Fölébredés az Ego álmából

Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Eckhart Tolle szerint a fölébredés olyan tudatváltás, melynek során a gondolkodás és a tudatosság kettéválik.
Ha már fölébredtél, akkor nem veszel el a gondolkodásodban, hanem fölismered, hogy te a gondolkodás mögötti tudatosság vagy.
Ettől kezdve a gondolkodás már nem végezheti önző, független tevékenységét, melynek eredményeként téged megkaparint, és az életedet irányítja. A gondolkodást tudatosság váltja fel.
A gondolkodás életed irányítójából tudatosságod szolgájává minősül át. A tudatosság: tudatos kapcsolat az egyetemes értelemmel. Egy másik szó rá a jelenlét, ami: gondolat nélküli tudat.

Arra lennék kiváncsi, hogy az ezen az úton járók hogyan élik ezt a Jelenlét kikalakulásához vezető utat.
Jelenléten nem egy spirituális entitás megjelenését értem, hanem azt, ahogy a tudat önmagára ébred. :p
 

ionon

Kitiltott (BANned)
Elég gyatra esély van arra, hogy pont ez az, amit el kéne olvasnia bárkinek is ahhoz, hogy jobb érzése legyen önmagáról. Ha viszont szelíd ember vagy és tudni akarod, mire számíts, hogyha rád tör a megvilágosodás, és hogy miért jön el hozzád, akkor ez itt neked való.
Ezek a játék szabályai, ahogy én látom őket. Úgy veszem észre, hogy manapság sokan közülünk nagyon gyorsan nyílnak ki, és az egyik leggyakoribb félreértés, amivel találkozunk, az az, hogy azt hisszük, a felismerés - élményünk egyedülálló. Az az érzés, hogy tudjuk az igazságot, nem elég. Nem az a szándékom, hogy a végső igazság kinyilatkoztatását színleljem, hanem az, hogy bizonyos egyszerű attitűdöket, hozzáállásokat javasoljak, amik mindenkinek be fognak válni, és veled maradnak a legszélsőségesebb kiakadásban vagy űr-utazásban, még akkor is, ha az elméd már teljesen elfújta a szél. Ezek a hozzáállások annyira egyszerűek, hogy még körül is veszem őket egy képpel a világmindenségről, hogy megmutassam miért működnek még akkor is, ha nem hiszed, hogy be fognak válni.
A világmindenség olyan végtelenül nagy és bonyolult, hogy ha ilyen könyvekre lenne szükségünk ahhoz, hogy megvilágosodjunk, akkor sohasem jönne össze nekünk. Másrészt viszont a világmindenséget olyan egyszerűre tervezték, hogy semmi oka senkinek arra, hogy hiába törje a fejét, és boldogtalan legyen. Könnyű a kezedbe venni a létezésed, bármennyire bonyolultan néz is ki. Sokszor feladtam már azt az ötletet, hogy megírjam ezt a könyvet, azon az alapon, hogy az emberek azért nem tudják, mert nem akarják. De végül is nincs több okom nem megírni, mint megírni.
Azért írom, amit majd én akarok olvasni egy napon, amikor ott leszek elakadva egy fura helyen, Sokszor gondoltam rémséges élmények közben: Mit tudnék mondani valakinek, aki ebben az elmeállapotban van, aminek lenne még valami értelme? Ez az a fajta tesztelés, amin ez az információ átment. Egy sor sincs ebben a könyvben, ami csak azért lenne ott, mert jól hangzik. Ez az információ praktikus és megbízható. Biztonsággal átvitt engem és másokat néhány szélsőséges tudatállapoton, és összefoglalható néhány kulcsmondatban, amik elég egyszerűek ahhoz, hogy bármilyen válsághelyzetben felidézhesd őket.
Az első fejezet néhány röviden felvázolt ötlettel kezdődik arról, hogy hogyan jött létre a világ, a könyv többi része pedig az életünket vizsgálja ebből a nézőpontból. Ez a látásmód messzire nyúlik, kiterjed a tudás minden területére, és mivel nekem évekig tartott, hogy tisztázzam, nem várhatom, hogy bárki más csak úgy elfogadja. Mindössze csak annyit tehetek, hogy megkérlek, játsszál velem gondolat-játékot, nézd meg hová vezet, és vesd össze azzal, amit tudsz. Minek kell igaznak lennie a világról ahhoz, hogy így nézzen ki számunkra; ahogy kinéz? Van-e megbízható híd anyag és szellem között? Mint sok ember, én is évekig birkóztam ilyen gondokkal, és ebben a könyvben van néhány végkövetkeztetésem, lehet, hogy ezeknek a következtetéseknek csak akkor lesz értelme számodra, ha a saját ellenőrzési-bizonyítási folyamatodat követed. Ha így van, akkor az első fejezetben minden benne van, amire szükséged lehet, hogy hosszú ideig elfoglald magad. Másfelől, ha csak egy kézhez álló belső útikalauzt keresel, azt is meg fogod találni.
Igazán senkitől sem várom, hogy fogja ezeket a mondatokat, és kiterjessze, visszaalakítsa őket felismerés-élményekké. De ha közületek valaki, akiről sohasem fogok hallani, egy kicsit feldobottabb és boldogabb lesz, akkor ezt az egészet ezerszer is újra megírnám. Remélem, hogy kellemesnek fogod találni a rezgéseket.
I. fejezet
KIK VAGYUNK?
Egyenlő lények vagyunk, és a világmindenség az egymáshoz való viszonyainkból áll. Az univerzum egyfajta létezőkből van teremtve; mindegyik élő, mindegyik meghatározza a saját létezését. Igazából ez minden, amit tudnod kell ahhoz, hogy megértsd ezt a könyvet vagy megírd a sajátodat. Minden, amit mondok, az első bekezdésben gyökerezik, és bármilyen kérdést meg lehet oldani azzal, hogy végiggondolod a dolgot ebből kiindulva.
A világmindenség egyféle akármiből készült, amit lehetetlen meghatározni. A mi célunkra meg sem kell próbálni, hogy meghatározzuk. Mindössze azt kell feltételeznünk, és kipróbálnunk, hogy csak egyféle akármi létezik, és kipróbálhatjuk, hogy ez elvezet-e eme világ elfogadható magyarázatához, úgy, ahogy mi ismerjük.
Minden lény alapvető működési módja a kitágulás és összehúzódás. A kitágult lények áteresztők, az összehúzódott lények szilárdak és áthatolhatatlanok. Ezért aztán mindegyikünk, egyedül vagy közösen megjelenhet, mint tér, mint energia, vagy mint tömeg, a kiterjedés vagy beszűkülés mértékétől függően, amit választunk magunknak, és attól függően, hogy ki-ki milyen rezgéseket fejez ki azáltal, hogy váltogatja a kiterjedést és összehúzódást. Minden lény a saját rezgéseit irányítja.
Egy teljesen kiterjedt lény nem más, mint tér. Mivel a kiterjedés áteresztővé tesz, lehetünk "egyazon térben" egy vagy több kiterjedt lénnyel. Igazából a mindenség összes lénye is lehet egyazon térben.
A kiterjedést úgy tapasztaljuk, mint tudatosságot, felfogóképességet, megértést, vagy aminek csak hívni kívánjuk. Amikor teljesen ki vagyunk tágulva, a teljes tudatot érezzük, amelyben egyek vagyunk minden élettel. Ezen a szinten nincs ellenállásunk más lények bármilyen rezgéseivel vagy kölcsönhatásaival szemben. Ez az időtlen üdvösség állapota, amiben a tudatosság, érzékelés és érzések határtalan választéka áll rendelkezésünkre.
A tér egy olyan szintű tapasztalat, amit bármelyikünk elérhet, de nehéz pontosan beszélni róla a jelenlegi létsíkunkon, mert határtalan. Ez maga az, ami kiválasztja a határokat és meghatároz dolgokat. Mondhatnánk így is: Egyetlen Tudat; minden tapasztalat elérhető, az Egyetlen Tudat pedig mi mindannyian együtt vagyunk, vagy bármelyikünk, aki a kiterjedés legmagasabb fokán áll. Akár fel is állíthatjuk az elméletet: Isten semmit sem tudna tartóssá teremteni, ami behatároltabb lenne önmagánál, de ha önmagát másolja, akkor egy tartós világmindenséget élvezhet. Ezért tehát minden lény Isten másolata, "saját képére és hasonlatosságára".
Nem számít, milyen szavakat használunk: létezünk és a világ is létezik, és ki lehet próbálni ezt a kitágulás-beszűkülés elméletet azon a behatárolt látásmódon belül is, hogy mi igaz számunkra, mint emberi lények számára, különösen az atom- és részecskekutatás területén.
Amikor egy lény teljesen össze van húzódva, akkor anyagi részecske, tömeggel, teljesen önmagába zárva. Összeszűkültségének mértéke szerint egy lény képtelenné válik ara, hogy egyazon térben legyen másokkal, ezért az összehúzódást úgy érzékeli, mint félelmet, fájdalmat, tudatlanságot, gyűlöletet, gonoszt, és fura érzések egész tömegét. Végletes esetben teljesen őrültnek érzi magát, ellenáll mindenkinek és mindennek, és úgy érzi, képtelen megválasztani tudatának tartalmait. Természetesen ezek csupán csak a tömeg-állapot rezgésszámainak megfelelő érzések, és bármikor kikerülhet belőlük azzal, hogy kitágul, elengedi minden ellenállását azzal szemben, amit gondol, lát, vagy érez.
Amikor egy lény váltogatja a kitágulását és összehúzódását, akkor energiaként létezik.
Megítélésem szerint a középső ponton, amikor ötven százalék kitágulás és ötven százalék összehúzódás történik, egy lény logikus lenne, nem-szubjektív, egó nélküli, és kiszámítható. Talán ez a ”Nullpont ”, amely a fizikában az energiaátalakulások egyik fázisa, éppúgy, mint az ”egohalál”, amin akkor megyünk át, amikor a tudatosság magasabb szintjeire terjedünk ki.
Fontos megjegyezni, hogy az energia nem valami objektív dolog mennyisége. Az energia, éppúgy, mint a tér és az anyag, olyasmi, amit sok-sok élőlény csinál. Az energialények általában olyan módon reagálnak a szomszédaikra, amely gyakran előre megjósolható, és automatikusnak tűnik, mint az eldőlő dominók. Amikor a térlényekhez viszonyulnak, az energia lények magas rezgésszámmal látszanak vibrálni, egy növekvő szubjektív szabadságban. Ha anyagi lényekhez viszonyulnak, akkor alacsony energiájúak lesznek, és lassabban vibrálnak, a szubjektív vonzásoktól rángatva, egyre megszállottabban és zavarosabban érezve magukat.
A világ vibráló lények végtelen harmóniája, a kitágulás-beszűkülés mértékeinek, rezgésszám-módosulásoknak (stb.) részletesen kidolgozott elrendezésében.
Mindegyik variációhoz, kombinációhoz, minden vibrációs szinthez az érzések és elgondolások egy meghatározott készlete tartozik. A más lényekhez való viszonyulásnak is más-másféle érzékelése van jelen minden különböző nézőpontból. Mindezeknek a lehetőségeknek a gondolata olyan lenyűgöző, és olyan nevetséges próbálkozás írásba foglalni őket, hogy nehéz innentől tovább mozgatnom a tollamat. Ugyanakkor viszont itt csak arra törekszünk, hogy megfogalmazzunk néhány olyan alapvető attitűdöt, ami helyreállítja a szabadságunk tudatát, hogy körbejárhassunk ebben a labirintusban vagy felmehessünk egyenesen a csúcsra. Arra kell csak emlékeznünk, hogy senki más nincs, aki ne lenne éppolyan csirke, mint mi.
Az egész világmindenség pont olyan lényekből van felépítve, mint mi magunk. Minden atomban minden részecske egy élőlény. Minden molekula vagy sejt: lények egész törzse. Az energia: sokunk együtt vibrálva. A tér: végtelen sok testvérünk és nővérünk a tökéletes üdvösség állapotában.
Nincs lényeges különbség az élő és a holt anyag között, mert mindkettő élőlényekből épül fel. Nemcsak a tömeg váltható át energiába, hanem az energia is átváltható térbe és viszont. A saját visszavonulásunk a tudatosságból, a saját-anyag állapotunk okozza azt, hogy testvéreinket, s nővéreinket úgy látjuk, mint objektív anyagot, energiát, és teret. Mindig azokat a tapasztalatokat és érzékeléseket éljük át, amelyek megfelelnek a mi vibrációs szintünknek.
Mindannyiunkra ugyanazok a szabályok érvényesek. A szabályok sehonnan kívülről nem erednek csak önmagunkból. Abból az igazságból erednek, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, s mindannyiunknak a lehetséges viselkedésformák és tapasztalatok egyazon skálája áll rendelkezésére. Szabadságunkban áll, hogy bármit megtegyünk, amit akarunk, azokon a szükségszerű törvényeken belül, amelyek az egyenlő lényekként egymáshoz való viszonyainkból fakadnak. Az első törvény pedig a szeretet kell, hogy legyen. A szeretet az a cselekedet, hogy más lényekkel egyazon térben vagyunk, és ez azt jelenti, hogy a szeretet valóság; éppannyira valóság, mint mi vagyunk. A szeretet nem behatárolt eszme, hanem valami, amit abszolút az egész lényünkkel teszünk.
Talán sokan közülünk nem kedvelik azt a helyet, ahol most vannak a világban, de mindannyian bizonyosak lehetünk benne, hogy a saját döntésünk alapján kerültünk oda, ahol vagyunk, aszerint, hogy kitágulunk a szeretetben vagy visszavonjuk tőle magunkat.
Az a fajta agy és test, amid van; az a család és társadalom, az a történelmi pillanat, amibe bele születtél, mindezek és még sok-sok más teáltalad lett meghatározva, a kiterjedésed mértéke szerint, és aszerint, hogy mennyire vagy hajlandó szeretni. Senki semmit nem csinált veled. Senki nem kényszerített. Abszolút igazság van abban a tapasztalatban, amit bármelyikünk a nap bármely másodpercében átél. Egy bizonyos értelemben mindannyian ellazíthatunk, mert semmi sem titok, semmi sem veszett el, semmit sem felejtettünk el, semmi sincs magára hagyatva.
Mindannyian egyfajta lények vagyunk, képesek kiáradó figyelemre és tudatosságra, vagy visszavonni magunkat tőle. És ez minden, amit tennünk kell: teljes, megengedő, szeretetteljes figyelmet adni abszolút mindennek, amit látunk az elménkben, a testünkben, a környezetünkben, más emberekben. A szeretetben való kitágulás olyan cselekedet, ami a világ minden lényének állandóan elérhető. Egy eltökélt tudatosság a mennybe fog vinni bennünket, és egy szeretetteljes hozzáállás szabaddá fog tenni.
Semmi más nem határozza meg a sorsunkat. A jó vagy rossz viselkedésformák másodlagosak. Bármit is teszel, szeresd magad azért, mert ezt teszed. Bármire is gondolsz, szeresd magad, azért, mert erre gondolsz. A szeretet az egyetlen dimenzió, amit meg kell változtatnod. Ha nem vagy benne biztos, hogy milyen érzés szeretni, szeresd magad, azért, mert nem tudod, milyen érzés. Semmi nincs a világon, ami fontosabb, mint a szeretet, amit a tudatos lények éreznek egymás iránt, akár kifejezik ezt valaha is, akár nem.
Semmi értelme aggódni vagy töprengeni a rosszabb vagy a jobb spirituális körülményeken, bár ha akarod ezt a játékot is választhatod. Nem leszel képes a jelenlegi rezgésszintednél tartósan feljebb emelkedni, amíg ugyanúgy szeretsz, ahogy most.
Nem számít milyen a spirituális helyzeted, nem számít, hol találod magad a világmindenségben, a választási lehetőséged mindig ugyanaz: kiterjeszteni a tudatosságodat, vagy beszűkíteni. És ott kell elkezdened, ahol vagy. Nincs semmi baj azzal, hogy ott vagy ahol vagy, ez is a számunkra elérhető végtelen sok tapasztalat egyike. Ami te vagy, az én is lehetek. Ami én vagyok, az te is lehetsz.
Bármit is tettünk az Egy Tudat teljes tudatosságából visszahúzódva, azt most csináljuk. Bármit is teszünk, annak a lehetősége mindig bennünk van, még akkor is, ha nem tesszük meg, ezért nem ellenállni kéne, hanem transzcendálni (túljutni rajta). Ezeket az emlékeztetőket rendszeresen használom: Ez is mindig bennem van.
Ezt is lehet teljesen kitágult tudatossággal tudomásul venni.
Bízhatunk a világ folyamatában. Ha a szeretet ezen szabályai igazak, akkor mindig működnek, akár tudatában vagyunk, akár nem. A szeretet valósága olyasmi, amit te magad teszel, szavakkal vagy szavak nélkül, és az eredményt a saját tapasztalataidból ítélheted meg. minden információ, mint ez is itt, állandóan jelen van a térben, és nincs szüksége könyvekre ahhoz, hogy valóság legyen. Mindig benned van.

Másolat:
<LI class=leaf>A LUSTA EMBER ÚTIKALAUZA A MEGVILÁGOSODÁSHOZ - Thaddeus Golas
 

Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm, hogy idemásoltad ezt.
Szerintem ennek a Jelenléthez semmi köze, ez csak egy kúsza gondolatfelhő.
 

nmarie

Silver Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Arra lennék kiváncsi, hogy az ezen az úton járók hogyan élik ezt a Jelenlét kikalakulásához vezető utat.
Jelenléten nem egy spirituális entitás megjelenését értem, hanem azt, ahogy a tudat önmagára ébred. :p

Mindenki jár egy utat, de hogy az az út a tudat felébredéséhez vezet-e, csak akkor tudja meg, amikor már felébredt.
 

Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
Spirituális föleszmélés

Mi a spirituális föleszmélés? A hit, hogy te lélek vagy? Nem, az gondolat. Az igazsághoz kicsit közelebb áll ugyan, mint az a gondolat, amelyik azt hiszi, hogy te az vagy, akit a születési anyakönyved jelez, de még mindig csupán gondolat. A spirituális föleszmélés: tisztán látni, hogy amit érzékelek, megtapasztalok, gondolok vagy érzek, az végső soron nem az, aki vagyok; hogy nem találhatom meg magamat a folyamatosan elenyésző dolgokban. Valószínűleg Buddha volt az első emberi lény, aki ezt tisztán meglátta, és így az anata (éntelenség) vált tanítása egyik központi elemévé. S amikor Jézus azt mondta, hogy „Tagadd meg önmagad!”, akkor ezen azt értette: negáld – tagadd meg, utasítsd el – (és ezáltal bontsd le) az én illúzióját. Ha én valóban az „én” – ego – lennék, akkor abszurd lenne azt „megtagadni”.
Ami hátramarad, az a tudat fénye, amelyben érzékelések, megtapasztalások, gondolatok és érzések jönnek és mennek. Ez a Lét, ez a mélyebb, valódi én. Ha ekként ismerem magamat, bármi történik is az életemben, annak többé már nincs abszolút jelentősége, csupán relatív fontossága van. Tisztelem azt, de az elveszti abszolút komolyságát, elveszti súlyosságát. Az egyetlen dolog, ami végső soron számít: tudom-e mindig érzékelni az életem hátterében lévő, esszenciális Létségemet, a vagyokot? Pontosabban fogalmazva: tudom-e érzékelni ebben a pillanatban azt a vagyokot, aki vagyok? Tudom-e esszenciális identitásomat tudatként érzékelni? Vagy elvesztem önmagamat abban, ami történik, elvesztem önmagamat az elmében, a világban? (E. Tolle)​
 

ionon

Kitiltott (BANned)
Mi a spirituális föleszmélés? A hit, hogy te lélek vagy? Nem, az gondolat. Az igazsághoz kicsit közelebb áll ugyan, mint az a gondolat, amelyik azt hiszi, hogy te az vagy, akit a születési anyakönyved jelez, de még mindig csupán gondolat. A spirituális föleszmélés: tisztán látni, hogy amit érzékelek, megtapasztalok, gondolok vagy érzek, az végső soron nem az, aki vagyok; hogy nem találhatom meg magamat a folyamatosan elenyésző dolgokban. Valószínűleg Buddha volt az első emberi lény, aki ezt tisztán meglátta, és így az anata (éntelenség) vált tanítása egyik központi elemévé. S amikor Jézus azt mondta, hogy „Tagadd meg önmagad!”, akkor ezen azt értette: negáld – tagadd meg, utasítsd el – (és ezáltal bontsd le) az én illúzióját. Ha én valóban az „én” – ego – lennék, akkor abszurd lenne azt „megtagadni”.


Ami hátramarad, az a tudat fénye, amelyben érzékelések, megtapasztalások, gondolatok és érzések jönnek és mennek. Ez a Lét, ez a mélyebb, valódi én. Ha ekként ismerem magamat, bármi történik is az életemben, annak többé már nincs abszolút jelentősége, csupán relatív fontossága van. Tisztelem azt, de az elveszti abszolút komolyságát, elveszti súlyosságát. Az egyetlen dolog, ami végső soron számít: tudom-e mindig érzékelni az életem hátterében lévő, esszenciális Létségemet, a vagyokot? Pontosabban fogalmazva: tudom-e érzékelni ebben a pillanatban azt a vagyokot, aki vagyok? Tudom-e esszenciális identitásomat tudatként érzékelni? Vagy elvesztem önmagamat abban, ami történik, elvesztem önmagamat az elmében, a világban? (E. Tolle)​

Az „én vagyokság”
Honnan jön az élőlény azon tapasztalata, amellyel ez az egész baj kezdődött? Az ’én’ tudatosság spontán módon megjelent, és a tapasztalások elkezdődtek. Amikor az ’én vagyok’ identitással elkülönítetted magad az Abszolúttól, szükségleteid kezdtek lenni. Az Abszolútban nincs semmiféle szükséglet, még Önmagát sem szükséges ismernie. A Brahman a totális valóság; nincs semmi más, csak Brahman. Megjelent Benne a létezőség érintése, az ’én vagyok’, és utána megjelent az elkülönülés és a másság érzése. Az Abszolútból az ebbe a világba való lejövetel olyan, mint amikor elkezdődik egy álom. Ez illúzió, maya. A maya nagyon erős; tökéletesen betakar. Beveti ellened az összes trükkjét, és kioltja a fényedet, a létezőséget. Jóllehet ő a te legnagyobb ellenséged, de ha a megfelelő módon megbékíted, megfordul, és elvezet téged a legmagasabb állapotba.
Először ismerd fel, hogy te a megnyilvánult tudatosság vagy, az ’én vagyok’. Azután menj a forráshoz, és fedezd fel, hogy honnan jött ez az ’én vagyok’. A tudás birtokában az ’én vagyok’-ot mindenre kiterjedőnek látod, mindaddig, amíg a tudatosság jelen van. De azután ez a tudás beleolvad a nemtudásba, a Parabrahmanba, a tudatosság tanújába. Az nem rendelkezik ’én vagyok’-kal; az a te valóságos, örökkévaló természeted. Ez a valóságos, teljes, homogén állapot az, amelyen egy kis fodrozódás megjelent. Aztán jött egy új dolog, az „én vagyok”. Ez teljesen megváltoztatta a dolgot, mert ezután kezdődött mindez. Meg kell ismerned valódi állapotodat, és fel kell ismerned, hogy az a fodrozódás a te valódi állapotod felszínén jön-megy. A létezőség a tanúja mindezen megnyilvánulásnak, de az örök elv, az Abszolút, a létezőségnek a tanúja. Az univerzális Abszolút átlátja az attribútumok játékát, az elme kivetítését, de a játék nem képes felfogni az Abszolútot.
E forma felvételét megelőzően forma nélküli voltál; aztán spontán módon jött a forma. De amint a forma megérkezett, egy természetes vágyódás merült fel a forma nélkülihez, a vágytalanság állapotához való visszatérésre. A tudatosságnak meg kell ismernie a tudatosságot. Amikor megvalósítja önmagát, akkor felébredsz, és ismét normális leszel. A felébredés során először csak a létezésedet érzékeled, szavaktől mentesen; ez az első lépés … a nélkülözhetetlen előfeltétel. Valamivel később teljes mértékben tudod, hogy azért van a világ, mert te vagy, de azt is tudod, hogy lenni ugyanolyan illúzió, mint a nyúl fején a szarvak; a világ csak álom. Az ’én vagyok’ tudat hozta létre és tartja fenn az összes csodálatos jelenségét a világnak, amelynek az emberek hitelt adnak. Iszonyú ereje van. Ez a létezőség maga az Úr Krishna [Úr Jézus, Úr Isten]. Lehet ez akármilyen név, amit az Istenségnek adsz. Légy odaadó híve a létezőségnek! Mindig erre az ’én vagyok’ elvre gondolj, és ezen elv irányítása vagy parancsa nélkül ne tégy semmit! A kezdeti stádiumban az odaadásod megadás jellegű. A végső stádiumban a teljes univerzummá válsz. Gondold úgy, hogy a te ’én vagyokság’-od az Istenség hamisítatlan formája. A tiszta isten-állapot a te létezőséged. A Belé vetett hited legyen teljes, add meg Számára a teljes jelentőségét, imádkozz Hozzá, és ki fog benned virágozni az Isteniség közvetlen tapasztalata! Gondold azt, hogy „az egész megnyilvánult létezőség én vagyok, és minden lény önmagam egy mintája. Az összes faj ’én vagyok’ tudomása én magam vagyok. Az életerő ragyogó, világos, sugárzó, immanens elve én magam vagyok.”


Másolat:Sri Nisargadatta kettősség nélküli tanítása
 

Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
Az Ego

Az ego: a formával való azonosulás, az önmagadnak a valamilyen formában történő keresése és ezért elvesztése. A formák azonban nem csupán materiális tárgyak és fizikai testek. A külső formáknál – dolgoknál és testeknél – alapvetőbbek a gondolatformák, amelyek a tudatmezőben folyamatosan keletkeznek. A gondolatformák energiaképződmények, amelyek ugyan finomabbak és kevésbé sűrűk, mint a fizikai anyag, de attól még ugyanúgy formák. Amit a fejedben hallható, folyamatosan karattyoló hangként megfigyelhetsz, az a szüntelen és kényszeres gondolkozás áramlása. Amikor minden gondolat teljesen leköti a figyelmedet, amikor oly mértékben azonosulsz a fejedben szóló hanggal és az azt kísérő érzelmekkel, hogy minden gondolatban és érzelemben elveszel, akkor teljesen azonosultál a formával, s ezért az ego a markában tart. Az ego visszatérő gondolatformák és kondicionált mentás-emocionális (gondolati-érzelmi) minták halmaza, amely énérzettel, éntudattal ruháztatott fel. Az ego akkor keletkezik, amikor Létséged, a „vagyok” – ami formamentes tudat – összekeveredik a formával. Ezt jelenti az azonosulás. Ez a Létfelejtés az elsődleges hiba, a teljes elkülönültség illúziója, ami a valóságot rémálommá változtatja.​



Ismerd fel, hogy mi az ego: kollektív működészavar, az emberi elme őrültsége. Ha már a maga valójában ismered azt, akkor többé nem véled tévesen valaki identitásának. Ha már való voltában látod az egót, sokkal könnyebbé válik nem reagálni rá. Többé már nem veszed személyes ügynek. Nincs panaszkodás, hibáztatás, vádaskodás vagy a másik ember „téves”, „rossz” pozícióba helyezése. Senki sem rossz. Az csupán a benne lévő ego. Együttérzés ébred benned, amint fölismered, hogy mindnyájan az elme ugyanazon betegségétől szenvednek, egyesek hevenyebben, mint a többiek. Többé már nem táplálod azt a drámát, ami minden egós kapcsolat része. Mi a „tápláléka”? A reaktivitás, tehát a reagálásra való hajlam. Az ego ugyanis azon virul.​



Amikor az ego háborúzik, tudd, hogy csupán egy illúzió harcol az életben maradásáért. Az az illúzió azt gondolja, hogy ő te vagy. Első alkalommal nem könnyű figyelő jelenlétként ott lenni, különösen, amikor az ego túlélési üzemmódban működik, vagy amikor bekapcsolódott valamilyen múltbeli érzelmi minta. Ám ha egyszer megérezted a dolog ízét, jelenléted ereje növekedni fog, és kisiklasz az ego szorító markából. És ily módon egy olyan erő jelenik meg az életedben, ami sokkal hatalmasabb az egónál, sokkal hatalmasabb az elménél. Az egótól való megszabaduláshoz mindössze annyi kell, hogy az ego tudatában légy, mivel a tudatosság és az ego nem fér össze. A tudatosság az az erő, ami a jelen pillanatba van bezárva. Ezért nevezhetjük azt jelenlétnek is. Az emberi létezés végső célja – tehát a te célod is –, hogy ezt az erőt ebbe a világba hozza. És ugyanez a magyarázat arra is, hogy miért nem lehet az egótól való megszabadulást valami jövőbeli időpontban elérendő céllá tenni. Kizárólag a jelenlét képes megszabadítani téged az egótól, és kizárólag most lehetsz jelen, nem tegnap és nem holnap. Csak a jelenlét képes lebontani benned a múltat, és tudja így átalakítani a tudati állapotodat


E. Tolle​
 

hannah22

Állandó Tag
Állandó Tag
..de nem önmagunkról ad válaszokat...:33:

brrrr.....vagy igen?? ....

Doktor Úr, Doktor Úr !!!
Olyan bizonytalan vagyok....vagy...
vagy mégse?:confused:;)kiss


Kedves mi iononunk:11:, sokan hálásak lehetnek Néked!
Oly kitartó munkával ( :33: ) piszkálod, udratod a "kisördögöddel" a mások "kisördögét", hogy ez valami fantasztikus....:p:555:
:656:

a felismerés csodákat tesz ...
:ph
 

ionon

Kitiltott (BANned)
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Ki vagyok én?[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Mivel minden élőlény (jíva) állandó, szenvedéstől mentes boldogságra vágyik, mivel a mindenekfölötti szeretet (parama priyam) mindenkiben kizárólag önmagára irányul, s mivel a szeretet csak arrafelé fordul, amerre boldogságot talál, ahhoz, hogy az ember elérje ezt a boldogságot - amely tulajdonképpeni természetét alkotja, s amely az elme működésétől mentes mélyalvás állapotában naponta megtapasztalható -, meg kell ismernie saját valóját. Ennek alapvető eszköze (mukhya sádhana) egyedül a "Ki vagyok én?" kérdésén alapuló kutatás (jnána vicára).[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Ki vagyok én?
Nem én vagyok a hét alkotóelemből (dhátu) álló durva [anyagi] test; nem én vagyok az öt megismerő képesség, nevezetesen a hallás, a tapintás, a látás, az ízlelés és a szaglás képessége, amelyek a nekik megfelelő tárgyakat, vagyis a hangot, a tapintást, a színt, az ízt és az illatot érzékelik; nem én vagyok az öt akarati képesség, nevezetesen a beszéd, a helyváltoztatás, a fogás, az ürítés és a nemzés képessége, amelyek a nekik megfelelő funkciókkal, vagyis a beszéd, a helyváltoztatás, a fogás, az ürítés és gyönyörérzés funkcióival rendelkeznek; nem én vagyok az öt életszél, vagyis a prána és a többi, amelyek a belégzésnek és a többi négy lélegzési funkciónak felelnek meg; de nem én vagyok a gondolkozó elme sem; s ugyanígy nem vagyok azonos a [mélyalvásban megvalósuló] tudatlansággal sem, amely mit sem tud a objektumokról, amelynek nincsenek funkciói, s amely a tárgyaknak csupán maradványszerű benyomásait hordozza.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Ha ezek közül egyikkel sem vagyok azonos, akkor ki vagyok én?
Miután a fent említett azonosítások mindegyikét az "ez sem", "az sem" válaszokkal elutasítottuk, egyedül [maga] a tudatosság marad - az, hogy én vagyok.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Mi a tudatosság természete?
A tudatosság természete: lét-tudat-üdv.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Mikor éri el az ember az Önvaló megvalósítását?
Mikor a világ, ami-a-látott, eltávolíttatik, valósul meg az Önvaló: a látó.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Nem lehetséges az Önvaló realizálása, amíg a világ (valóságosnak tekintve) jelen van?
Nem lehetséges.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Miért?
A látó és a látott tárgy viszonyát a kötél és a kígyó hasonlata szemlélteti. Ahogy a kötéldarabot csak akkor ismeri fel kötéldarabként az ember, ha többé nem vetíti rá a kígyó hamis képzetét, éppúgy az Önvaló megvalósítására is csak akkor nyílik lehetősége, ha felszámolja a világ valóságába vetett hitét.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Mikor mondhatja azt az ember, hogy sikerült eltávolítania a világot, vagyis a látás tárgyát?
Mikor az összes megismerés és az összes cselekvés forrásául szolgáló elme lecsillapodik, a világ el fog tűnni.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Mi az elme természete?
Amit "elmének" neveznek, az egy Önvalón belüli rendkívüli hatalom. Az elme az összes gondolat keletkezésének oka. Gondolatoktól függetlenül létező elméről nem beszélhetünk. Az elme lényege ugyanis éppen a gondolkozás. A világról mint gondolatoktól független entitásról nem beszélhetünk. Az álomtalan mélyalvásban nincsenek gondolatok és nincs világ. Az ébrenléti és az álomállapotban viszont vannak gondolatok és van világ is. Mint ahogy a pók magából ereszti ki hálója fonalát, hogy aztán újra visszahúzza magába, úgy vetíti ki magából az elme is a világot, hogy aztán ismét magába vonja. Amikor az elme kilép az Önvalóból, megjelenik a világ. Ezért amikor a világ valóságos létezőként megjelenik, az Önvaló rejtve marad; és amikor az Önvaló felragyog, a világ nem tud megjelenni. Ha az ember állhatatosan tanulmányozza az elme természetét, az elme felszámolódik, úgy hogy elhagyja az Önvalót, mint reziduum. Amikor az Önvalóra utalunk, akkor ez alatt az átmant értjük. Az elme mindig csak valami durva objektum függvényében létezik; egyedül nem képes fennmaradni. Az elme az, amit szubtilis testnek vagy léleknek (jíva) nevezünk.
[/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Milyen módon kell vizsgálódnia az embernek, ha meg akarja érteni az elme természetét?
Ami "énként" jelenik meg a testben, az az elme. Ha az ember megvizsgálná, hogy a testben hol jelenik meg először az "én" gondolata, akkor rájöhetne arra, hogy az először a Szívben bukkan fel. Innen ered az elme. Ha az ember egyszerűen csak folytonosan arra gondolna, hogy "én", "én", akkor is eljutna az elme forrásához. Az elmében megjelenő összes gondolat közül az "én" gondolata az első. Csak e gondolat megjelenése után jelenik meg a többi gondolat. A második és a harmadik személyű személyes névmás csupán az egyes szám első személyű személyes névmás megjelenése után születik meg; az egyes számú személyes névmás nélkül nem születhet meg a második és harmadik sem.
[/FONT]

Másolat: Ramana Maharsi tanításai
 

Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
A belső csend

Lényegi természeted a belső csend. Mi a belső csend? Az a belső tér vagy tudatosság, amelyben az itt olvasható szavakat észleled, s ahol azok gondolatokká válnak. Ezen tudatosság nélkül nem lenne észlelés, nem lennének gondolatok, nem lenne világ.


Te ez a tudatosság vagy - személynek álcázva.


Amikor elveszíted kapcsolatodat a belső csenddel, elveszíted kapcsolatodat önmagaddal. Amikor elveszíted kapcsolatodat önmagaddal, elveszíted magadat a világban. Önmagad legbelsőbb érzékelése, valódi valód érzékelése, elválaszthatatlan a belső csendtől. Ez az ÉN VAGYOK, aki több a névnél és a formánál.


A külső zaj megfelelője a gondolkodás belső zaja. A külső csend megfelelője a belső csend.


Valahányszor körülvesz egy kis csend, figyelj rá! Ez azt jelenti: csak vedd észre! Szentelj neki figyelmet! A csendre figyelés fölébreszti benned a belső csend dimenzióját, mert csak a belső csenden keresztül ébredhetsz a csend tudatára.


Vedd észre, hogy a téged körülölelő csend megfigyelésének pillanatában nem gondolkozol! Éber vagy, mégsem gondolkozol.


Amikor a csend tudatára ébredsz, azonnal megjelenik a belső csend ébersége. Jelen vagy. Kiléptél az emberiség több ezer éves, kollektív kondicionáltságából, programozottságából.


Nézz egy fára, egy virágra, egy növényre! Hagyd, hogy tudatosságod megpihenjen rajta! Milyen csöndesek! Milyen mozdulatlanok! Milyen mélyen gyökereznek a Létben! Hagyd, hogy a természet csendre tanítson!


Amikor ránézel egy fára, és észleled annak csendjét, te magad is elcsöndesülsz. Nagyon mély szinten azonosulsz vele. Egységet érzel mindennel, amit a belső csendben, és amit azon keresztül észlelsz. A szeretet: érezni a mindennel való egységet.


Hasznos a külső csend, de a belső csend megtalálásához nincs rá szükséged. Még zajban is tudatában lehetsz a zaj mögötti csendnek, annak az űrnek, amiben a zaj megjelenik. Ez a tiszta tudatnak, magának a tudatosságnak a belső tere.


Tudatára ébredhetsz a tudatosságnak: az valamennyi érzékszervi észlelésed, minden gondolkodásod háttere. A tudatosság tudatára ébredés: a belső csend megjelenése.


Bármilyen zavaró zaj ugyanannyit segíthet, mint a csend. Ha felhagysz a zajjal szemben kialakult belső viszolygásoddal, ha hagyod azt olyannak lenni, amilyen, akkor ez az elfogadás is eljuttat a lelki béke birodalmába, ami a belső csend.


Valahányszor mélyen elfogadod a jelen pillanatot olyannak, amilyen - bármilyen formában is mutatkozzék -, nyugodt vagy, lelki békét érzel.


Figyelj a szünetekre! A gondolatok, a beszélgetésben elhangzó szavak közti rövid, néma szakaszokra, a zongora- vagy furulyahangok közötti űrökre, vagy a be- és kilégzés közötti időrésekre!


Amikor figyelsz ezekre az időrésekre, akkor a „valamire" irányított tudatosság helyébe a tiszta tudatosság lép. A tiszta tudatosság forma nélküli dimenziója jelenik meg benned, és átveszi a formával való azonosultság helyét.


Az igazi intelligencia hangtalanul működik. A kreativitást és a problémák megoldását a belső csendben találod meg.


A belső csend tán csupán a zaj és a tartalom hiánya lenne? Nem. Az maga az intelligencia. Az a mögöttes tudatosság, amelyből minden forma keletkezik. És ugyan miként lehetne az más, mint aki te valójában vagy? Az a forma, akinek önmagadat hiszed, ebből a tudatosságból keletkezett, s az tartja azt fenn.


Ez a tudatosság valamennyi galaxisnak és fűszálnak a lényege; minden virágnak, fának, madárnak és valamennyi egyéb formának az esszenciája.


A belső csend az egyetlen dolog ebben a világban, aminek nincs formája. Valójában az nem is „valami", nem egy „dolog", és nem e világból származik.


Amikor belső csendben egy fára vagy egy emberre nézel, akkor vajon ki néz? Nem a személy. Annál több, annál mélyebb valami vagy valaki. Ilyenkor a tudatosság nézi a teremtményét.


A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten megteremtette a világot, és látta, hogy az jó. („Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott." Ezt látod, amikor gondolat nélkül, a belső csend állapotából nézel.


Több tudásra van szükséged? Megmenti-e a világot a több információ vagy a gyorsabb számítógépek megalkotása, a több tudományos és intellektuális elemzés? Hát nem inkább bölcsességre van most az emberiségnek szüksége?


De mi a bölcsesség, és hol találjuk azt? A bölcsesség az elcsöndesedés képességéből fakad. Csak nézz, és csak figyelj! Többre nincs is szükség. A belső csendben levés, a nézés és a figyelés, aktiválja a benned lévő, fogalommentes intelligenciát. Hagyd, hogy szavaidat és tetteidet a belső csend irányítsa!

E. Tolle​
 

Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ember kettős lény

A természet összes teremtménye közül csak az ember kettős természetű – állapítja meg Pimander. Az emberi rendszerben egyrészt megvan a halhatatlanság magszeme, a szellemszikra, melyet a szív rózsájának is neveznek, másrészt itt van a halandó emberlény, a természetalak. Rajta kívül nem létezik egyetlen ilyen kettős szerkezetű lény sem. Így keletkezett Isten eredeti fiainak bukása által az a furcsa állapot, hogy a halandó lények miriádjaiban a Szellem magja elkülönült. Az Isten magját hordozó lények miriádjai együttesen Isten gyermekeinek népeként a megszámlálhatatlanok seregévé növekedhetnek. Így megtörténhet és megtörténik, hogy ami egykor hibában és bűnben kezdődött, s az ennek megfelelő következményekhez vezetett, az végül nem várt áldássá, sokkal hatalmasabb dicsőséggé válik, mint azelőtt valaha is lehetséges lett volna.<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:p></O:p>
Azonban az áldás tényleges megnyilvánulásához erős fáradozásra van szükség. Akkor történnie kell valaminek! És ebben rejlik a hatalmas lehetőség, a titok, hogy bukásból, hibából és bűnből áldás lehet, annak bizonyítékául, hogy a Szellem, a szeretet legyőzhetetlen. Akinek sikerül belátáshoz jutni természet-szülte lényét illetően, azt képessé teszik a kettősségtől való megszabadulásra, hogy visszatérhessen eredeti isteniségéhez. Az olvasónak ezt látnia kell, legalábbis ha pillanatnyilag tudatában van két-ségének, azaz egyrészt természet-szülte lényének, másrészt a benne lévő rózsaszívnek, az eredeti igazi embernek.<O:p></O:p>
Ismerje fel megszabadulási lehetőségét, ha rádöbbent, hogy birtokolja a szellemszikrát. Ön mint természetlény személyesen nem bűnös a bűnbeesés vonatkozásában, mert természet-szülte lényként Ön teljesen egy a dialektikával. A hetedik kozmikus terület dolgainak menete a vele összekötött lények számára elkerülhetetlen. A Rózsa birtokosaként Ön csupán alapvető méltatlanságára, léte értelmetlenségére, fogságára döbbenhet rá. Ez az a bűntudat, amelyről az Egyetemes Tan beszél kezdettől fogva: hogy az igazi, szellemi ember rájöhessen jelenlegi állapotára, a fogságára.<O:p></O:p>
A 39. szakasz szerint a bűntudat az, hogy tudatában van abszolút halhatatlanságának, hogy hatalma van minden dolog fölött, s mégis a halandók sorsát kell elszenvednie, mert a végzetnek van alávetve. Hogy előkelőbb minden dialektikus létezőnél, és mégis a dialektika szolgája. A bűntudat annak a tudata, hogy az Atya, aki éberen vezérel engem, bennem van, és mégis a tudatalatti tart rabságban. Ez a bűntudat: és Hermész szavaiból kitűnik, hogy ezt felismeri.<O:p></O:p>
A Hermészi ember ráébred erre a helyzetre, de a legtöbb ember számára a természet keveredése az emberiséggel egy érthetetlenül nagy csoda. Ennek tragikus vonatkozása a nyilvánvaló bukottság, mely mindebben kifejezésre jut, és a bűn, mely ebből adódik. Ennek ellenére a Szellem győzni szeretne, és győznie is kell. E drámai történés folyamán milliószorosan elhasad hát, s ezzel millióknak ad hatalmat arra, hogy újra Isten gyermekeivé váljanak. „Bizony a természet és az ember elvegyülése csodás dolgot eredményez” – mondja a 41. szakasz. Aztán Pimander részletezi a csodát (45): A föld volt a melegágy, a víz az élesztő elem, a tűz érlelte meg a keletkezés folyamatát; a természet az étertől kapta az élet lélegzetét, és így alakította ki a testeket, a látszatalakot az ember formájának megfelelően.<O:p></O:p>
Amikor Pimander emberről beszél, akkor az eredeti, isteni emberről van szó. A természeti emberrel kapcsolatban csak a test vagy a természetalak kifejezést használja. A test az embernek, csak látszata, ábrája! Itt továbbá arra is utal, hogy miként készült a természetalak a haláltermészet asztrál és éteri kiáramlásaiból. Ezt a természetalakot tehát egyszerűen testnek nevezi, ugyanakkor a dialektikus világ ezt hívja „embernek”.<O:p></O:p>
Mekkora tévedés! Ez abból magyarázható, hogy fajtája miatt a természetalak saját élettel és saját tudattal rendelkezik, vagyis élőlény. Önben két élet van: az eredeti élet, és a természetalak élete. Pimander ezt azzal fejezi ki, hogy „az igazi ember az életből és világosságból jön”. Az igazi ember az egyetlen isteni életből lett léleklénnyé, és az egyetemes világosságból szellemlélekké. Itt különös lélekfajtájú érző lényről van szó, mely a Szellemmel áll kapcsolatban. Az igazi embernek tiszta a szíve, sőt, ő a szív. Istenként lakozik a természetalak szívében.<O:p></O:p>
Az igazi ember kétnemű, hímnős, habár külsőleg csak férfi vagy csak nő. A természetalakokat ellenben nemekre választották. A természetalak vagy férfi vagy nő, a lélekember ellenben egyszerre mindkettő, jóllehet külsőleg néha férfiként, néha nőként jelenik meg. Van tehát hímnemű és nőnemű léleklény is, holott nincsenek nemekre osztva. A természetalak azonban, ahogyan mi ismerjük, mindig egynemű jelenség, hogy végtelen tapasztalat és számtalan természetalak-születés segítségével a megmentési tervet ki lehessen vitelezni. A haláltermészetben a szakadatlan felőrlődés és a mikrokozmosz szüntelen újraélesztése miatt mindig fennáll az eredeti életben való részesülés határozott lehetősége. […] Ezzel kapcsolatban nagy jelentőségű a minden igazi rózsakeresztes számára érvényes törvény is, hogy „nem kíván hosszabb életet, mint amilyet Isten szánt neki”. Mert a dialektikus embernél mindig fennáll annak a veszélye, hogy természetszülte állapotának ösztönzésére a dialektikus rend színvonala alá süllyed.<O:p></O:p>
A nemek megoszlásának az újabb természetlények születéséről való gondoskodás a célja, és az élet maga gondoskodik arról, hogy ezek időben újra felőrlődjenek. Így érvényesül a megmentés terve a tapasztalatok szigorú iskolájában. Így lehet bejárni az önismeret útját. Ennek feltétele pedig a természetalak nemekre osztása. Mert emiatt a születés és a halál kereke szüntelenül forog: és az életen átvezető út a tapasztalatok nélkülözhetetlen iskolája – mondja Pimander.<O:p></O:p>
Akit tehát az életnek ezen az iskoláján hajtanak át, s akinek megvan a lelkülete – vagyis olyan szívszentélye, amely együtt tud rezegni a rózsával és amely megnyílt a gnosztikus fénynek –, az egyszer megismeri valódi mibenlétét, és mélyen átérzi saját két-ségét. Az ilyen ember azt is megérti, hogy a halált a természetalak iránti szeretet, és a testbörtön vágyai okozzák, ennek minden következményével együtt.<O:p></O:p>
Látjuk tehát, miként lépett életbe a keveredés és a szaporodás a nemek megosztása által, mint az állatok és növények birodalmában is. Aki ezen az úton jut el az önismerethez, azt a lélekemberiség útjára vezetik. Aki pedig a természetalakhoz ragaszkodik, az tovább bolyong a sötétségben, és a természetes halál lesz az osztályrésze. […] A természetszülte ember csak akkor mondhat le a természetalakról, csak akkor utasíthatja vissza, ha tudatosan vágyik a lélekalakra, és tetterősen törekszik az abba való felmenetelre. Ha azonban a felfelé vezető utat nem keresi vagy nem akar rátérni, s így a hormonálisan meghatározó ösztönök tüze a régi marad, akkor előbb-utóbb elkerülhetetlenül természetellenes fejlődés keletkezik!<O:p></O:p>
Pimander könyvének 48. szakaszával kapcsolatban még egy szempontra kell felhívnunk a figyelmet. E szakaszt ugyanis mindig félreértették, és a Hermészi filozófiában itt valamiféle intést akartak látni: míg a vágy őrületéből keletkezett testet szeretők tovább bolyongnak a sötétségben.<O:p></O:p>
Hermész kijelentését gyakran óvásnak, a földi házasságtól és ennek következményeitől való eltanácsolásnak vették. Ilyesmiről azonban szó sem lehet! Ellenkezőleg. Az ős-Gnózisban megmutatkozik, hogy a nemek elválasztása és ennek a következményei szükségesek a születés és halál kerekének forgatásához. A vágy őrületéből keletkezett testek szeretésénél a dialektikus természet szeretéséről van szó, amiről a 37, 38 és 39-es szakasz beszél, s aminek a halandó természetalak keletkezése lett a következménye. Hogy pedig Ön házasságban vagy azon kívül, a természettől undorodva vagy enélkül, magányosan vagy párosan szembesül ezzel, az teljesen mindegy. Aki a természetalakból ki akar emelkedni, annak az isteni megváltási terv szerint a dialektikus világot mindenestől el kell hagynia, hogy a lélek útjára, a felfelé visszavezető útra térjen.<O:p></O:p>
Ha aztán a mai emberiséget nem hagynák a természet útján normálisan haladni, ha sikerülne ezt az életet meghosszabbítani, akkor az elkerülhetetlenül a véget jelentené. Mert akkor ez a szükségrend az emberiség viszonylataiban rövidesen a természettörvényszerűség színvonala alá süllyedne. A saját természetalak szeretése, a természetalakban való maradéktalan elmerülés, ha ezt az alakot tartjuk „embernek”, az a hiba. Erre hívja fel a figyelmet Hermész a 48. szakaszban.<O:p></O:p>
Ha Ön mindezt megértvén azon gondolkodik, hogyan juthatna élete megtisztításához, ami a megszabadulás feltétele, akkor tudnia kell, hogy a természetalakjában lévő embernek mindig a szíve tisztaságára, a szívszentély hétszeres megtisztítására kell törekednie. Mert a szív bizonyos értelemben a Rózsa lakása. A szívszentély az egyetemes világosság tükre. A szívszentély maga Isten.<O:p></O:p>
Pimander a jelölthöz a szívben beszél. Ezért fog a Gnózis minden igaz tanulója komolyan a szív hétszeres megtisztítására törekedni. Ha az ember a szívszentélyét illetően tisztává válik, ha a jelölt őszintén és állhatatosan törekszik az ilyen tisztaságra, és a világosság ennek következtében beköltözhet hozzá, akkor érzéki életével együtt a gondolkodási élete is teljesen megváltozik. A szív hétszeres tisztulásának aztán a tett világa is megfelel. Akkor ez az ember mindenben tiszta, bármit is tesz. Az emberi rendszer hormonműködése csak ekkor változik meg, és a jelölt csak ekkor lép be az igazi léleknövekedés állapotába, a jónak a területére, ahogyan Pimander mondja.<O:p></O:p>
<O:p> </O:p>
(Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis, I. kötet, 8. fejezet)<O:p></O:p>
 

Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
A fölébredt cselekvés

A tudat háromféleképpen áramolhat a tetteidbe, és így rajtad keresztül ebbe a világba; három modalitás szerint tudod életedet összhangba hozni az univerzum teremtő erejével. A modalitás a tetteidbe mögöttesen beáramló és a cselekedeteidet az e világban megjelenőben lévő, fölébredt tudattal összekapcsoló energia frekvenciáját jelenti. Cselekedeted diszfunkcionális és az egótól származó lesz, ha nem e három modalitás valamelyikében történik. Napközben ezek változhatnak, bár életed egy-egy stádiumában valamelyikük dominálhat. Bizonyos helyzetekben az egyik vagy a másik modalitás megfelelő.


A fölébredt cselekvés modalitásai: elfogadás, élvezet és lelkesedés.


Mindegyikük a tudat bizonyos rezgési frekvenciáját képviseli. Éberen kell ügyelned, hogy bármit is teszel – a legegyszerűbbtől a legösszetettebb feladatig terjedően –, azt a három modalitás valamelyikének megfelelően tedd. Ha nem az elfogadás, az élvezet vagy a lelkesedés állapotában cselekszel, akkor közelebbről megvizsgálva azt találod majd, hogy valójában szenvedést teremtesz magad és mások számára.

E. Tolle​
 

ionon

Kitiltott (BANned)
A tudat háromféleképpen áramolhat a tetteidbe, és így rajtad keresztül ebbe a világba; három modalitás szerint tudod életedet összhangba hozni az univerzum teremtő erejével. A modalitás a tetteidbe mögöttesen beáramló és a cselekedeteidet az e világban megjelenőben lévő, fölébredt tudattal összekapcsoló energia frekvenciáját jelenti. Cselekedeted diszfunkcionális és az egótól származó lesz, ha nem e három modalitás valamelyikében történik. Napközben ezek változhatnak, bár életed egy-egy stádiumában valamelyikük dominálhat. Bizonyos helyzetekben az egyik vagy a másik modalitás megfelelő.​



A fölébredt cselekvés modalitásai: elfogadás, élvezet és lelkesedés.​


Mindegyikük a tudat bizonyos rezgési frekvenciáját képviseli. Éberen kell ügyelned, hogy bármit is teszel – a legegyszerűbbtől a legösszetettebb feladatig terjedően –, azt a három modalitás valamelyikének megfelelően tedd. Ha nem az elfogadás, az élvezet vagy a lelkesedés állapotában cselekszel, akkor közelebbről megvizsgálva azt találod majd, hogy valójában szenvedést teremtesz magad és mások számára.​


E. Tolle​
Tudat nem egó tárháza erre (ott a fizikai agyad, és a szabad akaratod)! Egó álmából nem könyveken keresztül ébredsz fel, hogy elolvasod a regimentjeit, vagy ha csak egyet olvasol, így sehova nem jutsz, a könyv útmutatást adhat hogy jóúton jársz, a tudatosságod mezejében. Csak egy tudat van, részekre szeded nem legó? A felismerésed legó! Ami elvezet a tudatosságba!kiss
 

Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudat nem egó tárháza erre (ott a fizikai agyad, és a szabad akaratod)! Egó álmából nem könyveken keresztül ébredsz fel, hogy elolvasod a regimentjeit, vagy ha csak egyet olvasol, így sehova nem jutsz, a könyv útmutatást adhat hogy jóúton jársz, a tudatosságod mezejében. Csak egy tudat van, részekre szeded nem legó? A felismerésed legó! Ami elvezet a tudatosságba!kiss

Ki beszél itt másról?
A könyv csak utat mutat, megerősítheti a belső tudásból felfakadt intúiciókat.
A szétszedés és a legózás az ego játéka, amellyel csak újabb és újabb spirituális álarcokat készítve téveszti meg önmagát.
A felébredés az, amikor meglátod magadban ezeket a kondicionált elmemintákat és nem azonosul velük tovább. :)
 
Oldal tetejére