Fél hétkor 68,13, hétkor 67,08 százalék volt a részvételi arány. Hogy?

Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapja szerint fél hétkor 68,13 százalékos volt a részvételi arány az országgyűlési választásokon, hét órakor pedig már csak 67.08 százalék.

Az Index rákérdezett az NVI-nél, hogy mi áll ennek a hátterében, és azt a választ kapták, hogy

az időközi részvételi adatokat egyszerűen strigulák alapján számolják. Tehát a szavazatszámláló bizottságok minden állampolgár felbukkanásánál húznak egy vonalat, és 7:00, 9:00, 11:00, 13:00, 15:00, 17:00, és 18:30-s rögzítéssel ezeket egyszerűen összeszámolják.

Csak a végleges részvételi adatokat a jegyzőkönyvi adatokból számítják ki, ezeket pedig a választói névjegyzéken a leszavazott választópolgárok aláírásainak megszámolásával határozzák meg.

A szavazókörök 98,96 százalékának adatai alapján ez most 67,08%.

100%-os feldolgozottság akkor lesz, amikor szombaton a külképviseleteken leadott, az átjelentkezéses, és a kijelölt szavazókörben (valamint a levélben leadott szavazatokat) összesítik, és elkészülnek azok a jegyzőkönyvek is. Ekkor lesz végleges részvételi adat is.

szavazas.png
 
Hiszti?! :o

A gyerek tavaly nyáron osztálykirándulás keretében Ausztriában járt.
Hazajövet teljes elképedéssel mesélt az ottani dolgokról (nem részletezem). És nem a migránsokról meg a sok baromságról. Megállapította, hogy Ausztriában még a fű is zöldebb.
Akkor azt mondta, hogy jó lenne egy ilyen helyen élni.
Ekkor volt 12 éves.
A héten közölte az anyjával: Anyu, én Ausztriában fogok élni. Nem maradok Mo-n.
Most 13 éves.
Mire valóban elmegy, már nem lesz váratlan számodra. Hasonló beszédet hallok és támogatom is.
Próbáld "edzeni" magad. Annak idején amikor gyereket vállaltunk, egyikőnk sem így gondolta...
 
Mire valóban elmegy, már nem lesz váratlan számodra. Hasonló beszédet hallok és támogatom is.
Próbáld "edzeni" magad. Annak idején amikor gyereket vállaltunk, egyikőnk sem így gondolta...

Őszintén szólva engem nem rémít meg a gondolat, hogy a gyerek Európában képzeli el a jövőjét.
Úgy gondolom és úgy is érzem, hogy Magyarország Európai ország, Európához tartozik és a többi Európai országgal együtt képez egy egészet.
Most 41 éves vagyok és 14 éve csatlakoztunk az Eu-hoz. (a gyerek már eu-s állampolgárként született).
Egyszerűen nem tudom és nem is akarom elképzelni, hogy Mo. nem tartozik ehhez a közösséghez.
(Ja, csak zárójelbe: a gyerek az unokaöcsém, de úgy kezelem, mintha a saját kölköm lenne:p
 
Anyám, borogass!
1./ https://mszp.hu/hir/az_mszp_kifogas...enek_torenyserto_tevekenysegevel_kapcsolatban
Ajánlom mindenki figyelmébe a mellékletben szereplő képernyőmentéseket.
2./ A szélsőbaloldali, anarchista csoportosulások és a Soros-hálózat válogatott katonái a 2017-ben rendezett hamburgi G20 csúcstalálkozó elleni tiltakozás mintájára akarják szombat este lángokba borítani fővárosunkat. (origo.hu)
Szentisten, mi lesz még itt?!?!?!?
 
Őszintén szólva engem nem rémít meg a gondolat, hogy a gyerek Európában képzeli el a jövőjét.
Úgy gondolom és úgy is érzem, hogy Magyarország Európai ország, Európához tartozik és a többi Európai országgal együtt képez egy egészet.
Most 41 éves vagyok és 14 éve csatlakoztunk az Eu-hoz. (a gyerek már eu-s állampolgárként született).
Egyszerűen nem tudom és nem is akarom elképzelni, hogy Mo. nem tartozik ehhez a közösséghez.
(Ja, csak zárójelbe: a gyerek az unokaöcsém, de úgy kezelem, mintha a saját kölköm lenne:p
Kérlek Cat, ne fordítsd ki és ne értelmezd félre amit írtam. Az írásom az érzelmekről szólt...
 
Engem az a gondolat rémítene meg, ha a gyerek Magyarországon képzelné el a jövőjét.
 
Engem az a gondolat rémítene meg, ha a gyerek Magyarországon képzelné el a jövőjét.

Ja, így már értem. De te is ismered a mondást: a remény hal meg utoljára.
Majd meglátjuk, hogyan is lesz.
Én csak arra utaltam, hogy Európában történő elhelyezkedést valahogy nem érzem "külföldnek".
Mondjuk egy Ausztrál vagy egy Amerikai....az már tényleg külföld.
 
Pedig Európa a magyarnak nagyon is külföld. Elég átlépni az országhatárt akár Ausztria, akár Szlovénia felé, máris szemmel látható a különbség. Az elmúlt évtizedekben pedig nemhogy valamit is behoztunk volna a lemaradásból, tovább mélyült a szakadék. Ma már az osztrákok életszínvonalát akkor sem érnénk utól, ha ők hátramenetbe kapcsolnának.
 
Kérlek Cat, ne fordítsd ki és ne értelmezd félre amit írtam. Az írásom az érzelmekről szólt...

Igen, de ha belegondolsz, maga az elszakadás is egy trauma. És egy szülő a gyerek születésétől "edzi magát" :p.

Exfőnököm mesélte többször is, hogy annó az anyósa mennyire panaszkodott, hogy elviszi a lányát olyan messzire (Baranya megyéből Pestre :D).
Az ő fia pedig kiment Angliába, és felemlegeti az anyósának: "látod, te panaszkodtál, hogy messzire viszem a lányod, pedig csak Pestre jöttünk, de az én fiam Angliába ment.)
 
Ja, így már értem. De te is ismered a mondást: a remény hal meg utoljára.
Majd meglátjuk, hogyan is lesz.
Én csak arra utaltam, hogy Európában történő elhelyezkedést valahogy nem érzem "külföldnek".
Mondjuk egy Ausztrál vagy egy Amerikai....az már tényleg külföld.

Ez szerintem igy igaz.

A fiam 3 es fel evet elt kint Londonban azutan hogy megszerezte a mernokinformatikus diplomajat.
Ket honapig egy szaloda konyhajan mosogatott es mikor otthonvolt palyazatokat irt, kulonfele cegenknek az elhelyezkedesrol.
Ket honap utan el tudott helyezkedni a szakmajaban. Megismerkedett a legujabb technologiakkal, es targyalasi szinter vitt az angoljat.
En itthonrol surubben lattam, mint amikor suliba jart. Az icq, vagy a skype egeszen picive teszi a vilagot.
Aztan amikor ugy erezte, ebbol neki eleg akkor hazajott.
Meg kintrol irt palyazatokat, ugyhogy hazaterte uten 2 nappal mar dolgozott.
Most itthon el a szulovarosaban. Az osszegyujtott penzbol lakast tudott venni, autoja van(hozzateszem, ha az itthoni fizetesbol kellene megtenni arra is kepes lenne!)
Lassan 2 eve itt el. A munkahelyen sokra becsulik a fejet is, es a tapasztalatat is. Az angol pedig(mivel multi cegnel melozik) napi mindennapos nyelv.

Ugy hogy nem kell azon ketsegbe esni, ha egy ggyerek ugy erzi latni szeretne a vilagot!
 
Mire valóban elmegy, már nem lesz váratlan számodra. Hasonló beszédet hallok és támogatom is.
Próbáld "edzeni" magad. Annak idején amikor gyereket vállaltunk, egyikőnk sem így gondolta...
Varázsdoboz ,
nemtudom elképzelni , hogy egy gyereket egy szülö értsd nö vagy egy házaspár az ország politikai helyzete miatt válallt ! Mert szerintem sokan közülünk nem is lennének itt mert , ha csak visszagondolok az elmult 70 évre nem volt olyan piszokul rózsás sok család helyzete ! Eddig én azt hittem , hogy egy gyerek az állitolagos "szeretett" jele , beteljesülése ! Vagy ??
 
Látom Gyula figyeltél, mint mindig! Ha minden hsz.-t elolvastál volna érthetnéd, hogy egész másról beszéltünk mint amit Te előadsz itt...
Gratula:dr_4:
 
Csatolás megtekintése 1602744
Ezek a ma használatos arab számok. Valóban arab és nem az annak nevezett számok.
Jobbról balra olvasandó! Első oszlop legfelül van 1 és írva (egy), utolsó sorban az a kör az 5-ös. Mellette a vonás - pötty, az a tizes.
Kiejtését ne kérdezd, nem tudok arabusul. :)

Tehát a riporter kérdése becsapós. A magyar köznyelv szerint az arab számok ezek: 0123456789
Ha tudományosan nézzük, akkor ez nem igaz! Az "arab" számok a fentiek!!
A matematika a római számokat felváltó arab eredetű számokat hívja arab számoknak (és tananyagokbak matematikai tudományos értekezésekben is ezt a definciót alklamazzák), annyiban igazad van hogy arab eredetű számoknak ( Ha pontosabbak akarunk lenni indiai eredetű arab fordítók által használt számoknak) kéne inkább hívni, ezek a számokat. A IX. Századi arab fordítók által használt indiából erdeztethető számoknak pont a római számokat felváltó jellege miatt kapták ezt az elnevezést, de ami te linkeltél azok a mai is használt arab írás számai talán ez inkább ami leírja őket és visszamutatva az előzőre a matamatika 0123456789 hívja arab számoknak, ha nagyon szőrszálhasogatóskodni akarunk. Szóval itt nem szimplán köznyelvi megközelítésről beszélünk.
 
Az utca emberétől nem vártak el ilyen magas röptű eszmefuttatást. Csak józan paraszti észt. Az egyik bácsika rendelkezett is vele. "Ebben a kérdésben nem foglalnék állást, nem értek hozzá" - ennyi!
 
Az utca emberétől nem vártak el ilyen magas röptű eszmefuttatást. Csak józan paraszti észt. Az egyik bácsika rendelkezett is vele. "Ebben a kérdésben nem foglalnék állást, nem értek hozzá" - ennyi!
Jogos, amúgy a bácsikának szerintem nem nagyon mondták ezt még tanórán de az utóbbi 25 évben (nem tudom pontosan de tuti, hogy 90 óta) ez a tananyag része, A római számokat amikor tanítják ott említik meg a jelenleg használt számok elnevezésként. Hogy ezt valaki tudja, mennyire alapvető? Mindössze műveltségi szintet mutat, hogy ez mennyire számít na ez egy másik kérdés)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,882
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére