Ezekről a szakmákról még tuti nem hallottál: milliókat kaszálhatsz velük

Rengeteg olyan szakma van, amiről a legtöbb ember még életében nem hallott. Ráadásul a technikai fejlődés, és az emberek igényeinek növekedése miatt egyre bővül ezeknek a különleges mesterségeknek a sora. Mutatjuk a legérdekesebb foglalkozásokat, és azt is, mennyit lehet kaszálni velük.

A legtöbben még soha nem hallottak az olyan szakmákról, mint például a vulkanológus, a várostervező, vagy a fénydublőr, pedig ez csak néhány a különlegesebb foglalkozások közül. A Pénzcentrum most összeszedte a legérdekesebb mesterségeket, és mutatjuk azt is, mennyit lehet velük keresni.
Sörfőző mester
Azoknak, akik egyébként is szeretik a sört, a sörfőzés az egyik legjobb állás lehet a világon. Persze a munka nemcsak sörkóstolásból áll, egy sörfőző üzem szakmai és vezetői feladatainak ellátása mellett új ízek megalkotásán kell dolgozni, és a tesztelést is vezetni kell. Sörfőző képzés Magyarországon is van, ahol többek között kisüzemi sörfőzést, sörkereskedelmet, jogi és adózási alapismereteket, illetve sörtörténetet lehet tanulni. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint itthon havonta 164 723 forintot lehet ezzel keresni, külföldön viszont ennél jóval többet, akár havi három milliót is.

Mesehős
Bár erre a munkára nincs külön képzés, nem árt, ha van valamilyen színészi, vagy táncos tapasztalat. Ahhoz, hogy megkapja valaki ezt az állást, először meghallgatásra kell mennie, ahol elsősorban a fizikai koordinációt, a mozgást, és a hozzáállást nézik, de fontos a jó kommunikációs készség is. Nem mellesleg Disneylandben kell dolgozni hozzá. Viszont a havi fizetés nem rossz, 1,2 millió forintot is lehet keresni egy hónapban, ha hajlandóak vagyunk Csipkerózsika, Aladdin, vagy Aranyhaj bőrébe bújni.

Videójáték-tesztelő
Az egyik legjobb munka a világon a videójáték-tesztelés, hiszen ki ne akarna havi szinten több százezret kapni azért, hogy videójátékokon játszik? A jelentkezéshez van, ahol elég egy érettségi is, de a legtöbb helyen azért elvárás az informatikai végzettség. A tesztelésen túl javaslatokat kell tenni a játékok fejlesztéséhez, és a konkurens gyártók által készített játékokat is ki kell próbálni. Mindezért külföldön akár 1,7 millió forintot is kaphatunk egy hónapban.

Vulkanológus
Ahhoz, hogy valaki vulkanológus lehessen, magas szintű geológia-, földtudomány-, kémia- és földrajztudásra van szükség, így ezek valamelyikéből mindenképpen kell egy diplomát szerezni. Vulkanológusként nemcsak egyetemi tanár lehet valaki, hanem különböző kutatásokban is részt lehet venni, amivel akár a kormányoknak is segíthetünk a természeti veszélyek csökkentése érdekében. A munkakörhöz többek között hozzátartozik a nyugvó, aktív és kialudt vulkánok vizsgálata, illetve az esetleges kitörések előre jelzése, ami már csak azért is fontos, mert rengeteg ember élete megmenthető egy pontos előrejelzéssel. Az NFSZ statisztikái szerint itthon egy geológus 484 210 forintot visz haza havonta.

Feng shui tanácsadó
A Feng shui - szó szerinti jelentésben - "szél és víz" egy ősi kínai hagyomány, amely a környező táj és terepformák elemzésével próbálja meghatározni a legmegfelelőbb lakhelyet. Ehhez tanfolyamokon kell részt venni, amelynek elvégzése után a Feng shui tanácsadó segíteni tud az embereknek lakhelyük harmonikus kialakításában. A tanácsoknak persze megvan az áruk, egy alkalom több tízezer forintot is kóstálhat.

Parfümőr
A parfümkészítéshez a kémiai, és biokémiai ismeretek mellett nagyon kifinomult szaglásra is szükség van. A parfümőr legfőbb feladata, hogy illatokat kreáljon, ami nem kis munka, ugyanis egy illat megalkotása akár 0,5-1,5 évet is igénybe vehet. Ez egy nagyon ritka szakma, Magyarországon például egyetlen parfümőr van. A kereseti lehetőség viszont igazán magas, külföldi oldalak szerint egy parfümőr havonta akár 1 milliónál is többet kereshet.

Kertterapeuta
A kertészkedés sokakra gyógyító hatással van, nem hiába létezik ilyen jellegű terápia, amely hozzásegíti a betegeket a testi-lelki gyógyuláshoz. A terápiás tájtervezés során mozgáskorlátozott, vak, gyengénlátó illetve egyéb fogyatékossággal élők számára olyan környezetet alakítanak ki, amely megfelel az igényeiknek, és igazodik az állapotukhoz. Ehhez a munkához is szükséges bizonyos képzéseken való részvétel, a kertészeti, kertépítési alapismereteken túl a terápiás programokkal sem árt tisztában lenni. Ezt a fajta terápiát főleg a rehabilitációs klinikák, kórházak, és pszichiátriák alkalmazzák.

Fénydublőr
A fénydublőr a filmforgatások és színházi próbák során a színészt helyettesíti, amíg a fényeket beállítják. Ehhez semmilyen végzettség nem szükséges, az egyik legfontosabb kritérium, hogy a fénydublőr magassága illetve egyéb külső tulajdonságai megegyezzenek a színésszel. Bár kereseti statisztikákat nem találtunk, nem hivatalos források szerint itthon naponta akár 12-15 ezret is kereshetnek.

Csokoládékóstoló
A csokoládékóstolás egy külön szakma, hasonló a sommelierhez (magyarul borpohárnok). Kóstolás során az ízérzékelés mellett különösen fontos a tapintás és a szaglás is. Egy csokoládékóstoló szakembernek kifinomult ízléssel kell rendelkeznie ahhoz, hogy meg tudja különböztetni az egyes csokoládékat, és minősíteni tudja az ízeket. Külföldön időről-időre hirdetnek ilyen álommunkákat, ahol az esetek többségében egy milliónál is magasabb havi gázsiért kell finomabbnál finomabb édességeket kóstolgatni.

Várostervező
A Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere szerint a település- és közlekedéstervező mérnökök többek között vasúti, közúti, vízi és légi személy-, illetve áruszállítás területén alkalmazott közlekedési rendszerek létesítésével, üzemeltetésével és fejlesztésével foglalkoznak. Emellett stratégiát készítenek, kutatásokat folytatnak és tanácsot adnak a várostervezéssel kapcsolatban, amiért itthon körülbelül 370 ezer forintot keresnek havonta.

Személyi stylist
Elsősorban külföldön van nagy divatja a személyi stylistnak, de már itthon is elérhető. Ha végképp nem tudjuk, milyen ruhák állnak jól nekünk, vagy mit vegyünk fel egy konkrét alkalomra, személyes tanácsadás keretében segítenek nekünk. Az árak azonban meglehetősen borsosak, otthoni ruhavásárlás (előre egyeztetett ruhadarabok házhoz szállítása) esetén kürölbelül 50 ezer forinttal, stylisttal való bevásárlókörútnál 45 ezer forinttal, míg egy konkrét alkalomra történő ruhavásárlásnál megközelítőleg 30 ezer forinttal kell számolni.

csokoledateszt.jpg
 
Ugye, nem is csodálom hogy a suliban senki se tanult meg oroszul. Olyan gyönyörű dolgokról voltak a leckék, hogy a mindenféle „prázdnyik”-ok, azaz ünnepek, például „szigymóje nojábrjá”, azaz november hetedike. Ki a tökömet érdekel ez, magyarul is utálta mindenki ezeket az ünnepségeket! De az se volt sokkal jobb amikor a lecke a „zolotóje kolcó”-ról szólt, az „aranygyűrű”-ről, ami a Moszkvát körbevevő valamilyen városokról témázott. Úgyis tudta mindenki, a büdös életben sose jut oda el.

Olyan olvasmányok kellenének, amik ÉRDEKLIK a gyerkőcöket! Amikor németül tanultam, én például úgy tanultam, hogy VICCEKET fordítottam le németről magyarra. Ezek rövidek, hamar megvan a sikerélmény, ráadásul elég gyakran belefut az ember olyanba, amit még ÉLVEZ IS, mert humorosnak talál!
 
Én is a mesehősre szavaznék, így legalább a jó fizetés mellé, nem kell pejoratív munkát végeznem sőt a világ összes gyermekének örömet tudna okozni az ember :)
 
Rengeteg olyan szakma van, amiről a legtöbb ember még életében nem hallott. Ráadásul a technikai fejlődés, és az emberek igényeinek növekedése miatt egyre bővül ezeknek a különleges mesterségeknek a sora. Mutatjuk a legérdekesebb foglalkozásokat, és azt is, mennyit lehet kaszálni velük.

A legtöbben még soha nem hallottak az olyan szakmákról, mint például a vulkanológus, a várostervező, vagy a fénydublőr, pedig ez csak néhány a különlegesebb foglalkozások közül. A Pénzcentrum most összeszedte a legérdekesebb mesterségeket, és mutatjuk azt is, mennyit lehet velük keresni.
Sörfőző mester
Azoknak, akik egyébként is szeretik a sört, a sörfőzés az egyik legjobb állás lehet a világon. Persze a munka nemcsak sörkóstolásból áll, egy sörfőző üzem szakmai és vezetői feladatainak ellátása mellett új ízek megalkotásán kell dolgozni, és a tesztelést is vezetni kell. Sörfőző képzés Magyarországon is van, ahol többek között kisüzemi sörfőzést, sörkereskedelmet, jogi és adózási alapismereteket, illetve sörtörténetet lehet tanulni. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint itthon havonta 164 723 forintot lehet ezzel keresni, külföldön viszont ennél jóval többet, akár havi három milliót is.

Mesehős
Bár erre a munkára nincs külön képzés, nem árt, ha van valamilyen színészi, vagy táncos tapasztalat. Ahhoz, hogy megkapja valaki ezt az állást, először meghallgatásra kell mennie, ahol elsősorban a fizikai koordinációt, a mozgást, és a hozzáállást nézik, de fontos a jó kommunikációs készség is. Nem mellesleg Disneylandben kell dolgozni hozzá. Viszont a havi fizetés nem rossz, 1,2 millió forintot is lehet keresni egy hónapban, ha hajlandóak vagyunk Csipkerózsika, Aladdin, vagy Aranyhaj bőrébe bújni.

Videójáték-tesztelő
Az egyik legjobb munka a világon a videójáték-tesztelés, hiszen ki ne akarna havi szinten több százezret kapni azért, hogy videójátékokon játszik? A jelentkezéshez van, ahol elég egy érettségi is, de a legtöbb helyen azért elvárás az informatikai végzettség. A tesztelésen túl javaslatokat kell tenni a játékok fejlesztéséhez, és a konkurens gyártók által készített játékokat is ki kell próbálni. Mindezért külföldön akár 1,7 millió forintot is kaphatunk egy hónapban.

Vulkanológus
Ahhoz, hogy valaki vulkanológus lehessen, magas szintű geológia-, földtudomány-, kémia- és földrajztudásra van szükség, így ezek valamelyikéből mindenképpen kell egy diplomát szerezni. Vulkanológusként nemcsak egyetemi tanár lehet valaki, hanem különböző kutatásokban is részt lehet venni, amivel akár a kormányoknak is segíthetünk a természeti veszélyek csökkentése érdekében. A munkakörhöz többek között hozzátartozik a nyugvó, aktív és kialudt vulkánok vizsgálata, illetve az esetleges kitörések előre jelzése, ami már csak azért is fontos, mert rengeteg ember élete megmenthető egy pontos előrejelzéssel. Az NFSZ statisztikái szerint itthon egy geológus 484 210 forintot visz haza havonta.

Feng shui tanácsadó
A Feng shui - szó szerinti jelentésben - "szél és víz" egy ősi kínai hagyomány, amely a környező táj és terepformák elemzésével próbálja meghatározni a legmegfelelőbb lakhelyet. Ehhez tanfolyamokon kell részt venni, amelynek elvégzése után a Feng shui tanácsadó segíteni tud az embereknek lakhelyük harmonikus kialakításában. A tanácsoknak persze megvan az áruk, egy alkalom több tízezer forintot is kóstálhat.

Parfümőr
A parfümkészítéshez a kémiai, és biokémiai ismeretek mellett nagyon kifinomult szaglásra is szükség van. A parfümőr legfőbb feladata, hogy illatokat kreáljon, ami nem kis munka, ugyanis egy illat megalkotása akár 0,5-1,5 évet is igénybe vehet. Ez egy nagyon ritka szakma, Magyarországon például egyetlen parfümőr van. A kereseti lehetőség viszont igazán magas, külföldi oldalak szerint egy parfümőr havonta akár 1 milliónál is többet kereshet.

Kertterapeuta
A kertészkedés sokakra gyógyító hatással van, nem hiába létezik ilyen jellegű terápia, amely hozzásegíti a betegeket a testi-lelki gyógyuláshoz. A terápiás tájtervezés során mozgáskorlátozott, vak, gyengénlátó illetve egyéb fogyatékossággal élők számára olyan környezetet alakítanak ki, amely megfelel az igényeiknek, és igazodik az állapotukhoz. Ehhez a munkához is szükséges bizonyos képzéseken való részvétel, a kertészeti, kertépítési alapismereteken túl a terápiás programokkal sem árt tisztában lenni. Ezt a fajta terápiát főleg a rehabilitációs klinikák, kórházak, és pszichiátriák alkalmazzák.

Fénydublőr
A fénydublőr a filmforgatások és színházi próbák során a színészt helyettesíti, amíg a fényeket beállítják. Ehhez semmilyen végzettség nem szükséges, az egyik legfontosabb kritérium, hogy a fénydublőr magassága illetve egyéb külső tulajdonságai megegyezzenek a színésszel. Bár kereseti statisztikákat nem találtunk, nem hivatalos források szerint itthon naponta akár 12-15 ezret is kereshetnek.

Csokoládékóstoló
A csokoládékóstolás egy külön szakma, hasonló a sommelierhez (magyarul borpohárnok). Kóstolás során az ízérzékelés mellett különösen fontos a tapintás és a szaglás is. Egy csokoládékóstoló szakembernek kifinomult ízléssel kell rendelkeznie ahhoz, hogy meg tudja különböztetni az egyes csokoládékat, és minősíteni tudja az ízeket. Külföldön időről-időre hirdetnek ilyen álommunkákat, ahol az esetek többségében egy milliónál is magasabb havi gázsiért kell finomabbnál finomabb édességeket kóstolgatni.

Várostervező
A Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere szerint a település- és közlekedéstervező mérnökök többek között vasúti, közúti, vízi és légi személy-, illetve áruszállítás területén alkalmazott közlekedési rendszerek létesítésével, üzemeltetésével és fejlesztésével foglalkoznak. Emellett stratégiát készítenek, kutatásokat folytatnak és tanácsot adnak a várostervezéssel kapcsolatban, amiért itthon körülbelül 370 ezer forintot keresnek havonta.

Személyi stylist
Elsősorban külföldön van nagy divatja a személyi stylistnak, de már itthon is elérhető. Ha végképp nem tudjuk, milyen ruhák állnak jól nekünk, vagy mit vegyünk fel egy konkrét alkalomra, személyes tanácsadás keretében segítenek nekünk. Az árak azonban meglehetősen borsosak, otthoni ruhavásárlás (előre egyeztetett ruhadarabok házhoz szállítása) esetén kürölbelül 50 ezer forinttal, stylisttal való bevásárlókörútnál 45 ezer forinttal, míg egy konkrét alkalomra történő ruhavásárlásnál megközelítőleg 30 ezer forinttal kell számolni.

Csatolás megtekintése 1451492
Én csokoládé ellenör szeretnék lenni ❤
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,906
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére