Emlekezzunk 1956-ra

CBC Tv.

Erdészhimnusz

Erdész vagyok, csendes tanyám, erdő mélyében áll
Hová csak szarvas és madár, szelíd kis őz talál
Feledve rég a külvilág, csendes az életem,
És mégis megsebzé szívem az égő szerelem.

A bíborszínű alkonyat terólad mond mesét,
Neved dicséri madár, ha zengi énekét,
Ábrándos álmokat mesél az esti csend s magány,
Epedve súgom nevedet minden bús éjszakán.

Bükkfák smaragdja sápadoz halk őszi lombokon,
Ha ballag már a vén idő az őszi dombokon.
Eltávozóban int felém szerelmem s életem,
Örökre nyugodalmat ád az erdő énnekem.

(Régi erdélyi erdészdal 1878-ból)


E himnusz dúdolásával kezdödött a jól dokumentált összeállitás.
Mindenek mellett, számomra jó volt újból hallani a Sopron sztorit, korabeli képekkel egyetemben. Vancouverben SOPRON Division of the Forestry a UBC-n!! − Ahol abba hagyták, ott folytatták a tanulást a diákok, magyarul... sok-sok váratlan nehézséggel is közben, de SZABADON. Köszönjük, Kanada!

A végén én is elsirtam magam. Szebb emlékezést el sem képzelhettem volna magamnak. Köszönöm Kanada!

Es végül: én úgy gondolom, hogy Anna Porter befejezö szavai kimondtak egyfajta nagy tanulságot: "Our gain here in Canada is Hungary's loss." Bizony, bizony!


[SIZE=+1]Sopron University and Forestry School[/SIZE] [SIZE=-2]1957[/SIZE]


[SIZE=-2]
[/SIZE]


[SIZE=-2]
[/SIZE]


[SIZE=-2]
[/SIZE]

Kalandos életút
Interjú a Széna téri felkelők vadmacskájával <SCRIPT type=text/javascript>addToShelf("20061026vadmacska","Interjú a Széna téri felkelők vadmacskájával","/velemeny/20061026vadmacska.aspx?s=hk");</SCRIPT>

Magyarországon elfelejtették, Izraelben visszahúzódva él, pedig 1956-ban fegyverrel küzdött a magyar szabadságért, mint a Széna téri felkelőcsoport tagja. Tova Meir megúszta Auschwitzot, megakadályozta, hogy orosz katonák megerőszakolják, üldözték mert németnek, ukránnak, orosznak hitték. Távollétében Kádárék halálra ítélték. Kalandos életének epizódjairól számol be az alábbi interjúban.
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" border=0><TBODY><TR><TD class=LaSubCaption></TD><TD vAlign=center align=right></TD></TR></TBODY></TABLE>

hvg.hu: Önt Tova Meirnek hívják, de volt már Liza Donkó, Donykó Erzsébet is. Ki is Ön valójában?
<TABLE class=imageTable id=imageTable cellSpacing=0 cellPadding=0 align=right border=0><TBODY><TR><TD>

Fotó az 50-es évekből
</TD></TR></TBODY></TABLE>Tova Meir: Einhorn Gizella néven születtem Kárpátalján, Gányán, vagy ahogy akkoriban a csehek hívták, Ganicén. Vallásos zsidó családból származom, büszkén vallottuk magunkat magyaroknak. Apám Balassagyarmaton volt katona, nagyapám pedig mindig emlegette, hogy az 1885-ös huszároknál szolgált. Amikor 1938-ban visszacsatolták Kárpátalját Magyarországhoz, egy velünk szimpatizáló csendőr barátian azt tanácsolta, hogy apám „borotválja le szép sűrű szakállát, nem lenne jó, ha valaki annál fogva húzná”. Mikor aztán munkaszolgálatra vitték, valóban csak a bajuszát hagyták meg. A háborút az egész családból rajtam kívül csak egy szem bátyám élte túl. Szüleimen kívül négy öcsém és húgom is Auschwitzban pusztult el.
Mikor és hogyan került Budapestre?
Bátyám 1941-ben Budapestre ment asztalosnak tanulni. Nagyon hiányzott, szó szerint belebetegedtem, hogy elment. Az orvos javasolta, hogy küldjenek utána. Anyám elengedett, de csak úgy, hogy a Belvárosi Izraelita Nőegylet gondomat viseli. A nőegylet fenntartott egy drága leányotthont a Lónyai utcában. Volt, akit énekelni, meg balettozni képeztek, én speciel varrónőnek tanultam. Tizehét éves voltam, amikor a németek bejöttek, feloszlattak minket, csillagos házba kerültünk a Wesselényi utca 12-be. Munkaszolgálatosként dolgoztam először a Ludovika garázs építkezésén, cementet meg téglát hordtam, azután egy deszkavágó üzembe kerültem.

Egy alkalommal elkáromkodtam magam - csehül. Voltak ott cseh őrök is, az egyiknek tetszett, hogy beszélem a nyelvet, behívott az irodába, és adott egy pecsétes Gestapo igazolványt. Akkor találtam ki, hogy Liza Donkónak hívnak, aki Kijevben született. Anyám nevének beírtam cseh tanítónőm nevét. Egy napon a nyilasok felszólítottak, hogy jelentkezzem a földalatti Mexikói úti végállomásánál lévő KISOK pályán. Onnan indultunk gyalog Kápolnásnyék felé. De nem jutottunk messzire. Egyik reggel - előző éjszakára egy istállóban szállásoltak el bennünket - arra ébredtünk, hogy ott vannak az oroszok. Kérdezték, vannak-e itt németek, mire mondtam nekik oroszul, hogy itt zsidók vannak. Magukkal vittek tolmácsolni.
Ezek szerint jól alakult a kapcsolata a "felszabadítókkal"?
<TABLE class=imageTable id=imageTable cellSpacing=0 cellPadding=0 align=left border=0><TBODY><TR><TD>

Egy orosz katonával.
</TD></TR></TBODY></TABLE>Nem volt felhőtlen. Egy lövés helye még mindig itt van a combomon. Egy 50—52 éves orosz katona meg akart erőszakolni, könyörögtem neki, hogy nekem az égvilágon semmim sincs a szüzességemen kívül, és megígértem édesanyámnak, hogy azt a házasságomra tartogatom. Nem bírt velem, sem magával, és a lábamba lőtt. Szerencsére gyorsan begyógyult a seb, kórházba sem kellett mennem. A Vörös Hadsereg tolmácsként alkalmazott, közben állandóan gyanakodtak, hogy valójában német kém vagyok. Többször ki is hallgattak, pofoztak, hogy valljam be, ki is vagyok valójában. Végül sikerült megszöknöm, és a cseh fiútól kapott igazolványommal bementem Tamásiban az ottani orosz parancsnokságra. Közöltem: szovjet lány vagyok, magyar katonákkal kerültem Ukrajnából Magyarországra, már meglehetősen elfelejtettem oroszul, de jól megtanultam magyarul. Ismét tolmács lettem, csak éppen most magyar-orosz tolmács.
Kiskunhalasra kerültem 1946-ban, és akkor már le akartam lépni az oroszoktól, Magyarországon akartam maradni. De újra letartóztattak és kihallgattak. A változatosság kedvéért, ezúttal mint ukrán lettem nekik gyanús, rám fogták, hogy annak idején a németekhez átállt Vlaszov tábornok híve voltam. Akkor még nem tudtam, mi fán terem az, hogy vlaszovista, de addig nyaggattak, amíg írásban adtam, az vagyok. Ha tudtam volna, hogy Sztálin tűzzel-vassal irtja a vlaszovistákat!

Valamit azért sejtettem, Kiskunhalason bementem a rendőrségre, ahol egy bizonyos Barna őrnagy ellátott magyar papírokkal, a nevemet magyarosítottuk, így lettem Donykó Erzsébet. Ez végre megnyugtatta az orosz parancsnokot is. Amint lehetőségem volt rá, otthagytam őket, egy tanyára kerültem, majd egy családnál dolgoztam, mostam-takarítottam, velük együtt költöztem fel Pestre. Egy cérnagyárban kaptam munkát, majd 1952-ben férjhez mentem egy katonához. Két és fél év után elváltunk, ezután háztartási alkalmazott voltam Darvas József miniszternél, majd beálltam kalauznak a BESZKÁRT-hoz.
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" border=0><TBODY><TR><TD class=LaSubCaption>Halálra ítélve </TD><TD vAlign=center align=right><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 border=0><TBODY><TR><TD> </TD><TD class=SubCaption> 2|2 </TD><TD></TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>


(hvg.hu) Hogy került a Széna tériek közé?
<TABLE class=imageTable id=imageTable cellSpacing=0 cellPadding=0 align=right border=0><TBODY><TR><TD>

Szabó János, a Széna-
tériek parancsnoka
</TD></TR></TBODY></TABLE>(Tova Meier) 1956 október 23-án szerettem volna elmenni a tüntetésre, de aznap beosztottak váltóőrnek a Moszkva téren. Nem sokra tartottam a magyar nómenklatúrát, Gerőről eleve rossz véleményem volt, felesége a fodrászánál sohasem fizetett, ehelyett azt mondta, küldjék a számlát a párthoz. Estefelé összevissza jöttek be a villamosok a térre, ekkor már sejtettem, valami történik a városban.

Egy-két nappal később névtelen fenyegető levelet kaptam: „Piszkos rohadt ruszki, takarodj az országunkból, elegünk van belőletek.” Akkor már hallottam Szabó bácsiról, aki a Széna téri felkelőket vezette. Gondoltam, tőle kérek védelmet. Bár személyesen nem ismertem, már híre ment, hogy rendkívüli ember, óriási tekintélye van csoportjában. [Szabó bácsi, alias Szabó János csoportja ellenőrizte a Margit híd-Lukács fürdő-Városmajori templom-Bécsi Kapu határolta területet. A Corvin-közi felkelők mellett ez volt a legütőképesebb felkelő csoport Budapesten - A szerk.]

Lementem a térre, megmutattam neki a papírjaimat, mondtam neki, hogy „ruszki” vagyok. Azt mondta: „Te lány, nincs, aki egy levest megfőzzön a harcolóknak, gyere segíteni.” Fülön csíptem egy másik lányt, Virág Mariannát, és attól kezdve együtt főztünk a felkelőknek. Szóltam a csoportnak, tudok egy helyet, ahol ávéhások őrzik a házakat, tőlük szerezhetnénk fegyvert. Odavittem a fiúkat, elvettük az őrök géppisztolyait. Én is kaptam egyet, akkor már egész jól bántam a fegyverrel.

Milyen más fegyvertényre emlékszik?

A Margit hídon jöttek át harckocsikkal mongol szemű szovjet katonák, és távcsővel nézelődtek. Odamentem hozzájuk beszkártos egyenruhámban. Kérdezték, melyik oldalon vannak a zsidók és hol vannak az arabok. Tényleg azt hitték, a szuezi csatornánál vannak. Felvilágosítottam őket, elhallgatták előlük, hová mennek harcolni. Kérdezték, van-e ennivalónk, mert már négy napja nem ettek. Ha hiszi, ha nem, némi élelemért „lábon” eladtak nekünk három tankot. Voltak olyan orosz katonák, akik csatlakoztak hozzánk, azt mondták, ha hazamennének, kivégzik őket. Egyébként ma is azt mondom, mi voltunk az erkölcsi győztesek.
A „vadmacska” jelzőt hogyan kapta?
Egyszer közeledett hozzánk egy mentős kocsi, de én felismertem, hogy beöltözött ávéhások ülnek benne. Már nem volt időm szólni, csak beleeresztettem egy sorozatot az autó kerekeibe, azok meg elfutottak. És a kocsiban, véres gézbe kötözve, tényleg fegyvereket találtunk. Akkor a Szabó bácsi megveregette a vállamat: „Nahát, neked micsoda vadmacska szemeid vannak, messziről megláttad, amit mi még közelről sem”.
Miképpen sikerült elkerülni a fogságba esést?
Szabó bácsi komolyan féltett, már november 3-án el akart küldeni, amikor a Vöröskereszt Ausztriából segélyt küldött, kérte őket, vigyenek magukkal. Én viszont maradni akartam. Amilyen naiv voltam, még november 4-én is szentül meg voltam róla győződve róla, hogy Ausztriában már szerveződik a hadsereg, és a segítségünkre siet. Hatodika körül azután elindultunk a fiúkkal, Solymár közelében bujkáltunk. Ott is ástuk el a fegyvereinket, el akartunk jutni Király Bélához. A szovjetek felgyújtották az erdőt, alig tudtunk kimenekülni. November 12-én léptük át a magyar-osztrák határt. Ausztriában táborba kerültünk. Volt ott néhány sötét alak, de a Széna tériek közül hét fiú vigyázott ránk, lányokra. Azután Belgiumban fogadtak be. Pesten közben Kádár bírósága halálra ítélt.
Végül hogyan derült ki igazi kiléte?
<TABLE class=imageTable id=imageTable cellSpacing=0 cellPadding=0 align=right border=0><TBODY><TR><TD>

Felvétel 2006-ból.
</TD></TR></TBODY></TABLE>Három évig éltem Belgiumban. Akadt egy gazdag kérőm, biztosítási üzlete volt. Menyasszonya voltam már, amikor édesanyám megjelent álmomban, és figyelmeztetett: „ne menj hozzá, a bátyád él Izraelben, a sógornőd ugyanott varrónő, csatlakozz hozzájuk.” Tiltakoztam, mire anyám megfenyegetett: apám elagyabugyál, ha nem fogadok szót. Reggel rettenetesen fájt a hátam, mintha tényleg megvertek volna. A Vöröskereszt és más segélyszervezetek segítségével valóban megtaláltam a bátyámat, még ha a sógornőm igazából nem is volt varrónő.
A testvérem azután kihozatott Izraelbe, ahová még álnéven érkeztem. Itt azután felfedtem valódi kilétemet. Először konyhán dolgoztam, azután 12 évig varrtam, majd ékszereket árultam. Férjhez mentem, zenész férjem 12 évesen érkezett ide Németországból. Múltunk, hagyományaink teljesen különböztek, mégis jól összepasszolunk. Örökbe fogadtunk egy kisfiút, akitől ma már van két gyönyörű unokám. Hosszú kacskaringók után érkeztem Izraelbe, de mai is könny szökik a szemembe, amikor Szabó bácsira gondolok. Sajnos ő Pesten maradt, nem volt hajlandó velünk jönni. November közepén azután letartóztatták, Kádár vérbírái 1957 januárjában halálra ítélték, és napokkal később kivégezték. Sok ávós életét megmentette, de erre egyáltalán nem voltak tekintettel.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)


Tegyük hozzá a történethez, hogy a hölgyet személyesen is ismerem. A Galilban, Ayelet HaShahar kibbucban él szerényen. Amikor a kibbucban jártam, vele és a férjével eltöltöttünk egy kellemes estét, így a történetet régebbről (1991) ismerem. Tova nagyon büszke volt a Magyar Köztársaság egyik magas kitüntetésére, melyet a Tel Aviv-i Követségen vehetett át. Még az érem fényképével is megajándékozott.



<TABLE class=Stripped cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" border=0><TBODY><TR><TD align=right width="47%"></TD><TD class=SubCaption align=middle> </TD><TD align=left width="47%">http://hvg.hu/velemeny/20061026vadmacska/page2.aspx</TD></TR></TBODY></TABLE>

Efike, Tova Meirt mi is ismerjük és nagyon kedveljük. élete igen regényes.

Látod milyen kicsi a világ? A világ két különböző pontján élünk és mégis van közös ismerősünk.

Mert jó emberek messziröl is egymásra találnak.

Új Életek (New Lives) kiállítás

Meg holnap meg lehet nezni Torontoban a Munk Centre-ben a "New Lives" cimu kiallitast, ahol 50 sikeres magyar szarmazasu kanadairol keszult muveszi portrek vannak kiállitva. Nagyon erdekesek a rovid nyilatkozatok is amit a portrekon szereplok adtak a kepuk melle.

A "Hungarian Exodus" kiallitas anyaga is lathato ugyanott.

Barna

<CENTER>[SIZE=+3]Faludy György: Nagy Imre sétája[/SIZE]

</CENTER>Nagy Imréről egyik vezető politikusunk nemrég erősen kritikus nyilatkozatot adott. Ebben nincs semmi elítélendő. Államférfiakról életükben és utána sok jót, sok rosszat írnak. Saint-Simon jól ismerte Rákóczi Ferencet, és azt állította róla, hogy „szerénység meg mérséklet” mellett „nagyon kevés szellemmel” rendelkezett (Mémoires, Ed. Ramsay, Paris, 1978. IX. kötet, 523. oldal). Széchenyi, aki a cselekvés és a szorongás kettős kényszerében töltötte életét, 1832. július 27-én bejegyezte naplójába, hogy nincs egyetlen híve, sem barátja és egy mágnás (Fáy István gróf) azt írja: „Minden jó volna Magyarországon, hacsak Széchenyi István pestise nem terjedne.” 1848 vészterhes nyarán ugyanez az érzékeny Széchenyi jegyzi meg a Naplóban: nem bánja, ha tetteiért az osztrákok majd felakasztják: amit szégyell, az lesz, hogy „Kossuth mellett kell függnöm”.
Meg kell vallanom: elfogult vagyok Nagy Imre javára, méghozzá személyes okból. 1953 nyarára a recski büntetőtáborban, sok társunk éhhalála után, annyira lerongyolódtunk, hogy azt hittük: nem élünk néhány hónapnál tovább. Ekkor, július 4-én történt, hogy az új miniszterelnök, Nagy Imre parlamenti bemutatkozó beszédében az ártatlanul bebörtönözöttek szabadon bocsátását ígérte. Újságírók előtt mindjárt ki is jelentette, hogy a recski táboron kell kezdeni. A következő hetek alatt a tábor 1200 lakójából több mint ezret szabadon engedtek. Ez az ezer ember, velem együtt, Nagy Imrének köszöni életét.
A Szovjetunióból hazatért moszkoviták ismeretlen emberfajt képviseltek. Az adott szó szentségét nem ismerték, ellentmondást nem tűrtek, joggal, törvénnyel, igazságossággal nem törődtek és ugyanekkor azt állították, hogy Sztálin módszereivel a kommunizmust valósítják meg az országban. A magyarországi kommunisták, akik különböztek tőlük, hamarost hozzájuk hasonultak. A moszkoviták együttesének Nagy Imre csak másodosztályú tagja volt. Eleinte mint irgalmatlan begyűjtési miniszter működött, majd nem túlságosan rokonszenves házelnök lett. Utána eltűnt a színről, mintha nem is élt volna.
Július 4-i beszédében Nagy Imre nemcsak az ártatlanul elítéltekért emelte fel szavát. Beszélt a túlméretezett nagyiparról, és a könnyűipar támogatását jelentette be. Megmondta, hogy a kommunista propaganda hazudott és hazudik: a magyarság életszínvonala nem emelkedett, hanem mélyre süllyedt. Kárhoztatta a kisipar és a kiskereskedelem megszüntetését. Elítélte a parasztpolitikát, mert tönkretette a mezőgazdaságot. Megbírálta az értelmiség elnyomását, a kitelepítést, a titkosrendőrséget. Jelentős változtatásokat ígért minden területen, több szabadságot és biztonságot mindenkinek.
Nagy Imre sokkal többet mondott, mint Hruscsov hasonló utasítására a kommunista országok többi vezetői. Demagógia nélkül, nyugodtan, bizalomkeltően, világosan és az igazság hangján beszélt. Hasonló beszédet Magyarországon hosszú évek óta nem hallottak, és kommunista vezértől nem is vártak. Nagy Imre szavait az ország rádión hallgatta. Utána sírtak és nevettek, összeölelkeztek az utcán, ittak és táncoltak. A téeszcsék istállóiból a parasztok hazavitték lovaikat és megverték a besúgókat. Az ablakokban a nők hajnalig lesték az utcát, mert azt képzelték, hogy elhurcolt férjeik még az éjjel hazatérnek,
Sok kérdés megválaszolatlanul maradt. Nagy Imre hosszan élt a Szovjetunióban, és még Magyarországénál is nagyobb borzalmakat látott; mitől ébredt idehaza a valóságra? Honnan tudta Hruscsov, vagy akár Rákosi központi bizottsága, hogy ő az egyetlen, aki a liberális nézetek elmondására alkalmas? És végül: hogyan képzelte Nagy Imre, aki számos hívével együtt mindvégig, vagy majdnem mindvégig kommunista maradt (mint Gorbacsov manapság), hogy a kommunizmuson és szétágazó struktúráján belül igazi demokráciát hozhat? És ha ilyen igazi demokráciát mégis sikerül meghoznia, mi marad kommunizmusából? Az eszme? És az ugyan micsoda? Mindezekre a kérdésekre hiába kerestem választ Nagy Imre írásaiban.
Mint ismeretes, Rákosi és társai, meg a titkosrendőrség az első héttől fogva próbálták útját állni annak, amit Nagy Imre megkísérelt. Nem voltak sikertelenek, és 1955 áprilisában, Moszkva támogatásával, elbocsátották a miniszterelnökségből. Az újságokban a párt és a nép ellenségének nevezték. Más kommunisták ilyen esetben szánva bánták bűneiket és önkritikát gyakoroltak. Nagy Imre semmit sem felelt. Ezután kizárták a pártból és egyetemi állásától is megfosztották.
Az állástalan, védtelen férfi nem maradt egyedül. Az írók többsége és a kommunista disszidensek régóta mellette álltak. A többinek, ha nem volt kommunista vezető, szólási joga sem támadhatott, de látszott, mit gondolnak. Sok ilyen jelenetet láttam, de hadd idézem itt azt az egyet, melyet Vizinczey István tapasztalt és írt le „Truth and Lies in Literature” című könyvében (Hamish Hamilton Ltd., London, 1986, 322-323. old.) 1956 tavaszán Vizinczey a Rákóczi úton járt, mikor megpillantotta a zömök, paraszt-bajszú, hatvanéves férfit, aki előtte sétált a járdán a napfényben.
„…Semmije sem volt, amiért bárki irigyelhette volna, de a Rákóczi úton valamennyiünket elfogott a tisztelet. Senki nem kiabált vagy lökdösődött, senki nem próbált közelebb kerülni hozzá, hogy megnézhesse. Mágikus kör képződött körülötte, melyen senki sem lépett át.
Az emberek meghatódása nagyobbnak bizonyult, mint kíváncsiságuk. Százan és százan jártak mellettem, mögöttem és előttem. Legtöbbje egyetlen pillantást sem vethetett reá, de ott jártak velem együtt és a tudat boldogította mindnyájunkat, hogy ott sétál valahol a tömeg szívében.”
Ezek voltak azok a pillanatok, mikor az ember először vette észre, hogy – minden kifogása ellenére – Nagy Imre az ország vezére. Nem úgy, mint Tisza István, Bethlen gróf vagy Gömbös Gyula. Hanem úgy, mint Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Alighanem ez volt oka, hogy amikor a forradalom legelején Nagy Imrét kívántuk miniszterelnöknek, kevesen tartották ezt méltánytalan követelésnek. Úgy tudom – ha jól emlékszem, Vas Zoltántól, de dokumentumot erről nem találtam –, hogy mikor már Romániában voltak rabságban, Kádár megkérte Nagy Imrét: csatlakozzon hozzá és miniszterséget ajánlott néki. Nagy visszautasította, noha tudnia kellett: halál lesz ezért a fizetség. Gondoljunk rá: milyen lenne 56-os forradalmunk emléke, ha annak vezére Kádár szolgálatába áll?
Hiba nélkül senki sem volt. Rákócziról elég Szekfű Gyula könyvét elolvasni, vagy arra gondolni, hogy Rodostóból meggondolatlanul ő szabadította a tatárokat Erdély felperzselésére. Vagy jussanak eszünkbe Kossuth nacionalista túlzásai, mellyel 1848-ban a horvátokat, a románokat és a szlovákokat lázította ellenünk. Mégis: Rákóczi nélkül nincs felkelés 1703-ban, és gróf Bercsényi Miklós egyedül bánkódik mindhalálig Lengyelországban. Kossuth nélkül nincs 1848–49-es szabadságharc és a nemzetgyűlés Lamberg érkezése után feloszlik. Nagy Imre, az egyetlen lehetséges és mártír vezér nélkül nincs 1956-os forradalom.
És mi lenne az utolsó háromszáz esztendő történelme Rákóczi-felkelés, szabadságharc és ’56 nélkül? És hol volnánk ma ’56 nélkül? Legjobb esetben, mint a románok Bukarestben.

sztzs írta:

<CENTER>hadd idézem itt azt az egyet, melyet Vizinczey István tapasztalt és írt le „Truth and Lies in Literature” című könyvében (Hamish Hamilton Ltd., London, 1986, 322-323. old.)

Kattints a kibontásához...

</CENTER>
Örömmel látom, hogy Faludy is hivatkozik Vizinczey István irásaira. Én is mindig elovasok minden Vizinczey könyvet és cikket. Nagyszerüen ír az '56-os eseményekröl. Az utóbbi pár évben nem olvastam töle semmit, igy kellemes meglepetés volt, hogy most irt a National Post ujságban egy cikket az '56-os évforduló alkalmából. Az interneten is olvasható a cikk angolul:

http://www.canada.com/nationalpost/...f09d9-dab6-483d-af03-bbd2a945c26a&k=11401&p=2

Barna

Kalotay Mária: Legenda 1956 Karácsonyán

Mikor a kis Jézus lenézett a Földre
nyomban mint a zápor megeredt a könnye...
Magyar tájra esett szelíd tekintete
Pont mikor az orosz ott a magyart ölte.

El is födte gyorsan síró csillag-szemét,
a Szűzanya ölébe rejtette fejét...
A Szent Szűz is búsult ,,Virágos Kertjéért'',
Istvántól rábízott hű magyar népéért!

Szomorúan telt el Jézuska ünnepe
Még az angyalok sem hódoltak előtte.
A kis Isten-Gyermek zokogott-zokogott,
s forró könnye-árja Budapestre hullott...!

Baka István: HALOTTAK NAPJA

Egy kisfiú siet a parkon át,
az esti szélben hintalánc vacog,
zörög a megfakult viharkabát,
az égen borbélytányér-hold inog.

Az emlékmű talapzatán, akár
angyalszárnyakból hullatott pihék,
mécsek remegnek, szürke és sivár
a kő, a park, s páncélozott az ég.

Mint oszlopról lehorgadó plakát
nyirkos, csirizszagú a félelem,
s megyek, megyek az őszi parkon át,
[SIZE=+1]zsebemben gesztenyék, nyolcévesen. [/SIZE]

Nov. 4, 2006 Könyvbemutató a Magyar házban

BOOK LAUNCH - Saturday Nov 4,06<o></o>>
Könyvbemutató<o></o>>
[FONT=&quot]Bilingual: in English and Hungarian<o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot]Literary and Music Evening<o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot]NEW! [/FONT]The most comprehensive book of its kind, including more than 100 true stories from ‘56ers, from all walks of life worldwide![FONT=&quot]<o></o>>[/FONT]
<!--[if gte vml 1]><v:shapetype id="_x0000_t75" coordsize="21600,21600" o:spt="75" oreferrelative="t" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" filled="f" stroked="f"> <v:stroke joinstyle="miter"/> <v:formulas> <v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"/> <v:f eqn="sum @0 1 0"/> <v:f eqn="sum 0 0 @1"/> <v:f eqn="prod @2 1 2"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @0 0 1"/> <v:f eqn="prod @6 1 2"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="sum @8 21600 0"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @10 21600 0"/> </v:formulas> <vath o:extrusionok="f" gradientshapeok="t" o:connecttype="rect"/> <o:lock v:ext="edit" aspectratio="t"/> </v:shapetype><v:shape id="_x0000_s1026" type="#_x0000_t75" style='position:absolute; margin-left:7.65pt;margin-top:15.5pt;width:109pt;height:162pt;z-index:1'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Jutka\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image001.jpg" o:title="FULL-FREEDOM56-COVER-C-thumb"/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]--> <table align="left" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr> <td height="21" width="10">
</td> </tr> <tr> <td>
</td> <td>
</td> </tr> </tbody></table> <!--[endif]--><o> </o>>


[FONT=&quot] “They wanted us to sign a paper, thereby admitting that we were <o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot] spies. We refused, for which our bare feet were beaten about. By<o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot] night, we had to dance the csárdás (Hungarian folk dance) on our <o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot] swollen feet. The pain was unbearable; the AVO just laughed.” <o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot] Tibor Polgár (Freedom Fighter)<o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot]<o></o>>[/FONT]

[FONT=&quot] “As president and Chief Prosecutor of the Constitutional Court of <o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot] Hungary[/FONT][FONT=&quot], László Sólyom annulled this law, reasoning that, ‘It has<o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot] exceeded the Statut[/FONT][FONT=&quot]e of Limitations.’ His ruling ensured that any<o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot] future bills aimed at prosecuting felons of the past regime will be<o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot] futile and that such efforts will be construed as un-constitutional, <o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot] now and in the future!” – Zsolt Zétényi (Barrister). <o></o>>[/FONT]
[FONT=&quot]<o></o>>[/FONT]

When:<o></o>>
<st1:date year="2006" day="4" month="11">Saturday, November 4, 2006</st1:date><o></o>>
<st1:time minute="0" hour="19">7:00 pm</st1:time> (doors open)
<st1:time minute="30" hour="19">7:30</st1:time> Scarlett & Antaloczy Trio [FONT=&quot]with[/FONT] friends <o></o>>
Frank Felkai, Vince Iványi, Géza Mátrai and more.<o></o>>
Special guest - Sándor Alex Erdélyi - Author <o></o>>
<o></o>>
<st1:time minute="30" hour="8">8:30</st1:time> Sándor Szabo - Hungarian guitarist<o></o>>
<o></o>>
Where:<o></o>>

HCCC (Hungarian Canadian Cultural Centre - Magyar Kultúrközpont)
<st1:address><st1:street>840 St Clair Ave. W</st1:street>, <st1:city>Toronto</st1:city>, <st1:state>ON</st1:state></st1:address>
<o></o>>
Tickets: (416) 654 - 4926 and or online: www.hccc.org<o></o>>
Nov

Az esten én is résztveszek. Örömmel vettem a meghivást, mert Scarlett antologiáját az 50 éve elötti eseményekről kegyensulyozott, igaz összefoglalónak tartom. Kérem, hogy tiszteljetek meg jelenlétetekkel ezen az estén.

A reformkommunisták 56-os szerepéről ír a Figaro

NOL • Népszabadság Online • 2006. november 2.

<!-- Group #3 --> <table class="yrounded" style="width: 100px; background-image: url(/download/viewattach/422924/1/70/preview-415256307.jpg);"> <tbody><tr> <td class="rtopl"> </td> <td class="rtopc"> </td> <td class="rtopr"> </td> </tr> <tr> <td class="rmidl"> </td> <td class="rmidc"> <script type="text/javascript"> // <!-- // <![CDATA[ document.write(' '); // ]]> // --> </script> </td> <td class="rmidr"> </td> </tr> <tr> <td class="rbtml"> </td> <td class="rbtmc"> </td> <td class="rbtmr"> </td> </tr> </tbody></table> Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján tartott budapesti megemlékezések a magyar felkelés legszembetűnőbb egyediségéről feledkeztek meg: a kommunista párt Magyarországon pillanatok alatt szétesett, és a magyar reformkommunisták, - akik nélkül a forradalom nem jöhetett volna létre - átálltak a felkelők oldalára - írja Alexandre Adler külpolitikai elemző a Le Figaro című francia napilapban csütörtökön közölt elemzésében.
<table align="center" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td> <script type="text/javascript"><!-- var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write('<sc'+'ript type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=19810&ord='+ord+'"></scr'+'ipt>'); //--></script><script type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=19810&ord=21002919"></script><noscript> </noscript>
</td></tr></tbody></table>

Semmi igazán új keleten című írásában a francia politológus szerint a "kis budapesti forradalom" igazi mártírja az egykori szibériai kolhozigazgató, Nagy Imre miniszterelnök volt. Az ő szerepe a felkelésben a bizonyítéka annak, hogy a sztálinista kommunista szerkezet már nem létezett 1956-ban Magyarországon. Sztálin 1953-as halála után több példa is akadt arra Kelet-Európában, hogy a kommunista diktatúra elnyomásának felengedésével egy teljes nép - elsősorban konzervatív értékeinek köszönhetően, mint a katolikus és vidékies Lengyelországban - képes volt fejét felemelni.

A magyar forradalom ezzel ellentétben kizárólag azért jöhetett létre, mert a kommunista párt egy számszerűleg és minőségileg is jelentős szárnya átállt a felkelés oldalára. A szovjet tankokkal elsőként szállt szembe a spanyol polgárháború hőse, Maléter Pál. A legnagyobb marxista filozófus, Lukács György is támogatta a felkelőket, és ezért tíz év félreállítással fizetett - emlékeztet a konzervatív lap. A szovjet birodalomban voltak még eltökélt bolsevikok, de nekik már nem sok közük volt az egykori kommunista pártok marxista ideológiájához. A L’Humanité című párizsi kommunista lapnál, - amelynek nyomdáját ötven évvel ezelőtt a budapesti eseményeket támogató francia szélsőjobboldali zendülők felgyújtották - több igazi bolsevik volt 1956-ban, mint Kelet-Európában - hangsúlyozza Adler.

A francia elemző szerint a szovjet birodalomban három csoport akarta megmenteni a kommunista rendszert: a katonák, a sztálinisták és a KGB-nek dolgozó kémek, rendőrök, tanárok meghatározhatatlan elegye. A hatalmat akaró katonáknak nem voltak gondolataik és valódi szövetségeseik, pedig Eisenhower amerikai elnök, - aki maga is katonatiszt volt - nem akadályozott volna meg egy katonai diktatúrát a Szovjetunióban. Ezért volt lehetséges, hogy Budapesten egy "antisztálinista és Nyugat-barát KGB-snek" sikerült a zavarban lévő Hruscsovval szembefordulnia.

A rendszert valójában a Szovjetunió antisztálinista budapesti nagykövete, Jurij Andropov "mentette meg" Adler szerint: egyszerre irányította a megtorlást a felkelő nép és azok helyi sztálinista vezetői ellen. Andropov jobban kedvelte a kínzásokon és börtönéveken átment Kádár Jánost a Kun Bélát elárult Nagy Imrénél, akinek kivégzését ugyanakkor már nem tudta megakadályozni. Andropov mindig is tisztában volt a rendszer betegségével, és a Szovjet Kommunista Párt főtitkáraként Mihail Gorbacsovra hagyományozta rendszermentő reformpolitikáját - írta Adler.

(MTI)

56-os emigránsok Egy újabb "bizalmas" KSH-dokumentum <script type="text/javascript">addToShelf("200644HVGFriss232","Egy újabb 'bizalmas' KSH-dokumentum","/hvgfriss/2006.44/200644HVGFriss232.aspx?s=hk");</script>
<table style="margin-top: 5px;" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr> <td class="articleHeader" valign="middle"> 2006. november 01. 13:33

</td> <td width="2"> </td> <td class="articleHeaderRight" valign="middle">
</td> </tr> </tbody></table> Budapestről minden 24., Győrből minden 20., Sopronból minden 8. helybéli külföldre távozott az 1956-os forradalom kirobbanását követő hónapokban. Szám szerint a fővárosból 81 ezren, Sopronból 5 ezren, Győrből 3600-an, Miskolcról 2 ezren menekültek például el.
<table class="imageTable" id="imageTable" align="right" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td>http://www.hvg.hu/image.aspx?id=bc5...59d&view=ba21cfda-896a-4b45-bbef-e8937bad5ac8 HVG
</td></tr></tbody></table>A kisebb vidéki térségek közül az Ausztriával határos szentgotthárdi járásban fogtak a legtöbben vándorbotot (8,7 százalék) - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal 1957 tavaszán készített, ám csak 34 esztendővel később nyilvánosságra hozott, összesen 36 oldalas elemzéséből.

A KSH-jelentés az 1956-os disszidálásról címmel először a Regio kisebbségtudományi szemle 1991. évi 4. számában közzétett anyag (amit a Belügyminisztérium által 1957 elején begyűjtött lakáskijelentési okmányok alapján állítottak össze) 151 731 "disszidenst" regisztrált.

E szám több mint 20 százalékkal elmaradt azonban a külföldön hitelesnek tekintett 193 805 fős számadattól, amit az osztrák és a jugoszláv hatóságok jelentése alapján állapított meg 1957 első félévében az ENSZ Menekültügyi Hivatala.


A külföldre távozók közül minden ötödik személyt tehát nem regisztráló KSH-jelentés szerint a kommunista magyar munkásállamot a legnagyobb arányban az ipari munkások hagyták el: a műszerészszakmából például minden hatodik személy emigrált. Az esztergályosként és a szerszámkészítőként dolgozó munkavállalók közül minden hetedik, illetve nyolcadik ment Nyugatra. Az értelmiségen belül a mérnökök (10,6 százalék) és az orvosok (4,9) sorait ritkította meg a legerőteljesebben az 56-os exodus, közülük 2317, illetve 730 fő hagyta el az országot. A művészvilágból a KSH szerint összesen 1108-an vándoroltak ki, köztük 300 képző- és iparművész, 260 színházi ember, 200 író és újságíró, s 280 zene- és táncművész.

<table align="right" border="0" cellpadding="5" cellspacing="1" width="200"><tbody><tr><td class="monocleHeader">
</td></tr><tr><td class="monocleBody">
</td></tr></tbody></table>A Nyugatra távozók száma október 23-a után 400-600 fő között mozgott naponta. A november 4-ei orosz invázió megindulását követően 24 óra leforgása alatt 7 ezren menekültek el. Az osztrák, illetve jugoszláv határt átlépők száma ezt követően az év végéig általában 500 és 4600 fő között ingadozott. A forradalom, majd az azt követő szabadságharc napjaiban egyébként összesen 8-10 ezer 15 év alatti iskolás gyerek szökött egyedül, családját hátrahagyva külföldre (a KSH őket például nem regisztrálta), az egyetemisták közül pedig minden 9. emigrált.

A kivándorlók száma Budapesten a VII., az V. és a VI. kerületben volt a legmagasabb (6-7 százalék), míg vidéken Győr-Sopron (4,1) és Vas megyét (2,6) hagyták el a legtöbben. A sorkatonai szolgálat előtt álló 20 éves korosztályt szabályosan megtizedelte az emigrációs hullám. A családos férfiak közül 31 ezren, a családos nők soraiból mintegy 23 ezren mentek el: "a disszidált házas férfiak száma közel 7700-zal magasabb, mint a disszidált házas nőké" - olvasható a korabeli KSH-elemzésben.

A jelentésből annak idején csak a szűk körben terjesztett Statisztikai Havi Közlemények 1957/4. számában publikáltak két táblázatot, amelyek különben tartalmazták a menekültek számára vonatkozó hivatalos magyar, illetve (lábjegyzetként) a 193 ezer fős ENSZ-adatot is.http://www.hvg.hu/image.aspx?id=2b8...304&view=ba21cfda-896a-4b45-bbef-e8937bad5ac8 HVG

Élet és Irodalom 48. évfolyam, 49.

Dr. Donáth Ferenc

A Notre-Dame téglája


2004. október 20-án mutatta be a forgalmazó Mészáros Márta Nagy Imrérol szóló filmjét, A temetetlen halottat, melynek története a Nagy Imre-perre koncentrál. A film esztétikai megítélését az arra hivatottakra bízom (Báron György: "...cvikkeres öregember...", ÉS, 2004/43.), én családi "érintettség" okán tennék néhány megjegyzést.
A játékfilmrendezot nem köti a dokumentarista kötelezettség sem az eseményekre, sem a mozgatórugókra, sem a sorsok huséges ábrázolására vonatkozóan. Gondolom, három éve így érvelhetett a játékfilm szabadságával a Széchenyi Istvánról szóló film rendezoje, amikor Kosáry Domokos számon kérte a film valótlanságait. Akkor a történész szakérto álláspontja abban fejezodött ki, hogy Kosáry nem engedte nevét szerepeltetni a film hitelesítojeként. (Ezért ismételten okát adta nagyrabecsülésemnek.) Kosáry Domokos példáját azonban Rainer M. János nem vette át. O, mint a Nagy Imre-életrajz szerzoje, hitelesítheti azt is, ami hamis. Szemben a nézovel - aki így vagy úgy elfogadja a végpontjában közismert, de részleteiben feltáratlan történetet - az életrajzkutatónak momentumaiban és lényeges vonásaiban egyaránt tudnia kell a történetet. A film önkényesen válogatott a túszként elhurcolt családok és zsarolt családfok, a magánzárka-élmények és a halálos ítéletek között azon igyekezetében, hogy az utólagos erkölcsi megítélésével emelje ki Nagy Imre történetét, és eközben végiggondolatlanul sértette magának Nagy Imrének az emlékezetét is.
Mészáros Márta személyes itthoni tapasztalatok, élmények híján felszínesen kezelte a forradalom, Nagy Imre és a fogvatartók indítékait. Kár, hogy a Naplókban oly élethuen ábrázolt moszkvai tapasztalatait mintha teljesen elfelejtette volna. Ha valaki, hát Mészáros Márta ismerte az ötvenes évek moszkvai világát. Szemben Rainer sokat hangoztatott állításával - hogy a forradalom jól dokumentált és feltárt, részleteit és lényeges mozzanatait már ismerik -, ha valaki, o képes lehetett volna néhány jelentos kérdojel felvetésére és talán megoldására is. Például: a magyar kommunista elit, a moszkvai emigrációból hazatértek a koncepciós perekkel szemben védettek voltak. Sem Nagy Imre, sem Lukács György, sem Vass Zoltán, sem Szántó Zoltán - akiket a Rákosi-Gero-Révai-trojka hosszabb-rövidebb idore kiszorított a Politikai Bizottságból - a Rákosi-korszakban nem lettek koncepciós perek áldozatai, szemben Rajkkal, Kádárral, Harasztival, Újhelyivel, Losonczyval vagy Donáthtal, akiknek a szovjet vezetéssel nexusuk sohasem volt. Ez az íratlan, de annál szigorúbb szabályosság egyedül a Nagy Imre-perben, Nagy Imre esetében sérült. A jugoszláv követségen és Snagovban Nagyon kívül még ott vannak a volt moszkvai emigráns társak, Lukács, Vass, Szántó, de a perben egyikük sem vádlott. Vajon e kaszti védettség feladása nem Nagy Imre e filmbol kimaradt erkölcsi gesztusa? Alig tíz hónappal azután, hogy Hruscsov leleplezi a sztálini terrort a XX. Kongresszuson, nemcsak a magyar forradalom bukik el, hanem azzal együtt a desztalinizáció is. Mit tudott Nagy Imre Hruscsovról és mit sztálinista ellenfeleirol? Kiben bízott, amikor Mikojan és Szuszlov zöld utat engedett október 28-án a forradalom elismerésének, és mit gondolt Szerovról, aki szinte térült-fordult Magyarország és Moszkva között? Mire gondolt Nagy Imre, amikor az 1958. februári bírósági tárgyalásán számon kéri a Radó-tanácson, hogy cselekedeteit az 1958-as párthatározatok szerint ítélik meg és nem az 1956-os határozatok szerint? Mire utal, amikor azt mondja, hogy 1958-as mérlegelése alapján már o is másképp cselekedett volna?
Néhányan - akik Snagovban a Nagy Imre-per vonatkozásában túszok voltunk abból a célból, hogy kicsikarható legyen apáinkból a hamis vádakat alátámasztó önbírálat - méltánytalannak érezzük, hogy Mészáros Márta, Rainer M. János segédletével, a perbol kiszürkítette apáinkat. Az utókor - tájékozódjon az akár Mészáros Márta játékfilmjébol - erkölcsi elismerésének a per vádlottjaival szemben nem lehet az az embertelen feltétele, hogy akkor járna tisztelet nékik, ha gyermekeikkel akkor mit sem törodve, ragaszkodtak volna saját buntelenségükhöz és vádlóik aljasságának leleplezéséhez. Ha manapság terroristák túszként tartanak fogva gyermekeket, nem azt várja-e el a jó érzésu ember, hogy szüleik mindent megtegyenek gyermekeik kiszabadulásáért? Aligha lehetetlen elvárás, hogy a kívülálló, pláne, ha filmet rendez a történtekrol, némi beleérzoképességgel közelítse meg a snagovi túszdráma megzsarolt szereploit. Kár, hogy ez meghaladta Mészáros Márta empátiáját. Az általa méltatlanul ábrázolt Jánosi Ferenc felesége és két kiskorú gyermeke kizárólag a sztálinisták indulatától függoen (jogon és országhatáron kívül) a világ szeme elol elzárva éltek - vagy akár halhattak volna is. Mindenesetre a budapesti magánzárkában ülo apa fejében ez járt. Így volt ez a film ábrázolásában neve, bátorsága és karaktere vesztett háromgyermekes Vásárhelyi Miklóssal, Donáth Ferenccel, a két gyermek életéért aggódó Szilágyi Józseffel és Losonczy Gézával is.
Mészáros Márta filmjének módja lett volna érzékeltetni a Nagy Imre-csoport mibenlétét, azt, hogy a Nagy Imre-csoport - szemben a kádári összeesküvés-koncepcióval, és annak ellenére, hogy rendkívül heterogén volt - szétválaszthatatlan. Voltak benne moszkovita öregek: Nagy Imre, Szántó Zoltán, Lukács György, Vass Zoltán. Voltak benne honi, antifasiszta kommunisták, akik az alagi csendorlaktanyát a háború alatt és Rákosi börtönét már a forradalom elott megjárták: Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Újhelyi Szilárd. Voltak a legifjabbak, akiket a fasizmus tett kommunistává, mint Gimes Miklós, Vásárhelyi Miklós, Szilágyi József, Jánosi Ferenc. Voltak, akik jóban voltak egymással, és voltak, akik egymást nem is ismerték. A börtönbol 1954 oszén szabadultak - Haraszti, Újhelyi, Donáth, Losonczy - a hatalmat inkább elkerülni, mint birtokolni szerették volna. A hatalomhoz való viszonyulásuk más volt, mint a moszkvai emigránsoknak vagy az ifjabbaknak. Mindegyikojüket jellemezte a sztálinizmussal való szembenállás. Azonban történeti távlatból szemlélve oket egyetlen momentum emelkedik ki, ami indokolja összetartozásukat és erkölcsi elismerésüket. Nevezetesen az, hogy személyesen, sorsukkal és családjuk sorsával kiálltak amellett, hogy a november 4-i szovjet támadás a törvényes magyar kormány megdöntésére irányult. 1956. november 22-én egyikük sem engedett Münnich Ferenc még budapesti megkeresésének. A csoportot késobb egyedül Szántó Zoltán tagadta meg, vállalva a vád tanújának szerepét. Több mint egy évet töltött a romániai internálásban Lukács György, Vass Zoltán, Újhelyi Szilárd, a többieket a Nagy Imre-perben vagy külön ítélte el a bíróság. Álláspontom szerint függetlenül attól, hogy kit végeztek ki és ki halt meg ágyban párnák közt, erkölcsileg azért szétválaszthatatlanok ok, mert az 1956. november 4-étol 7-ig tartó három napra, a szovjet háborús támadásra vonatkozó történelmi tanúságukat elvégezték, képviselték a magyar szuverenitást mindaddig, amíg a nyilvánvaló kényszer már mindenki számára negligálta Kádárék erkölcsi alapját. E történelmi tanúság arra is kiterjedt, hogy az egyenloségbe vetett kommunista hit összeegyeztetheto a hazáért való helytállással.
A film hallgat a csoportról, annak történelmi felelosségét, erkölcsi helytállását - mintha egy képrol kitakarnának alakokat - kiretusálja. Ezáltal magát a hangsúlyozni kívánt Nagy Imre-portrét teszi szegényebbé és érthetetlenebbé a rendezo. A Fehér könyv, a Terror Házából ismert munkásorfilm, valamint a rendszerváltást megelozoen a több évtizedes magyar történelemírás arra törekedett, hogy a perben Nagy-Losonczy-csoportként emlegetetteket hataloméhes, erkölcstelen, hitvány embereknek állítsák be.
Kádáréknak bunbak kellett a forradalom halottaihoz. Mészáros Márta filmje - Rainer M. János segédletével - bizonyos értelemben visszakanyarodik ehhez a megosztó és elmarasztaló állásponthoz. A rendezonek Nagy Imre erkölcsi kiemeléséhez van szüksége a vádlott-társak sajátos ábrázolására. A kontrasztosítás nemcsak hiteltelen és erkölcstelen eljárás, de célt tévesztett is. Az emberi szenvedésre vonatkozóan volt ebben a filmben sok megrázó jelenet - kizárólag a foszereplo játékának köszönhetoen -, amelyek gazdagabbak és foleg hitelesebbek lehettek volna, ha a film a többiekre is szánt volna némi figyelmet. A történelmi játékfilmnek erkölcsformáló hatása lehet - példává válhat a zsarnoksággal dacoló, az utolsó lélegzetig vállalt ellenállás. A Temetetlen halott címu film ezt a példát állítja elénk - de a Nagy Imre-csoport tagjai közül ennek megfeleloen leginkább Szilágyi József viselkedett.
A Nagy Imre-perbe vontak többségéhez hasonló a helyzete, magatartása Az ötödik pecsét címu film órásmesterének, aki kötéltáncosként egyensúlyoz a zsarnoki kényszer és az azzal szembeni érzelmi felháborodása között, arra a racionális mérlegelésre alapozva együttmuködését, hogy a rábízottakat ne veszejtse el. Hasonló filmes ábrázolást hiába kerestem A temetetlen halottban.
Lukács György egy metaforája fejezi ki leginkább a filmmel kapcsolatos érzéseimet: hiába csodálja az ember a Notre-Dame-ot, ha közben egy kodarab esik a fejére.
dr. Donáth<SCRIPT>function PrivoxyWindowOpen(a, b, c){return(PrivoxyWindowOpen(a, b, c));}</SCRIPT>

csocsike írta:

Meselek nektek egy tortenetet, talan egyesek okulnak belolle. Itt kanadaban, a fiuk kozul nagyon sokan pecaznak, legalabbis az en ismeretsegi koromben. Ez a fajta idotoltes az ami osszetart csoportokat. Van koztuk magyar, erdelyi magyar , roma, csango, szekely es talan mondhatnam, majd minden magyarlakta hely kepviselve van.Az egesznapi peca utan az esti orakat halaszlefozessel es kiki a maga urmertekenek megfeleloen, ivaszattal toltjuk. Ez a tortenet egy folyoparton jatszodik, egy privat camingben, akinek a tulajdonosat jol ismertem. Megengedte, hogy a teruleten satrakat allitsunk, es fozocskezzunk. Tizenot vikkendhazat uzemeltetett, majd mindegyik, amerikai vendegeknek volt kiadva, akik a termeszet lagy olen a csendet es nyugalmat jottek elvezni. A tulaj, Jakes-nak hivtak, csak arra kert, hogy ne zavarjuk a vendegei nyugalmat, hiszen neki ez a megelhetese. Aznap rengeteg halat fogtunk, ment a halpucolas, es persze a kocingatas is.Milyen bekes kep , gondolna az ember. Eszunkbe sem jutnak a nemzetisegi problemak, eszunkbe sem jut 56. Nincsenek valasztasok. Beke van. Paran tuzeloert mentek, hoztak a fakat az erdobol . Sotetdesre gyonyoru tabortuzunk lett, finom halaszlevel, idilikus hangulat. Elokerultek az othoni palinkasuvegek , es bekessen korbejartak. Mindenki ivott egy kortyot, es mindenki velemenyt is mondott rola. Ilyen aprosag eleg volt ahoz , hogy egy hetveget pokolla tegyen. Egy felora alatt jutott el a tarsasag olyan szintre, hogy husangal a kezukben ,bizonygattak, hogy ki a nagyobb magyar. Dobbenten halgattam, majd kertem oket, hogy csendesedjenek le, hiszen megturt vendegek voltunk ,mas foldjen. Na ez olaj volt a tuzre. Mindenki menjen a kurva anyaba, mi magyarok vagyunk, nem parancsol senki, mondta az alkohol, mert szerintem csak az beszelhetett a maskor oly jolnevelt fiukbol. Repkedtek a tortenelmi kerdesek egymas fele, a magyarsag szarmazasat illetoen. Repkedtek a valaszok is, ahany ember, anyi fele. Az amerikai turistak bezarkoztak. Ok csak anyit ertettek az egeszbol, hogy egy csomo idegneajku ember husangokkal, uvoltozik egy tabortuz korul. Semmit nem ertettek belolle, nem tudtak aterezni a problema komolysagat, nem lattak at, menyire komolytalan az egesz. Jake erkezett, es felszolitott minket a camping azonnali elhagyasara. Igaza volt. Visszaeltunk a vendegszerettel, mi magyarok megint bebizonyitottuk, hogy alkamatlanok vagyunk a bekes egymasmellett- elesre. Meg idegen foldon is.A hoborges tovabb fojtatodott, paran elkezdtunk satrakat bontani. Hajnali ketto volt . Hova menjunk? Mire volt ez jo? Mit oldott meg? Nemsokara, ujra csak a tucsok ciripeleset lehetett hallani. Mi faradtan, kuporogva a kocsiban, az ut szelen toltottuk az ejszakat. En neha meg meglatogatom Jacket de tarsasagot nem viszek es o sem latna szivessen. Igy teszunk tonkre mindent magunk korul mi magyarok. Igy erjuk el hogy ha valaki kulfoldon azt mondja hogy magyar, az emberek legyintenek. Nem egyszer volt , hogy a kerdesre valaszolva ,csak igy szoltak-,akkor te lopsz. Szomoru, de ezek az emberek eljutottak oda, hogy ez a velemeny kialakuljon bennuk. A rosszat mindig mindenhol elhiszik, a jot evekig kell bizonygatni, es akkor is fentartasokkal fogadjak. Tanulni kene ebbol az apro esetbol, hiszen azon kivul, hogy kitiltottak minket egy jo horgaszhelyrol, nagyon sok embernek megkeseritettuk a szajizet a magyarsaggal szemben . Egyebkent a mai napig sem derult ki, hogy melyikunk magyarabb a masiknal.

Kattints a kibontásához...

Tanulságos volt.

Hihetetlen, hogy mennyi gyűlölet halmozódott fel a magyar népben az évek során. Ez a gyűlölet emészti fel a magyar népet ...

Lehet, hogy mégiscsak szükség lett volna egy véres rendszerváltásra, ahol az emberek minden fájdalmukat, indulatukat és gyűlöletüket kitombolhatták volna magukból ...

1956 - november. 4.

A szovjet csapatok megszállják Magyarországot, Nagy Imre a jugoszláv követségre menekül, Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségre, a Parlamentben Bibó István marad egyedül, ő képviseli a Magyar kormány jogfolytonosságát. Elhangzik Kádár felhívása az ungvári rádióból, Nagy Imre rádiószózata a nemzethez, Bibó István kiáltványa a néphez, Bibó István üzenetet küld Dwight Eisenhower amarikai elnöknek az amerikai nagykövetségen keresztül, a szovjetek utasítására Kádár János, Münnich Ferenc és Marosán György Moszkvához hű kormányt alakít, melynek elnöki tisztségét Kádár János tölti be.

A legeredetibb