Ellopták a nő holttestét, hogy férjhez adják

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Hullarablók kerültek a rendőrség hálójába, amivel ismét bizonyosságot nyert, Kína egyes részein él még a "szellemházasságok" évezredes hagyománya, vagyis az egyedülállóként elhunyt férfiak mellé "üdvös" egy nőt temetni. Ha pedig nincs, akkor vásárolnak.

A legfrissebb esetnek a kínai médiabeszámolók szerint 11 gyanúsítottja van. Egyikük töredelmesen bevallotta, hogy a kelet-kínai Santung tartomány Tiencsiao településén hantolták ki a női holttestet, amely mindössze három hónapig nyugodhatott békében. Végül az észak-kínai Hopej tartomány Vu`an városában adtak túl a tetemen 18 ezer jüanért, vagyis több mint 700 ezer forintért. Ám a vevő - mint utóbb kiderült - egy viszonteladó volt, aki 38 ezer jüanért, vagyis csaknem másfél millió forintért készült továbbadni a holttestet. Az önkényes exhumálás Kínában bűncselekmény, amelyet a holttesttel történő kereskedés csak súlyosbít.


Egy Vang családnevű gyanúsított vallomásából feltételezhető, hogy nem kezdőkről van szó. Mint mondta, a piacon a frissen elhunyt halottakért adják a legtöbb pénzt, a régi csontvázak "semmit nem érnek". Az egyes országrészekben elterjedt babonás hit szerint az egyedülálló férfi halálában és békétlenségében szerencsétlenséget hoz a rokonságára, s ezért - úgy tudni - az időszámításunk előtti 17. századtól ezt úgy igyekeznek kivédeni, hogy lehetőség szerint társat temetnek mellé. A kiválasztottat általában egy később elhunyt nő családjától veszik meg. Ha ez nem megy, akkor az is előfordul, hogy megrendelik.

A kereslet a feketepiacot is működésbe hozta, és mint az elő-előforduló példák bizonyítják: vannak, akik a sírok kifosztásától sem riadnak vissza. A túlvilági feleség egyfajta kárpótlás is az életében egyedül maradt férfi számára. Utóbbiak gyakori előfordulásának oka, hogy a kínai népességen belül több a férfi, mint a nő.

Tavaly is lebukott egy bűnbanda, a bíróság legalább tíz női holttest jogtalan eltulajdonításában és eladásában találta őket bűnösnek. A tetemeket megtisztították, dokumentumaikat meghamisították. Valamennyien több mint két év börtönt kaptak. Két éve egy szellemfeleséget kétszer is eladtak, 2007-ben pedig egy kínai férfi azért ölt meg hat nőt, hogy azután túladjon rajtuk jó pénzért.
MTI

koporso-640.jpg
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Hú de bizarr és számomra érthetetlen
De a Kínai hatóságok számára sem üdvözlendő mint látszik
A bűnszövetkezeti tevékenységként is erősen üldözendő
Még halottgyalázás is
 

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Egy pillanat! A halottgyalázás, nekrofili, amikor valaki szexuális dolgot müvel a halottal. De az már nem hiszem, hogy megy amikor a halott egy-két hónapot el van temetve.
Jelenleg az egy család egy gyerek miatt a férfiak sokkal többen vannak igy ez a hagyomány szép csendesen eltünik.
 

zsolt0v

Kitiltott (BANned)
Hát úgy látszik ez a hagyomány nem akar eltűnni, ezért is van kereslet rá. Amennyiben ennyi pénz van a dologban én úgy gondolom, hogy ez csak a jéghegy csúcsa lehet, azon sem csodálkoznék ezek után, ha még "importálnának" is.
 

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Na ezért szeretem a Canadahun-t. Itt mindig új dolgokhoz jutok.
Legalábbis nekem újakhoz.
Még ha jelen esetben elég hátborsóztató a tudás.

Fordítva nem lehetne?
Mondjuk az elhunyt férfit temetni alapból nő mellé?
Akkor nem kéne hullát lopdosni és mindenki tudná hol nyugszik a szerette.

blober, a halottgyalázás nem azonos a nekrofíliával.
Lehet halottat gyalázni úgy is, hogy négyfelé vágják és közszemlére teszik, napokig a kereszten hagyják, kitűzik a fejét ide-oda. Csak hogy a történelemből vegyek példákat.
Az is az, ha kiássák az elhunytat és elhurcolják.
 
Utoljára módosítva:

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
És mi van, ha az elhunytnak nem tetszik majd a túlvilágon az a nő, akit mellétemettek? Akkor fog csak szerencsétlenséget hozni a kedves rokonságra.
Különben még jó, hogy nem élő nőt nyírnak ki, hogy mellétemessék, mint Indiában a feleségeket anno.
 

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
És mi van, ha az elhunytnak nem tetszik majd a túlvilágon az a nő, akit mellétemettek? Akkor fog csak szerencsétlenséget hozni a kedves rokonságra.
Különben még jó, hogy nem élő nőt nyírnak ki, hogy mellétemessék, mint Indiában a feleségeket anno.


Sajna a cikkben az is benne van, ez is megvolt. Hat nőt öltek meg halottfeleségnek.
 

RókaTomi

Állandó Tag
Állandó Tag
A időszámítás előtti babonában hinni, hihetetlen mennyire más kultúra. Mondjuk Európában is vannak érdekes dolgok (Kínai néző pontban), max nekünk természetes. :)
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
és azis megvan hogy az is h azért van sokkal tobb ffi mert az egy gyerek fényében... a lányokat kinyirták.. zajlik az élet

...És azt olvastam valahol, hogy a kínaiak milyen műveltek, hát ezek szerint nagyon is ostobák !...

tobb ez ennél ...mennél kiszolgáltatottabb egy nép annál babonásabb leszz és szokásaiban... vesz elégtételt
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére