Emlekezzunk 1956-ra

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
1956 november 4-re emlékezve
tank.jpg
hallgasd meg a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban a következő verseket:

Petőfi: A nemzethez

Vörösmarty: Eőszó

A Zene topicban Berzsenyi: Magyarokhoz című versének megzenésített változatát találod.

A Versek, idézetek... idézetek topicban pedig mindhármat el is olvashatod!
 

bubu

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Forgoszel! Nagyon is fejen talaltad a szoget,Ez az en meglatasom
is, de szerintem ezt a 45-ev csinalta amit ellopott
az a rendszer ami volt, nem osszefogasra, hanem
szethuzasra mosta az emberek agyat.
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Memento - 1956. november 4.

Ötven éve hajnalban a szovjet csapatok megszállták Magyarországot. Kádár bejelentette ellenkormányának megalakulását, Nagy Imre ekkor beszélt utoljára a magyarokhoz, Bibó István a nagyhatalmakhoz és az ENSZ-hez fordult segítségért - ami azonban nem érkezett meg. A forradalmat eltiporták, s megpecsételték az ország sorsát a következő négy évtizedre.
 

hanga57

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden elmúlik, mint az álom
Elröpül, mint vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívedben,
Halványan, mint a holdsugár.
 

Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
1956. november 7.<o></o>>
Kedves Naplóm! Nem fogod elhinni, hogy hol vagyok! A jugoszláv követségen, az ebédlőasztal alatt csücsülök, és naplót írok. Mert ez az egyetlen csöndes hely az egész épü*letben amióta az oroszok belőttek, ide senkinek sem sza*bad bejönni. A követséget ugyanis körbevették az oroszok. Az egyik kapu előtt egy orosz tank áll, a másik előtt egy orosz harckocsi, lövésre készen, ránk szegzett ágyúval. A tank száma 429, a harckocsié 247.<o></o>>
<o></o>>
Hogy kerültem a jugoszláv követségre? November 4-ére virradó éjjel iszonyú zajra ébredtünk. A ház és az egész ut*ca rázkódott, dübörgött. Még sötét volt, hajnali 3 vagy 4 óra. Ijedten ültem fel az ágyban, és első gondolatom az volt: „Földrengés. Megint földrengés!” A zaj azonban egyre erősödött, közeledett, és csakhamar a kapu elé ért. Az ablakhoz rohantam, és döbbenten néztem, hogyan halad vé*gig az utcán egy egész sor tank. Az egyik megállt, épp a ka*pu előtt, csövét a házra fordította. A tank tetején kinyílt egy kerek fedél, és egy vöröses színű, belül izzó, gömbsze*rű valami emelkedett fel aztán visszahúzódott és eltűnt. A tank továbbment, a kaput sarkából kifordítva, a beton-lépcsőket összemorzsolva, csörömpölve, dübörögve továbbmászott. Aztán egymásra meredtünk Julival és próbáltuk azt hinni, hogy csak álom volt az egész. De nyílt az ajtó, Jóska bácsi rohant be, elrángatott minket az ablak*tól, és szinte őrjöngve kiabálta:
<o></o>>
- El az ablaktól, el az ablaktól! Meg vagytok őrülve?! Itt vannak az oroszok! Azonnal öltözzetek! Mennünk kell!
<o></o>>
Percek alatt ott volt Irénke néni is egy piaci kosárral, amelybe ruháimat kapkodta össze. Fején és vállán a feke*te nagykendő, amelyet kabát helyett kapott magára. Most is előttem, van pici alakja, amint szótlanul áll a kapu mel*lett és nézi, hogyan nyel el minket a nagy fekete kocsi, és elindultunk, ki tudja hová, ki tudja mennyi időre. Csak Pajtás kutyám üvöltötte fájdalmát a világba. Az utca végé*ig kísért minket, csaholva, vonítva, mint aki érzi, hogy többé nem látjuk egymást.
<o></o>>
Amikor beszálltunk, már többen ültek a kocsiban, de sötét volt, nem ismertem senkit, a halk beszéd sem igazított útba. Hajnali 6 óra tájban a Parlamentben kötöttünk ki. Édesapám, mint képviselő bejáratos volt ide, én azon*ban még soha nem láttam a hatalmas épületet, amely most szinte üresen kongott. A félhomályos folyosókon, széles márványlépcsőkön kísérteties csend honolt, csak nagy néha lebbent át a színen egy-egy sietős árnyalak. Néhány irodaajtó alján jelezte valami fénycsík, hogy vannak a szobában. Egyik ajtótól a másikig szaladtam, reménykedve, hogy valahol megtalálom szüleimet, vagy legalábbis egy ismerőst.
Egy sötét folyosó kanyarban neki is rohantam a vágyott ismerősnek: édesapám egyik helyettese állt előttem. Előző nyáron ő kísért el minket Komáromba. Emlékeztem, mekkorát derült rajtam, amikor útlevélvizsgálat közben egyik lábamat átdugtam a határsorompó alatt.
Nézzétek, egyik lábammal Csehszlovákiában vagyok, a másikkal Magyarországon! Akkor is nevetett, amikor nem értettem, hogy ha mi most egy másik országban vagyunk, akkor miért beszélnek ott is magyarul. Most azonban nem volt idő és alkalom az emlékek felelevenítésére.
<o></o>>
Kisvárit kértem, segítsen megkeresni a szüleimet. Egy üres irodába vitt, egy telefonhoz. Végre sikerült felhívnom a főkapitányságot. De édesapámékról senki nem tudott.
<o></o>>
- Ha előkerültek, tessék szíves ide küldeni őket értem! kértem a titkárnőt. Itt várom Őket a Parlamentben!
<o></o>>
Szilágyi Jóska bácsi már idegesen keresett a folyosón, közölte, hogy azonnal tovább kell mennünk.
- De éri nem mehetek - tiltakoztam rémülten, mert azt üzentem anyuéknak, hogy itt várom őket!
<o></o>>
- Én is hagytam üzenetet, utánunk jönnek, ne félj!
<o></o>>
Mire feleszméltem, már a jugoszláv követségen voltunk. Két napig kuksoltam a főbejárat mellett, le nem vettem a szememet a kapuról vártam a szüleimet. Az első nap délelőttjén szinte percenként nyílt a kapu, egyre csak érkeztek az újabb és újabb menekülők. Volt, aki matracokat húzott maga után, volt, aki egy fogkefével és egy tucat pizsamával futott be, mások gyerekekkel, nagy bőröndökkel Jöttek. Dél felé járhatott az Idő, amikor végre ismerős hangot hallottam és az örömtől majdnem tébolyultan ugrottam Fazekas Gyuri nagybátyám nyakába. Ismerős csoma*got tartott a kezében: az írógépünket, amelyet pár hónapja kért kölcsön.
<o></o>>
A követség épülete sarokház, egyik bejárata a Sztálin útra, a másik a Hősök terére néz. A kovácsoltvas kapuk mellett mindkét oldalon egy-egy őrbódé állt. A harmadik naptól kezdve azonban már összefüggő gyűrűben volt az épület: orosz őrség „vigyázott” ránk.
Minket a nagyteremben helyeztek el. A falak mentén mindenütt matracokat fektettek a padlóra. A november negyedikét követő tíz napon át itt volt az otthonom, a matrac az ágyam, a többi menekült gyerek a játszótársam, Gyuri nagybátyám az egyetlen hozzátartozóm. Vagyonom egy kosárnyi ruha, meg Jutka nevű babám. A szüleimről senki semmi biztosat nem tudott, bár többen is próbáltak megnyugtatni: biztosan a városháza pincéjében vannak, ott várják ki a tűzszünetet, amikor biztonságosabban jöhetnek értem. Miután jóformán szünet nélkül hallatszott a géppuskaropogás és az ágyúzás, ezt elfogadható magyarázatnak találtam.
Minket, gyerekeket a folyamatos harci zaj sem gátolt meg benne, hogy az ebédlő ablakaiból nézzük a Sztálin utat. Tenyerünket az ablaküvegre szorítottuk, ezzel is jelezve, hogy nincs nálunk fegyver, és időnként barátságosan integettünk az orosz katonáknak. Néhányan vissza is intet*tek nekünk. Ilyenkor diadalüvöltést hallattunk.
<o></o>>
Pár nap alatt töviről hegyire megismertük az egész épületet, felderítettük minden zugát. A földszinti nagyterem, amelyet normális időkben fogadásokra és bálteremnek használtak, volt most a szálláshelyünk. Széles lépcsőfeljárata mellett egy pódiumon koncertzongora állt, alatta aludt Rajk Laci és édesanyja, Júlia néni, a zongora tetején többnyire Gyuri nagybátyám. A bejárat mellett, jobbról Losoncziék laktak, hárman, mellettük Vásárhelyiék a három gyerekkel. A nagyteremből széles üvegajtó vezetett a jókora ebédlőbe, az ajtó túloldalán hatalmas márványkandalló állt, előtte fészkelt a Jánosi család: Nagy Imre veje, lánya és két unokája. A mellettük lévő ajtó a piros szalonba nyílt, itt volt a főhadiszállás, ahol éjjel-nappal szakadatlanul folyt a tanácskozás.
<o></o>>
Itt volt állandó szolgálatban a mi írógépünk is. Ez volt az egyetlen szoba, ahol a gyerekeket nem nézték jó szemmel: nem szerették, ha kopogás nélkül berontottunk és végigszáguldottunk rajta. A következő szoba a kék szalon volt, itt minden bútor kék bársonyhuzatot viselt, ez volt Donáthék ideiglenes otthona, akik éppen harmadik gyermeküket várták. Jól emlékszem Donáth Matyikára: sírós gyereknek ismertem meg a követségen, főként keresztneve miatt volt vigasztalhatatlan.
<o></o>>
Nagy Imrééknek az emeleten volt külön szobájuk, külön fürdőszobával, ez a fürdőszoba másról is emlékezetes. Nem tudom már, melyik napon történt: Szilágyi Jóska bácsi sírva jött le a lépcsőn, és egyre csak azt hajtogatta:
<o></o>>
- Hihetetlen! Pár perce még beszélgettünk! És most halott!
<o></o>>
A fegyverropogás már annyira mindennapos, megszokott dolog volt, hogy mi a földszinten észre sem vettük, amikor az egyik emeleti ablakon át belőttek az épületbe. Most tudtuk meg, hogy egy jugoszláv követségi alkalmazottat találtak el, aki feltűnően hasonlított Nagy Imrére. A hír azzal is felcsigázta gyermeki képzeletünket, hogy nem tudtuk elképzelni: hová tehették a halottat? A nagyobb gyerekek rögtönzött kupaktanácsán kisütöttük aztán, hogy az egyetlen erre alkalmas hely csakis Imre bácsiék fürdőszobája, a halott nyilvánvalóan ott fekszik a fürdőkádban. És épp ezen az estén közölték velünk a felnőttek, hogy ma lefekvés előtt minden gyerek fürdeni fog, mégpedig Imre bácsiék fürdőszobájában. Szegény szülők értetlenül nézték a pánikot, ami erre a hírre kitört. Úgy emlékszem, végül én, a partizánlány áldoztam fel magamat: hajlandó voltam elsőnek fürödni, hogy majd én felderítem a helyzetet! És azt hiszem, kicsit csalódott is voltam, mikor kiderült, hogy mégsem kell megosztanom a kádat egy friss hullával.
<o></o>>
A belövés után a gyerekeket persze nem engedték többé az ablakok közelébe, kitiltottak minket az ebédlőből is. De hát a felnőttek nem értek rá, hogy állandóan ellenőrizzenek minket, és túlságosan is vonzó volt az ebédlő, naplót írni is csak az ebédlőasztal alatt tudtam, a tilalom dacára beszöktem tehát. Így lehettem szemtanúja Szilágyi Tibi szökésének is. A 16 éves kamasz fiú sehogy sem találta helyét a követségen; mint legidősebb gyerek, vagy legifjabb felnőtt nagyon rosszul érezte magát, még édesanyjával is nehezen jött ki. Végül úgy döntött, megpróbál átszökni a közelben lakó nagymamájához. Ella néni izgatottan ügyelte az ablakból Tibi akcióját, észre sem vette, hogy az asztal alól a másik ablakhoz surranok és megbújok a nehéz bársonyfüggöny mögött. Tibi olyan természetes léptekkel sétált ki a kapun az őrök között, mintha csak vasárnapi sétára indult volna. Az egyik őr épp cigarettára gyújtott, és tenyerével védte a tüzet, a másik orosz egy harmadikkal beszélgetett, egyikük sem figyelt a kapu felé Tibi simán kijutott.
<o></o>>
A hétköznapok jobbára gyerekes hancúrozással teltek. Mozgáshoz azonban a túlzsúfolt követségen nemigen volt hely, a zajt meg a felnőttek megviselt idegei rosszul tűrték. Ezért Rajk Júlia néni időnként összeterelt minket, és csendesebb társasjátékokat talált ki nekünk. Sokat barkochbáztunk. Rákosi kopasz fejét kellett kitalálni, vagy Sztálin csizmáját, ami a szoborból megmaradt jól láthattuk a folyosó ablakból vagy a 429-es tankot, amely a kapu előtt állt. Esténként a zongora köré ültünk és népdalokat énekeltünk, de gyakran magunk költötte szövegvázlatokkal. Így került a Virágéknál Ég a Világ kezdetű dalba Rákosi és Sztálin, akiknek csak a rántott béka füle jutott.
<o></o>>
De azért játékaink közben is sok mindent felfogtunk a helyzet tragikumából. Egyik este megdöbbenten néztük végig az ablakból, ahogy egy belövés nyomán a Vajdahunyad vára lángokba borul, a tűz felkúszik a tornyokra, a tetőzet parázsként izzik, majd beomlik, a drámai színjáték hosszú órákig tartott, de mi képtelenek voltunk elmozdulni az ablaktól, amíg csak újra sötétségbe nem borult a Liget.
<o></o>>
A gyerekek az anyjukkal együtt a szuterénben elhelyezett konyhában étkeztek ezeket az órákat viseltem a legnehezebben. Az étel persze szokatlan volt, a kenyér savanykás, ragacsos mégsem hiszem, hogy a silány koszt okozta a szenvedést: inkább a könnyeimtől lehetett ehetetlen az étel. Mert az étkezések juttatták eszembe leginkább elvesztett otthonomat és szüleimet, együttlétünk békés meghittségét. Azt, hogy most idegenek között vagyok, egyedül, szüleimről semmit nem tudok, s a jövő kiismerhetetlenül sötét.
<o></o>>
Kedves naplóm, nem tudom milyen nap van ma. Levelet írtam Anyuéknak, a Városháza pincéjébe címeztem. Gyuri bácsi megígérte, hogy eljuttatja nekik. A levélíráshoz az<o></o>
Írógépünket használtam.<o></o>>
<o></o>
Még aznap este beteg lettem: gennyes torokgyulladást kaptam, magasra szökött a lázam. Kiderült, hogy a követségen, aszpirinen kívül semmilyen gyógyszer nincs. Sürgősen penicillinre lett volna szükségem, meg orvosra, telefonáltak orvosért az meg is érkezett, de az őrség nem engedte be. Nem maradt más megoldás, ki kellett szöktessenek az épületből. Gyuri nagybátyám emelt karjaiba, a dühtől és tehetetlenségtől remegve és könnyezve, elindult velem valahová. Nem is értettem, hogy hová. A követségi gépkocsi csomagtartójába fektettek, letakartak egy pokróccal és bevásárló kosarakat halmoztak fölém. A kocsi csendesen kigördült a mellékkijárat kapuján, és elindult velem Rákospalota felé, ahol a nagyszüleim laktak. Az újpesti hídnál megállították az autót, a csomagtartóba is benéztek, de a kosarakat nem abajgatták. Hallottam, ahogy a sofőrrel oroszul beszélnek, és kedélyesen nevetgélnek - mozdulatlanul lapítottam. Aztán továbbengedtek minket.
<o></o>>
A jugoszláv sofőr hosszan csöngetett nagyszüleim háza előtt de csak a szomszédból került elő egy fiatalember. Elmondta: nagymamám Budára ment, mert azt hallotta, valahol látták édesapámat megsebesülve: nagyapám sincs itthon, de ő hamarosan jön, biztatta a sofőrt: nyugodtan hagyjon náluk, biztonságban leszek. Végre kötélnek állt a gépkocsivezető, felírta a címüket, engem kiemeltek a csomagtartóból a kocsi nélkülem tért vissza a követségre.
Az idegen házban két idősebb nő fogadott. Etelt-italt hoztak, szeretettel kínáltak de én nem mertem semmihez nyúlni: Jancsi és Juliska jutott az eszembe, akiket a mesében csak azért hizlaltak meg, hogy a végén megegyék őket. Már majdnem esteledett, amikor megjött apuska. Ahogy elment a szomszéd ház előtt, már az ablakban észrevett, épp hogy az ajtót be nem törte, úgy rohant be, kapott a karjába, ölelt boldogan.
<o></o>>
Nem tudom, mennyi ideig voltam beteg, a következő napokból csak egy-egy meleg hangra emlékszem, meg néha egy hűvös kézre a homlokomon. Amikor végre kinyitottam a szemem, nagymamámat láttam, az ágyam mellett ült, könnyeit törölgette.
<o></o>>
- Mondd, árva vagyok? - ez volt az első kérdésem. De csak még hevesebb sírás volt a válasz.
<o></o>>
<o></o>>
<o></o>>
 

tibi

Állandó Tag
Állandó Tag
Én azt mondom, emlékezzünk! Ki egyik, ki másik oldalról. Gyászoljuk halottainkat, méltassuk hóseinket, de lehet ne egy oldalról beszélünk, de szerintem ezt kötelességünk MÉLTÓSÁGGAL tenni.Mind a két oldalról! Folyt itt vér, hallottunk gyalázkodást és azt mondom, ennek nem volt győztese, csak síró anyák, özvegyek, testvérek gyerekek. Hogy kinek volt igaza? Szerintem ennek nincs jelentősége, annak viszont igen, hogy mindenki gyászol valakit. És adjuk meg ennek a tisztességét.
Ez kizárólag az én véleményem!
 

Pedroh

Állandó Tag
Állandó Tag
november 10. péntek Hír TV este 18 óra:

'56-os sorsok Kanadában



kanadai magyarok megemlékezése, visszaemlékezései a műsorban
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Tüski István:


[SIZE=+1]Imádság 1956. november 4-én [/SIZE]
Tüski István 1956. november 4-én reggel Amszterdamba utazott istentisztelet tartására a magyar forradalommal kapcsolatban. Útközben a vonaton értesült az oroszok támadásáról. Ekkor írta ezt az imádságot, ami elhangzott az amszterdami Nieuwe Kerk-ben.

<HR>
<DD>Örökkévaló Istenünk, mennynek és földnek Ura! Mennyei Atyánk az Úr Jézus által! <DD>Megköszönjük neked ebben az ünnepi órában, amikor összegyűlt ez a kis magyar sereg a Te szentséges színed előtt, - hogy bennünket magyaroknak teremtettél. Megengedted nekünk, hogy élő tagjai lehessünk ennek az életéért, megmaradásáért, szabadságáért küzdő népnek. Megengeded nekünk, hogy osztozzunk, és részt vegyünk népünk szenvedésében, gyászában és dicsőségében. Megvalljuk Előtted a mi bűneinket, a mi népünk bűneit, - amelyek az én személyes bűneim is. Te látod, hogy milyen kemény a mi szívünk Te feléd, inkább a magunk értelme és kívánsága szerint járunk, minthogy a Te szentséges akaratod lenne a mi egyetlen mértékünk és vezérlőnk. <DD>Oh, hitünk olyan ingadozó, mennyei Atyánk! - nem tudjuk magunkat és népünket egyedül csak Te reád bízni, hogy csak Tetőled várnánk népünk életének, jövőjének megoldását. Bocsásd meg a mi hitetlenségünket és kételkedésünket Te benned, mintha Te nem mindig a legjobbat adnád számunkra, - akkor is, amikor az a mi önző, szűk látásunk és mértékünk szerint csak szomorúság, szenvedés, fájdalom és megpróbáltatás lenne. <DD>Meghajtjuk fejünket Te előtted és könyörgünk, bocsásd meg a mi egész népünk és mindannyiunk bűneit. Újítsd meg a szívünket, hadd térjen hozzád teljesen. Oh, növeld a mi hitünket, hadd bízhassunk magunkat és népünket egészen Te reád, hadd tegyük a mi életünket a Te megtartó kezedbe. <DD>Tehozzád fordulunk, mennyei Atyánk, magyar népünknek ebben a nehéz szenvedéssel teli órájában, - kis magyar közösség, messze szeretett hazánktól, elszakadva szeretteinktől. Kimondhatatlan fájdalom és szomorúság tölt el bennünket és elcsügged a mi szívünk, amint most haza szállnak a gondolataink: otthon járunk gondolatainkban a népünk között, ahol a halál, a gyász és az erőszak uralkodik. A tehetetlenségnek, az elhagyatottságnak érzése tölt be most mindannyiunkat, és a nagy bizonytalanságban nem tudjuk, mihez kezdjünk, miként segítsünk, hová forduljunk... Magunkra maradtunk mennyei Édesatyánk, de kérünk Tégedet, ne hagyj el bennünket, küldd el a vigasztaló Szent Lelkedet mi hozzánk: ide közénk és a mi szívünkbe, akik itt a Te nevedben összegyűltünk, - de még inkább haza, a mi szenvedő népünkhöz. Szeretteink otthon, ebben az órában, a Te napodon nem gyűlhetnek össze a Te házadba, a Te neved imádására. A gyilkoló fegyverek tüzétől rettenve, pincék mélyén talán, várják a következő perceket, amikor Te elszólíthatod őket az élők világából. <DD>Oh, Szent Lélek Isten, légy a szenvedőkkel, a sebesültekkel, a haldoklókkal és maradj velük és vigasztald őket. Kihez mehetnének máshová, oh Urunk, hacsak nem Te hozzád! Nálad van az örök élet ígérete, a Te vigasztaló Igéd! Hadd legyen valóság számunkra, igazi, a szívünk mélyéig átélt valóság a zsoltáríró biztatása: <DD>Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? <DD>Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, <DD>az én szabadítómnak és Istenemnek. <DD>Te vagy egyedüli vigaszunk és reménységünk, oh, ne szégyenüljünk meg! <DD>Mennyei Atyánk, a Te vigasztaló szavad ajándéka mellett, tisztítsd meg a mi szívünket minden emberi haragtól és gyűlölettől. Te látod, hogy milyen nehéz ez a kérés számunkra, amikor a keserűség árja borít el bennünket. De ha ebben az órában oda nem megyünk Tehozzád, s meg nem üresítjük a szívünket minden indulattól és keserűségtől Te előtted, akkor a Te Igéd idegen és érthetetlen marad számunkra, a Te vigasztalásod erőtlen a lelkünkben...oh, fogadj el bennünket úgy, amint vagyunk; oh fogadd el a mi szívünket, amint az most csordultig van... <DD>Add nékünk, Atyánk, hogy mindenek a mi lelkünk javát szolgálják, hogy a sok nehézségen és megpróbáltatáson át csak Hozzád kerüljünk közelebb, Tehozzád térjünk, - mint akik tudják, hogy akik Téged szeretnek, azoknak minden a javukat szolgálja... <DD>A Te kezedbe tesszük le ebben az órában mindannyiunk, az egész népünk életét; a nemzetünknek bizonytalan jövendőjét! Nem tudjuk, hogy az mit hoz! De ha bármi is jönne, oh, jöjj Te magad is, és ne hagyj el bennünket! <DD>Hallgasd meg esedezésünket, feljebb és jobban, mint azt mi elgondoljuk és kívánhatjuk, a Te szent Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében. Ámen
Tüski István hollandiai magyar református lelkész
</DD>
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Jókai Anna: Krónikásének 1956-2006



„…akik leseperték, besöpörték
akik átvertek, megvertek
akik szónokoltak, elnémítottak
akik ránk nevettek, kiröhögtek „

konyv00116.jpg

„Jaj de ködös, jaj de rögös az az út,
amelyen az édes hazám elindult
édes hazám, térj vissza a ködös utadról,
emlékezz
a be nem váltott szavadról”


Hallgasd meg a teljes művet a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!
 

sasocska

Állandó Tag
Állandó Tag
"A legázolt,bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért,mint bármelyik nép a világon..........
Ahhoz,hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömö,szemét eltakaró nyugati társadalom,sok magyar vérnek kellett elhullania..
A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz,ha soha és sehol el nem áruljuk,amiért a Magyar Harcosok életüket adták és soha még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat."


Albert Camus
 
Sziasztok Mindenkik!!

Nagyapam1956-ban jott ki Kanadaba Magyarorszagrol. Tudomasunk szerint Kitchener-ben lakott es dolgozott utepitokent. Evekig semmit nem tudtunk rola, de halala elott par eve hazajott. Kivancsi lennek, hogy valaki ismerte e, vannak e kozeli baratai stb.???
 

FiFike

Állandó Tag
Állandó Tag
szia Kriszta !
Elkepzelheto mert az egy kisebb nemetek, svabok altal lakott varos . A magyarok osszetartottak es a mai napig is sokan osszejarnak . Irjad be szerintem a "kereses" vagy ki tud rola topikba a nevet , adatait .
 

ricinus

Állandó Tag
Állandó Tag
Emlékek

Nincsenek emlékeim 1956-ról.
Ám, mivel 1956-ban születtem, minden évben megemlékezek róla, nem csak 50 évente.
Talán másoknak is ezt kellene tenniük.
 

mhunya

Új tag
1956 iskolai műsor

Kedves Postolók!
Egy magyarországi középiskola tanára vagyok (Pogány Frigyes Két Tannyelvű Szakközépiskola). Az 1956-os műsort én szervezem az iskolában, és szeretném minél emlékezetesebben megcsinálni, ugyanis fontosnak tartom ezt. Érdekes, hogy a legtöbb anyagot egy kanadai magyar portálon találtam... Sokat elmond ez a mai Magyarországról. Hálás lennék mindenkinek, aki bármilyen anyaggal segíteni tudná a munkámat (mp3-ak, visszaemlékezések, stb.) ezeket az [email protected] címre elküldve. Köszönöm mindenkinek a segítséget! Hunya Miklós
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Itt a canadahunon a legilletekesebb es leghitelesebb Judith /Kopacsi/ ot keresd meg 56-os ugyben.
 

bbarna

Állandó Tag
Állandó Tag
56-os megemlékezés Torontóban - 2007

A Magyarház honlapján nem látható a teljes ünnepi program, ezért csatoltam a plakátról a teljes programot. Amint látható nem csak dr. Szakály fog ünnepi beszédet mondani, sok más értekes program is lesz.

Csatolás megtekintése 127596
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Nézzétek meg a szombati 56-os műsorunkat. Igazi, a forradalomban réssztvevő szereplők emlékeznek: Hegedűs András, Kopácsi Sándor, Csoóri Sándor, Hegedűs B. András, Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor és mások...

Kegyelettel emlékezünk a hősökre. A műsor 23-áról szól.... Csak 23-áról...
 
Oldal tetejére