Félmeztelenül is sétálhatnak a nők több amerikai államban

Erről döntött az egyik bíróság. Hat államban póló és melltartó nélkül mehetnek utcára a nők.

Két nő pereskedésének köszönhetően az Amerikai Egyesült Államok hat államában félmeztelenül sétálgathatnak a nők a közterületeken.

A két nő beperelte Fort Collins városát, mert szerintük a nőknek is joguk van ahhoz, hogy póló és melltartó nélkül menjenek az utcára. A jelenlegi tiltás pedig az egyenlő jogok elleni támadásnak minősül.

A kerületi bíróság végül a nők javára döntött, a város pedig nem fellebbezett az ügyben. Ez azt jelenti, hogy a bíróság alá tartozó államokban – Utah, Colorado, Új-Mexikó, Kansas, Wyoming és Oklahoma – már nem alkalmazhatják törvényesen a félmeztelenkedést tiltó határozatot.

A pereskedő nők a #FreeTheNipple mozgalom tagjai, amely azért indult el a közösségi oldalakon, mert a Facebook és az Instagram letiltotta azokat a képeket, amelyeken a nők kitették a mellüket. Akkor azonban egy másik bíróság a tilalom mellett állt ki. Vagyis az Egyesült Államokban sem egységes az álláspont az ügyben.

(Index)

felmeztelen-no.jpg
 
Attól, hogy a férfiak (mindenütt-e, nem tudom) sétálhatnak félmeztelenül, még nem olyanok azok a felsőtestek, hogy tömeges igény lenne a megtekinthetőségükre. Sajnos, a sors nem egyformán osztott, így a nők esetében még teljesíthetetlenebbek a mutogatásra érdemesség feltételei. De hát jog kontra józan ész és esztétika 1:0. Persze, ha a paragrafusbűvölők abból indultak ki, hogy a ... khm ... nem modell kinézetű mellek miatti beszólásokból, vagy akár csak a spontán fixírozásokból zaklatási perek sokaságát lehet indítani, akkor: NAGY ÖTLEEEEEEET.
 
Istenem, hány közlekedési baleset lesz ebből, és hány férfifej fogja megismeri a villanyoszlopok keménységét. :)
 
Az ízlés nevelés kérdése.
A férfi nesztelenséghez már 2000 éve hozzá vagyunk szoktatva, csak a "férfiasságunkat" takarjuk el.
A nőktől ezzel ellentétben "érintetlenséget" várunk el még ha anyák lesznek is. A menyasszony és özvegy fátylat hord.
Az egyházi iskolákban úgy neveltek bennünket: "ha nem bírjuk ki" akkor házasodjunk meg.
Az embernek az volt az érzése a szüzesség a cél, a házasság csak arra jó, hogy legyen valaki akitől megkérdezzük "milyenek voltunk"?
-
Herz-Jesus-von-Nazareth-Messias-Heiland-Nazarener-Schwarzwald-Holzschnitzereien-Holzschnitzerei-7-8_800x700.jpg

-
Nemrég megnéztem egy "Keresztény-művészet" nevű kiállítást.
Hát úgy nézett ki mint a profán művészet fordítottja (komplementer-je) - a nők helyett egy férfi volt meztelen.
 
Utoljára módosítva:
Nem értem én a nőket, igaz a bíróságot sem! Kiharcolják maguknak, hogy ők is kimehessenek az utcára félmeztelenül, aztán ha megjegyzést tesznek rájuk szatírt visítanak, esetleg szexuális zaklatással vádolják a megjegyzést tevőket. Ez az egyenlősdi időnként hülyeség.
-
Hát ne tegyenek megjegyzést senkire, tartsák meg maguknak. ;)
 
-
Hát ne tegyenek megjegyzést senkire, tartsák meg maguknak. ;)
Ne viccelj már, fellépsz egy tömött buszra, hozzáérsz egy nőhöz aki kikéri magának a fogdosást, a pasi csak áll és bámul, hiszen nem volt szándékos a hozzáérés, (ott ültem tőlük pár centire, és valóban akaratlan volt a hozzáérés) mit gondolsz mit fog mondani ugyanez a nő ha félmeztelenül fog utazni, és úgy ér hozzá valaki?
 
Valaha, megboldogult fiatalkoromban a mostmár ex- nejemmel sokat jártunk nudista strandra.
Először én nem mertem nekiindulni, csak úgy, hogy egyből berohantam a vízbe. Iiiiilyen hideg volt. Aznap este meg már sétálgattunk a parton. A kutya sem nézett ránk. Sorba álltunk lángosért, meg sörért, sok-sok véletlen érintéssel. Semmi nem történt.
Ha a férfiak sok-sok puncit látnak és a nők sok-sok fütyit, egy idő múlva már rá se rántanak. Nekem is van, meg neked is. És pont. Az persze mindjárt más, ha van szexuális töltet.
Ha minden nő a meleg napokon félmeztelenül járna, akkor sem történne semmi. Legfeljebb a kirívó eseteket néznék meg a tinédzserek. Talán megjegyeznék, hogy jön a nyár; vagy elmúltak a meleg napok.
 
Nem értem én a nőket, igaz a bíróságot sem! Kiharcolják maguknak, hogy ők is kimehessenek az utcára félmeztelenül, aztán ha megjegyzést tesznek rájuk szatírt visítanak, esetleg szexuális zaklatással vádolják a megjegyzést tevőket. Ez az egyenlősdi időnként hülyeség.
Vagy elérik vele azt, hogy a férfiaknak is tilos lesz félmeztelenül mászkálni közterületen. Az, hogy illetlenség, az eddig sem nagyon zavarta őket, bementek még a bankba is strandpapucsban és egy szál gatyában, izzadtan, büdösen.
 
Ne viccelj már, fellépsz egy tömött buszra, hozzáérsz egy nőhöz aki kikéri magának a fogdosást, a pasi csak áll és bámul, hiszen nem volt szándékos a hozzáérés, (ott ültem tőlük pár centire, és valóban akaratlan volt a hozzáérés) mit gondolsz mit fog mondani ugyanez a nő ha félmeztelenül fog utazni, és úgy ér hozzá valaki?

Hát igen, ezt korábban nem vették annyira zokon.
-
Emlékszem én is egy esetre a villamoson - a Gellért szálló előtti megállónál történt.
Egy hölgy rászólt a mellette álló férfira: "Ne fogdossa a combomat mert felfut a harisnyámon a szem!"
-
A félmeztelenül való utazást az be lehet tiltani egy az utazási feltételeket elöiro paragrafussal.
-
Apropos, Gellért szálló.
Egyszer megismerkedtem egy német lánnyal Budapesten.
Nyár volt, jött a zivatar, mind a ketten esernyő nélkül voltunk és bemenekültünk egy antikváriumba.
A szituáció egy jo alkalom volt ahhoz, hogy hamar szóba eredtünk, majd egy nagyon szép napot töltöttünk el együtt
Sokat nevettünk, megmutattam neki a várost, mintha ezer éve ismertük volna egymást.
A hőségre való tekintettel javasoltam, hogy menjünk el a Gellértbe fürdeni.
Miután ez megtörtént és újra a villamosra szálltunk, mondom neki, hogy üljön le.
Leült és titokzatosan elkezdett nevetni, aztán a fülembe súgta:
"Nincs rajtam bugyi. A fürdés után nem akartam a használtat felvenni"
Eltudom képzelni, hogy a műbőr ülés nem volt kellemes.
Elmentünk a Váci utcába egy fehérnemű üzletbe.
Ez volt az első alkalom, hogy bugyi vásárlásnál tolmácsolnom kellett.
Ezt tetézte, hogy néhány turista hölgy gyorsan kihasználta a lehetőséget,
és még legalább három bugyi eladásánál kellett asszisztálnom.
-
Hogy a többi nö hol hagyta el a bugyiját azt nem tudom de ök is az utcáról jöttek. :(
-
 
Vagy elérik vele azt, hogy a férfiaknak is tilos lesz félmeztelenül mászkálni közterületen. Az, hogy illetlenség, az eddig sem nagyon zavarta őket, bementek még a bankba is strandpapucsban és egy szál gatyában, izzadtan, büdösen.
Nem is lenne az olyan nagy baj, ha legalább egy trikót vagy pólót húznának magukra. Volt hogy az étterembe ült be egy szál rövidnadrágban, és felháborodott mikor elküldtük felöltözni.
 
MIert nem lehet tisztelni az embert , es nem kell tenni es kihasznalni az osdi fogdosast megjegyzeseket.
MIndket nemnek egyenlo jogai vannak.
MErt evszazadok ota a prudsegre a nok beoltoztetesevel elvartak hogy "tisztesegesen erkolcsosen " oltozon.
Polgarpukkaszto ezeknek a lanyoknak a felmeztelen aluloltozkodesuk. :hurra:
Ma videken elkepzelhetetlen talan agyon is csapnak ha no felmeztelen flangalna, vagy kihivnak ra a mental mentoket, meg mindig feketebe vagy sotet ruhat hordanak az idosebb nok kendovel bekotve a fejuk.
A keleti nepeknel meg fejebubjaig burkaba dugjak oket semmilyuk nem lathato mert mas kulonben halal lanyai ....a fene nagy erkolcsukbe, kozben harem eletformaba kenyszerulnek kiszolgaltatva a ferfi csaladtagoknak.
Nem beszelve a gyerek lanyok adas veteletol a szex rabszolgasagba kenyszeritett lanyok nokhoz, ehez kepest semmi ha par lany felmeztelen setalgat.
 
A 70-as évek végén itt divat volt az uszodákban, hogy a nők sem hordtak felső részt
Az ember kijött a medencéből, aláállt a medence szélén levö zuhanyozó alá
Megesett, hogy amikor kinyitotta a szemét hát két "female pectus" kacsingatott feléje.
Előszór azt hittem napszúrást kaptam. :)
 
Utoljára módosítva:
-
Apropos, Burka
.
Tegnap bevásárolni voltam, hogy ma ne kelljen.
Mások is igy gondolkodhattak mert az üzlet tele volt.
Nyúlok egy polcon levő áru felé de úgy látszik már más is kinézte magának
Udvariasan visszahúzom a kezem és oldalra nézek.
Két gyönyörű szem tekint rám. Az arcát nem látom de mosolygunk.
"Pardon" - mondja a kendős lány, és érzem a tapintatosság jó érzése fut át mindkettőnkön.
-
upload_2019-9-21_18-7-21.png

-
Aztán megyek előre a kasszák felé, keresem a leg rövidebb sort.
Épp most nyit a 3-as kassza, halljuk a hangszóróból.
Ennek megfelelő a tolongás, mindenki sort akar váltani.
Valaki aggressiven elvágja előttem az utat, jó hogy nem az országúton vagyunk.
Vele is összenézek. Egy unszimpatikus, kolerikus férfi, látom az arcvonásain.
A szemébe nem tudok nézni, az egy "burka mögött van"
-
putin_brille_525.jpg

-
Az édesanyám jut eszembe, "A szem a lélek tükre" - volt szokta mondani. :)

(A történet nem a képen látható személyekkel zajlott le. A megtévesztésig nagy hasonlat a sors forgatagából adódhat.) ;)
 
Utoljára módosítva:
Valaha, megboldogult fiatalkoromban a mostmár ex- nejemmel sokat jártunk nudista strandra.
Először én nem mertem nekiindulni, csak úgy, hogy egyből berohantam a vízbe. Iiiiilyen hideg volt. Aznap este meg már sétálgattunk a parton. A kutya sem nézett ránk. Sorba álltunk lángosért, meg sörért, sok-sok véletlen érintéssel. Semmi nem történt.
Ha a férfiak sok-sok puncit látnak és a nők sok-sok fütyit, egy idő múlva már rá se rántanak. Nekem is van, meg neked is. És pont. Az persze mindjárt más, ha van szexuális töltet.
Ha minden nő a meleg napokon félmeztelenül járna, akkor sem történne semmi. Legfeljebb a kirívó eseteket néznék meg a tinédzserek. Talán megjegyeznék, hogy jön a nyár; vagy elmúltak a meleg napok.

Az érvelésed ott sántít kissé, hogy egy nudista strandon mindenki pucér...ezzel szemben az utcán sok jobb érzésű, más neveltetést kapott, stb. nő nem lenne pucér.... ez nézetem szerint szimplán exhibicionizmus.
 
Az érvelésem arról szólt, hogy a "megszokott" dolgok nem kirívóak.
Ha az utcán minden férfi kilógó fütyivel flangálna, két hét múlva már szinte senkit nem érdekelne. És akkor megszűnne a férfiak közt a fütyi verseny: elég jó vagyok-e egy akármilyen nőnek?
 
Én jobban örülnék, ha az eddig megszokott módon kapnál választ a kérdésre, és attól se kelljen félned, hogy ha sokan megcsodálják akkor megáll a növésben. :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,854
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére