Ezt sem verték nagydobra: lakásokkal is segíti a kormány a menekülteket

Miközben évek óta hergeli a menekültek ellen a kormány a közvéleményt és hirdetett "migránsmentes övezetet", a Magyar Nemzet most azt írja: 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára.

A Belügyminisztériumhoz tartozó BelügyiAlapok.hu portálról ugyanis kiderült: az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira – a 2014–2020-as időszakban 9,9 milliárd forint – sikeresen pályázott a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), amely a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete.

A 2015. június 30-án közzétett pályázatra a BMSZKI eredményesen nyújtott be támogatási kérelmet, és Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című pályázatával 82,5 millió forintot nyert el. Az Európai Unió az alapokból megvalósítandó projektekhez 75 százalékos támogatást nyújt, amelynek mértékét évente határozza meg.

A fennmaradó 25 százalékos forrást pedig a hazai költségvetés állja.

A lap megkereste a BMSZKI-t, hogy pontosan miről szól a menekülteknek nyújtott lakhatási program, de a Tarlós István főpolgármester által irányított fővárosi önkormányzat

nem engedte nyilatkozni a hajléktalanellátó szervezetet.

Szintén az európai bizottsági menekültalap oldalán található meg az a 2016. december 16-i belügyminiszteri utasítás – hatálya a 2017–2018 közötti programidőszak –, amiből kiderült, hogy a Belügyminisztérium különösen négy tevékenységet támogatna: menekültek lakhatási körülményeinek felmérése, lakhatási program kidolgozása, lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadásokhoz nyújtott anyagi támogatás, valamint szociális munka.

A sok milliárd forintot felemésztő állami propaganda ellenére Magyarország igenis fogad be menekülteket. Bár Brüsszellel késhegyig menő harcot folytatunk 1293 elismert menekült áttelepítése ellen, csak tavaly legalább ennyi embernek adtunk valamilyen jogcímen védelmet.

DA

menekultek3.jpg
 
Arulja mar el valaki mire is megy ki ez a szinjatek milliardokert?
Jogos a kvota utan befogadni ennyit es legalabb enyivel kivenni a reszunket az Eu menekultvalsagabol.
Az is ertheto hogy ezeknek az embereknek normalis kulturalt korulmenyeket kell biztositani alap ellatas szinten minimum.
De miert pereltuk be az Eut? es tagadjuk hogy nem hajtjuk vegre az ajanlasokat, megyunk birsosagra? Tuti fogadni mertem volna hogy elvesztijuk a pert de most akkor hogy is van ez?
Most nem tartozik a magyarokra hogy befogadnak vagy nem es nem szavaztat ujbol Orban? Nincs ujbol konzultacios level se?
MAr az se igaz amit kereznek.
Akkor az se igaz hogy a noket megeroszakoljak es elvagjak a nyakukat......1300 ember eleg sok vegul ha bunozok lennenek.
 
Szóval nincs itt baj, a kormány segíteni próbálja a menekülteket csak az a nép..az nem akarja őket...:cool:
A kormánynak akár tetszik, akár nem, kötelessége a menekülteket befogadni, támogatni, mert ezt vállalta.
A nép meg nem ártana, ha végre meg tanulná hogy a menekült, az oltalmazott és az illegális határátlépő, gazdasági bevándorló az két különböző fogalom, mint a gizike meg a gőzeke. Hasonlít, de nem ugyanaz.
 
Tessék mondani, lehetek én magyarként Magyarországon menekült vagy legalább oltalmazott?
Ha ehhez szükséges a bolti rablás, vagy a szeméremsértő szexuális ajánlattétel, kérném a válaszban szintén jelezni.
A problémát én is inkább ebben látom. De arra sajnos egyetlen nemzetközi egyezmény sem született, hogy a saját állampolgárt is megillessék ugyanazok a jogok, amik megilletnek egy menekültet, vagy oltalmazottat.
 
Idaig tagadtak hogy befogadjak oket, most mar elismerik Orban az Ocsenieknek azt mondta igazuk van hogy ide nem johet menekult es befogadta menekutleket.
A hazudozasaival van baj. A menekultek ha be is fogadja Mo ugyan ugy tovabb mennek mint a magyarok egy resze.
Vajon a lengyelek mit szolnak a V3 ak vagy V4? mindenki kifarol a nagy bulibol stikaba?
Az igaz nehez megmagyarazni a segelyen elo menekultekkel a kozmunkat ......az otthon eloknek.
Miert is kell mindenkit hulyenek nezni az Eu -ba se felkegyelmuek vannak es komoly aparatus titkosszolgalat stb na es penz boven hogy tisztan lassanak.
A menekultek koltseget 75% az Eu allja, szoval nem kell megijedni ,mert igazan nem a penz ami miatt ezt az ugyet ilyen modon kezeli a kormany.
 
Idaig tagadtak hogy befogadjak oket, most mar elismerik Orban az Ocsenieknek azt mondta igazuk van hogy ide nem johet menekult es befogadta menekutleket.
Az igaz, hogy nem láttam minden kék plakátot, és a tv-t, híradásokat sem követem napra készen, de hivatalos helyről olyat, hogy Magyarország menekültet, oltalmazottat sem fogad be, olyat nem.
A menekültet, oltalmazottat köteles befogadni, de a gazdasági bevándorlót szerintem mindenhol nemzeti hatáskörbe tartozik, hogy beengedi, vagy sem.
 
Én azért annak örülök, hogy maga a migráncsozás lecsengőben van.
Próbálják újra és újra elővenni ezt a kártyát a Fidesz, de már itt "vidéken" is kezdik felfogni az emberek, hogy ez egy felfújt lufi.
Átverés.
Hogy nem hemzsegnek a migránsok az országban.
Hogy nincs igazi veszély, csak megtévesztenek bennünket.
Nem tetszeleghetnek tovább a megmentő szerepében.
 
Irigylem az optimizmusodat..szerintem még elég sok lap van a kártyacsomagban és az ászok még nincsenek kiosztva.
 
csak az a nép..az nem akarja őket...
"MARISKA! ÁGIKA! DOBOZOLJUNK!" Van ebben valami örkényi báj! Egy soha nem látott újabb kori népvándorlás van kialakulóban, s felek, ahelyett, hogy konstruktív együttműködésre, a pro- és kontra érvrendszerek mérlegelésére törekednének, elkezdik fűrészleni az ágat, amely ülnek. Az abszurd - a Közép-Európa visszavág címmel egy több részes történelmi nekrológ részeként - így hódítja meg az egész kontinenst.
 
A problémát én is inkább ebben látom. De arra sajnos egyetlen nemzetközi egyezmény sem született, hogy a saját állampolgárt is megillessék ugyanazok a jogok, amik megilletnek egy menekültet, vagy oltalmazottat.
Ahhoz nem is nemzetközi egyezmény kell, hanem pl. egy tisztességes alkotmány vagy erős törvény.

Amúgy meg a fagyi visszanyalt.
A menekültek tudatos összemosása a migránsokkal most azt eredményezte, hogy nem tudják megmagyarázni a "bizonyítványukat".
 
Utoljára módosítva:
Németországnak még nincs uj kormánya de már abban megegyeztek a koaliciot képezni akaro pártok, hogy az átmeneti védelmet (duldung) kapottak ide hozhatják a családjukat. Havonta 1000 föben állapodtak meg a pártok.
-
Ez is mutatja, hogy a magyarok számára kigondolt 1.294 ember felvétele az elmult 3 év alatt nem lehet olyan egetveröen nagy teher egy 10 millios ország számára.
-
Orban tudja, hogy elfogja vesziteni a fellebezést is és ekkor elöakar lépni azzal, hogy nem bünös.
Csakhogy ezt "grobe Unfug-nak" nevezik, ez olyan mind amikor valaki kihivja a tüzoltokat és nem ég a ház.
-
Nekem az tünik fel, hogy milyen szomoru a család, valoszinü az anya nincs velük.
Az sincs kizárva, hogy csak odavannak állitva mind az Eszakkoreai család a nyugati ujságirok elé,
hogy mutassák milyen jol megy nekik.
-
Látom az irigység már beindult, nem hiszem, hogy a menekültek öröklakást kapnak.
Az, hogy átmenetileg egy fedél alá jutattják öket az rendben van, ahogy képesek lesznek a lakáspiacon egy lakást bérelni ugyis magukra lesznek hagyva mind a magyar állampolgárok.
-
Németországban is nehéz az elöitéletek miatt külföldieknek egy lakást, egy állást kapni.
Nem tudom, hogy fognak ezek az emberek a gyülölet közepén érvényesülni.
-
Apropo, mamár életrajzokban nem szokás megadni a szülök származását, positioját aki ezt mégis beirja az felvágos, annak protektionizmust vetnek a szemére.
-
Vannak cégek akik név nélküli pályázatokkal keresik ki magukbak a munkatársakat, csak a döntés végén rendelik a jelentkezést a személyhez.
 
Arulja mar el valaki mire is megy ki ez a szinjatek milliardokert?
Jogos a kvota utan befogadni ennyit es legalabb enyivel kivenni a reszunket az Eu menekultvalsagabol.
Az is ertheto hogy ezeknek az embereknek normalis kulturalt korulmenyeket kell biztositani alap ellatas szinten minimum.
De miert pereltuk be az Eut? es tagadjuk hogy nem hajtjuk vegre az ajanlasokat, megyunk birsosagra? Tuti fogadni mertem volna hogy elvesztijuk a pert de most akkor hogy is van ez?
Most nem tartozik a magyarokra hogy befogadnak vagy nem es nem szavaztat ujbol Orban? Nincs ujbol konzultacios level se?
MAr az se igaz amit kereznek.
Akkor az se igaz hogy a noket megeroszakoljak es elvagjak a nyakukat......1300 ember eleg sok vegul ha bunozok lennenek.

Ugye ezeket nem komolyan kérdezed?!
 
A menekultek koltseget 75% az Eu allja, szoval nem kell megijedni ,mert igazan nem a penz ami miatt ezt az ugyet ilyen modon kezeli a kormany.

Olyan hogy EU állja a költségeket na olyan nincs.
Ezt ideje lenne már tudni.
Ugyanis az "EU költségvetése" az EU tagállamok BEFIZETÉSÉBŐL VAN, nem csak úgy hullik az égből mint a mennyei manna. A tagállamok befizetése pedig a munkavállalók, vállalatok adóterheiből rakódik össze, amit másra is lehetne fordítani, tekintve, hogy pl.: a magyar kórházakban többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint az utakon...

Ez kb olyan mint amikor a TB-s orvos azt mondogatja a TB-s rendelésen, hogy "pofa be, mert ingyen ellátunk".
na az sem ingyenes, ugyanis egy 18 év feletti minimum 90.000 ft-ot fizet egy évben, csak azért hogy "biztosított" legyen.

Tehát semmi sincs ingyen.

Ideje lenne arról beszélni, hogy a sok menekült számára nemsokára okafogyottá válik a menekülés, mi lesz velük?!
 
Németországnak még nincs uj kormánya de már abban megegyeztek a koaliciot képezni akaro pártok, hogy az átmeneti védelmet (duldung) kapottak ide hozhatják a családjukat. Havonta 1000 föben állapodtak meg a pártok.
-
Mondjuk ez Németország problémája.
Ez is mutatja, hogy a magyarok számára kigondolt 1.294 ember felvétele az elmult 3 év alatt nem lehet olyan egetveröen nagy teher egy 10 millios ország számára.
Ezt senki sem állította, azt viszont sokan (a vezetésből), hogy nem kérnek az "ingyenélőkből".
-
Orban tudja, hogy elfogja vesziteni a fellebezést is és ekkor elöakar lépni azzal, hogy nem bünös.
Csakhogy ezt "grobe Unfug-nak" nevezik, ez olyan mind amikor valaki kihivja a tüzoltokat és nem ég a ház.
-
Nekem az tünik fel, hogy milyen szomoru a család, valoszinü az anya nincs velük.
Az sincs kizárva, hogy csak odavannak állitva mind az Eszakkoreai család a nyugati ujságirok elé,
hogy mutassák milyen jol megy nekik.
-
Látom az irigység már beindult, nem hiszem, hogy a menekültek öröklakást kapnak.
Ernő!
Ez korántsem irigylés, pláne a részemről.
Nekem (szerencsére) a lakhatásom és megélhetésem biztosított, nem a Maslow piramis alján állok (igaz a tetejére sem jutottam még el).
De van néhány ezer (mit ezer, millió) magyar állapolgár is, akik bizony a legalsó fokon találhatók.
Ők talán nem érdemelnék meg a támogatást (az állam résszéről)?
Az, hogy átmenetileg egy fedél alá jutattják öket az rendben van, ahogy képesek lesznek a lakáspiacon egy lakást bérelni ugyis magukra lesznek hagyva mind a magyar állampolgárok.
Te Ernő, a nagy nyugaton nem azt jelenti a menekült státusz, hogy amíg saját jövedelemre nem tesz szert, addig az állam látja el (valamilyen szinten)?
Akkor mi ez a "magára lesznek hagyva" ? (Persze, ha a mind helyett mint állna ott, akkor nem kérdeztem semmit.)
-
Németországban is nehéz az elöitéletek miatt külföldieknek egy lakást, egy állást kapni.
Nem tudom, hogy fognak ezek az emberek a gyülölet közepén érvényesülni.
Nálunk valószínűleg sehogy. Tudomásom szerint baromi kevés menekült (migráncs/bevándorló/...) beszél magyarul, a zömük olyan (EU) ország felé veszi az irányt, amely számára a legkedvezőbb.
-
Apropo, mamár életrajzokban nem szokás megadni a szülök származását, positioját aki ezt mégis beirja az felvágos, annak protektionizmust vetnek a szemére.
-
Vannak cégek akik név nélküli pályázatokkal keresik ki magukbak a munkatársakat, csak a döntés végén rendelik a jelentkezést a személyhez.
Ezt a részt nem igazán értem, hogy milyen módon kapcsolódik a témához, hacsak úgy nem, hogy a letelepült menekült kezdi el bombázni a cégeket a CV-jével. Ez a pedig, mint fentebb írtam, nem igazán fenyeget.
Amúgy hobbiból vagy, ha úgy tetszik mazochizmusból tizenpár éve figyelem az álláshirdetéseket, de még nem találkoztam olyan álláspályázattal, ahoz jeligés-borítékos módon lehetett pályázni. Pláne most, amikor akkora a szakemberhiány szinte mindenütt, hogy Dunát lehet vele rekeszteni (mármint a hiánnyal).
 
Pearll, na az utolsó mondatoddal vitába szállnék ám ! Hiszen H&K a hires Német iparos több milliárdnyi "játékszert" szállit Afrikába és Szadarabiába is , hogy legyen elég Jemen porig bombázásához . Meg Europa , küldi a halászhajokat , hogy kifogják az összes halat meg küldjük a baromfi vágóhidak nyesedékeit mert igy azt eltüntettjük Europából . Jó igazad van kapja még a Magyar nyugdijas a nyakat meg a lábat !
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére