Erdők, mezők állatai - versek, mesék, történetek

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Talán így történt...

Az erdőszélén megállt. Nem mert kilépni a nyílt legelőre. Lemaradt a többiektől, akik kecsesen szökkentek el mellette. Nem várták meg, mert a csordának együtt kellett maradnia. Fájt az oldala hátul. Valami futás közben megsebezte. Először azt hitte, csak egy bokor kiálló tüskéje, de a fájdalom élesebb volt és erőszakosabb, a csontjáig hatoló. Érezte, hogy valami meleg folyik a sebből, és megborzongott. A szél megint emberszagot sodort felé, és egy állat szagát, amit még nem ismert. Tudta, hogy nem ló, mert velük már megbarátkozott, pedig még csak pár hónapja látta meg a napvilágot. Ezek a hatalmasra nőtt patások szelíden viselkedtek vele. Nem bántották, nem kergették meg, mint a múltkor a vaddisznók. Nyugtalan volt, mert egyre nehezebben lépett, és érezte, ha futnia kell, képtelen lesz rá. Fáradt volt és elgyötört. Veszélyt szimatolt, de már jártányi ereje is alig volt. Ekkor hallotta meg az idegen állat közeledését. Furcsa hangot adott ki, egyáltalán nem volt óvatos, mint az erdő lakói. Mozdulatlanul állt. Remélte, hogy a bokrok jótékonyan elrejtik majd, de arra nem gondolt, hogy a felé közeledő állatnak kiváló a szaglása. Már csak pár méterre volt tőle, amikor mégis kiugrott a rétre. A sötét színű szőrös állat utána vetette magát, amikor megérezte a vér szagát. Az ősi ösztönök feléledtek benne, a zsákmányt látta csak a fiatal őzben. Ugyanoda harapott, ahol a seb tátongott. Az őz nem bírta tovább, összerogyott. Ekkor egy ember rohant oda hozzá, a kutyát visszaparancsolta, és lábait összefogva, a hátára vette. Először még megpróbált kiszabadulni, de az izmos karok erősen szorították. Nagyon félt, mégis valami jó dolog történt. Az ember hangja kellemes volt, és nyugtató. Beszélt hozzá, miközben becipelte egy nagy házba, ahol lovak voltak, és ahol friss széna illata szállt. Letette egy sarokba, és a lábait laza béklyóba kötötte. Remegett az izgalomtól és a fájdalomtól. Az ember ekkor megsimogatta, miközben óvatosan kitapintotta, hogy épek-e a csontjai. Érezte, nem fogja bántani, meg akarja gyógyítani, megbízhat benne. Aztán elment mellőle, de nemsokára visszatért, vizet és eleséget hozott számára. Jól esett a gondoskodása. Talán mégis minden jóra fordul. Nagyon álmos volt már. Lefeküdt a szalmára fejét a mellső lábaira fektetve, és már repült is az álmaiba, ahol újra szabadon szökellt az anyjával és a testvéreivel.
(G.P. Judit)
 

Csatolások

  • user4219_pic48362_1284566004.jpg
    user4219_pic48362_1284566004.jpg
    92.3 KB · Olvasás: 28

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag

Zelk Zoltán: Őzek, nyulak, szarvasok



Őzek, nyulak, szarvasok,

hideg már az erdő,
szelet hoz még az éjszaka,
havat hoz a felhő.

Őzek, nyulak, szarvasok,

mi lesz ma ebédre?
Havon pirult fűszál, jégen
fűtött falevélke.

Őzek, nyulak, szarvasok,

mit isztok utána?
Három patak jön mihozzánk
ma ebéd utánra.

Őzek, nyulak, szarvasok,

hol alusztok éjjel?
Betakar minket az erdő
köddel, falevéllel.

 

Csatolások

  • szarvas_deer19.jpg
    szarvas_deer19.jpg
    335.2 KB · Olvasás: 23
  • nyul.jpg
    nyul.jpg
    11.3 KB · Olvasás: 16

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
gy0507.jpg


Benedek Elek
HOLLÓ ÚR MEG RÓKÁNÉ​

Nem tudom, hogy s mint történt, elég az, hogy holló uraság meg rókáné komámasszony nagy barátságot kötöttek. Erdőn-mezőn együtt jártak-keltek, együtt ebédeltek (ha volt mit), egy szó, mint száz: sok országot-világot bejártam, de még ilyen barátságot soha nem láttam.
Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy egy kandúr levelet hozott rókánénak, melyben azt írja egy barátja, hogy látogassa meg az erdejében, mert sok ott a jó falat.
Rókáné tüstént futott holló úrért:
- Jöjjön kelmed sétálni az erdőbe!
Holló úr ráállott. Hát aztán mi történt? Az történt, hogy amint az erdőn sétáltak, Holló úr elrikkantotta magát:
- Nézzen oda, lelkem komámasszony, jönnek a vadászok! Jaj nekünk, mit tegyünk? Hová legyünk?
- Sose féljen, lelkem komám - mondotta rókáné komámasszony -, van énbennem tizenkét ravaszság, majd kifogok rajtuk! Gyerünk gyorsan az én barlangomba!
Nosza, nagy hirtelen kereket oldottak, s egy perc alatt, kettő alatt a barlangba futottak, ottan meglapultak.
De a vadászok látták ám, hogy hova bújtak el, s egyenest a barlanghoz mentek, aztán (mert ásót is vittek ám magukkal) elkezdték ásni a barlangot.
- Tyű - szűkölt rókáné komámasszony -, ennek fele sem tréfa! Hallja csak, holló úr, hány ravaszsága van önkegyednek?
- Nekem csak egy - felelt holló úr. - És önkegyednek hány van?
Mondotta rókáné komámasszony:
- Az imént még tizenkettő, de már csak hat van belőle. Közben a vadászok félig beástak a barlangba, s rókáné komámasszony mind beljebb-beljebb szorult.
- Mondja, kedves komám, nem szaporodott a ravaszsága? - kérdezte rókáné komámasszony.
- Bizony nem - felelte holló úr -, még mindig csak az az egy van, ami volt.
- Hm, hm - hümmögött rókáné komámasszony -, nekem meg már csak három maradott.
A vadászok csak ástak, ástak tovább, már egészen közelébe jutottak rókáné komámasszonynak, ő meg szurkolt erősen, s újra kérdezte:
- Kedves komám, még mindig nem szaporodott a ravaszsága?
- Bizony, bizony, még mindig csak ez az egy van - mondotta holló úr, s ahogy ezt mondotta, elterült a földön, mintha meghalt volna.
Éppen akkor értek odáig a vadászok. Mondja az egyik:
- Dobjuk ki ezt a döglött hollót, minek ez nekünk?
Mindjárt ki is dobták. Ahogy kidobták, egyszeribe feltámadt holló úr, akinek csak egy ravaszsága volt, s elrepült. Rókáné komámasszonyt pedig, akinek tizenkét ravaszsága volt, fülön fogták s agyonlőtték.
Holló úr ezalatt egy fának a legfelső ágán üldögélt, s onnan énekelte ezt a szép nótát:
Bőven elég egy ravaszság,
jóval többet érsz vele,
mint a sokkal, ha a sokból
egynek sem vagy mestere!
Így járt egyszer, egyetlenegyszer pórul rókáné.
 
Aranyosi Ervin: Kis ravasz
[FONT=&quot]Te kis ravasz, te rőt veres,
Szemed huncut, orrod hegyes,
Ravaszdi szájad mosolyra áll,
Sok éles fogad kikandikál.
Fehér az állad, meglehet,
fehéren hordod ingedet,
A bundád máshol vörös nagyon
és fekete lenn a lábadon.
Farkad hatalmas is és lompos,
te vagy az erdőn a főkolompos.
Sok kis csíny szárad lelkeden,
kifogsz akár az emberen.
Ezért hát évezredek óta
így hívnak téged: Ravaszdi róka
Házi kutyáink kisebbik őse,
esti meséink ravasz kis hőse.[/FONT]
 

CheLin

Állandó Tag
Állandó Tag
Arany János: A LEPKE

Zöld lepke, mint hulló levél,
Melyet tovább legyint a szél,
Nem száll virágot lepni meg,
Csak lenn, az út porán libeg.

Nincs feltűnő bársony meze,
Csilló-pora, fény-lemeze;
Virágkorát most éli bár:
Oly színhagyott köntösbe' jár.

Volt napja, volt, négy, tán öt is,
Hogy ízlelt ő szerelmet is;
Most a jövőnek hint magot;
Nem fél, hogy a láb rátapod.

Szegény! ha rátoppantanék,
Pusztulna ő s egy nemzedék;
De oly bizalmas ott alant:
Mért bántsam a kis gondtalant?...

Élj, lepke! éld múló nyarad,
Ha még egy-két napod marad:
Jöhet vihar nagy-hirtelen,
S megfagysz esőn, hideg szelen.

Köszönd, hogy már tekintetem
Földhöz lapul, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.

Mért nézzek a magasba fel?
E szép világ: egy köd-lepel;
Nem látom az ég madarát,
Csak téged itt s utam porát.

Nem a pacsirtát, aki szánt;
A napnak áldott fénye bánt;
De az anyaföld színtelen
Fakóján megnyugszik szemem.

Sorsom pedig, s egy méla gond
Egemből már a földre vont;
De nem remény-magot vetek:
Azt nézem: hol pihenhetek?
 

Agnessa 1959

Állandó Tag
Állandó Tag
Indus népmese

Élt egyszer valahol messze egy teknősbéka. Szép tiszta vizű tó partján volt a tanyája. Két vadlúd járogatott el a tóhoz, és a teknősbékával jó barátok lettek. Egyszer a vadludak azt mondták a teknősnek:
- Mi gyönyörű helyen lakunk egy magas hegy tövében. Nézd meg a mi lakásunkat. Elviszünk magunkkal. Itt van egy rúd, csőrünkbe vesszük a két végét, te a száddal jól kapaszkodj bele a közepébe és elrepülünk veled. De nehogy útközbe szólni találj, jól szorítsd össze a szád!

A teknősbéka örömmel fogadta el a meghívást, megkapta szájával a rudat, a libák csőrükbe vették a rúd két végét, és felrepültek a magasba a rúdon csüngő teknőssel.
Mikor a falu gyerekei meglátták a levegőben utazó társaságot, meglepetten kiáltották:
- Nini, ott repül két liba, és rúdon cipel egy teknősbékát!
A teknősbéka azt hitte, hogy a gyerekek csúfolni akarják, és mérgében rájuk akart kiáltani:
- Mi közötök hozzá, ti neveletlen kölykök, hogy az én barátaim magukkal visznek?

De alig nyitotta ki a száját, eleresztette a rudat, és leesett a magasból.
A szegény teknős összevissza törte magát, ezzel fizetett a meggondolatlanságáért.
 

Agnessa 1959

Állandó Tag
Állandó Tag
3138449f.jpg



Jékely Zoltán: A három pillangó

Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér. Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben.
De hirtelen beborult az ég. Közeledett a vihar.
- Repüljünk haza!- mondta a sárga pillangó, ijedten pergette a szárnyát.
- Minél gyorsabban!- mondta a piros is, a fehér is, és elindultak gyors szárnyalással.
Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt s egyre vizesebb lett a szárnyuk.
De a ház ajtaját nem tudták kinyitni, s az eső mind jobban és jobban szakadt.
- Menjünk a sárga tulipánhoz!- mondta a sárga pillangó,- az majd bebocsát.
És a szakadó esőben elvergődtek a tulipánhoz, könyörögni kezdtek neki:
- Sárga tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!
De a tulipán így felelt:
- A sárgának szívesen kinyitom, de a pirosnak és a fehérnek nem.
Erre a sárga így felelt a szívtelen tulipánnak;
- Ha testvéreimet nem bocsátod be, inkább én is kint maradok!
A tulipán csak ingatta a fejét, de a kelyhét nem nyitotta ki. Az pedig mind sűrűbben szakadt.
- Menjünk a fehér tulipánhoz!- mondta a fehér pillangó.
Ázva- fázva elvergődtek a tulipánhoz, s szépen kérlelni kezdték:
- Kis tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!
De a tulipán így felelt:
- A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem.
Erre a fehér pillangó így felelt:
- Ha testvérkéimet nem fogadod be, inkább én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsemhogy elhagyjuk egymást.
A szívtelen tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig már zuhogott. A pillangók szárnya már teljesen átázott.
- Menjünk a piros tulipánhoz!- mondta a piros pillangó. A szakadó esőben elvergődtek a piros tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki:- Kis tuli nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől!
De a szívtelen tulipán így felelt.
- A pirosat szívesen beengedem, de a fehéret és sárgát nem.
- Ha testvéreimet nem bocsátod be, inkább én is kint maradok!- mondta a piros pillangó is.
Tovább vergődtek hárman csurom vizesen a szakadó esőben. Hímporuk már elázott, csápjuk kókadozott, szárnyuk össze- összetapadt, még a lelkük is átázott. Csetlettek- botlottak fűszálról- fűszálra és egy- egy lapulevél alatt húzták meg magukat. De a szél oda is besüvöltött és becsapott az eső.
Süss fel nap, süss fel nap,
Szárogasd meg szárnyamat,
Nyisd ki a virágokat!- könyörgött a három didergő pillangó. A nap meghallotta a sűrű felhők mögül a pillangók esdeklő beszédét, és annyira megilletődött, hogy a felhőket elűzte, meleg fényt árasztott a mezőre, s a pillangók szárnyát egy- kettőre megszárította.
S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, mígcsak le nem nyugodott a nap.
 

Oriana

Állandó Tag
Állandó Tag
images

A TIGRIS

– William Blake –

Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?



Milyen katlan, mily egek
mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
aki e tűzhöz nyúlni mert?

Milyen váll és mily művész
fonta szíved izmait? És
mikor elsőt vert szíved,
milyen kar és láb bírt veled?



Milyen pöröly? Mily vasak?
Mily kohóban forrt agyad?
Mily üllőre mily marok
törte gyilkos terrorod?



S amikor befejezett,
mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?



Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?

( Szabó Lőrinc fordítása)
 

Oriana

Állandó Tag
Állandó Tag
A lepke
Alphonse De Lamartine


Tavasszal kelni ki s halni, ha hull a rózsa,
langy szellő szárnyakon úszni a szűz eget,
alig-kinyílt virág kebelén ringatózva
fények és illatok közt ittasodni meg,
a zsenge szárny selyemporát lerázva, lenge
sóhajként szállni fel az égi végtelenbe:
a lepke mámoros fátuma ennyi csak!
Olyan ő, mint a vágy, mely soha-soha nem hűl,
mindenen átsuhan, de semmitől sem enyhül,
s gyönyöre szomjasan végül a mennybe csap.
(Fordította: Kardos László)

images
 

Oriana

Állandó Tag
Állandó Tag
images


Mentovics Éva: A sün

Tüske-erdő nőtt a hátán,
így kéznél van fegyvere.
Ha valaki megtámadná,
védekezhet is vele.

Nem kell kézben cipelnie
a vadalmát, vadkörtét.
Biztosan már kitaláltad,
arra valók a tüskék.

Négy, apró kis fürge lába
fut, mint a gyík – szaporán.
Tücsköt, békát, fürge gyíkot
s kisegeret vacsorál.

Szénát, szalmát, falevelet
vackol be egy gödörbe.
Ott alussza téli álmát,
fújhat a szél fölötte.
 

Oriana

Állandó Tag
Állandó Tag
images


Devecsery László: Piroska és a farkas

- Sietek haza! - kiáltotta Piroska, azzal felpattant piros színű, erdőjáró-terepjáró motorjára, s elrobogott.
Amint ment, mendegélt, akarom mondani: motorozott, egyszer csak zitty és zötty… Azután meg jajgatás hallatszott. Gyorsan megállt, és körülnézett.
- Igazán óvatosabban vezethetnél! - jajgatott a farkas, akinek Piroska (teljesen véletlenül) rámotorozott a farkára.
- Bocsáss meg, ordi farki, nem vettem észre, hogy az úton tartod a farkadat. Amikor zittyentem és zöttyentem, ráadásul majdnem leestem, akkor már gyanús volt a dolog. Bocsáss meg!
- Bocsáss meg, bocsáss meg! Most aztán mehetek az orvoshoz, aki úgy bekötözi, húzni is alig tudom, s rajtam nevet az egész erdő.
- Szívesen elviszlek a kórházba!
- Még csak az kellene! Elmegyek én magam! Hanem szedhetnél virágot a nagymamának. Ismerek egy csodálatos tisztást, ami tele van szebbnél szebb virágokkal…
- A virágokat én is szeretem. Otthon is tele van a kertünk, meg a dédi udvara is…
- Biztosan örülne, ha mégis vinnél neki!
- Figyelj rám, ordi farki! Te engem összetévesztesz valakivel!
- Hogy’ tévesztenélek össze! Te vagy Piroska! Illik virágot vinni a nagyinak!
- Piroskának éppen Piroska vagyok!
- Aki a nagyihoz megy, éppen ezért kell a virág!
- S amíg én a virágokkal bíbelődöm te szépen előre szaladsz, s hamm bekapod…
- Én…, én…, én… nem…, én… Honnan tudod?
- Mondtam neked, hogy összetévesztesz valakivel. Valóban Piroska vagyok, de egy másik Piroska!
- Piroska csak egy van!- Az én anyukám! S most megyek a dédnagymamámhoz, akit te nagyon jól ismersz. Egyébként köszi szépen, jól van, remek egészségnek örvend. A virágos mesét pedig ismerem!
A farkas dadogni is elfelejtett. Üveges szemekkel bámult Piroskára.
- Megöregedtél ordi farki! S nem ajánlom, hogy a dédi háza felé kódorogj! Egyébként tegnap nyitottuk meg a városban a szőrmeboltját…
Felpattant a motorra. Indulás előtt még odakiabált az ordasnak:
- Farkasbundákat árulunk!
 
Oldal tetejére