Férfi, nő, X - Három opció szerepel a kanadai útlevelekben

Szeptember elsejétől a kanadai útlevél, vagy más személyi okmányt igénylők már három nemi identitás közül választhatnak: férfi, nő és X.

A harmadik "nem meghatározottnak" nevezett opcióval szeretné biztosítani a kanadai kormány a polgárok azon jogát, hogy azonosítsák saját nemi indentitásukat.

Ezzel Kanada már a kilencedik ország a világon, ahol a három opció szerepel ezen a listán. Eddig Ausztrália, Banglades, Németország, India, Málta, Nepál, Új-Zéland és Pakisztán polgárai dönthettek úgy, hogy nem sorolják magukat se a férfiak, se a nők közé.

Botos Tamás

ca utlevel.jpg
 
A kétségtelen tény annyi, hogy a kanadaiak, svédek és a többi érintettek határozottan büszkék rá, hogy ők ott milyen bölcsek, figyelmesek, nyitottak, toleránsak, előrelátóak, emberségesek és sok hasonló dolog még.

Igen komoly mennyiségű ember mindezt tátott szájjal, elhűlve és meglehetősen értetlenül veszi tudomásul, nem kissé marhaságnak, másfelől a fene jódolgodban képzelem, mi lesz a következő valós beteljesedésének tartva.

Na persze, még, egyelőre. Ám nem kell emiatt csüggedni, majd megtérnek azok is. Az erre vonatkozó igen komoly erőfeszítések lankadatlanul folynak világszerte - sőt, inkább erősödnek, a nem kellően megértőknek addig is enyhe megvetés és magas szintű erkölcsi lesajnálás az osztályrészük.

Egyébiránt ez végtelen ciklus lesz így - csak időben szólok. Miért is? Van férfi, van nő - és van X, aki amolyn egyéb. Csakhogy utóbbi kellően sértő lehet, ha az eredeti logikát vesszük alapul. Mi az, hogy egyéb? Tessék szépen megnevezni, miegyéb és külön jelen említeni. Mert egyébként nem elég toleráns és önmagában is megalázó lehet. Mint jó ideje a húdetoleráns filmekben - ha nincs benne néger, zsidó, ázsiai, spanyol, egynemű, és nem sorolom, mi minden legalább egy jelenet erejéig, akkor az egy intoleráns film. Mert oda kell figyelni! Na, nem a történetre, hanem a korrekt vonalasságra. (Szerintem meg ez a felfogás így egy túlvariált, agyement ostobaság, de az nem számít.)

Csak hát ugybbőől a logikából végtelen ciklust lehet gyártani. Mert ha valaki senem férfi, senem nő, senem X-más, hanem meggyőződéses leguánának, polipnak vagy jegesmedvének vallja mgát, kkor nekik is kutya kötelesség új rublikát nyitni. Mert nekik IS vannak jogaik, amik semmivel nem rosszabbak bárki másénál. Arról ne is beszéljünk, ha valaki porszívót, ágybetétet, vagy hasonlót kíván bejegyeztetni. Minden joga megvan hozzá - ha pedig érintettéknél valaki ezt tagadni merné, saját korábbi marhaságaival kerülne fatálisan szembe.

Így lehet napi szintű rendszert csinálni minden értelmes dolog tökéletes kiforgatásával, napi szintre hozva és legalizálva az értelmetlen ostobaságot. Példa rengeteg van rá - minden nap új és új, miután ez nem egyedi viccparty, hanem szépen vezetett tendencia.

"Nincs itt valahol egy másik Föld, amire át lehetne szállni?" - Woody Allen -

Szabadjon megjegyeznem, hogy az emberek nemcsak "nöként" és "férfiként" jönnek a világra azt (ahogy a statisztikábol is elvárnánk) olyan országokban fedezték fel elölöször ahol a népesség nagyon sürü, a szaporulat nagy. (India, Azsaia...) és nem Europában ahol alig éltek, ami nem egyszer már majdnem kihalt.
-
A "végtelen ciklus" amiröl beszélsz nem ujdonság, már régota tudjuk, hogy minden ember egyedülállo (a DNA ota ez nem kérdés)
-
Még anyit, hogy ami a számunkra felesleges az a másik számára fontos lehet. Nemrég akinek a látása, hallása, mozgási képessége más volt mind a többségé azt egyszerüen elzárták szanatoriumokba, mind az állatokat, nem vehettek részt az oktatásban, hagyták öket teljesen meghülyülni.
-
Ma tudomásul vesszük, hogy ilyen és olyan ember is van, (nem sajnálatbol, mind korábban mert "isten teremtményei" és ez nagyon fontos) magunkhoz tartozonak érzünk mindenkit akit egy ember a világra hozott, és segitünk nekik a képességeik alapján beilleszkedni az egész emberiség alkotta közösségbe. Es aki még nem vette volna észre, ez megéri, nemcsak ideálisan hanem gazdaságilag is.
 
Szabadjon megjegyeznem, hogy az emberek nemcsak "nöként" és "férfiként" jönnek a világra ..................
-
A "végtelen ciklus" amiröl beszélsz nem ujdonság, már régota tudjuk, hogy minden ember egyedülállo (a DNA ota ez nem kérdés)
-
...............Ma tudomásul vesszük, hogy ilyen és olyan ember is van, .......... és segitünk nekik a képességeik alapján beilleszkedni az egész emberiség alkotta közösségbe. ............

Az egészből a legutolsó mondatod akceptálandó és rendben lévő, a többi jelzi, mennyit értettél meg abból, amiről írtam. Ami lehet, hogy az én hibám, nem elég precíz és egyjelentésű tőmondatokat használok, de azt hittem, a piktogramok szintjénél már tovább léptünk. Úgy tűnik, nem - sőt, épp most igyekszünk visszafelé ehhez a kommunikációs modulhoz. Igaz - azt senki nem állította, hogy az evolució kizárólag egy irányban működik.
 
Én igyekszem. Szóval tessék - mutatok egy példát. Figyelem! Ismét elvont gondolkodás és a folyamatok önálló áttekintése szükséges, nem a direkt és konkrét felszín magyarázata. Bár az is elmenne, de most mégsem az a lényeg.

Így és errefelé tendálnak a dolgok. Van, akik szerint ez a helyes út. Van, akik szerint ez így nem túl értelmes. Mármint ez a tipusú változás és annak tendenciózus iránya. http://www.breitbart.com/big-hollyw...fter-34-years-over-racist-content-complaints/
 
Harmincnégy év után vette le műsoráról a memphisi Orpheum mozi az Elfújta a szél című filmet, mert többen tiltakoztak annak „rasszizmusa” miatt – írta a Breitbart News című jobboldali hírportál a mozi közlése alapján vasárnap. Az amerikai polgárháború idején és az azt követő években játszódó, többszörös Oscar-díjas filmet 1939-ben mutatták be.
ga1.gif

A filmet Margaret Mitchell 1936-ban írt, azonos című regénye alapján Victor Fleming rendezte. Főszereplője Vivien Leigh, Clark Gable, Leslie Howard és Olivia de Havilland. A regény és a film központi alakja Scarlett O'Hara, egy déli ültetvényes lánya. A történet az ő életét és boldogulását, és azon keresztül az Amerikát 1861 és 1865 között emésztő polgárháborút és az utána következő időszakot mutatja be.
ga1.gif

A producer, David O. Selznick megtiltotta a filmben a néger kifejezés használatát. A Scarlett O'Hara dadáját alakító Hattie McDaniel volt az első afroamerikai színésznő Amerikában, akinek tehetségét – a filmben nyújtott művészi alakításáért – Oscar-díjjal ismerték el.
A múlt az nagyon veszélyes......
.....
Szeged - Közel 30 évvel a rendszerváltás után az egykori államszocialista rendszer emblémáit, szimbólumait még mindig felfedezhetjük a szegedi házfalakon.
A Mars téri Marx-dombormű váltja ki a legnagyobb indulatokat a szegediekből. Néhány éve a Jobbik el akarta tüntettetni A tőke szerzőjének emlékművét, a német filozófus plakettjére fújtak már bohócorrot, majd néhány éve az „Elég volt" feliratot írták alá, ami ma is látható. Most a „Finglavina" szlogent ragasztották a plakettre.
Vannak párhuzamok.
 
Az egészből a legutolsó mondatod akceptálandó és rendben lévő, a többi jelzi, mennyit értettél meg abból, amiről írtam. Ami lehet, hogy az én hibám, nem elég precíz és egyjelentésű tőmondatokat használok, de azt hittem, a piktogramok szintjénél már tovább léptünk.
Nem igaz.
Egyáltalán nem tőmondatos gondolkodás volt: #38
 
Harmincnégy év után vette le műsoráról a memphisi Orpheum mozi az Elfújta a szél című filmet, mert többen tiltakoztak annak „rasszizmusa” miatt – írta a Breitbart News című jobboldali hírportál a mozi közlése alapján vasárnap. Az amerikai polgárháború idején és az azt követő években játszódó, többszörös Oscar-díjas filmet 1939-ben mutatták be.
ga1.gif

A filmet Margaret Mitchell 1936-ban írt, azonos című regénye alapján Victor Fleming rendezte. Főszereplője Vivien Leigh, Clark Gable, Leslie Howard és Olivia de Havilland. A regény és a film központi alakja Scarlett O'Hara, egy déli ültetvényes lánya. A történet az ő életét és boldogulását, és azon keresztül az Amerikát 1861 és 1865 között emésztő polgárháborút és az utána következő időszakot mutatja be.
ga1.gif

A producer, David O. Selznick megtiltotta a filmben a néger kifejezés használatát. A Scarlett O'Hara dadáját alakító Hattie McDaniel volt az első afroamerikai színésznő Amerikában, akinek tehetségét – a filmben nyújtott művészi alakításáért – Oscar-díjjal ismerték el.
A múlt az nagyon veszélyes......
.....
Szeged - Közel 30 évvel a rendszerváltás után az egykori államszocialista rendszer emblémáit, szimbólumait még mindig felfedezhetjük a szegedi házfalakon.
A Mars téri Marx-dombormű váltja ki a legnagyobb indulatokat a szegediekből. Néhány éve a Jobbik el akarta tüntettetni A tőke szerzőjének emlékművét, a német filozófus plakettjére fújtak már bohócorrot, majd néhány éve az „Elég volt" feliratot írták alá, ami ma is látható. Most a „Finglavina" szlogent ragasztották a plakettre.
Vannak párhuzamok.
Mi lenne a párhuzam? A jobb oldal(Breitbart News című jobboldali hírportál ): rasszizmus emlegetés(néger) miatt?
Nem is az ő szokásuk tiltakozni, ők niggert mondanának.
Talán inkább a megjelenő néger színész miatt.
Párhuzam? Mi?
A múltra való gyűlölet, vagy azok emblematikus jeleinek eltörlése.
Nem igazán van párhuzam csapán annyi:
Ott és itt is vannak mondvacsinált dolgok.
 
Harmincnégy év után vette le műsoráról a memphisi Orpheum mozi az Elfújta a szél című filmet, mert többen tiltakoztak annak „rasszizmusa” miatt – írta a Breitbart News című jobboldali hírportál a mozi közlése alapján vasárnap. Az amerikai polgárháború idején és az azt követő években játszódó, többszörös Oscar-díjas filmet 1939-ben mutatták be.
ga1.gif

A filmet Margaret Mitchell 1936-ban írt, azonos című regénye alapján Victor Fleming rendezte. Főszereplője Vivien Leigh, Clark Gable, Leslie Howard és Olivia de Havilland. A regény és a film központi alakja Scarlett O'Hara, egy déli ültetvényes lánya. A történet az ő életét és boldogulását, és azon keresztül az Amerikát 1861 és 1865 között emésztő polgárháborút és az utána következő időszakot mutatja be.
ga1.gif

A producer, David O. Selznick megtiltotta a filmben a néger kifejezés használatát. A Scarlett O'Hara dadáját alakító Hattie McDaniel volt az első afroamerikai színésznő Amerikában, akinek tehetségét – a filmben nyújtott művészi alakításáért – Oscar-díjjal ismerték el.
A múlt az nagyon veszélyes......
.....
Szeged - Közel 30 évvel a rendszerváltás után az egykori államszocialista rendszer emblémáit, szimbólumait még mindig felfedezhetjük a szegedi házfalakon.
A Mars téri Marx-dombormű váltja ki a legnagyobb indulatokat a szegediekből. Néhány éve a Jobbik el akarta tüntettetni A tőke szerzőjének emlékművét, a német filozófus plakettjére fújtak már bohócorrot, majd néhány éve az „Elég volt" feliratot írták alá, ami ma is látható. Most a „Finglavina" szlogent ragasztották a plakettre.
Vannak párhuzamok.
Remélem, a Tamás bátya kunyhóját nem kell átírni! Tamás is úgy volt szerethető a regényben, ahogy volt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére