Fűben fában orvosság

serferi

Állandó Tag
Állandó Tag
"Fluor a fogkrémben?"

Fluoridok

A Magyarországon kapható fogkrémek túlnyomó többsége fluoridos - mert ugye "fogorvosunk is ezt ajánlja". A reklám szakirodalom szerint a fogzománcon keresztül felszívódva erősíti azt, és megvédi a fogakat a szuvasodástól.

Vajon a fogzománcon keresztül felszívódik-e valami? A kutatások bebizonyították, hogy semmi! Akkor miért raknak a fogkrémbe fluoridot?
Hol fog fölszívódni a fluorid? Egyáltalán mi is az a fluorid?
A fluorid a legerősebb mérgek egyike: sok növényvédő szer tartalmaz fluort molekulavázában. A kemoterápiában használt készítmények között is található ilyen vegyület.

Legfontosabb káros hatásai a következők:
- Mérgező mivoltának mértékére jellemző, hogy olyan ipari vidékeken, ahol hidrogén-fluorid formában kerül a levegőbe, már 0,1 ppb koncentrációban immunrendszer-károsító hatását észlelték elsősorban gyermekeknél.
- Több mint 62 enzim működését képes gátolni szervezetünkben. Közöttük
találhatók a DNS-ben keletkezett hibák javításáért felelős enzimek, valamint az ingerület-átvitel során kulcsszerepet játszó kolinészteráz enzim is. Érdekességként jegyzem meg, hogy azok a molekulák, amelyeket idegbénító gázként vetettek be háborúk idején, szintén elsősorban a kolinészteráz enzim bénításán keresztül ölnek.
- Megváltoztathatja az információátvitelben kulcsszerepet játszó DNS molekula szintézisét, nem kívánatos szerkezetű DNS-láncok jöhetnek létre. Ezt nevezik a

biokémiában mutációnak, és ezért a fluor mutagén elem.
- Módosíthatja a kromoszómák szerkezetét.
- Gyorsíthatja a daganatok kialakulását, növeli a daganatképződés kockázatát.
- Mivel a fluorid nagyon kis méretű elem, képes az agyba is behatolni. Ennek egyik kimutatott komoly következménye a tanulási képesség csökkenése és memóriazavar kialakulása. Kínában a fluoridos ivóvizet fogyasztó gyermekek IQ-ja jóval alacsonyabb, mint azoké, akik nem isznak magas fluoridtartalmú vizet. Számos vizsgálat igazolta, hogy aki több mint 1 ppm (mg/l) fluoridot tartalmazó vizet iszik huzamosabb időn át (pl. egy-két év), annak IQ-ja a kár 70 alá is csökkenhet.
- Arra is fény derült, hogy a fluorid az agyban az oxidatív folyamatok felgyorsításával, a szabadgyök-koncentráció növelésének serkentésével fejti ki káros hatását. Agyunkban a tobozmirigy az egyik gyűjtőhelye a bekerült fluoridnak. Ez a mirigy termeli a melatonin nevű hormont, amely kiváló antioxidáns, valamint az alvás-ébrenlét ciklus - ezen keresztül biológiai óránk - egyik szabályozója. A tobozmirigyben felgyülemlő fluorid hatásra csökkent a mela-tonintermelés.

Hol használják ma a fluort?

- A félvezető ipar és az új nanotechnológia használja a fluor plazmát maratásra.
- Egyes eljárások használják a hidrogén-fluoridot matt üveg előállítására (marja az üveget).
- Fluorozott polimereket használnak mint tapadásgátló bevonatokat: teflon.
- A hűtőgépek még használják a freonokat mint hőszállító közeget. A freonok az ózon ellenségei, és ezért egyre ritkábban alkalmazzák. A freon negatív hatásáért nem a fluor a felelős, hanem a klór.
- Az egészségügyben a fluor jelen van egyes érzéstelenítőkben, antibiotikumokban, gombaölő-szerekben, adalékként egyes fogpasztákban mint fogszuvasodást gátló szer.
- Nagy adagban a nátrium-fluoridot mint rovarirtót használták.
- A hatvanas években kísérletek folytak a fluornak rakéta üzemanyagként történő alkalmazására. Mérgező és maró hatása miatt a kutatások abbamaradtak.


A fluor hatása az élővilágra:

Az elemi fluor, a fluor-hidrogén és a vízben oldódó szervetlen fluoridok, nagyon mérgezők és maró hatásúak. Ezért nagy elővigyázattal kell kezelni, és kerülni, hogy a bőrre vagy a szembe kerüljenek. A fluor nagyon reaktív és szerves anyaggal érintkezvén, ebből hidrogént von el, és hidrogén-fluorid (HF) keletkezik, ez az első lépés a bőr roncsolásában. A keletkezett HF, ellentétben más erős savakkal, a bőrfelületben egyre mélyebbre hatol, és ez a második és veszélyesebb lépés a bőr roncsolásában. Ezt még fokozza az is, hogy az
idegvégződések is károsodnak és az első fázisokban az égés fájdalom
mentes. A hidrogén-fluorid reagálhat a csont kalciumával, és idült
csontkárosodást okoz. Ennél veszélyesebb, a szervezetben lévő kalcium
megkötése, ami szívritmus zavart okoz, és szívmegállás következhet be.
Ha a HF a bőrfelület 2,5%-át érinti (ez kb. 23 cm2) és nem mossák le
azonnal bő vízzel, a sebesült nyílt, nehezen gyógyuló sebeket szerez, ha még sikerül is túlélni a balesetet.
A fogkrémek számos, lassan ható mérget tartalmaznak, mint például a szaharin, a mesterséges színezékek és ízesítők (mind potenciális rákkeltők). Ám a legaggasztóbb továbbra is az, hogy minden tubus fogkrémünk halálos adag fluoridot tartalmaz. Míg Európában a fluoridtar-talmú fogkrémeket egészségesnek kiáltják ki a reklámokban, az Egyesült Államokban az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administraton, FDA) előírja, hogy a csomagoláson fel kell tüntetni az egészségügyi kockázatokra vonatkozó figyelmeztetéseket, valamint azt az információt, hogy a fogkrém lenyelése esetén a helyi toxikológiai intézethez kell fordulni. A Skandináv országokban és a
volt Szovjetunió területén törvények korlátozzák a használatát,
fogkrémekben való alkalmazása tilos.

Bármily megdöbbentő is, de fogkrémet, azaz egy olyan terméket, amit a szánkba veszünk és gyakran le is nyelünk - bárki előállíthat és árulhat, engedélyek csupán akkor szükségesek, ha a gyártók valamilyen gyógyhatást tulajdonítanak a terméknek (például a fog érzékenységének csökkentése).

Lévay Ferenc Zoltán
élelmiszermérnök


"Tudtad-e..?

… hogy egyesek szerint élelmiszereinket és ivóvizeinket bizonyos agyműködéssel kapcsolatos kísérletek céljából manipulálják? …mások pedig azt mondják, hogy csupán a fogszuvasodás megelőzéséről van szó?
A nátrium-fluorid (sodium-fluorid) egy ionos vegyület, színtelen, szilárd anyag. Egyes élelmiszerek, fogkémek, vezetékes ivóvizeink (ásványvizek) tartalmaznak nátrium-fluoridot. Arra hivatkoznak, hogy ezzel meg lehet előzni a fogszuvasodást, hiszen a fluoridok megakadályozzák a fog keményszöveteiből történő ásványi anyag kioldódását, és elősegítik az ásványi anyagok visszaépülését, valamint csökkentik a lepedék baktériumainak savtermelő képességét – tehát a hivatalos tájékoztatás szerint a fluoridok eszerint gátolják meg a fogszuvasodást.
Egy, a „Journal of the American Dental Association” című szaklapban nemrégiben megjelent jelentés szerint nincs meggyőző bizonyíték rá, hogy a fluorid tartalmú étrend-kiegészítők segítenének a fogszuvasodás megelőzésében.
„Egyáltalán nincs rá bizonyíték, hogy a fluorid tartalmú étrend-kiegészítők segítenék a fogszuvasodás megelőzését. Emellett olyan nem kívánt mellékhatásaik lehetnek, mint a fogak maradandó elszíneződését okozó fluorózis.” - nyilatkozta Paul Beeber államügyész.
Amit azonban még sokan nem tudnak, az az, hogy a nátrium-fluorid az alumíniumgyártás egyik erősen mérgező mellékterméke, amit korábban a patkányméreg előállításához használtak, és amely szennyezi a légkört és az édesvizet a chlorofluorocarbon (CFCs) túlzott használata révén. A jelenleg használt fontosabb nyugtató gyógyszereknek a fluorid ma is egyik fő összetevője és még olyan új gyógyszereknek is az alkotóeleme, mint a Prozac (Fluoxetine) és származékai (a Prozac jelenleg az egyik nemzetközileg legnépszerűbb antidepresszáns). A nátrium-fluorid nagy mennyiségben irritáló hatású vegyi anyag, károsítja az ideg- és emésztőrendszert. Potenciális rákkeltő anyagként határozták meg, amitől roppant nehéz megszabadulni, mert nagyon erős vegyület: nem bomlik le és halmozódik, tehát minden pohár vízzel egy újabb parányi adagot raktározunk el belőle szervezetünkben.
1987. augusztus 12-én a brit Parlamentben Harley Rivers Dickinson, a Liberális Párt tagja a következőket mondta:
„A II. Világháború végén az Egyesült Államok kormánya Charles Eliot Perkins-t, a kémia, a biokémia, a fiziológia és patológia tudományos kutatóját küldte Németországba, hogy vegye át az óriás Farben vegyi cég irányítását. Miközben itt tartózkodott, német vegyészek elmondták neki, hogy milyen kísérleteket végeztek a háború alatt és abból mit vett át a német tábornoki kar. Ez arra vonatkozott, hogy miként lehet bármely adott térség lakosságát ellenőrizni az ivóvízbe adagolt nagymennyiségű vegyi anyag segítségével. Ebben a tervben a sodium-fluorid játszott kiemelkedő szerepet. Egészen kicsi mennyiségű fluorid ismételt adagolása egy idő múlva csökkenti az egyén erejét ahhoz, hogy ellenálljon az uralomnak, lassan mérgezve és narkotizálva az agy egy meghatározott részét, és ily módon engedékennyé válik azok akaratával szemben, akik irányítani akarják őt. Mind a németek, mind az oroszok sodium-fluoridot adagoltak a hadifoglyok ivóvizébe, hogy tompává és engedelmessé tegyék őket.”
A fluorid egyesek szerint fokozza más gyógyszerek hatékonyságát. Charles Elliot Perkins tudományos kutató 1954-ben azonban a következőket mondta a más gyógyszerekre gyakorolt hatásáról:
„A víz fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását az uralommal és az ellenőrzéssel, az elvesztett szabadsággal szemben, és mint tudós legkomolyabban és a legőszintébben mondhatom, hogy közel 20 éven át végeztem kémiai, biokémiai, fiziológiai és patológiai kutatásokat a fluoriddal: bármely személy, aki mesterségesen fluoridizált vizet iszik egy vagy több éven át, soha nem lesz többé ugyanaz a személy sem lelkileg, sem fizikailag, mint aki korábban volt.”
Természetesen a magyar ivóvíz és a Magyarországon forgalmazott ásványvizek többsége is tartalmaz fluoridot.
 

serferi

Állandó Tag
Állandó Tag
A 6 legfontosabb teendő napszúrás esetén

Szeretnél minél előbb túl lenni a napszúrással járó rosszulléten? Fogadd meg a tanácsainkat és küzdd le hamar a betegséget!



A napszúrás hátterében vízvesztés – dehidratáció – vagy ritkábban sóvesztés áll. Minél melegebb van, az emberi szervezet annál több vizet párologtat el. Ha pedig túl sokat izzadsz, folyadékhiány alakulhat ki. A probléma igen kellemetlen tüneteket produkál, melyekre érdemes odafigyelned.
A napszúrás jelei


  • Sápadtság.
  • Fejfájás, szédülés.
  • Hányinger, hányás.
  • Általános gyengeség.
  • Szomjúság, étvágytalanság.
Tudtad?
A nyári meleg elsősorban a csecsemőket veszélyezteti. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy izzadságmirigyeik nem fejlődtek ki teljesen, másrészt bőrük még nem termel melanint – így nagyon könnyen leégnek.
Napszúrás vagy hőguta?

A napszúrás igen könnyen összetéveszthető a hőgutával, mely akár halálos kimenetelű is lehet. Természetesen a hőguta okozta halál nem egyik pillanatról a másikra következik be, hanem olyan esetekben, amikor a tüneteket nem veszik komolyan, illetve túl későn ismerik fel.




A hőguta a szervezet hőszabályozó rendszerének legsúlyosabb rendellenessége, minek következtében a belső hőmérséklet veszélyesen magasra emelkedhet. A tünetek hasonlóak lehetnek a napszúráskor észleltekhez – például szédülés, hányinger. Ha azonban a beteg emellett még zavarttá is válik, esetleg percekre elveszti az eszméletét, görcsrohamot kap vagy nem tud lábra állni, sokkal valószínűbb, hogy hőgutáról van szó. Ilyenkor fontos, hogy a beteg minél előbb orvoshoz, sürgősségi osztályra kerüljön, mivel súlyos esetben olyan szövődmények is kialakulhatnak, mint a veseelégtelenség.
Tanácsok napszúrás ellen

Víz, víz, víz

A legfontosabb, hogy pótold az elvesztett folyadékot. Ezt legegyszerűbben csapvízzel teheted meg. Ha azonban a szénsavmentes ásványvizet választod, a kiizzadott nátriumot és káliumot is pótolhatod. Akkor is szükséges a folyadékpótlás, ha úgy érzed, nem kívánod a vizet.
Hideg vizes hűtés

Sokan gondolják, hogy napszúrás esetén a legjobb, amit tehetnek, hogy elmerülnek egy kád hideg vízben. Pedig sokkal hatásosabb, ha a hideg vízzel inkább locsolod magad. Ilyenkor ugyanis a víz gyorsan elpárolog a bőrről – ez pedig hűtő hatású. Emellett természetesen a hideg vizes borogatás is hasznos lehet.



Légkondicionáló

Használd ki a technika nyújtotta előnyöket! Ha lehetséges, menj légkondicionált helyiségbe a napszúrást követően. Bár sok panaszt hallhatsz napjainkban a mesterséges hűtőberendezések okozta betegségekről, ilyen esetekben biztosan hasznodra válhat a klíma.
Mellőzd az alkoholt!

Hiába esik jól egy pohár hideg sör a harminc fokos nyári melegben. Ha napszúrást kaptál, le kell mondanod az alkoholról egy-két napig. A szeszesitalok ugyanis fokozzák a folyadékvesztést, így lelassítják a gyógyulás folyamatát.
Árnyék

A napszúrást követően 24-48 órán belül tilos napfényre menned. Ha nyaralsz, sajnos muszáj lesz a következő egy vagy két napot az árnyékban töltened, bármennyire is bosszantó, hogy távol kell maradnod a vízpart okozta örömökről.
Csak semmi kávé!

Mindenképpen érdemes mellőznöd a koffeint. Néhány napig ne fogyassz kávét, teát, illetve kólát. Akárcsak az alkohol, a koffein is felgyorsítja a folyadékvesztést, fokozhatja a verejtékezést, így ronthat az állapotodon.
Megelőzés

Hordj kalapot!

Napszúrás ellen az egyik legjobb megelőzési módszer a kalap. Ha lehet, olyat válassz, ami a nyakadat is védi és szellős. A fejen és a nyakon az erek nagyon közel vannak a bőr felszínéhez, ezért ezen a területen gyors a hőfelvétel és a hőleadás.



Folyadék

Nem csak abban az esetben fontos a folyadékpótlás, ha már megtörtént a baj. Akkor se feledkezz meg a napi minimum két liter vízről, ha irodában dolgozol. Gyermekek és idős emberek esetében pedig még fokozottabb jelentősége van a kellő mennyiségű folyadéknak.


Cikkünk a Reader's Digest Szakorvosi tanácsadó - Házi gyógymódok című könyve alapján készült.
 

Tillala

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyógynövénylesen

Tegnap, séta közben vettem észre, hogy végre itt az orbáncfű, még éppen bimbózik, hamarosan lehet gyűjteni!
 

vizike

Állandó Tag
Állandó Tag
Rózsamézet készített már valaki köztetek? Nagymamám régi receptjét keresném.
Nálunk is most bimbózik az orbáncfű. A bodza virágzik "nagy tételben". Készül is a bodzaszörp. : )
 

biznis

Tag
újjá építik a szöveteket (tüdő, máj, bőr, ideg, stb.)

újjá építik a szöveteket (tüdő, máj, bőr, ideg, stb.)
zoli
 

vizike

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma eperlekvárt készítettem. Az egyik adagot mentával, a másikat citromfűvel "bolondítottam" meg. Érdekes ízek lettek, a család nagy örömére. : )
 

Stafi

Tag
Sziasztok. Élvezettel olvasgattam ezt a topicot, tényleg sok hasznos dolgot írtatok. Viszont eddig nem találtam semmit, a ganodermáról. (Magyarul pecsétviaszgomba.) Egy ideje foglalkozom vele, rengeteg oktatóanyagot hallgattam már meg, sőt úgynevezett ganoterapeuta előadásán is jártam. Ezt a gyógygombát a kínaiak 2000 éve használják, a gyógynövények királyának tartják. A legjobb lugosító hatású táplálékkiegészítő. (Nem szabad róla azt írni, hogy gyógyít, mert beperelnek.) Csak a saját tapasztalataimat írhatom meg, ezt nem vonhatja kétségbe senki. Ez a gomba amellett hogy lúgosít, stimulálja az immunrendszerünket, ezáltal az sikerrel tudja felvenni a küzdelmet mindenféle bajunkkal. Végülis a szervezetünk legjobb doktora saját maga.
Tudok olyan rákos betegről, akinek 3 hónapot jósoltak 2 évvel ezelőtt, és köszöni szépen, jól van. Az egyik barátom ekcéma szerű bőrbaja tűnt el tőle. Ismerek olyat, akinek a hályog szívódott fel a szemén. Nekem a magas vérnyomásom állt be normálisra. Ezeket vagy elhiszitek, vagy nem, nekem édes mindegy. Ezt csak azért írom, mert anyagilag is érdekelt vagyok a forgalmazásában, ezt megmondom becsületesen. Ugyanis létezik egy cég, aki ezt kapszula formályában is forgalmazza. Azon kívűl összekeverte kiváló minőségű arabica kávéval, így úgy is lehet megelőzés képpen fogyasztani, hogy a napi kávénkkal visszük be a szervezetbe. És ez nem tartalmaz ízfokozót, és egyébb vegyszert. Nem mondom meg a cég, és a termék nevét, mert nem akarom, hogy bajom legyen belőle. Aki keres, az talál. Én csak tájékoztatni akartam. Ha valakit érdekel bővebben, az keressen meg. Ha többeket is érdekel a hatásmechanizmusa, tudok ide feltenni olyan tanulmányt, ami erről szól. Bár egyenlőre nem tudom, hogy lehetne idecsatolni egy szöveges fájlt, de valahogy biztosan. (Sikerült) A lényeg, hogy egyre többen ismerik meg, és egyre több embernek segít. És még valami: nem olyan ízű, amit "idővel meg lehet szokni", hanem FINOM.
 

Anyucicus

Állandó Tag
Állandó Tag
Finomságok

Rózsamézet készített már valaki köztetek? Nagymamám régi receptjét keresném.
Nálunk is most bimbózik az orbáncfű. A bodza virágzik "nagy tételben". Készül is a bodzaszörp. : )

Rózsamézet még nem, de rózsa és akác szörpöt már készítettem, az arány hasonló mint a bodzánál, és mindkettő nagyon finom.
 

vizike

Állandó Tag
Állandó Tag
Rózsamézet még nem, de rózsa és akác szörpöt már készítettem, az arány hasonló mint a bodzánál, és mindkettő nagyon finom.

Szörpöt is szoktam készíteni és rózsadzsemet is. Rózsamézet csak gyerekkoromban ettem utoljára, ezért keresem a receptjét rendületlenül.
 

Örökmozgó

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,valaki elérhetővé tudná nekem tenni Feketené Bokor Katalin -Életreceptek ,Ételreceptek cimü könyvét,hálásan köszönöm a fáradozásaitokat. Minden jót mindenkinek,szép napot ,t79.
Szia! Én a 685-ös bejegyzésnél találtam meg a feltöltőnek köszönhetően....ha még keresnéd!!! Üdv!!
 

anita612

Állandó Tag
Állandó Tag
sinupret

Bár ezt nem kell "kutyulni", de nagyon hatásos nyálkaoldó, én már többször tapasztaltam és akiknek eddig ajánlottam bevált, gyógynövényes oldat. Próbáldd ki, ha szükséges. A neve: sinupret
 

serferi

Állandó Tag
Állandó Tag
Bár ezt nem kell "kutyulni", de nagyon hatásos nyálkaoldó, én már többször tapasztaltam és akiknek eddig ajánlottam bevált, gyógynövényes oldat. Próbáldd ki, ha szükséges. A neve: sinupret

Hatóanyag:

20 mg Gentianae radix (tárnicsgyökér), ill. 612 mg Primulae flos (kankalinvirág), ill.

612 mg Sambuci flos (bodzavirág), ill.612 mg Rumicis herba (lórom), ill.

612 mg pulv. Verbenae herba (vasfű), 100 ml vizes alkoholos oldatban.

Segédanyagok: alkohol, tisztított víz

Növényi eredetű hatóanyagokat tartalmazó, belsőleges használatra szánt gyógyszer.


Milyen betegség esetén alkalmazható a készítmény?

Alkalmazható az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak keze*lésére. A hatóanyagok gyulladáscsökkentő, nyálkaoldó hatásúak, megkönnyítik a le*tapadt váladék felköhögését és kiürítését.

Antibakteriális kezelés kiegészítésére.
 

Era1219

Állandó Tag
Állandó Tag
Én a fekete retek cseppet iszom epegörcs ellen nagyon jó amióta iszom semmilyen ennivalótól nem görcsölök be.
 

serferi

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyuri bácsi gyógyteái:

DIABESS - CUKORTEA, BABAVÁRÓ TEARENDSZER ÉS EGYÉB TEAKEVERÉKEK 2010. október 05. kedd, 06:27
DIABESS.jpg

DIABESS - GYÖRGYTEA - CUKORBETEGEKNEK
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termék; melynek hatását népgyógyászati tapasztalatok igazolják.

A Diabess- Györgytea gyógynövényekből álló teakeverék, amelynek jótékony hatása a cukorbetegségre már hosszú ideje ismert. A recept egy régi gyógyító család hagyatékából került elő néhány éve, és azóta számos eredmény bizonyítja, hogy hatása ma is ugyanolyan kedvező, mint azelőtt.


Minden benne található növény régóta ismert a füvekkel való gyógyításban. Az egyik összetevő jól ismert immunerősítő, nyugtatóami megszünteti az idegességet, álmatlanságot, viszketegséget és gyomorpanaszokat. A másik enzimfolyamatokat befolyásol, régóta használatos a népi gyógyászatban cukorbetegség ellen. A harmadik általános tisztító hatásánál fogva a lerakódott cukortól tisztítja meg az ereket. A tea enyhíti ill.megszűnteti a cukorbetegség számos kellemetlen melléktünetét (végtagzsibbadás, testsúlynövekedés ill. csökkenés, neuropátia, stb.), és késlelteti a súlyos szövődmények, mint például a magas vérnyomás, érelmeszesedés, veseelégtelenség, keringési problémák kialakulását.


Javallat:
Cukorbetegségre való hajlam esetén az étrend szabályozásával elérhető egyensúlyi állapot fenntartására és elősegítésére.


Összetétel:

Egy csapott evőkanál (3g) tartalma:
0,90 g gyermekláncfű gyökér (taraxaci radix)
0,78 g csalánlevél (urticae folium)
0,54 g közönséges orbáncfű viragos hajtás (hyperici herba)
0,45 g fekete áfonyalevél (myrtilli folium)
0,33 g mezei katáng-gyökér (cichorae radix).



Fogyasztása
A szakorvos által előírt terápia változatlan betartásával ajánlott. Lassítja a szénhidrátfelszívódást, és így a szénhidrátból vércukor kialakulását. Ezért fontos, hogy a teát közvetlenül a főétkezés után fogyasszuk el, mielőtt a táplálékkal a szervezetbe kerülő és nagyon gyorsan felszívódó szénhidrátból kialakul a vércukor.


Epeköves betegeknek, terhes és szoptató anyáknak, 12 éven aluli gyermekeknek nem ajánljuk. Ismert mellékhatása nincs.


 

serferi

Állandó Tag
Állandó Tag
Aszalt paradicsom fűszeres olajban



Ez a finomság természetesen nem idén készült. A fényképeket rendezgetve akadtam rá. De remélem, hogy idén már nagyobb mennyiségben is tudok készíteni. Tavaly egy váratlanul befutott munka jutalmaként vettem egy aszalógépet. Biztos sokakban felmerül a kérdés, hogy minek. Hiszen az áldásos napfény kitűnő munkát végez. Nos, majd a jövő igazolja vagy cáfolja a döntésemet. De úgy gondoltam, ez jól kiegészíti a természetes - azaz napon történő - aszalást akkor, amikor az időjárás nem megfelelő. A nomádporta ugyanis az ország meglehetősen hűvös szegletében található. Viszont sok gyümölcsünk van, de nem épp a kánikulában érik be. Az ősszel gyűjtött gombákról nem is beszélve. Minden egy kicsit később terem, mint máshol. Természetesen ott is remekül lehet a napon aszalni - ha azonban a feltételek nem épp a legjobbak, besegíthet ez a szerkezet. Persze módjával, hiszen az energia nem ingyen van.

A paradicsom szeptember-október környékén érett be tavaly a nomádportán. Még nem volt hatalmas termés, egyelőre csak próbálkozunk a növényekkel: melyiknek tetszik a talaj, a klíma, a környezet. Az aszalás tárgyában sokfelé tájékozódtam könyvekből és az interneten, különösen Dulmina és Chili & Vanilia írásai keltették fel érdeklődésemet. Pár napja pedig a Vegasztrománia blog emlékeztetett erre a finomságra.
Én így készítettem:

Hozzávalók: 1 kiló paradicsom, csipet só, 1 fej fokhagyma, 1kk szárított, morzsolt bazsalikom, néhány szem zöldbors, kb. 4 dl jó minőségű olaj (nálam most kukoricacsíra-olaj)

Elkészítés
: A paradicsomokat félbevágtam, a magos-folyékony részeket egy kiskanállal eltávolítottam (egy kis üvegbe összegyűjtöttem további konyhai célokra.) Fémtepsibe, zsírpapírra helyeztem, és kitettem a napra. Két napig száradt ott (közben forgattam, éjszakára behoztam). Utána lehűlt és beborult az idő, így az aszalás az aszalógépben fejeztem be (kb. 8 óra alatt 60-70 C fokon.)

Az aszalógépbe helyezéskor a paradicsomszeleteket megszórtam bazsalikommal és egy csipetnyi sóval. Félbevágott fokhagymagerezdeket is a paradicsomszeletek közé tettem. Amikor elkészült, a paradicsomokat egy tiszta üvegbe helyeztem a fokhagymával együtt, rádobtam a zöldborsot és felöntöttem az olajjal.


S hogy mi lett belőle?
Akkor - frissiben - megkóstoltam, mert hajtott a kíváncsiság. Mennyei... Megcsináltam a fotókat, meg felfirkáltam a konyhai jegyzetfüzetembe, mit hogyan csináltam. (Ezt szerencsére egy ideje mindig megteszem, különben már semmire nem emlékeznék.) Azután eltettem hűvös, fénytelen helyre.

Forrás:internet.
 

serferi

Állandó Tag
Állandó Tag
Zakuszka






Ez a fantasztikus ízorgia, mely tkp. egy "snassz" zöldségkrém, Erdélyből származik, legalább is jómagam ott ettem először és onnan az alaprecept is.
Hozzávalók egy adaghoz:

  • 3 kg vastag húsú paprika
  • 3 kg pritaminpaprika (vagy paradicsompaprika, ki-hogy ismeri)
  • 1,0-1,5 kg sárgarépa
  • 1,0-1,5 kg tök
  • 1,0-1,5 kg padlizsán
  • 1,0 kg hagyma
  • 1,0 l olaj
  • 1,0 l paradicsomlé
  • só, bors, babérlevél, pici cukor
A zakuszkához csak akkor érdemes hozzáfogni, ha rászánunk bő fél napot, vagy még többet, tehát idő szempontjából nem a dzsemfixes kategória.
wink_smile.gif

A sárgarépát megtisztítom, felkarikázom, a paprikáknak eltávolítom a magházát, feldarabolom, a répára rétegezem, majd következik a kockára vágot tök. Nagyon kevés vízzel (kb. 0,5-1,0 liternyi) puhára párolom. Ugyan levet fog ereszteni, de szűrőkanállal tepsibe szedem, hogy minél hamarabb kihűljön, mert le kell darálni húsdarálón. Miután ez is megtörtént, "kezdődhet a tánc".
A hagymát apróra vágom és az olajjal felteszem dinsztelődni - amikor szép aranysárga, beleöntöm a darált zöldséget, az előtte megsütött és pépesített padlizsánt, a paradicsomlevet és elkezdem főzni. Innen kezdve maga a türelemjáték, ugyanis azt mondják, hogy ezt addig kell főzni, míg fel nem dobja az olajat. Magyarán, el kell forralni az összes vizet a masszából, eközben pépesedik, homogenizálódik, hellyel-közzel lekvársűrűségűre kell főzni, közben elég gyakran kell kevergetni.
Az általam közölt recept az alap, ezen kívül lehet bele tenni gombát, előre beáztatott fehér babot, mindent persze ízlés szerint, mint ahogy a fűszereket is.
Mikor késznek nyilvánítom, szárazra törölt üvegekbe teszem, tetejére rakok pici tartósítószert, majd szárazdunsztba teszem és hagyom ott kihűlni.
Kenyérre kenve is isteni finom, de pirítósom még ízletesebb. Egy akkora adagból amit leírtam, a képen látható mennyiség lesz (+ egy kisüvegnyi, de azt Férj még az elkészülés estéjén csak úgy, próbaképp bemajszolt)

forrás: internet





 
Oldal tetejére