Fejenként 65 millió forintnyi bónuszt adott a dolgozóinak cége eladása után a török főnök

Egy török üzletember a világ egyik legjobb főnöke lehet, mert olyat tett, amit csak kevesen.

Nevzat Aydin a netpincér oldala a Yemeksepeti eladásából származó temérdek pénz egy részét szétosztotta dolgozói között. Azért, mert elmondása szerint a siker őket is illeti.

A török férfi multimilliárdossá vált az internetes ételrendelő cégével, ezért mikor eladta azt, a dolgozóinak is óriási összegeket adott belőle.

A török Yemeksepeti céget kb. 375 millió fontért vásárolták fel és a tulajdonos-vezérigazgató úgy döntött, hogy a vételár egy részét a dolgozóknak adja – számolt be róla az Independent a Hurriyet alapján.

A 112 dolgozó között kb. 17 millió fontnyi összeget osztott szét, ez kb. fejenként 150 ezer fontot jelent, azaz kb. 65 millió forintos összeget.

Nevzat-Aydin.jpg
 
B
Még szerencse, hogy vannak ilyen főnökök... Meg kell mondjam azonban, ilyesmi tényleg előfordul olykor! Én például őszintén bánom, hogy az én főnököm nem multimilliárdos. Ugyanis épp tegnapelőtt történt, hogy a főnököm egyszerűen közölte velem, hogy ugye itt a hónap vége, de ami a fizetésemet illeti, hát nem annyi lesz mint szokott... hanem TÖBB! Konkrétan, 30 ezer forint a plusz ami rájön... Bónusz, mert mostanában több a munka, én pedig rém rendesen dolgozom!

Hát igaz, a munka valóban több, ki is kell hajtsam magamat rendesen, de eszembe nem jutott volna fizetésemelést kérni... Pláne nem ennyit. Köpni-nyelni alig bírtam... Tudniillik nem teljesítménybérben vagyok, hanem fixért.

Ja és mejegyzem, ez nem úgy van, hogy mint a gúnyos mondás tartja:
„A főnököm mindig megtartja amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is...” - tudniillik amint kimondta ezt az örömhírt, egy perccel később ott is volt a boríték a kezemben...

Tehát tényleg sajnálhatom hogy a főnök nem multimilliárdos, mert ezek után simán el tudom képzelni, ha az volna, az nekem is marhára bejönne valamiképpen...
 
B
Egy török üzletember a világ egyik legjobb főnöke lehet, mert olyat tett, amit csak kevesen.

Nevzat Aydin a netpincér oldala a Yemeksepeti eladásából származó temérdek pénz egy részét szétosztotta dolgozói között. Azért, mert elmondása szerint a siker őket is illeti.

A török férfi multimilliárdossá vált az internetes ételrendelő cégével, ezért mikor eladta azt, a dolgozóinak is óriási összegeket adott belőle.

A török Yemeksepeti céget kb. 375 millió fontért vásárolták fel és a tulajdonos-vezérigazgató úgy döntött, hogy a vételár egy részét a dolgozóknak adja – számolt be róla az Independent a Hurriyet alapján.

A 112 dolgozó között kb. 17 millió fontnyi összeget osztott szét, ez kb. fejenként 150 ezer fontot jelent, azaz kb. 65 millió forintos összeget.

Csatolás megtekintése 1369117

Félig offtopik: a török főnök már a fényképe aalapján is szimpatikus. Tudniillik mert kissé VIII. Henrik angol királyra hasonlít, aki szintén rokonszenves nekem. Tudom, kissé rossz az öreg híre a történelemben, pláne amiatt amit Boleyn Annával tett, de ahogy utánajártam a dolgoknak, igencsak muszáj volt neki megtennie azt is, hiába volt hatalmas kegyetlenség a nővel, mert ha nincs fiú örökös, vége Angliának... Akárhogyis, de ő alapozta meg Anglia világhatalmát! Szóval, ez a török főnök kissé rá hasonlít, s már emiatt is „szimpi” nekem.
 
B

Az én fentebb említett példámban ettől nem kell félni. Nagyon jól tudom, hogy aprópénz volt az neki, amit a főnököm jutalomként nekem adott. Havonta több alkalommal is elkölt ennyit csak úgy szórakozásból, hogy gondol egyet és beül egy étterembe a családjával, s végigeszi a legjobb kajákat mert most épp olyan kedve van. De rengeteg más példát is sorolhatnék. Nem multimilliárdos, de a kis hazánkban lakók bő 90%-a boldogan cserélne vele. Ha valaha is tönkremegy, holtbiztos hogy nem emiatt. Ezt ő kb annyira érezte meg - de még szerintem ezzel is eltúlzom - mint amikor én valami finomságra vágyva veszek egy doboz jégkrémet.

Ettől függetlenül azonban le a kalappal előtte, mert ilyen rendes volt, ugyanis sok főnököm volt már, de egyik korábbi se tett ilyen gesztust, sőt nemegynél úgy kellett kikönyörögnöm ami járt nekem, vagy perrel fenyegetőzni. (Sőt, volt ahol egészen mással fenyegetőztem... Épp ott állt mellettem a pasi gyönyörű luxus autója, én pedig felemeltem egy közelben levő féltéglát, s megkérdeztem szerintem mi kerül neki többe, ha ideadja a JOGOS fizetésemet, vagy ha ki kell cseréltetnie a járgányon az összes szélvédőt, ablakot, meg még újra is kell fényeztetnie?! Erre ideadta... (Persze, többet nem is mentem oda dolgozni).)

Ami meg a cikkben említett törököt illeti, ott arról van szó hogy épp eladta a céget, tehát már nem mehet tönkre a cég, legalábbis nem az ő számára.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,480
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére