Hírek Emberséggel, megértéssel az élhetőbb mindennapokért

A kanadai navaho indiánok és az új-zélandi maorik is ősidők óta vallották: nem a büntetés a leghatékonyabb eszköz a szabályszegőkkel szemben. Bűncselekmény persze nem maradhat következmények nélkül.

A közösség érdekét azonban inkább az szolgálja, ha megtorlás helyett a korábbi kapcsolatokat igyekeznek helyreállítani. Ha az elkövető szembenéz tettének következményeivel, vállalja a felelősséget és végiggondolja, miképp tehetné azt jóvá. Az áldozat sem csupán passzív szemlélő: figyelembe veszik érzéseit és igényét a jóvátételre. Nem véletlen, hogy a módszer évszázadokon keresztül működött. A közösséget megerősítette az ügy feldolgozásával járó, az érzelmekre erősen ható, katartikus élmény. És a sikeres feldolgozás után az elkövető visszatérhetett a csoportba.

Ez a régóta ismert alternatív vitarendezési módszer az 1970-es években Európában és Észak-Amerikában kezdett mind népszerűbbé válni. Egyre több tudományos bizonyíték utalt ugyanis arra, amit a navahók, maorik már régóta tudtak: az elrettentésen, megfélemlítésen alapuló büntetőpolitika nem hatékony. Mivel a módszer a kapcsolatok helyreállítását célozta, ezért resztoratív, vagy helyreállító igazságszolgáltatásnak nevezték el. Alapvetései az egész világon elterjedtek, és mivel gyakorlása kitűnően fejleszti az empátiát, a szociális és problémamegoldó készségeket, más területeken is használni kezdték.

Egyik kézenfekvő terepe az oktatás, hiszen az iskolának nem csupán a kognitív képességeket, de a diákok érzelmi, szociális fejlődését is szem előtt kell(ene) tartania. Márpedig egy ilyen intenzív élményt jelentő vitarendezésből a vétkes diák többet tanul, mintha kapott volna egy beírást. Az iskolai kortárs bántalmazás, vagyis a bullying kezelésében is hatékonyabb, mintha a büntetőszemlélet érvényesülne. Ha az elkövető az eljárás során felismeri tettének következményeit, ha az áldozattól végig kell hallgatnia, milyen sérelmet okozott, majd közösen döntenek a jóvátételről, annak nem múlik el nyomtalanul a hatása.

Albert Enikő

1682999014903.png
 
Egyik kézenfekvő terepe az oktatás, hiszen az iskolának nem csupán a kognitív képességeket, de a diákok érzelmi, szociális fejlődését is szem előtt kell(ene) tartania.
Nem, nem az oktatás, hanem a tanítás. A tanítás pedig akkor kezdődik, amikor a gyerek bekerül a legszűkebb közösségébe a családba - vagy bárhogyan is nevezik - , ahol megkapja az első példákat, a mintát.
 
Az áldozat sem csupán passzív szemlélő: figyelembe veszik érzéseit és igényét a jóvátételre
Nos én nem hiszek ebben a valamiben....
Az elkövető visszatér a családi , baráti közösségébe ahonnét ezt a viselkedési normát hozta és minden folytatódik tovább.
Míg az áldozat őrlődhet az elszenvedett traumák miatt.
Főleg ha ki sem derül hogy milyen fizikai, lelki behatásokat kapott .
Ja, és még azt is ki kellene deríteni hogy ki is az áldozat? Hisz rengeteg eset van ahol az elkövető az igazi áldozat. Mert addig terhelték míg ki nem robbant.
Ezt bebizonyítani....
Főleg hogy ha az ál ´˝áldozat˝van a központban és annak veszik figyelembe az érzéseit igényeit stb....
 
Mindez szép és jó egy kisebb, szoros közösségben, ami törzsi, etnikai, családi alapon működik.
De egy városban, pláne nagyban, vagy egy egész kontinensen, amíg a nyomor sok-sok ember számára alapvetés, vagy a vallási téboly gerjesztette gyűgyölet, a narkóban, fegyverekben lévő nagy pénz jelen van a világban, amíg az ember ember által való kihasználása legális ez a szép módszer nem igazán vezethető be a gyakorlatban az apró kihágások kivételével.
Arról nem beszélve, hogy a szociopata, a pszichopata, a pedofil, marad aki volt.

Továbbgondolva és kicsit OFF-olva... érdekelne a véleményetek a megbocsájtással kapcsolatban... sok bűnügyi dokumentum sorozatot nézek (ezek főleg amerikaiak) és számtalan esetben a meggyilkolt, széttrancsírozott, megerőszakolt, áldozatok hátramaradottjai a kereszténységükkel indokolva, megbocsájtanak a tettesnek.
Ti hogyan vélekedtek erről ?
 
A véleményem az hogy személy szerint a megbocsátást magán ügynek tekintem ....de, egy nagyobb közösség szempontjából ez inkább káros. Hisz ezáltal ha (írom hogy HA ) elmarad a jogos büntetés akkor az elkövetőt semmi sem tartja attól vissza hogy újabbakat kövessen el.
A keresztényi hozzáállásról meg nem nyilatkozok. Van mikor figyelembe veszik a szemet-szemért van mikor nem....
 
"Ti hogyan vélekedtek erről ?"

A dolognak több vetülete van szerintem. Az első a megbocsájtó egy virtuális lezárást kap, mert ő jobb mint az elkövető, „megbocsájtó lélek, aki nem süllyed le az elkövető szintjére”. Így le tudja zárni a témát, nem cipeli tovább a terhet.

A másik vetület egy társadalmi elvárás, ami legyen a haladó, fejlett elvek, vagy akár vallási elvek mentén, ami elvárja a megbocsájtást, a ius talionis teljes elvetését. Mert a hatalomnak nem érdeke, hogy az emberek ezt elvárják tőle. Az ilyen elvárások miatt egyszerűbb, talán könnyebb is megbocsájtani. Az olyan ótvar szöveg, hogy meg kell bocsájtani, mert a kemény büntetések, az egyenlő megtorlás nem adja vissza, nem kelti életre stb. nagyon elterjedtek. Pontosan tudom, mert amikor egyik kedves ismerősömet bántotta egy hátrányos helyzetű, és a bíróság alig mérte meg, én kifejtettem a véleményemet, hogy azért ez így nem jó. Lehet találgatni, az elítélt bűnöző, olyan lajstrommal, hogy azt elolvasni is nehéz, vagy én lettem a gonosz, rossz és antiszociális? :(

Szerencsére szabadult és folytatni tudta áldásos tevékenységét, ami miatt Kőhídára került, ahol nem lett neki nagyon jó...
 
A magyar navajók és maorik nem ilyenek, agresszívek, csoportosan még a rendőrökre is rátámadnak és minimum kés van náluk. Ezt tapasztaljuk több 100 éve.
 
Változnak az idők :) Anno a hetvenes években gyerekként olyan helyen laktam, hogy az egyik sor volt a cigánysor a másik a magyar. Nagyapámék gazdagnak számítottak, mert a szoba-konyha-kamra falai közül kettő tégla volt... Gyakorlatilag együtt nőttünk fel a Susványos részen, multikulturálisan :) Akkoriban nagy botrány volt, hogy az egyik gyerek anyja hangosan rászólt a védőnőre, aki érdekes mód nyugodtan ki mert jönni. A rendőr amikor kijött ezen botrány miatt elég nagy tiszteletben volt. Volt renomé.
84 után elég sok KMB beszámolót írtam géppel, apám beosztottjai közül soknak jobb volt ha legépeltük a beszámolót :) Akkor lepődtem meg, hogy az egyik, a Sanyi bácsi magyarázta apámnak, hogy nem tud, nem akar tyúklopásokkal foglalkozni, mert..
2001-2 közt amikor szóltam a KMB-s nagyfőnöknek, hogy Gyuri bácsi, a szemközti társasház ajtaját a kurucok fönöke, a Sztojka gyerek és haverjai nagyon nézegetik, nyomkodják már a válasz annyi volt na és, nem szabad előítéletesnek lenni. (fel is nyomták a lakásokat :))
Tavaly itt a faluban elvitték az óvónő biciklijét, táskáját, benne a fizetését az óvoda udvaráról. Kiküldtek egy könnyűsúlyú kiscsajt, hogy vegye fel a jegyzőkönyvet. Amikor feltártuk neki, hogy ez bizony Lina volt (Lina és a térfigyelő kamerák soha nem voltak baráti viszonyban :) ), az újfaluból, és ha van kedve menjen és hozza vissza a szajrét, a csaj szó szerint lemerevedett és nem mert kimenni és egy pontosan velem egykorú idős asszonytól elkérni a szajrét. Félt, és ezt láttuk is rajta. Hiába mondtuk neki, hogy semmi bajja nem lesz, valahogy nagyon nem akarodzott :)

Szép ive van a dolognak, és lesz ez még rosszabb is.
 
Nem az áldozatról beszél a cikk hanem a büntetés hatásosságáról.
Megjegyzem a meghalt áldozat soha semmikor nem megy semmire.
Ha szemet szemért van sem.
Ha pénzbeni kártérítés van, se megy semmire, egy meghalt ember.
De, hatásos a szemet-szemért elv hisz az elkövető többé már nem árt a közösségnek.
 
Változnak az idők :) Anno a hetvenes években gyerekként olyan helyen laktam, hogy az egyik sor volt a cigánysor a másik a magyar. Nagyapámék gazdagnak számítottak, mert a szoba-konyha-kamra falai közül kettő tégla volt... Gyakorlatilag együtt nőttünk fel a Susványos részen, multikulturálisan :) Akkoriban nagy botrány volt, hogy az egyik gyerek anyja hangosan rászólt a védőnőre, aki érdekes mód nyugodtan ki mert jönni. A rendőr amikor kijött ezen botrány miatt elég nagy tiszteletben volt. Volt renomé.
84 után elég sok KMB beszámolót írtam géppel, apám beosztottjai közül soknak jobb volt ha legépeltük a beszámolót :) Akkor lepődtem meg, hogy az egyik, a Sanyi bácsi magyarázta apámnak, hogy nem tud, nem akar tyúklopásokkal foglalkozni, mert..
2001-2 közt amikor szóltam a KMB-s nagyfőnöknek, hogy Gyuri bácsi, a szemközti társasház ajtaját a kurucok fönöke, a Sztojka gyerek és haverjai nagyon nézegetik, nyomkodják már a válasz annyi volt na és, nem szabad előítéletesnek lenni. (fel is nyomták a lakásokat :))
Tavaly itt a faluban elvitték az óvónő biciklijét, táskáját, benne a fizetését az óvoda udvaráról. Kiküldtek egy könnyűsúlyú kiscsajt, hogy vegye fel a jegyzőkönyvet. Amikor feltártuk neki, hogy ez bizony Lina volt (Lina és a térfigyelő kamerák soha nem voltak baráti viszonyban :) ), az újfaluból, és ha van kedve menjen és hozza vissza a szajrét, a csaj szó szerint lemerevedett és nem mert kimenni és egy pontosan velem egykorú idős asszonytól elkérni a szajrét. Félt, és ezt láttuk is rajta. Hiába mondtuk neki, hogy semmi bajja nem lesz, valahogy nagyon nem akarodzott :)

Szép ive van a dolognak, és lesz ez még rosszabb is.
Ez így van persze jönnek majd akik mentegetik őket.
De, alap hogy nem állunk szóba nem üzletelünk nem költözünk a szomszédukba.
 
A magyar navajók és maorik nem ilyenek, agresszívek, csoportosan még a rendőrökre is rátámadnak és minimum kés van náluk. Ezt tapasztaljuk több 100 éve.

Nótár Mary-koncert alatt, gyermekei szeme láttára vertek véresre egy majálisozó nőt​

Az asszonyt az elmondások alapján teleszkópos bottal – amit a köznyelvben viperának neveznek – többször is megütötték a fején.
A két gyermekével visszatérő apa azonnal a felesége védelmére kelt, az egyik támadót megütötte, de közben őt is többször fejbe vágták, emiatt a földre zuhant.
A családtagok éjfél után a Szombathelyi Rendőrkapitányságon tettek feljelentést.
(emberséggel,megértéssel)
 
Mindez szép és jó egy kisebb, szoros közösségben, ami törzsi, etnikai, családi alapon működik.
De egy városban, pláne nagyban, vagy egy egész kontinensen, amíg a nyomor sok-sok ember számára alapvetés, vagy a vallási téboly gerjesztette gyűgyölet, a narkóban, fegyverekben lévő nagy pénz jelen van a világban, amíg az ember ember által való kihasználása legális ez a szép módszer nem igazán vezethető be a gyakorlatban az apró kihágások kivételével.
Arról nem beszélve, hogy a szociopata, a pszichopata, a pedofil, marad aki volt.

Továbbgondolva és kicsit OFF-olva... érdekelne a véleményetek a megbocsájtással kapcsolatban... sok bűnügyi dokumentum sorozatot nézek (ezek főleg amerikaiak) és számtalan esetben a meggyilkolt, széttrancsírozott, megerőszakolt, áldozatok hátramaradottjai a kereszténységükkel indokolva, megbocsájtanak a tettesnek.
Ti hogyan vélekedtek erről ?
Továbbgondolva és kicsit OFF-olva... érdekelne a véleményetek a megbocsájtással kapcsolatban... sok bűnügyi dokumentum sorozatot nézek (ezek főleg amerikaiak) és számtalan esetben a meggyilkolt, széttrancsírozott, megerőszakolt, áldozatok hátramaradottjai a kereszténységükkel indokolva, megbocsájtanak a tettesnek.
Ti hogyan vélekedtek erről ?
Jól írod, ezek filmek. Az amerikai filmek nagy többségében sokszor emlegetik "istent", mert tradicionálisan kötelező. A valóság pedig az ( ez sok évtized személyes, és kriminalisztikai tapasztalata), hogy az emberek a nagy traumákat nem felejtik el, mert nem lehet feldolgozni pszichológiai kezelés ide, pszichológiai kezelés oda, és még évtizedek múltán is visszatérnek az indulatok, akár egy beszélgetés során, akár egy megjelent könyvben. Szóval, ez a megbocsátás című rész, egyfajta elvárás a film készítői felé, mert azt hiszik, hogy ezzel jobbá válnak az emberek. Ez éppen olyan, mint a szintén az amerikai filmekben kötelezően, és gyakran elhangzó "i love you", ami biztosan így is van...???
A tapasztalat, hogy a szavak hatására az emberi természet nem igen változik meg. Nézzük csak a mélyen vallásos maffiózó példáját. Elmegy a templomba, meggyón, a plébános feloldozza, és folytatja ott, ahol abbahagyta.
Az élet egészen másképpen zajlik, mint a filmekben.
 
A két gyermekével visszatérő apa azonnal a felesége védelmére kelt, az egyik támadót megütötte, de közben őt is többször fejbe vágták, emiatt a földre zuhant.
Csak úgy mint 100 éve vagy 50 éve mikor majális vagy vásár volt.
Épp csak a szokott késelés maradt el.
 
Jól írod, ezek filmek. Az amerikai filmek nagy többségében sokszor emlegetik "istent", mert tradicionálisan kötelező. A valóság pedig az ( ez sok évtized személyes, és kriminalisztikai tapasztalata), hogy az emberek a nagy traumákat nem felejtik el, mert nem lehet feldolgozni pszichológiai kezelés ide, pszichológiai kezelés oda, és még évtizedek múltán is visszatérnek az indulatok, akár egy beszélgetés során, akár egy megjelent könyvben. Szóval, ez a megbocsátás című rész, egyfajta elvárás a film készítői felé, mert azt hiszik, hogy ezzel jobbá válnak az emberek. Ez éppen olyan, mint a szintén az amerikai filmekben kötelezően, és gyakran elhangzó "i love you", ami biztosan így is van...???
A tapasztalat, hogy a szavak hatására az emberi természet nem igen változik meg. Nézzük csak a mélyen vallásos maffiózó példáját. Elmegy a templomba, meggyón, a plébános feloldozza, és folytatja ott, ahol abbahagyta.
Az élet egészen másképpen zajlik, mint a filmekben.
A hivatkozott filmek dokumentum filmek, feltételezem, mondjuk a fele hozzátartozó nem színész, hanem valóban az érintett.
Ahová szerettem volna kilyukadni, hogy nem azért bocsájtanak meg, mert valóban megbocsájtanak az elkövetőnek, hanem azért, hogy ők maguk lezárják magukban a történteket és tovább lépjenek.... ami szerintem (ismétlem szerintem) színtiszta önzés. és a sértett szeretetének megtagadása.
Vannak dolgok, amik számomra megbocsáthatatlanok.
 
A dokumentum filmek meghatározó többségével az a baj, hogy visszaemlékezéseken alapul, ami eléggé szubjektív dolog, ráadásul semmiféle megdönthetetlen bizonyíték nincs sem az alátámasztására, sem a cáfolatára. Marad tehát a "hiszem, ha akarom", ami sok esetben attól függ, hogy a "vevő" milyen érzelmekkel viszonyul a kérdéshez. Nem véletlenül járja az a mondás, hogy "isten majd megbocsát". Az ember legfeljebb visszafogja magát, mert nem felejt.
 
Már azt is mérhetetlen taplónak tartom, aki nem figyel a környezetében élőkre, s csak a saját érdekei mentén cselekszik.
Megbocsájtani biztosan nem tudnék senkinek, aki a szerettemet bántja.

Szerintem más a jogos, társadalmi elvárásokat tükröző büntetés, és más a vendetta, a bosszú, a szemet-szemért politika. Ennek tényleg nincs értelme.

Ott, ahol rosszul működik a jog, ott az ököljog lép a helyébe.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,958
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére