Elmondta, mi van a halál után! Ez a fiú tudja, kétszer járt már odaát

Egyre többeket sikerül visszahozni a halál torkából, ahogy az orvostudomány fejlődik. Sokan közülük meséltek már arról, amit a másik oldalon megtapasztaltak. Ez a fiú duplázott, így talán a beszámolója is érvényesebb, mint másoké.

Nincs hálásabb filmes téma, mint amikor a főhős az élettelen, lehetőleg kicsavarodott teste felett lebeg, s nézi, amint az orvosok kétségbeesetten küzdenek az életéért. Vagy éppen lassan, a sorsába beltörődő mosollyal közelít az alagút végén ragyogó fény felé, hogy befogadja őt a puszta halálnál többnek látszó megfoghatatlan valami. Erre jön ez a 23 éves suhanc és azt mondja, hogy csak a nagy semmi van ott. Lámpaoltás, és kész? Mit tudhat ő a klinkai halál állapotáról ennyi idősen? Vélhetően többet, mint a mi, hiszen Sasha Eliasson eddig kétszer halt meg, mégis itt van köztünk.


A svéd fiú szeret motorozni. Tavaly júniusban éppen az autópályán hódolt veszélyes szenvedélyének, amikor beleszalad egy építési területbe, rátaposott a fékre, elvesztette uralmát a jármű felett és eltörte a térdét, a sípcsontját és a bokáját is. Elmondása szerint a sokk hatására a teste „lekapcsolt” és két percig eszméletlen volt. Nem volt pulzusa, nem lélegzett. A teste azonban nem adta fel, visszatért az életbe. Néhány hónappal később újra halálközeli élményt élhetet át. Túladagolta ugyanis a műtét után felírt fájdalomcsillapítókat, és újabb két percre szakadt el az élettől. Másodszor is visszajött. Nem véletlen tehát, hogy médiasztár lett belőle egy csapásra. Kevés olyan ember él e Földön, akivel kétszer halt már meg, mégis lehet vele beszélgetni.

Sasha igazán híres azonban a mondanivalója miatt lett. Halálközeli élménye óta igyekszik ugyanis szertefoszlatni a már ezrek által felépített mítoszt a nyugtató, barátságos fényről. Nincs jó hírünk annak, aki csoda üzenetét várja tőle. “Nincs ott semmi! Se kapu, se fény, se alagút. Mindkét alkalommal egyszerűen csak sötét volt, mintha valaki határozottan lekapcsolta volna a lámpát. Se gondolatok, se érzések. A vége pedig olyan, mint amikor álom nélküli hosszú alvás után ébredsz. Több ezer ember hasonlóképpen téved? Sashának erre is van magyarázata. Azt mondja, a filmbéli békességet, látomást látóknak egyszerűen még aktív az elméjük és álmot látnak, amit aztán igazságként közvetít és tárol az agyuk.

Egyvalamiben azonban a svéd fiú sem különbözik a halálközeli élményt átélők tömegétől. Neki is gyökerestül megváltozott az élete, és nem kerülhette el személyiségének átalakulását sem. Ez általában pozitív irányú, előtérbe kerül a másokkal való kapcsolat, erőteljes tudásvágy, mindenkin való segíteni vágyás. S ha jól belegondolunk, ezt a változást sem könnyű feldolgozni. Sem neki, sem a környezetének. „Semmiféle elért teljesítmény vagy cél nem fog érni semmit, ha egyszer meghalok. Az egyetlen dolog, ami tovább él majd a halálom után, az a másokra tett benyomásom” - mondja. Nem csoda tehát, hogy az eddigieknél értékesebbnek látja az életét, sokkal fontosabbak lettek számára a szeretettel teli emberi kapcsolatok, és kevésbé bírnak jelentőséggel a társadalmi elvárások. Bár eddig sem ellenezte a szervadományozást, most kifejezetten önző dolognak érezné, ha halála után ragaszkodna testének bármely szervéhez, ha segíthet vele.

Sasha elárulta, hogy élményei könnyebbé tették számára a halál tényének elfogadását. „Csak el kell fogadnunk, hogy a halál az élet része, nem kell tőle félnünk. Ha egyszer meghaltunk, akkor kész, vége, ennyi!”

Azt mondja, a tapasztalások hatására többé már nem fél kockázatot vállalni az életben, ám a motorozással azért felhagyott a családja kedvéért. A halállal farkasszemet néző 23 évesen fiúnak nem változott meg az istenről és vallásról alkotott nézetei. „Mindig is ateista voltam, de azért legbelül reméltem, hogy létezik egy isten vagy valami, ami nagyobb nálunk. Most már maradok ateista, mert tudom, hogy nem létezik isten. Legalábbis számomra nem.”
Kk.

61061_liveafterdeath.jpg
 
Ez valóban nagyon furcsa történet. Azt mondja, hogy halálközeli élménye volt, de semmi nem történt, csak sötét volt? 2 percig nem lélegzett és nem vert a szíve? Semmit nem tapasztalt, de ez az "élmény" teljesen megváltoztatta az életét, mert tudja már - 2 perces ájulás után - hogy a halál után nincs semmi. :confused:
 
Érdekesség, kétszer halt meg két-két percre! Most megint csalódtam, nincs alagút, nincs fény az alagút végén.
De nekem lesz fény is meleg is. Nekem igy fog kinézni. Kis pihenés a hullaház hütörészében, majd utazás a krematóriumba és ott lesz a fény és a meleg.
Érdekes és figyelemre méltó Kyra következtetése és azt hiszem fenntartás nélkül csatlakozom hozzá.
 
Ő vagyis ez az egy eset talán mégsem írja felül az eddigi megtapasztalásokat, vagy igen?
Nekem nem volt még saját megtapasztalású halálközeli élményem, ebben az életemben, de az alagutat gyermekkorom óta látom, ellazult /módosult/ tudatállapotban. Számomra belső tudásom, megtapasztalásaim a felülírhatatlanok!!!
 
Ha azt mondja, hogy nem volt semmi, akkor rendben van. Ha azt mondja, volt az a pillanat, amikor megállt a szíve, és volt az a pillanat, amikor megindult, és a kettő számára egybeesett, rendben van.
De ha azt mondja, sötét volt, akkor valahogyan érzékelt a klinikai halál állapotában is. Ha sötét volt, akkor mégis volt valami.
 
Szervusztok ,
gondolom mindenki azt kapja meg amit megérdemel ;). Kérdezzétek már meg a narkostól egy jónagy adag után , hogy mit érzett . Biztosan hasonló véleménye lesz neki is . Nem hiszem , hogy egy ugynevezett "halálközeli" állapot az személy valáshoz való viszonyán változtatott volna . A többit aláirom .
 
Szia Gyula!
A google barátom jóvoltából egy-két beszámolót elolvastam és az aki vallásos volt látta a fényt,az angyali lényeket,és érezte isten jelenlétét,aki ateista volt az sötétséget látott.
Hujber Feri is azt mondta,hogy nincs semmi fény ,csak sötétség,ő 2× volt klinikai halott,nem tudom,hogy ő vallásos -e?
 
Hello!
Lehet hogy "szkeptikus" vagyok, de volt aki sokkal több ideig volt halott, és gazdagabb élményekről számolt be. Talán nem volt elég ideig halott hogy tapasztalhasson. például a tibetiek szerint a halott köztes lében vándorlása csak néhány nappal vagy több héttel a halál után történik meg.
 
Ha picit belegondolsz, akkor rá kell jönnöd, hogy az emlékek az agyban tárolódnak. Ha van valamiről emléked, akkor az agyad működött, vagyis nem voltál halott.
Ez már a több ezredik ilyen " Sztori " Jó dolog ez a halál. rengeteg "tudományos" magyarázatra ad lehetőséget. Sokan megélnek a kutatásokból.
Az egyház egyszer azt mondja, hogy halálunk után találkozhatunk ismét szeretteinkkel.
Máskor pedig az újraszületéssel vigasztal bennünket.
Tehát ha a " TEREMTŐ" új testbe helyezi a lelkemet, és újra megszülethetek, akkor az utánam jövők (halók) bizony nem fognak velem találkozni.
 
Belegondolok, és nem vagyok biztos, hogy az emlékek kizárólag az agyban tárolódnak.
Közömbös számomra, hogy az egyházak mit tanítanak. Ami számít, hogy mit éltem át. "Racionális" gondolkodású ember lévén eleinte én is azt hittem, hogy álmodtam a dolgot abban az időben, ami a visszahozásom és eszméletre térésem közt eltelt. Belegondolva nem lehetett álom. Túl sok új információ volt benne. Mintha szándékkal hitelesítették volna a történetet.
 
Ha picit belegondolsz, akkor rá kell jönnöd, hogy az emlékek az agyban tárolódnak. Ha van valamiről emléked, akkor az agyad működött, vagyis nem voltál halott.
Ez már a több ezredik ilyen " Sztori " Jó dolog ez a halál. rengeteg "tudományos" magyarázatra ad lehetőséget. Sokan megélnek a kutatásokból.
Az egyház egyszer azt mondja, hogy halálunk után találkozhatunk ismét szeretteinkkel.
Máskor pedig az újraszületéssel vigasztal bennünket.
Tehát ha a " TEREMTŐ" új testbe helyezi a lelkemet, és újra megszülethetek, akkor az utánam jövők (halók) bizony nem fognak velem találkozni.

Amióta kvantumfizika olyan furcsa dolgokra világított rá, mint például az, hogy a tudat hatással van az anyagra, azóta már nem minden kutató olyan magabiztos, amikor a tudatunkat el kell helyezni valahol. Neumann János kiszámította, hogy életünk során 10 a 2o-on bitnyi információ halmozódik föl és semmilyen információ nem törlődik, csupán egyre nehezebb előhívni a kevésbé használt információkat. Semmilyen kémiai, biokémiai, biofizikai folyamattal nem lehet megmagyarázni, hogy egy 1300 köbcentiméteres agyban hogyan férne el mindez. Arra lehet következtetni, hogy a tudat helye nem az agy. Olyan elképzelések is vannak, hogy az agy csak egy "vevőkészülék", úgy működik, mint egy rádiókészülék, amely képes felfogni a megfelelő hullámhosszúságú jeleket az éterből.

Nem hiszem, hogy a vigasz miatt "kitalálnánk"a halálközeli élményeket. Miért keresne vigaszt egy 4-5 éves gyerek? Az sem fedi a valóságot, hogy csak a vallásosaknak van spirituális élményük. Sőt! Több fiatal magyar fiúval történt meg ez a dolog, akik azt sem tudták eszik-e vagy isszák a vallásokat. A vallások csak annyiban befolyásolják az élmények szóba öntését, hogy mindenki a vallásának megfelelően nevezi meg a tapasztalásait.
 
Nekem is volt már ilyen halálközeli élményem, 1999-ben, és semmi sem történt, csak sötét volt.
De ez még nem a halál.
A halál után már nem lehet visszajönni!

Sőt -- 3 napnál több időnek az eltelte után már "föltámadni", újraéledni sem lehet.
 
Édesapám már nem él, de nem rögvest halt meg, előbb volt egy nagy agyvérzése (le is bénult elég alaposan tőle). Ezen agyvérzés miatt rengeteg ideig eszméletlen volt. Kórházba vitték, ott élesztették újjá valahogyan. Persze bementem oda meglátogatni, amint az eset a tudomásomra jutott. (Akkor már nem náluk éltem). Na és apám világéletében ateista volt, sőt, kifejezetten utálta a vallásokat. Amint azonban beszélgetni kezdtünk, az volt az első szava hogy már nem fél a haláltól... Mert már tudja, milyen, és nagyon KELLEMES! Igaz hogy ő nem látott se alagutat se fényt (talán mert nem halt meg „eléggé” ehhez...), tehát ő is csak sötétséget „látott”, ellenben igenis érzett valamit: tudniillik hihetetlen nyugalmat, békét, boldogságot... Egyszer régen, azt mondta, ivott mákgubóteát mert iszonyatosan fájt a foga, és nem volt semmi gyógyszer se rá, s a patika se volt nyitva mert hétvége volt. Azt mondta valami olyasmit érzett, de annál milliárdszor erősebben... S amikor rájött hogy felébredt, kórházban van és visszahozták őt a dokik, akkor gyűlölte őket mert ő már nem akar itt lenni... Vágyik vissza „odaátra”...

Megkérdeztem tőle hogy akkor most már nem ateista?

Azt mondta hogy de igen, mert nem hisz semmi konkrét vallásban se ami elterjedt, és azt se hiszi hogy e remek jó érzés vége nem a Semmi lesz majd. Szerinte egyszerűen a haldoklás maga ilyen kellemes. De ez mindegy, mert akkor is az van hogy eszerint nem kell félni a haláltól... Persze ha a halál fájdalommal jár, a fájdalomtól félhetünk, de csak amíg el nem veszítjük az eszméletünket. Pontosabban amíg érzékeljük a testünket. Eljön azonban egy pont amikor az agy még működik, legalábbis egy része, de magát a testet már nem érzi, s így a fájdalmat se. Na ekkor jön el ez a végtelen nyugalom és boldogságérzet...
 
életünk során 10 a 2o-on bitnyi információ halmozódik föl és semmilyen információ nem törlődik

Ez szerintem afféle urbanlegend. Mint informatikust, engem érdekelne, miféle mérésekkel jött ki ez a szép kerek szám, hogy 2 a huszadikon... Azaz, forrásokat kérnék ezen hírre, ha lehetséges! És nem az origo-t vagy az Indexet, mert az csak bulvár a szememben. Valami akadémiai közleményt mondjuk, az se baj ha angol nyelvű...

Itt ugyanis e mondatodban 2 állítás van.

1. A 2 a huszadikon bit. (Ezt még akár el is hiszem. Gondolom a szemen át felfogott képek információtartalmát számították át bitekre. Ezzel nem azt mondom hogy ezt el is hiszem, csak nem tartom eleve kapásból lehetetlennek).

2. Az hogy semmit se felejtünk el. Na ezt eleve nem hiszem. Igaz hogy valóban vannak infók amik bár nem törlődnek csak nehezebb előhívni őket, de mi BIZONYÍTJA hogy ez igaz MINDEN valaha az észlelésünkbe került információra?!

Ráadásul amire emlékezünk, arra se pontosan, hanem csak homályosan. Sőt gyakran tévesen. Ezt is rengeteg pszichológiai kísérlet tanúsítja.

Nekem inkább az a meggyőződésem, hogy épp hogy csak a fontosabbnak tartott információkat jegyzi meg az agy. Minél fontosabbnak tartja, annál pontosabban jegyzi meg, s annál fontosabbnak tartja, minél gyakrabban bombázzuk azzal az infóval. Emiatt van az, hogy „ismétlés a tudás atyja”.

Sőt, az hogy mi fontos szerinte, attól is függ, miféle előző információkat szerzett más dolgokról, s ezekhez mennyire illeszkedik az új információ. Ha ugyanis jól illik hozzájuk, akkor azt SZERETI az agyunk, s könnyen is tanulja. Ha nem illik hozzá, nehezen tanulja meg vagy sehogy, ellenszenves a számára, s igyekszik is bebizonyítani hogy az téves infó, nem igaz, mert ugye az megroppantaná a világképét.

Emiatt nehéz például tényekkel meggyőzni egy vallásos embert...

De mondhatok más példát is, önmagamról. Jópár programnyelvet ismerek. De ha valami olyannal kerülök szembe ami gyökeresen eltér azoktól amiket ismerek, hát rém ellenszenves a számomra. Nem is tanulom könnyen...
 
Ez szerintem afféle urbanlegend. Mint informatikust, engem érdekelne, miféle mérésekkel jött ki ez a szép kerek szám, hogy 2 a huszadikon... Azaz, forrásokat kérnék ezen hírre, ha lehetséges! És nem az origo-t vagy az Indexet, mert az csak bulvár a szememben. Valami akadémiai közleményt mondjuk, az se baj ha angol nyelvű...

Gazdag László: RELATIVITÁSELMÉLET ÉS SZUPERFOLYÉKONY VÁKUUM (AVAGY A BÖLCSELET ALKONYA)

http://kvadromatika.fw.hu/eter/bv.pdf


Kvantált örvények hordozzák az információt című fejezet, 47. oldal.
 
2. Az hogy semmit se felejtünk el. Na ezt eleve nem hiszem. Igaz hogy valóban vannak infók amik bár nem törlődnek csak nehezebb előhívni őket, de mi BIZONYÍTJA hogy ez igaz MINDEN valaha az észlelésünkbe került információra?!

Ráadásul amire emlékezünk, arra se pontosan, hanem csak homályosan. Sőt gyakran tévesen. Ezt is rengeteg pszichológiai kísérlet tanúsítja.

Nekem inkább az a meggyőződésem, hogy épp hogy csak a fontosabbnak tartott információkat jegyzi meg az agy. Minél fontosabbnak tartja, annál pontosabban jegyzi meg, s annál fontosabbnak tartja, minél gyakrabban bombázzuk azzal az infóval. Emiatt van az, hogy „ismétlés a tudás atyja”.

Sőt, az hogy mi fontos szerinte, attól is függ, miféle előző információkat szerzett más dolgokról, s ezekhez mennyire illeszkedik az új információ. Ha ugyanis jól illik hozzájuk, akkor azt SZERETI az agyunk, s könnyen is tanulja. Ha nem illik hozzá, nehezen tanulja meg vagy sehogy, ellenszenves a számára, s igyekszik is bebizonyítani hogy az téves infó, nem igaz, mert ugye az megroppantaná a világképét.

Emiatt nehéz például tényekkel meggyőzni egy vallásos embert...

De mondhatok más példát is, önmagamról. Jópár programnyelvet ismerek. De ha valami olyannal kerülök szembe ami gyökeresen eltér azoktól amiket ismerek, hát rém ellenszenves a számomra. Nem is tanulom könnyen...

Bizonyára olvastál már olyan gyógymódot, amikor terapeuta hipnózis alatt feltárja a beteg gyermekkorban elszenvedett sérelmeit, amire ő egyáltalán nem emlékezett, de mégis testi panaszai voltak, amelyeknek semmi fizikai okát nem találták addig.
A nyomozásnál is alkalmazzák ezt a módszert, amikor a sértett képtelen részletekre visszaemlékezni és ehhez pszichoterapeuta segítségét kérik, aki relaxált (alfa)állapotban képes előhozni a mélyen eltemetett információkat. Valószínűleg az agyunk védekezik úgy, hogy elsüllyeszti a nagyon fájdalmas információkat, hogy normálisan legyen képes továbbélni az egyén.

Az apukád biztosan tapasztalt valamit, de el tudom képzelni, hogy milyen döbbenten nézhettél rá. :)Nem akart téged sem összezavarni, és magát sem nevetségessé tenni.
 
Belegondolok, és nem vagyok biztos, hogy az emlékek kizárólag az agyban tárolódnak.
Közömbös számomra, hogy az egyházak mit tanítanak. Ami számít, hogy mit éltem át. "Racionális" gondolkodású ember lévén eleinte én is azt hittem, hogy álmodtam a dolgot abban az időben, ami a visszahozásom és eszméletre térésem közt eltelt. Belegondolva nem lehetett álom. Túl sok új információ volt benne. Mintha szándékkal hitelesítették volna a történetet.

Itt is ismerek mást is, akinek volt halálközeli élménye - igazi! nem ilyen két perces elájulás. :) Az USÁ-ban végeztek felmérést az olyan betegek között, akiket a klinikai halálból hoztak vissza. Nem mindenkinek volt HKÉ-je (halálközeli élménye). Pontos számra nem emlékszem, de olyan 20-30 % jött ki. Ennek alapján megállapították, hogy annakidején 8 millió ember volt, aki átélhette ezt az élményt. Azok közül, akikit kikérdeztek, nagy részük nem volt vallásos. Volt, aki ezt követően csatlakozott valamelyik gyülekezethez, volt aki nem, de mindannyiukban mély változásokat okozott és a félelmük teljesen elmúlt, amikor a halálra gondoltak.

Sok olyan eset volt, amikor az élmény jövőbeli eseményekre is kierjedt, amely tényleg megvalósult. Erről szólt a "Csillogás" című magyar film.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,999
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére