Ezért ne ítélkezz első ránézésre

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Hajlamosak vagyunk ítélkezni mások felett, azt hiszem mindenkivel fordult már elő, hogy első ránézésre egyből leírta a másik embert. Most bemutatjuk, hogy miért ne ítélkezzünk első látszatra.

A képen látható 98 éves kéregető a bulgáriai Bailovo városkában lakik. Mindenki Dobri nagypapának ismeri, aki minden pénzét arra fordítja, hogy másokon segítsen és azért él az utcán, hogy emberekkel találkozhasson és nekik Isten szeretetéről beszéljen.

Dobri nagypapa minden nap 10 kilométert utazik Szófiába, hogy ott a St. Alexander Nevsky katedrális előtt kéregessen és az emberekkel beszélgessen.

Noha első ránézésre szegényebbnek tűnik, mint a templom egere, Dobri nagypapa 2010-ben 40,000 eurót ajándékozott a Bulgáriai Katedrálisnak, de segített a helyi árvaháznak is. A helyi közösségnek ő egy igazi szent, a jóság utolsó szimbóluma.

A 98 éves férfi egyetlen vasat sem költ el abból a pénzből, amit összekoldul, csupán 100 eurós nyugdíjából él, és abból, amit az emberek adnak neki.

Amikor megkérdezték, hogy miért választja ezt az életvitelt, Dobri nagypapa azt felelte, “egyszer bűnt követtem el, most ez az az út, amivel megszolgálok a bűnömért”.









utcai-koldus1.jpg


Twice
 

fradiata

Állandó Tag
Állandó Tag
Istenhívő emberként úgy gondolom bármit is követett el, Isten már megbocsájtotta bűneit, hiszen cselekedeteivel és jelenlegi életével minden nap megvallja Őt az emberek előtt.
 

SARI KATALIN TEREZIA

Állandó Tag
Állandó Tag
Istenhívő emberként úgy gondolom bármit is követett el, Isten már megbocsájtotta bűneit, hiszen cselekedeteivel és jelenlegi életével minden nap megvallja Őt az emberek előtt.
Tehat= Isten mindent megbocsajt? Akkor nem helyesen teszi!!! Lophatunk,olhetunk....leimadkozzuk,meggyonjuk es kezdhetjuk elolrol??? Eleg ,,ordogi"kor meg ISTEN szamara is!!!!
 
Tehat= Isten mindent megbocsajt? Akkor nem helyesen teszi!!! Lophatunk,olhetunk....leimadkozzuk,meggyonjuk es kezdhetjuk elolrol??? Eleg ,,ordogi"kor meg ISTEN szamara is!!!!
Általános kiforgatott végkövetkeztetés. Az egésznek az lenne a lényege, hogy elkövetett valamit, amit ez esetben megbánt és így próbál vezekelni, de mint látod, nincs szó visszaesésről, tehát körforgásról és ördögi körről sem. Nem tudom, hogy szülő vagy-e, de ha igen, te is megbocsátasz a gyerekednek a legtöbb esetben, de van, amiért büntetést szabsz ki. A döntés szubjektív, az élet igazságtalan és még sorolhatnánk a hasonló kliséket, de semmi értelme. A címben szereplő felhívás meg hülyeség, sokszor az első benyomás tarthat vissza pl egy rossz bérlővel kötött szerződéstől, a pozitív végkicsengésű, helytelen első látásra való megítélés pedig valljuk be, igencsak elenyésző, hagyatkozzunk csak a megérzéseinkre... :/
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Én más aspektusból szólnék hozzá. Nem tudom, hogy "Jó nagypapa" (Dobri) mit követett el. Szerintem semmi különöset, csak ez az életszemlélete. Vétkezett, mint mindannyian, kisebbet, nagyobbat. Viszont ez nekem egy régi meglátásomat támasztja alá. A balkáni emberektől általában félünk. Igaz, történelemből tudjuk, hogy ha harcról van szó, akkor kemények. De én már régen tapasztalom, hogy ha segítésről van szó, akkor "kenyérre lehet őket kenni", olyan segítőkészek. Egymással és a külföldi turistával kapcsolatban is. Ezt tapasztaltam Boszniában, Szerbiában, Törökországban, (Bulgáriában keveset voltam). Igazi emberszerető emberek. Ismétlem, ha háború van, az más. Boszniában kevesebb koldus van, mint mondjuk Budapesten a belvárosban. Pedig ott háború volt nem is olyan régen, nagyon sok embernek hiányzik a keze vagy a lába. Mégsem koldulnak. A családtagok támogatják egymást. Nem azt mondom, hogy a szomszéd rétje zöldebb, de a zöldnek nagyon sok árnyalata van, és a balkáni népek "árnyalata" szerintem nagyon szép és követésreméltó. A maguk egyszerűségében emberségesek, és ez nem a turistának mutatott máz.
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
A bűnökről még egy szót. Itt Kelet-Európában nagyon sok ember nagyon sok bűnt elkövetett, amit nem akart, amire kényszerítették, és lehet, hogy a családja békéje érdekében vállalták. Magyarországon például III/III-as ügynökök voltak a besúgók. (Nem vagyok benne érintett, de sok beszervezett ártatlan emberről hallottam, akik egész életükben bánják, amiről nem is ők tehetnek).
 
Oldal tetejére