Erős budapesti jelenléttel megy és marad a CEU

Michael Ignatieff, a CEU rektora szerint rettenetes üzenetet küldene a világnak, ha az iskola 25 év után kénytelen lenne teljesen elmenni Budapestről. Míg az amerikai oktatás Bécsbe költözik, addig folytatják a budapesti oktatási tevékenységüket is. Bízik abban, hogy nem lesz mindig egypártrendszer Magyarországon.

Magyarország nem lesz örökké egypártrendszerű állam címmel közölt interjút Michael Ignatieffel az Euractiv. A CEU rektora ebben többek között beszélt arról, hogy bár Bécsbe kellett költöztetniük amerikai diplomákat adó képzéseiket, nem fejezik be budapesti tevékenységüket.

Megnyitott a CEU Bécsben

"Erős jelenlétet akarunk Budapesten. Jelenleg úgy folytatjunk a munkánkat, ahogy azt a törvény engedi. Ez egy bonyolult kérdés és most nem tudjuk rá a választ. Ez egy két campuszú egyetem most egy időre, mert Orbán Viktor kiutálta a képzési programjainkat Budapestről" - nyilatkozta a bécsi költözés kapcsán a rektor, aki szerint nem vonják be a lobogójukat, de a törvényekre nincs ráhatásuk.

Azt is elmondta az egyetem vezetője, hogy attól még, hogy Bécsbe kerül a képzés egy része, a küldetésük nem változik meg: még nincs vége a kommunizmustól való eltávolodásnak a keleti blokk országaiban, viszont a társadalom megszabadult azoktól az illúzióitól, amelyek 1991-ben megvoltak az átmenetről. "Lengyelország örökre nem megy autoriter populista irányba, Magyarország nem lesz örökké egypártrendszerű állam. A történelem még nem ért véget." - fogalmazott Ignatieff.

A Nyugat megosztott. Európát és az Egyesült Államokat a biztonsági együttműködés és a közös demokratikus elkötelezettség kötötte össze a totalitárius kommunista ellenséggel szemben. Most viszont gazdasági riválisok - vázolta azt, hogy milyen új kihívások vannak még. A keleti és a nyugati tagállamok kapcsolatáról a magyar példán keresztül beszélt: Magyarország a német ipar egyetlen nagy összeszerelő üzeme, amiből sok jövedelme származik, de Orbán populista és antiliberális, ami nem fér össze mindig a tőke kiszolgálásával.

Ha Európában visszaesés jön, akkor szerinte a magyar középosztály is kiábrándul majd a jelenlegi rendszerből - jósolta a jelenlegi rend végéről.

Napi
 
Én már nem reménykedem semmiben, abban meg végképp nem, hogy az oroszok most is csak ideiglenesen jönnek, és 4 évtized múlva megint távoznak.
 
Ha Európában visszaesés jön, akkor szerinte (Michael Ignatieff, a CEU rektora) a magyar középosztály is kiábrándul majd a jelenlegi rendszerből - jósolta a jelenlegi rend végéről.

ez aztán a vélemény
 
ez aztán a vélemény

Egy általános igazság. Ami igaz is lesz, csak lehet várni kel rá pár évet vagy évtizedet, de holnap is beüthet a válság, vagy már tart, csak nem tudunk róla.
Egyébként nem tudom, mi volt a gond a CEU-val. Vannak ismerőseim akik oda jártak és jó egyetemnek tartják. Persze ott is van pár hülyébb szak és kutatási irány, amivel könnyű pélálózni, hogy milyen egyetem is. De ez máshol is megvan. Kedvenc igaz történetem egy levéltárigazgatótól származik. Egy vidéki egyetem valamilyen bölcsész szakára járó végzős mester szakos halgató, (nem töris), bement a levélárba, hogy kellene pár forrás a diplomamunkájához. Az igazgató elmondta, hogy megy a beiratkozás, meg hasonlók és megkérdezte mi a téma, melyik koléga tud segíteni esetleg, vagy van e iratanyag egyáltalán a témában. Mire a csaj bedobta, hogy "Vérfarkasok az X hegységben". Az igazgató meg köpni nyelni nem tudott és majdnem röhögésben tört ki. Szóval nem csak a CEU vannak "fura" diplomadolgozatok.
 
Magyarul:
egy jó kis krizissel kényszeriteni kell a magyarokat, hogy betörjenek.

Csakhogy ma már globális a piac és a lokális, célzott krízis nagyot rughat másnak is. Hisz az előző válságot is az okozta, hogy pár okos bankár elszámolta magát amerikában, aztán szívott mindenki. Plusz lenne ok egy újabb "harcoljunk" plakátkampányra pár milkáért.
 
Megbocsáss a szóért, de francokat számolta el magát az a pár bankár....nem volt abban semmi tévedés ami történt. A tévedés jó szándékot, félresikerült eredményt feltételez....ott minden volt, csak az nem.
 
Maradjunk abban, hogy papíron nagyon szépen mútatott a dolog, csak mint sokszot a valóság meg a tervek nem mindig egyeznek :D Hisz a sok hitelmiunősítő, meg gazdasági ez az szuper befektetésnek tartotta, jelentős innovációnak. Hatalmas vicc, hogy miután mégis elbuktak egy csomó pénzt, az állam megmentette őker, de a rengeteg betétest meg nem.
A történelem tanulmányozása engem hajlamossá tett a fekete humorra és a nagy fokú cinizmusra.
 
Arra azért nem árt emlékezni, hogy miért ők voltak itt 40 évig, hm ?
Nem az a jó válasz amit setni adott az is jó.De a fonál amire válaszoltál más megközelítést igényel.
Az oroszoknak már elég régóta vannak nagyhatalmi törekvéseik(vagy kis hatalmi) mindegy a régióban ők (is) terjeszkedni akartak és akarnak.Ebbe jól beleillett a 4 évtizedes nagyhatalom.
És ma is törekszik befolyásra hol katonailag hol gazdaságilag.
A setni válasz igaz mint na igen belekeveredtünk (mert akartuk de nagyon) És vesztettünk hát 4 évtized lett a vége.
De mindegy, ha győztünk volna is mint Románia ott is ott maradtak 1958-ig.Utána is csapatok nélkül is oda tartozott.
Valóban nem kellett volna belekeveredni akkor is lett volna megszállás de legalábbis valahová csatlós.Geopolitikailag itt vagyunk.
 
Azért voltak itt az oroszok később, mert pár szépreményű alkoholista párizsi és londoni klubbokban vonalzóval huzogatott a térképen és mikor a németek szóltak, hogy nekik is kellene, azt mondták kapd ... . Majd a háború alatt európa térképén huzogattak. Kárpátalját és Isztambult már akkor az oroszoknak igérték. Többek közt erdély odacsatolásával vették rá a románokat a háborúra. Majd a végén összehoztak egy jó kis békerendszert párizs környékén, ami garantálta, hogy ne legyen béke, de legyen egy csomó vazulus. Hisz pl. a két háború között jó pár európai ország Francia vagy Angol vazulus volt, tőlük remélték, hogy megtarthatják a területüket. Majd a második vh után ezt a játékot folytatták, csak már moszkvai és wasingtoni alkoholisták vezetésével. Követik ma is az ókori jelmondatot: oszd meg és uralkodj. Féj ettől és én majd megvédelek, meg közben gazdaságilag elcsaklizok ezt azt.
 
Ehhez azért kellett a politikai elit szerencsétlenkedése is. Vagy hozzá nem értése...
 
Nem az a jó válasz amit setni adott az is jó.De a fonál amire válaszoltál más megközelítést igényel.
Az oroszoknak már elég régóta vannak nagyhatalmi törekvéseik(vagy kis hatalmi) mindegy a régióban ők (is) terjeszkedni akartak és akarnak.Ebbe jól beleillett a 4 évtizedes nagyhatalom.
És ma is törekszik befolyásra hol katonailag hol gazdaságilag.
A setni válasz igaz mint na igen belekeveredtünk (mert akartuk de nagyon) És vesztettünk hát 4 évtized lett a vége.
De mindegy, ha győztünk volna is mint Románia ott is ott maradtak 1958-ig.Utána is csapatok nélkül is oda tartozott.
Valóban nem kellett volna belekeveredni akkor is lett volna megszállás de legalábbis valahová csatlós.Geopolitikailag itt vagyunk.

Maradjunk annyiban, hogy valahogy mindig rossz s....t nyalunk...:p
 
Maradjunk annyiban, hogy valahogy mindig rossz s....t nyalunk...:p
Nem az volt üzenetem tartalma
Hanem az tök mindegy mit csinálunk itt vagyunk két érdekszféra között
És nem seggnyalásról beszélek.Ütközőzóna.
Teljes szívvel és viselkedéssel már el kellett volna kötelezni magunkat nyugat európára.
Hogy egy legyünk a többi közt mint Ausztia vagy Balgium vagy Svájc.Fenét eurázsiai nép.Vagy ha igen takarodjunk vissza.
 
Azért voltak itt az oroszok később, mert pár szépreményű alkoholista párizsi és londoni klubbokban vonalzóval huzogatott a térképen és mikor a németek szóltak, hogy nekik is kellene, azt mondták kapd ... . Majd a háború alatt európa térképén huzogattak. Kárpátalját és Isztambult már akkor az oroszoknak igérték. Többek közt erdély odacsatolásával vették rá a románokat a háborúra. Majd a végén összehoztak egy jó kis békerendszert párizs környékén, ami garantálta, hogy ne legyen béke, de legyen egy csomó vazulus. Hisz pl. a két háború között jó pár európai ország Francia vagy Angol vazulus volt, tőlük remélték, hogy megtarthatják a területüket. Majd a második vh után ezt a játékot folytatták, csak már moszkvai és wasingtoni alkoholisták vezetésével. Követik ma is az ókori jelmondatot: oszd meg és uralkodj. Féj ettől és én majd megvédelek, meg közben gazdaságilag elcsaklizok ezt azt.
Ha a gondolat lényeg igaz amit ísz, nagyjából igen.Akkor egy gondolatot szűrj le rohadt rossz politikát folytatott Magyarország hogy a rövidebbet húzta legtöbbször.Pancserek a külpolitikában.
Ami ma is tart.
 
A világháborúról I,II, amibe a és gróf Tisza István és Horthy berántott :
Európa metaforikus értelemben berúgott, az alkoholt a nacionalizmus szolgáltatta. Mindenki egyfajta nemzeti felbuzdulás alapján akart belemenni a háborúba.

És ez soha nem áll meg ahol nacionalizmus van
 
"még nincs vége a kommunizmustól való eltávolodásnak a keleti blokk országaiban, viszont a társadalom megszabadult azoktól az illúzióitól, amelyek 1991-ben megvoltak az átmenetről. "Lengyelország örökre nem megy autoriter populista irányba, Magyarország nem lesz örökké egypártrendszerű állam. A történelem még nem ért véget." - fogalmazott Ignatieff."
-
Pontosan eröl van szó. A 30 év arra volt jó, hogy elveszítsük az illúzióinkat a nyugati világgal szemben és megszépítsük az emlékeinket.
-
A Fideszre szavazók ezért többnyire öreg emberek, akik örülnek neki, hogy van aki dönt helyettük, és elveszi tőlük a "választás gyötrelmét" A legtöbb idös ember nem elöre gondolkodik hanem hátra.
-
Ezért remek, hogy a fiatalok lassan a kezükbe veszik a sorsukat.
-
A furcsa doktormunkákról jut eszembe, szégyenkezve elmesélem:
Vagy XXL-évvel ezelőtt, a Düsseldorfi egyetemen faliújságát böngésztem, és feltűnt rajta egy magyar név.
A kandidátus doktori értekezése egy rák, lábának a rángatózásáról szólt.
Olyan szépen volt megfogalmazva a probléma és a tetejében a doktorjelöltnek neve egy madár volt.
Akaratlanul is elkezdtem nevetni. Az arra sétáló docens nem értette, hogy min nevetek (ma én sem)
A kutatások nagy része peremterületekkel foglalkozik és nem alapkutatásokkal.
 
Ha a gondolat lényeg igaz amit ísz, nagyjából igen.Akkor egy gondolatot szűrj le rohadt rossz politikát folytatott Magyarország hogy a rövidebbet húzta legtöbbször.Pancserek a külpolitikában.
Ami ma is tart.
Ó, ez a rosz külpolitika "Turáni átok" :) Mindig azzal vagyunk szöviben akit ki kéne paterolni. Hisz Mátyás a török ellen készült ezért háborúzott a nyugattal, hogy német római császár legyen. Vagy ott van kuruc felkelés, ami után pár évtizeddel vidáman hadakoztak Mária Teréziáért. Mikor jött Napóleon és esély lett volna egy önálló államra (biztos valami francia lett volna a helyi király), akkor kitartottak a Habsburgok mellett, majd rá pár évtizedre jött 1948-49.
Mint mondtad rossz a külpolitika mert ütköző zóna a terület évszázadok óta, a legtöbb esetben kétkapura játszik az ország. Ezért van ma is az a "viccces" dolog, hogy ha az egyik párt ingyen alma mellett tesz le a voksát, a másik rögtön a szőlőt propagálja, hisz később ki tudja melyik hoz hasznot neki. Ezért dörgölőznek keletre meg nyugatra és néha délre is.
 
Ó, ez a rosz külpolitika "Turáni átok" :) Mindig azzal vagyunk szöviben akit ki kéne paterolni. Hisz Mátyás a török ellen készült ezért háborúzott a nyugattal, hogy német római császár legyen. Vagy ott van kuruc felkelés, ami után pár évtizeddel vidáman hadakoztak Mária Teréziáért
Nincs átok csak ostobaság és esetleg a nagy virtus.
A külpolitikához okosság kell.És néha egy kis szószegés.
A kompromisszum képtelenségünk és a felelősség nem vállalásunk közrejátszik.
Például te turáni átoknak mondod.
Az hivatkozik tőlünk független tényezőre aki a felelősséget ostoba saját döntéseinkért nem vállalja.
Felelősség áthárítás.
Eleve nem tetszik.
A románok külpolitikáját jobbnak tartom.
Ott nincs átok?
Átok rossz politika létezik.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Jani08 wrote on Éleskés's profile.
Tisztelt Fórumvezető!

Kb 3 hete nem tudok belépni az ezoterikus könyvek folyóiratok topikba.
Azt írja ki, hogy:

Hoppá! Bizonyos problémákba ütköztünk.​

A művelet végrehajtásához nem rendelkezel megfelelő jogosultsággal.
Mindenhová be tudok lépni, csak pont ide nem.

Előre is köszönöm a segítségét!

Tisztelettel:Jani08
Kedves Mindenki!Dm nap gyermekei pályázaton indult óvodánk !Szabolcsveresmarti Óvoda !Kérek mindenkit,hogy egy szavazattal segítsen minket!
pmanocica wrote on pszi53's profile.
Kedves pszi53! Catrine Clay Útvesztőjét szerettem volna letölteni, de nem tudja kezelni a converter, hogy áttehessem mobiba, a gépen megnyitni sem tudja. Tudnál segíteni? Köszi, Judit
Orchidea 22 wrote on Ajuda67's profile.
Szia!
Nagyon szépen köszönöm az időt, munkát amit azzal töltesz, hogy nekünk forditod a jobbnál jobb könyveket.
Legyen szép napod!
halastinta wrote on Ajuda67's profile.
Szia Ajuda67!
Szeretném megköszönni a munkádat és hogy lehetővé teszed általa, hogy ilyen szuper könyveket olvassunk! Épp most végeztem a Dianne Duvall - Halhatatlan Őrzök sorozat 9. részével. Imádom őket! További jó munkát kívánok!

Statisztikák

Témák
36,526
Üzenet
4,413,987
Tagok
592,190
Legújabb tagunk
Kismarczi Gyula
Oldal tetejére