ukrajnában, és úgy képes jóban maradni - egyelőre - Ukrajnával és a NATO-val, hogy nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, és aktívan csábítja magához az orosz oligarchákat. Erdogan és Putyin viszonya mindig is furcsa volt, a bonyolult regionális érdekek és ambíciók, gazdasági összefonódások újabb és újabb csavart vittek a török-orosz kapcsolatokba. A török kötéltánc egyelőre, minden furcsa ellentmondása ellenére, remekül megy.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,608
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére