Hírek Elnöki ügy

Biden és a szabad világ vezetői újra és újra, ha kockázatot vállalva is, de elmennek Kijevbe, hogy kifejezzék az együttérzésüket és a támogatásunkat. A miénket speciel Karácsony Gergely főpolgármester vitte el, a lényeg, hogy az is ott van már.

Az Egyesült Államokban ma munkaszüneti nap van, lévén február 20. a Presidents’ Day. Az első elnök, George Washington születésnapja, amikor nemcsak rá, de az USA valamennyi elnökére emlékeznek.

A most hivatalban lévő demokrata elnök azzal tette felejthetetlenné az évfordulót, hogy váratlan látogatást tett Kijevben. Azok a képsorok, amelyeken Biden és Zelenszkij együtt koszorúzza meg az orosz agresszió áldozatainak emlékfalát, miközben behallatszik a légvédelmi szirénák sikítása minden bizonnyal ott lesznek a nagy történelmi tablók sorában. Történetek a jó oldalról.

Biden ukrajnai látogatásának természetesen elsősorban jelképes a jelentősége. De a gesztusok igazán fontosak. Az, hogy ki megy el a folyamatosan támadott városba és ki nem többet mond száz és ezer beszédnél. Ráadásul, a szivárgó információk szerint Biden ragaszkodott ahhoz, hogy ha Ukrajnába utazik, akkor a fővárosba. Nem akarja valami lengyel határ menti településsel lealibizni a dolgot. Abba a városba megy, amelyet egy évvel ezelőtt a putyini agresszorok el akartak foglalni, bábállamot felállítani, elfojtani a szabadságot és a függetlenséget.

Ukrajna egy évvel a barbár támadás után – éppen a szabad világ támogatásával – tartja magát. A város nem esett el, Zelenszkij nem menekült el, s bár a putyini gyilkoló gépezet továbbgörög, Oroszország ma már minden mértékadó vélemény szerint terrorista állam, háborús bűnök elkövetői. Végképp és talán örökre lerombolva azt a képet magáról, amikor a nyugati szövetségesekkel együtt volt képes küzdeni egy gyilkos, hódító hatalom ellen.

Természetesen, ahogy azt ukrán vezető politikusok is elmondták, a gesztusok fontosak, de fegyver is kell nyugatról. És nyilván lesz is, ha nem is olyan gyorsan feltétlenül, mint ahogy azt az ukránok megérdemelnék.

Véletlenül éppen most olvasom Umberto Eco remek esszéjét arról, hogyan ismerjük fel a fasizmust. Ebben felidézi azt, amikor Olaszországból elkergették a fasisztákat, s a város főterén a bevonuló partizánvezér mond győzelmi beszédet. A Mussolini-féle fasizmus alatt az emberek megszokták a végtelen, szóvirágos, nagyképű, handabandázó szónoklatokat a szűnni nem akaró tapssal és ovációval.

Most Mimo partizánvezér így kezdte: „Polgárok, barátaim, annyi fájdalom után itt vagyunk újra. Dicsőség azoknak, akik a szabadságunkért estek el”. És itt befejezte. Bárhogy is tapsoltak, kiabáltak neki. Ekkor értettem meg – írja Umberto Eco – hogy a szólás szabadsága azt is jelenti, hogy őszintén, retorikai fordulatok és túlzások nélkül mersz szólni.

Mi volt Zelenszkij első mondata, amikor megrázta Biden elnök kezét?

Thank you for your coming!

Ennyi és ebből mindenki értheti, amit kell. Csak a fasisztáknak szükséges hatalmas szónoklatokat levágniuk. Az őszinte szavak útja rövidebb.

Biden válasza körülbelül ennyi volt: Slava Ukraina.

Kijevben elhangozva ez mindent elmond most, amit kell.

Dési János

1676930435604.png
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Senki sem vonja kétségbe, hogy a nyugati életstílus a jobb. Csak nem mindegy milyen áron.
Azt nem szabad elfelejteni, hogy Dél-Korea bármennyire is fejlett, egy kirakatorszag.
A koreai felsziget déli részén helyezkedik el, gyakorlatilag ásványkincsek nélkul.
Az ipara fejlett, de minden alapanyagot importalnia kell.
Oriasi olajtermékexportor, de csak feldolgozza a vásárolt koolajat.

Az exportjana nagyon jelentos része nagyon jo minosegu holmikbol áll, de szamtalan olyan cég van a vilagon, ahol ugyan olyan minosegben lehetne megkapni ugyan azt.
Ott van pl a Sansung, aki egy elektronikai orias, tv-k, a mobiltelok piacan piacvezeto, remeke szamnitogepeik vannak.
De sokak szerint a Huaweii amerikai "uldozése" a del koreai termekek piaci poziciojat erositi meg nemzetbiztonsagi hivatkozassal.

Szoval delo-korea egy valoban fejlett, jol mokodo gazdasag egy viszonylag magas eletszinvonalla, de ez elsosorban az orszag helyzete által van igy.
Kicsit olyan mint vietnam, ahol elobb a franciak, majd az amerikaiak biztositottak a kiemelt joletet délnek, aztan mikor a ket orszagresz egyesult sorsara hagytak.

De ténby hogy dél-korea egy fontos katonai pozicioban van.

Delkelet ázsia olyan részen terul el, ahonnan mind kina, mind az orosz csendes oceani flotta, mind japan megfigyelheto és szukseg esetén támadhato.

Azt hiszem nehez lenne tagadni, hogy egy orszag fontosságát, támogatasa mértékét ma ez is meghatarozza
 
Senki sem mondja, hogy a demokrácia, az emberi jogok betartására törekvés ne járna nehézségekkel.

Épp ma néztem a német köz-TV-ben egy műsort az Indiai bőr feldolgozásról, de volt sok más kritikus téma.
Könyörtelenül bemutatták, hogy honnan jön az olcsó bör a cipöinkhez, hogy a dolgozók egészsége és a környezet miként megy tönkre...

Nem tudom, hogy van e Magyarországon is ilyen műsor, különösen ha a magyar piac felelőssége a kritika célpontja.

Nállunk mégis csak megtörténhet, hogy egy Délamerikai ország beperelje a Német kormányt, az embereknek rossz a lelkiismeretük,
lepésről lépésre próbáljuk meg emberibbé tenni a társadalmunkat.

Magyarországon az NGO-kat üldözi Orbán, rágalmazza, ellehetetleníti öket.

Magyarországon egy korrupt kormány van hatalmon, az emberek jó része azt sem tudja hol vannak meglopva.
"Ha én lennék a miniszterelnök, én is először a saját családomat tenném gazdaggá! - mondja többség és nem sül le az arcáról a bör.
Magyarországon a gyűlölet az egyetlen összetartó erö a kormány oldalán.

Orbán rasszista, fasiszta, faj gyűlölő beszédeket tart de a felháborodás nem elég ahoz, hogy elzavarják, vagy bíróság elé állítsák azt a pernahajdert.
 
Huawei telekommunikációs rendszere nem megbízható mert kémkedésre van beállítva.
Kina lakóinak a száma 1,4 milliard ugy, hogy miféle "üldözésről" beszélsz?

Kina szálit minden hova de nem enged be külföldi cégeket arányosan
A Kinai cégek államilag vannak dotálva, tehát nincs fair verseny a piacon.

De nem fogok neked minden kérdésre válaszolni, mert el akarod terelni a figyelmünket Putyin embertelen háborújáról.
 
Jaja emberi jogok, akkor nem azzal kellett volna kezdeni, hogy az egyébként nagyon demokratikus nyelvtörvényt vissza vonta az ekkor csonka ukrán parlament, mert a korábbi kormánypárt képviselői elmenekültek és stb. Már bocs, de nem szeretem ha másolni akarják az amerikai modellt, hogy a szabadság fáját jó sok hazafi vérével kell öntözni.
Orbán elzavarásához meg az kell, hogy legyen egy kormányzóképes ellenzék. Éppen tegnap tettek közé egy felmérést, hogy a fidesz támogatottsága relative mélyponton van, persze igy is bőven az ellenzék előtt van, akik ennek ellenére sem képesek erősödni. Már lassan egy éve naponta 8x elmondják, hogy Putyin pincsije Orbán. Nyertek vele választást? Nem nyertek. Talán olyan témákat kellene feszegetni, amivel szavazókat is nyerhetnek, nem a nagyon demokrata belvárosiak tapsikolását élvezni a Putyinozásért.
 
Már bocs, de ami zajlik most is a közel kelet vagy afrika egyes országaiban ugyanúgy embertelen, mégis le se .... a média. Szegény török földrendgésáldozatok, sziria meg le van ejtve.
Kína meg kihasználta azt, hogy egyesek a rövid távú extra profitért kivitték agyártást és átadták a technológiát. Csak ez 30 év után esett le a világ egy részének. Amúgy meg midenki kémkedik. AZ euban is ha jól rémlik a szolgáltatóknak 5 évig meg kell őrizni az adatokat e-mailket, stb.
 
Biden és a szabad világ vezetői újra és újra, ha kockázatot vállalva is, de elmennek Kijevbe, hogy kifejezzék az együttérzésüket és a támogatásunkat. A miénket speciel Karácsony Gergely főpolgármester vitte el, a lényeg, hogy az is ott van már.

Az Egyesült Államokban ma munkaszüneti nap van, lévén február 20. a Presidents’ Day. Az első elnök, George Washington születésnapja, amikor nemcsak rá, de az USA valamennyi elnökére emlékeznek.

A most hivatalban lévő demokrata elnök azzal tette felejthetetlenné az évfordulót, hogy váratlan látogatást tett Kijevben. Azok a képsorok, amelyeken Biden és Zelenszkij együtt koszorúzza meg az orosz agresszió áldozatainak emlékfalát, miközben behallatszik a légvédelmi szirénák sikítása minden bizonnyal ott lesznek a nagy történelmi tablók sorában. Történetek a jó oldalról.

Biden ukrajnai látogatásának természetesen elsősorban jelképes a jelentősége. De a gesztusok igazán fontosak. Az, hogy ki megy el a folyamatosan támadott városba és ki nem többet mond száz és ezer beszédnél. Ráadásul, a szivárgó információk szerint Biden ragaszkodott ahhoz, hogy ha Ukrajnába utazik, akkor a fővárosba. Nem akarja valami lengyel határ menti településsel lealibizni a dolgot. Abba a városba megy, amelyet egy évvel ezelőtt a putyini agresszorok el akartak foglalni, bábállamot felállítani, elfojtani a szabadságot és a függetlenséget.

Ukrajna egy évvel a barbár támadás után – éppen a szabad világ támogatásával – tartja magát. A város nem esett el, Zelenszkij nem menekült el, s bár a putyini gyilkoló gépezet továbbgörög, Oroszország ma már minden mértékadó vélemény szerint terrorista állam, háborús bűnök elkövetői. Végképp és talán örökre lerombolva azt a képet magáról, amikor a nyugati szövetségesekkel együtt volt képes küzdeni egy gyilkos, hódító hatalom ellen.

Biden és a szabad világ vezetői újra és újra, ha kockázatot vállalva is, de elmennek Kijevbe, hogy kifejezzék az együttérzésüket és a támogatásunkat. A miénket speciel Karácsony Gergely főpolgármester vitte el, a lényeg, hogy az is ott van már.

Természetesen, ahogy azt ukrán vezető politikusok is elmondták, a gesztusok fontosak, de fegyver is kell nyugatról. És nyilván lesz is, ha nem is olyan gyorsan feltétlenül, mint ahogy azt az ukránok megérdemelnék.

Véletlenül éppen most olvasom Umberto Eco remek esszéjét arról, hogyan ismerjük fel a fasizmust. Ebben felidézi azt, amikor Olaszországból elkergették a fasisztákat, s a város főterén a bevonuló partizánvezér mond győzelmi beszédet. A Mussolini-féle fasizmus alatt az emberek megszokták a végtelen, szóvirágos, nagyképű, handabandázó szónoklatokat a szűnni nem akaró tapssal és ovációval.

Most Mimo partizánvezér így kezdte: „Polgárok, barátaim, annyi fájdalom után itt vagyunk újra. Dicsőség azoknak, akik a szabadságunkért estek el”. És itt befejezte. Bárhogy is tapsoltak, kiabáltak neki. Ekkor értettem meg – írja Umberto Eco – hogy a szólás szabadsága azt is jelenti, hogy őszintén, retorikai fordulatok és túlzások nélkül mersz szólni.

Mi volt Zelenszkij első mondata, amikor megrázta Biden elnök kezét?

Thank you for your coming!

Ennyi és ebből mindenki értheti, amit kell. Csak a fasisztáknak szükséges hatalmas szónoklatokat levágniuk. Az őszinte szavak útja rövidebb.

Biden válasza körülbelül ennyi volt: Slava Ukraina.

Kijevben elhangozva ez mindent elmond most, amit kell.

Dési János

Csatolás megtekintése 1913362
Politika, minden erről szól, fehér galléros bűnözők, nekik nem számít a háború, nem a békét akarják
 
Jaja emberi jogok, akkor nem azzal kellett volna kezdeni, hogy az egyébként nagyon demokratikus nyelvtörvényt vissza vonta az ekkor csonka ukrán parlament, mert a korábbi kormánypárt képviselői elmenekültek és stb. Már bocs, de nem szeretem ha másolni akarják az amerikai modellt, hogy a szabadság fáját jó sok hazafi vérével kell öntözni.
Orbán elzavarásához meg az kell, hogy legyen egy kormányzóképes ellenzék. Éppen tegnap tettek közé egy felmérést, hogy a fidesz támogatottsága relative mélyponton van, persze igy is bőven az ellenzék előtt van, akik ennek ellenére sem képesek erősödni. Már lassan egy éve naponta 8x elmondják, hogy Putyin pincsije Orbán. Nyertek vele választást? Nem nyertek. Talán olyan témákat kellene feszegetni, amivel szavazókat is nyerhetnek, nem a nagyon demokrata belvárosiak tapsikolását élvezni a Putyinozásért.

A "nyelvtörténészhez" annyit, hogy amit mondasz egy orosz propaganda, nemrég alaposan utánanéztem képben vagyok.

Ukrajna 1,7 szer nagyobb mint Németország, a világ 45. legnagyobb országa
A 2001-es hivatalos népszámlálás szerint a lakoság 77,8%-a ukrán, 17,3%-a orosz és több mint 100 egyéb etnikai csoport él Ukrajnában.

A nyugati demokráciákban vannak olyan országok ahol több hivatalos nyelv létezik.
Már ne haragudj de nem várhatod el, hogy a 0,3% magyar ajkú miatt ukránjában a magyar hivatalos nyelv legyen.
A "nyelvész" nö bemérgesedett amikor a magyar kisebbség ezt nem akarta felfogni és a 7 év felzárkózási időt sem fogadta el.
Ekkor mondta, hogy a kutya iskolában a kutyák hamarabb megtanulnak egy nyelvet mint a magyarok egy része.

Hasonló megjegyzések voltak amikor Orbán a magyar-cigányokokat szegregációs iskolákba kényszeritette és csodálkozott, hogy nem tudnak rendesen írni olvasni.

Amerika, de Németország is tele van kisebbségekkel, mégis csak egy hivatalos nyelv van.
Pedig itt elsősorban nem a Közel és Távol-keleti, Afrikai, vagy Török bevándorlókra gondolok.
Ha nem tudnád a Bajor, a Kohlenpott, Sächsisch, Plattdeutsch... annyira eltér egymástól, hogy közös nyelv nélkül nem értenék egymást.

Te megpróbálod az orosz inváziót ilyen mondvacsinált problémákkal elfogadtatni velünk!
Ez engem nagyon felbőszít, tekintettel Orbán sorozatos naci beszédéi miatt, amiben a Rassenhygiene betartására ösztökli a magyarokat

"Ne házasodjatok, ne keveredjetek" és ez a történelem legnagyobb gazemberének az instrukciója is volt.

Orbánt le lehet választani, Orbánt még a mostani jog mellett is bíróság elé lehet állitani, csak össze kell fogni.
Az elzavarás az akkor fog megtörténni ha a következő választások mint az előzők egyenlőtlenfeltételek mellet fog lezajlani.
Ha Orbán megpróbálja kivezetni az országot az EU-ból (és kétség kivül ezen dolgozik) akkor a saját emberei fognak neki hátat fordítani .

Nyilván nem elég mondani, hogy Orbán kinek a pincsi-kutyája az látszik messziről, azt kell igazolni, hogy mekkora károkat okoz ezzel a magyar Népnek.
Ezt tudja a vezér is, ezért van minden a halála utánig titkosítva, ezért van a magyar bíróság kiherélve.

Én optimista vagyok, Orbán hivatali napjai megvannak számlálva, a fák nem nönek az égig.
Természetesen igazad van az embereknek lassan el kell kezdeni gondolkodniuk, meg kell húzni a vészharangot!
 
Már bocs, de ami zajlik most is a közel kelet vagy afrika egyes országaiban ugyanúgy embertelen, mégis le se .... a média. Szegény török földrendgésáldozatok, sziria meg le van ejtve.
Kína meg kihasználta azt, hogy egyesek a rövid távú extra profitért kivitték agyártást és átadták a technológiát. Csak ez 30 év után esett le a világ egy részének. Amúgy meg midenki kémkedik. AZ euban is ha jól rémlik a szolgáltatóknak 5 évig meg kell őrizni az adatokat e-mailket, stb.

Látszik, hogy egy autokráciában élsz, itt nyugaton bizony beszélnek arról, hogy Sziriát nem szabad kihagyni a támogatásból.
Szeretnélek emlékeztetni, hogy a magyar kormányfő az aki "fajokban" gondolkodik, akinek a szemében a nem keresztény nem ember...

Orbán kontra hajléktalanok: Amikor a szegénységet büntetik

Utoljára módosítva:
Amúgy meg midenki kémkedik. AZ euban is ha jól rémlik a szolgáltatóknak 5 évig meg kell őrizni az adatokat e-mailket, stb.
Mit jelent az, hogy a telokba és elektronikus eszkozokbe olyan technologiat hasznal az egyik fél, amivel kémkedni lehet.

Ilyen nincs!
Miknden ewszkoz, ami adatokat tovabbit, alkalmas a kémkedésre.
Egy számitogepes hálozat kizárolag akkor teljesen védett, ha az teljesen zárt, sem rádio sem vezetékes kapcsolat nincs a vilag felé!

Egy nagyon egyszeru példa: nekem anno volt egy apple gyartmanyu telefonom.
Vagy fel évvel azutan, hogy megvettem, elkezdtek szaporodni a neten azok a szoftverek, amit azt a lehetoseget hasznaltak ki a telonak, hogy valamiert rogzitett az a seria minden gps informaciot. Magyaran hetekkel késobb is le lehetett kérdezni egy googlemap szeru alkalmazassal, hogy merre jartam.

Sokaknak ez nem tudom mert mneglepo, hogy telekommunikacioban jartas hackerek egesz apro szilankjaira szednek minden telotipust, az osszes modisitast amit vegrehajt a gyarto az androidjan azt felderitik, és kozze teszik!

Benne kelkl lenni ebbe a szaskmqaba kicsit, vagy meg kell probalni gondolkodni!
 
A "nyelvtörténészhez" annyit, hogy amit mondasz egy orosz propaganda, nemrég alaposan utánanéztem képben vagyok.

Ukrajna 1,7 szer nagyobb mint Németország, a világ 45. legnagyobb országa
A 2001-es hivatalos népszámlálás szerint a lakoság 77,8%-a ukrán, 17,3%-a orosz és több mint 100 egyéb etnikai csoport él Ukrajnában.

A nyugati demokráciákban vannak olyan országok ahol több hivatalos nyelv létezik.
Már ne haragudj de nem várhatod el, hogy a 0,3% magyar ajkú miatt ukránjában a magyar hivatalos nyelv legyen.
A "nyelvész" nö bemérgesedett amikor a magyar kisebbség ezt nem akarta felfogni és a 7 év felzárkózási időt sem fogadta el.
Ekkor mondta, hogy a kutya iskolában a kutyák hamarabb megtanulnak egy nyelvet mint a magyarok egy része.

Hasonló megjegyzések voltak amikor Orbán a magyar-cigányokokat szegregációs iskolákba kényszeritette és csodálkozott, hogy nem tudnak rendesen írni olvasni.

Amerika, de Németország is tele van kisebbségekkel, mégis csak egy hivatalos nyelv van.
Pedig itt elsősorban nem a Közel és Távol-keleti, Afrikai, vagy Török bevándorlókra gondolok.
Ha nem tudnád a Bajor, a Kohlenpott, Sächsisch, Plattdeutsch... annyira eltér egymástól, hogy közös nyelv nélkül nem értenék egymást.

Te megpróbálod az orosz inváziót ilyen mondvacsinált problémákkal elfogadtatni velünk!
Ez engem nagyon felbőszít, tekintettel Orbán sorozatos naci beszédéi miatt, amiben a Rassenhygiene betartására ösztökli a magyarokat

"Ne házasodjatok, ne keveredjetek" és ez a történelem legnagyobb gazemberének az instrukciója is volt.

Orbánt le lehet választani, Orbánt még a mostani jog mellett is bíróság elé lehet állitani, csak össze kell fogni.
Az elzavarás az akkor fog megtörténni ha a következő választások mint az előzők egyenlőtlenfeltételek mellet fog lezajlani.
Ha Orbán megpróbálja kivezetni az országot az EU-ból (és kétség kivül ezen dolgozik) akkor a saját emberei fognak neki hátat fordítani .

Nyilván nem elég mondani, hogy Orbán kinek a pincsi-kutyája az látszik messziről, azt kell igazolni, hogy mekkora károkat okoz ezzel a magyar Népnek.
Ezt tudja a vezér is, ezért van minden a halála utánig titkosítva, ezért van a magyar bíróság kiherélve.

Én optimista vagyok, Orbán hivatali napjai megvannak számlálva, a fák nem nönek az égig.
Természetesen igazad van az embereknek lassan el kell kezdeni gondolkodniuk, meg kell húzni a vészharangot!

Akkor néz jobban utána mit is töröltek el. Lhet csak az ország lakosságának 0,3% volt magyar (a majd 20 évvel ez előtti népszámlálás alapján) , de a törvény szerint, ha egy közigazgatási egységbn elérte az arányúk a 10% akkor használható lett voln a hivatalokban is a magyar és stb.

Orbánt le lehet választani, Orbánt még a mostani jog mellett is bíróság elé lehet állitani, csak össze kell fogni.
Az elzavarás az akkor fog megtörténni ha a következő választások mint az előzők egyenlőtlenfeltételek mellet fog lezajlani.
Ha Orbán megpróbálja kivezetni az országot az EU-ból (és kétség kivül ezen dolgozik) akkor a saját emberei fognak neki hátat fordítani .
Ilyen miért is történne?
Én optimista vagyok, Orbán hivatali napjai megvannak számlálva, a fák nem nönek az égig.
Természetesen igazad van az embereknek lassan el kell kezdeni gondolkodniuk, meg kell húzni a vészharangot!
Akkor lehet hogy inkább realistának kellene lenned.
Épp most jöttem haza a szomszédból és mutatták a gáz számlát mivel most jött meg....rajta az hogy ha NEM lenne rezsicsökkentés akkor 200 000 forintot kellett volna fizetni de, így 20 000 forintba kerül a havi fűtés..
És áradoztak hogy mennyire jó hogy a kormány nem ránk emberekre hárítja a energia ár emelkedést.
Nos erre mit lépsz?
És ez így van majd minden szegmensben.
Energia, család , vállalkozás stb.
amíg az ellenzék nem tud mit felmutatni addig marad az Orbán kormány.
Ja és ne oly dolgokkal gyere hogy európai ügyészség stb...mert ezekkel nem lehet olcsó rezsit elérni.
 
Hány százaléknál húzod meg a határt? És miért mentegeted az ukránokat. A 17%-nyi orosz kisebbséget is szopatták. Lásd a következményeket.
A törvény tizenhárom magyarországi nemzetiséget ismer el, ezek: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nemzetiség.

4gprsjh82ezr8z81g0r2d3zutseifwa.png

Ahogy látod abszolút értékben is sokkal több cigány és német nemzetiségű él Magyarországon mint magyar-nemzetiségü Ukrajnában és a tetejében ök folyamatosan itt élnek mégis csak egy hivatalos nyelv van magyarországon.

Ha a gyerek iskolaköteles akkor kell beszélnie magyarul. Miért lenne ez Ukrajnában más?

Németországban több mint 3 millió ember beszél otthonról (anya, vagy apanyelv) oroszul, még sem hivatalos nyelv az orosz. De mondhattam volna lengyelt, törököt vagy mást is.

Undoritó ahogy kínlódsz egy rabló, népirtó háborút legalizálni!
 
Engem nagyon bántott egy ideig, hogy vagy 13 éven keresztül próbálták velünk meg tanítani az orosz nyelvet, de ugy a tanárok mint a diákok bojkottáltuk és elfecséreltünk egy csomó időt.

Az apám is fontosnak tartotta, hogy tanuljam az oroszt, csak az érvek nem fogtak meg.
"Minek tanuljam?" - kérdeztem - "Hogy ki tudjad öket hallgatni ha eljön az idő!" - volt a válasz. :)

Nekem voltak gyerekkori osztálytársaim akiknek az apja orosz volt, a mamát megeröszakolták a katonák.
Akkor ezek, vagy mi akik jó tanulóként beszéltük volna az oroszt, most orosz föderációhoz tartoznánk?

A Szovjetunióba kötelező volt az orosz, az szerinted normális volt? Attól oroszokká váltak az emberek?

Mit gondolsz hány kisebbség él Ausztriában és nem akarnak az "anyaországhoz tartozni"

Ausztriában legalább 40.000 magyar-származásu él de még egyiktől sem halottam, hogy Burgenlandot Orbán fennhatósága alá kívánnák helyezni. :)
 
Utoljára módosítva:
A törvény tizenhárom magyarországi nemzetiséget ismer el, ezek: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nemzetiség.

4gprsjh82ezr8z81g0r2d3zutseifwa.png

Ahogy látod abszolút értékben is sokkal több cigány és német nemzetiségű él Magyarországon mint magyar-nemzetiségü Ukrajnában és a tetejében ök folyamatosan itt élnek mégis csak egy hivatalos nyelv van magyarországon.

Ha a gyerek iskolaköteles akkor kell beszélnie magyarul. Miért lenne ez Ukrajnában más?

Németországban több mint 3 millió ember beszél otthonról (anya, vagy apanyelv) oroszul, még sem hivatalos nyelv az orosz. De mondhattam volna lengyelt, törököt vagy mást is.

Undoritó ahogy kínlódsz egy rabló, népirtó háborút legalizálni!
Aham, akkor miként létezhetnek két tanítási nyelvű iskolák Magyarországon, vagy rengeteg suliban miért kell lenni legalább egy tanárnak nyelvvizsgája beás vagy lovári nyelvből. Továbbá Ukrajna nem egy olyan állam volt ahol mindenki ukránul beszélt, hanem a 20 század folyamán hozzá került egy csomó terület, ahol a lakosság románul, tatárul vagy éppen magyarul beszélt.
Amúgy meg a kárpátalján a magyar nyelvü iskolák az 50 évektől működtek, szóval még Sztálin elvtársék idejében sem akarták bezárni őket. Megfelelő tantervekkel és könyvekkel az emberek jól rosszul de megtanultak oroszul.
Kollégám viszont éppen a 90 években járt iskolába Ukrajnában. Sosem volt se tankönyvük se szótárjuk, mert az ukrán állam nem akarta elfogadni, hogy bizony nekik nem jó az ukrán anyanyelvűeknek kiadott tankönyv (már ha volt éppen abból is). Jobb esetben a tanárnak volt 1 könyve, meg diktálta a szótárt, az érettségi meg a magyar tollbamondásnak megfelelő volt. És nem arról van szó, hogy a helyi gyerekek hülyék. az ukrán emeltszíntű érettségin a beregszászi magyar gimnázium diákja elérte a maximális pontszámot angol nyelvből. (https://life.karpat.in.ua/?p=23558&lang=hu)
Biztos te is boldogan bólogatnál ha azt mondanák van 7 éved megtanulni kínaiul, de nem adunk se szótárat se tanfolyami anyagot, inkább cseréld le az anyanyelvét a gyerekednek.
Megfelelő tananyaggal és módszetannal, amit a helyi magyar pedagógus szövetség már a 90es években kidolgozott, csak a minisztérium sosem fogadott el a helyi diákok ott élő fiatal felnőttek már régen jól beszélnének ukránul. Persze sokkal jobb a te ötleted, hogy tapsikoljunk örömünkben, hogy a majd 70 éve létező magyar oktatási intézményeket, ami ovitól egyetemig van\volt, eltöröljék, a magyar anyanyelvet meg pár évtized alatt véglegesen elfelejtsék.
Nem vagyok turbmagyar tarsolyos, de hiszem, hogy minden nyelv egy érték, igy mindenkinek meg kell őrizni az anyanyelvét, ugyanúgy undorodom attól aki annak tapsol, hogy ne legyen ukrán nyelvoktatás az orosz fennhatóságú területeken, mint fordítva. Viszont ha te vigan tapsikolsz a magyar mint anyanyelv ellehetülésén a világban akkor csak egy ......... ......... .......... .......... ......... ........... ........... ........... .......... ......... ......... ............... .................... .......... ............. ................ ............. ................. ............................... .
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,310
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére