Ennyi valódi aranyat találtak a hírhedt aranyhamisítónál: most licitálhat rá

Több mint 130 millió forint értékben hirdetett meg órákat, ékszereket és más értékes tárgyakat a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) Az aranyhamisítási botrányról híres Kézizálog Zrt. felszámolása öt éve kezdődött.

Összesen 132 millió forintra felértékelt órára, ékszerre, porcelánra vagy ezüst evőeszközkészletre licitálhatnak a vásárlók a PSFN által meghirdetett árverésen. A vagyontárgyakra március 13-tól lehet licitálni, az árverés április 2-án délután 2-kor zárul. A Kézilálog Zrt. felszámolását 2015 májusában rendelte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), de a felszámoló csak most jutott el odáig, hogy a zaciban maradt, az értékbecslők szerint valódi ékszereket és drágaköveket meghirdesse.

Hamis a baba

A Kézizálog Zrt. nagyjából 20 milliárd forintnyi tartozással bukott be. A zálogház ezt úgy halmozta fel, hogy bankoktól vett fel a záloghitelek refinanszírozására kölcsönt, amiért cserébe aranyfedezetet ajánlott fel. A későbbi vizsgálatok során azonban kiderült, nem mind arany, ami fénylik, az aranyrudakról kiderült például, hogy egy fillért sem érnek, trombitarézből öntötték őket.

A mérleg szerint a CIB Bank 5 milliárddal, a Raiffeisen 3,5 milliárddal, az UniCredit 3,2 milliárddal ragadt benn a zálogcégben, de a K&H is 2,5 milliárdot, az OTP 2,2 milliárdot, a Sberbank 2 milliárdot, a Commerzbank 1,6 milliárdot, a Széchenyi Bank mintegy félmilliárdot veszíthetett. Ezen kívül kötvényesek is buktak a zálogház bedőlésén mintegy 4 milliárd forintot.

Egy tanya kelt csak el

A Kézizálognak - a zálogba tett értéktárgyakon kívül - más vagyona nem volt. Néhány ingatlant is megpróbált az elmúlt években a PSFN eladni, de a 21 eljárásból csak egy lett eredményes az Elektronikus Értékesítési Rendszer szerint. Egy hiányosan közművesített leromlott állapotú tanyát adtak el 1,75 millió forintért.

Egy fél évvel ezelőtt született jogerős ítélet szerint a cég tulajdonosát, Bíró Pétert 18 rendbeli - üzletszerűen, jelentős és különösen nagy kárt okozó, valamint folytatólagos csalás, 9 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt öt év szabadságvesztésre ítélték. A hitelezők polgári peres úton követelhetik tőle a tartozásukat, de több pénzintézet lemondott már a kárigényéről, és volt olyan hitelező, amelyik azóta maga is csődbe ment.

Napi

780
 
Akkor jogos ha az párduc lenne....de, a képen sörény is van Vagyis mióta van a párducnak sörénye?
nem láttam a felvételeket, de valószínüleg van valami eltérés a két ruha közt ... bízzuk az ügyvédurakra a bizonyítást, elvégre egy kb. 50.000 forintos büntetés a tét :)
 
nem láttam a felvételeket, de valószínüleg van valami eltérés a két ruha közt ... bízzuk az ügyvédurakra a bizonyítást :)
Nem a ruha hanem a rávarrt jelképről van szó....
A koronával kapcsolatban nincs véleményed.? Majdnem lekellett rakniuk a földre a rendőri zaklatás miatt....a hideg ráz ki már a gondolatára is.
 
A koronával kapcsolatban nincs véleményed.? Majdnem lekellett rakniuk a földre a rendőri zaklatás miatt....a hideg ráz ki már a gondolatára is.
Egy jelentős jelkép ... Még emlékszem mikor Székesfehérvárra érkezett a Szent Korona másolata, milyen boldogok voltak, hogy maradhat a másolat.... vannak akik nagy becsben tartják.
Hogy fel vannak hábordva az embrek egy-egy zászlóégetéskor, örjöngenek nem csak a hideg rázza őket ... ha belegondolsz csupán egy darab szövetről van szó.
 
Utoljára módosítva:
nem láttam a felvételeket, de valószínüleg van valami eltérés a két ruha közt ... bízzuk az ügyvédurakra a bizonyítást, elvégre egy kb. 50.000 forintos büntetés a tét :)
Vannak még érdekességek...a legfiatalabb államtitkár (helyettes) úgy belegabalyodott az ˝igazmondásba˝hogy nem győzi törölni a felrakott cáfolatokat...
Míg Győrben több tucat MSZP-s plakát letépése és ellopása után az ügyészség nem látott törvényes indokot a büntetőeljárásra, Sopronban egy 20 éves fiú leszedett 3 fideszes plakátot, és most gyanúsított.
 
Míg Győrben több tucat MSZP-s plakát letépése és ellopása után az ügyészség nem látott törvényes indokot a büntetőeljárásra, Sopronban egy 20 éves fiú leszedett 3 fideszes plakátot, és most gyanúsított.
Ez van ... az egyik elolvasta a TASZ útmutatását (tanácsok plakátrongálóknak), a másik (a 20 éves) meg nem.
 
Utoljára módosítva:
Ezen szörnyű válaszod miatt ....
miért szörnyü? ezek a politizáló, külföldről pénzelt NGO -k már csak ilyenek, ezért fizetik őket, a szerepük: jelentésírás, tanácsadás, szervezés...
A jogvédő civil szervezet útmutatása:
"Akkor számíthatsz a legenyhébb büntetésre, ha egyedül, vagy társaiddal együtt csak egy plakátot rongáltok meg, és ezt nem valamilyen festékanyaggal teszitek, hanem például letépitek a plakátot, miközben ügyeltek az állvány épségére, majd összeszeditek a keletkezett szemetet. Fontos, hogy az eljárásban is hangsúlyozzátok, hogy egy plakátot terveztetek megrongálni, nem pedig többet.
Nem árt, ha elhangzik az is, hogy meggyőződésed szerint a tetted nem veszélyes a társadalomra, éppen ellenkezőleg, társadalmilag hasznos cselekedet."
stb. stb.
 
Utoljára módosítva:
miért szörnyü?
Ezen szörnyű válaszod miatt eszembe jutott: A Szerencsétlen azóta lényegében bukott Boldog István, gerjesztette plakát rombolási kampány.
És nekik is szólt a védelem, vagyis az általad NGO megvetés épp a Fideszt bolondjait védte a felbuzdított plakátrongálókat.Éppen egy szabadságjogi szervezetről derül ki.Nem tesz mást mint a kormányt is védi ha a rongáló épp kormánypárti.
Nagyon nemzeti és nagyon hazafit véd.(fehér heteró és keresztény)magukat ezzal melldöngetőket
magukat hazafinak nevező fiatalok egy csoportja öntevékeny plakátpusztításba kezdett.
Szerintük is:"társadalmilag hasznos cselekedet"

Akkor számíthatsz a legenyhébb büntetésre, ha egyedül, vagy társaiddal együtt csak egy plakátot rongáltok meg, és ezt nem valamilyen festékanyaggal teszitek, hanem például letépitek a plakátot, miközben ügyeltek az állvány épségére, majd összeszeditek a keletkezett szemetet.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,393
Tagok
615,651
Legújabb tagunk
Serényi Edit
Oldal tetejére