Feldmár András: A szülő legyen a gyerek és ne az iskola cinkosa

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Magyarországon borzasztóan bánnak egymással az emberek, ráadásul vezető pozícióba teszik azokat, akik ebben élen járnak – véli Feldmár András. A Kanadában élő pszichoterapeuta úgy véli, a megszégyenítésre épülő, engedelmességre nevelő iskola börtön, a szülők pedig filmrendezőként késztetik "jó gyerek szerepre " utódjaikat. Feldmár aki külön kérte, hogy tegeződve beszélgessünk, keddtől Életunalom, Élettér, Életkedv címmel tart három nap előadásokat a Syma Csarnokban. Interjú.

hvg.hu: Nemrég jelent meg egy ENSZ-felmérés, amely az egyes országok boldogságszintjét vizsgálta. Ebben Magyarországot Irak és az évtizedek óta háborúval küzdő Szomália is megelőzi, az unióban pedig csak Bulgáriában boldogtalanabbak az emberek, mint nálunk. Mi lehet ennek az oka? Összefügghet mindez a mostani előadásaid egyik tárgyával, az „életunalommal”?
Feldmár András: Az életunalom az, amikor úgy csinálok, mintha az élet nem ajánlana semmi olyat, ami érdekelne. Megsértődtem valamikor az életemre, és azt mondom: nem érdekel, mi történik körülöttem, befordulok a sarokba. Ezzel állok bosszút, mondjuk gyerekként az anyámon, mert valami igazságtalanságot tett. És elhatározom, hogy nem akarok játszani. De minél többet nem játszom, és állok a sarokba fordulva - remélve, hogy az anyám ettől rosszul érzi magát -, annál jobban unatkozom. Igen ám, de minél tovább vagyok ott, annál nehezebb kijönni, mert akkor meg kell kérdeznem magamtól, miért is nem jöttem ki előbb. Szerintem rengeteg ember van ilyen helyzetben.

hvg.hu: A kisgyerek ezzel áll bosszút az anyján. De a felnőttek? Kin állnak bosszút az ilyen magatartással?

FA: Azon, aki rosszul bánt velük.

hvg.hu: Mindebből az következik, hogy Magyarországon rengeteg emberrel bánnak rosszul.

FA: És ez neked újdonság? Magyarországon borzasztóan bánnak az emberek egymással. Ráadásul itt egyenesen vezető pozícióba rakják azokat, akik rosszul bánnak másokkal. Mintha az itt élők kifejezetten kérnék, hogy bánjanak rosszul velük.

image.aspx

Fotó: Túry Gergely
hvg.hu: Azért, mondjuk Szomáliában valószínűleg még rosszabbul bánnak az emberekkel, nem? Mégis boldogabbak, mint a magyarok.

FA: Legalábbis az emberek itt jobban tudják, hogy rosszul bánnak velük, mint ott. Volt egy periódus, amikor úgy tűnt, változik valami e téren Magyarországon, de most legalább olyan rossz a helyzet, mint 1956 előtt volt, mielőtt én elmentem. A boldogtalanság legfőbb oka a hatalomnélküliség. Ez nem pszichológia: ez kőkemény politika. Ha elnyomnak, nem szabad beszélni, depresszionáltak lesznek az emberek.

hvg.hu: Szerinted ma nem lehet szabadon beszélni, és elnyomás van?

FA: Miért, te nem tudsz erről? Jobban tudod, mint én.

hvg.hu: Te Kanadában élsz, s onnan nyilván másképp látszanak bizonyos dolgok.

FA: Kanadában ugyanez van.

hvg.hu: Kanada mégis a 6. helyen van a boldogság-listán!

FA: Kanadának van tengere, nagy hegyei és ott gazdagabbak az emberek. Sok páciensemnek leginkább egy dolgot tudnék előírni a terápia után: sok pénzt. Terápia nem is kellene, ha megnyerné a lottóötöst.

hvg.hu: A pénz tehát mégis boldogít?

FA: A pénz nem boldogít, de megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz. Az ember akkor lesz boldogtalan, ha azt kell csinálnia, amit nem akar, és nem tudja azt csinálni, amit akar. Ez a hatalomnélküliség. Nekem nem kell hatalom maga fölött, vagy más fölött, ahhoz kell hatalom, hogy senki ne mondja meg, mit csináljak és mit ne.

hvg.hu: Azaz Magyarországon a szülők, az iskola, a munkahely, a társadalmi alrendszerek túlságosan szabályozzák, mit kell csinálnunk, és ez az oka a boldogtalanságunknak?

FA: Szerintem igen. Rosszul bánunk egymással, állandóan megszégyenítjük, sürgetjük a másikat, nem tudunk egymásra számítani. Az öngyilkossági kísérletet elkövetők időnként nagyon pontosan leírják, mi viszi rá őket szörnyű tettükre. Általában az, hogy nem tudják megítélni, ki fogja őket bántani és ki nem. Ha nem tudom, ki ártalmas, ki ártalmatlan, ha nem tudok senkiben megbízni, ráadásul, azoknak, akik bántottak, soha nem kell felelni a tetteikért, ha nincs igazság, akkor ki akarok szállni a „játékból”. Ez teljesen racionális.

hvg.hu: Korábbi könyveidben sokat írtál arról, hogy - akár egy 24 órás szappanopera hőseinek - egyfolytában szerepet kell játszanunk, s közben már azt sem tudjuk, kik vagyunk valójában. Az életunalom ezzel is összefügg?

FA: Ez inkább életkeserűség. Az unalom abból ered, hogy várom, hogy valaminek vége legyen. Ha várom, hogy valaminek vége legyen, akkor megengedem, hogy valaki rosszul bánjon velem. Nagyon sok mindennek a magja a bátorság hiánya. A bátorság ahhoz kell, hogy a félelem ne játsszon szerepet az elhatározásokban.

hvg.hu: A bátorság akarat kérdése? Ha én elhatározom, hogy bátor legyek, akkor az leszek?

FA: Gyakorlás kérdése. Ha zongorázni akarsz, gyakorolnod kell. Ha bátor akarsz lenni, gyakorolnod kell. Például minden alkalommal, amikor észreveszed magadon, hogy valamit mondanál, de nem mered kimondani, csak azért is kimondod. Én 30 éves koromig mindent félelemből tettem. Menekültem. Úgy határoztam el a dolgokat, hogy csak nehogy rossz legyen. Akkor viszont váltottam: a vágyam fontosabb lett, mint a félelem. Először izzadtam, remegtem, féltem, de akkor is megtettem, amit akartam. Most már sokkal könnyebb dolgom van. Én most például pontosan meg tudom ítélni, ki a barátom, és ki nem: ha véletlenül is hazudok valakinek, akkor az nem a barátom. Ha az lenne, eszembe sem jutna hazudni.

image.aspx


hvg.hu: Mitől féltél konkrétan?

FA: Attól, hogy nem felelek meg a szerepnek. Hogy megbüntetnek. Hogy otthagynak. Minden gyerek attól fél, hogy ha rossz, otthagyják vagy megbüntetik. Most már, ha mondjuk, itt hagysz, akkor örülök neki. Ha próbálnál megbüntetni, akkor elszaladok vagy megverlek.

hvg.hu: Szerinted a nevelésben is azt a hibát szoktuk elkövetni, hogy megpróbáljuk a gyerekekre erőltetni az általunk elvárt szerepeket. Ezt elég nehéz megúszni…

FA: A legtöbb szülő olyan, mint egy filmrendező. Van egy film, van egy gyereksztár, és az utóbbit állandóan b*szogatni kell, hogy játssza a „jó gyereket”. A gyerek ilyenkor elég reménytelennek látja az életet, mert senkit nem érdekel, milyen is ő maga. Egy gyerek mindig örül, ha tudja, számíthat a szüleire. Vekerdy Tamás mondta nemrég egy közös nyilvános beszélgetésünkön (és mélyen egyetértettem vele): a szülő dolga az, hogy a gyerek cinkosa legyen, soha ne vegyen fel pozíciót ellene. Soha ne legyen például az iskola cinkosa. Én azt mondtam a gyerekeimnek, ha nem tetszik az iskola, találunk másikat. Ha egy másik országba kell mennünk, akkor elmegyünk. Ha magántanuló akarsz lenni, az leszel, ha az iskola és közted nem jó a kapcsolat, az nem a te hibád.

hvg.hu: Ezt azért elég nehéz megtenni egy átlagos magyar szülőnek.

FA: Szerintem rettenetes ennek az ellenkezőjét tenni.

hvg.hu: Hogy menjünk szembe az iskolával, ami ráadásul most már erősen központosított, állami fenntartású intézmény?

FA: Ha probléma van, össze kell fogni más szülőkkel. Mondjuk meg lehet nyitni egy Waldorf iskolát. Az sem a mennyország, ott is harcolni kell a gyerekért. A gyerek érzi, ha harcolnak érte a szülei, még akkor is, ha az a harc nem hatékony. Az a legrosszabb, ha azt mondjuk, azt sugalljuk: „hát fiam, ez egy szar hely, de én is szar helyem dolgozom, ez van, meg kell szokni, a szar helyzetekben neked kell alkalmazkodnod”. Ezt én nem akarom mondani a fiamnak. Engedelmességre akarjuk tanítani a gyerekeket. Én soha nem tenném.

image.aspx


hvg.hu: A központosított, „aki nem lép egyszerre”-elvet erőltető magyar iskolarendszer egyik kulcsfogalma ma éppen az engedelmesség.

FA: Így lesz az iskolából börtön. A szülők beadják a gyereket a börtönbe, hiszen nekik is börtön a munkahelyük. Az iskola előkészíti a mai gyerekeket, hogy majd könnyen tudjanak dolgozni az akkori börtönökben.

hvg.hu: A délszláv háború után Szarajevóban gyerekeket vizsgáltál, hogy milyen lelki sérüléseket szenvedtek a borzalmakban. Meglepő felfedezésre jutottál: különösebben nem viselte meg a őket mindaz, amit elszenvedtek. Hogy lehetséges ez?

FA: Ez engem is meglepett. Hallottam az ott élőktől, hogy bár sokáig semmi nem volt nyitva, az üzletek bezártak, nem lehetett dolgozni, a fodrászok mégsem álltak le. A nők jól öltöztek, jó frizurájuk volt, és a gyerekeket is makulátlanul öltöztették és vigyáztak rájuk. Az anyák megvédték a gyerekeket attól, hogy a háború nagyon betörjön a világukba. Amitől a gyerekek szenvedtek, az az iskolarendszer volt. Az ottani (akárcsak a magyar) iskola a megszégyenítésen alapult. Amikor álltam a kiégett szarajevói könyvtár kellős közepén, elgondolkodtam, kinek lehetett érdeke ezt felégetni, hiszen ez nem egy katonai célpont. Ez színtiszta vandalizmus volt. Azért csinálták, mert megtehették. Leromboltak valamit, ami gyönyörű volt, értékes volt. Ha engem évekig megszégyenítenek az iskolában, akkor, ha onnan kikerülök, és úgy érzem, semmit nem tudok kreálni, akkor bosszút akarok állni. A megszégyenítés reakciója a bosszú. Én azt javasoltam, hogy megszégyenítés nélkülire próbálják átállítani az iskolát. Kiröhögtek.

hvg.hu: Mit mondtak, miért?

FA: Hogy ha nem büntethetnek, nem hülyézhetik le a gyereket, ha nem állíthatják a sarokba, ha nem szégyeníthetik meg, akkor nem tudják őket kontrollálni. Pedig rossz gyerekkel én még nem találkoztam, csak olyannal, akit rosszá neveltek.

hvg.hu: Egy szülő sem akar rosszat a gyereknek. A rosszá nevelés tudatlanságból ered?

FA: Valószínűleg igen. A szülő elkezd félni a gyerektől és akkor vége a kapcsolatuknak.

image.aspx


hvg.hu: Félni a gyerektől?

FA: Általában azok a gyerekek lopnak, akiknek a szülei féltek, hogy a gyerek lopni fog. Azok a gyerekek lesznek szexuálisan kicsapongók, akiknek a szülei ettől féltek. A gyerek megvalósítja a szülők félelmét. És egyre rosszabb lesz a helyzet, mert meg kell büntetni a gyereket a tetteiért. És ezekben a körökben elvész a valódi kapcsolat. Amíg van kapcsolatom a gyerekkel, nem kellenek a szabályok. Azt mondom neki: „ne csináld, mert ez nekem rosszul esik!”. A gyerek megérti. De hülyeség rászólni, hogy „most már menj aludni, mert holnap iskola, fáradt leszel!”. Na és? Ha azt mondom a tini gyereknek, hogy „kérlek, este 10-re legkésőbb legyél otthon, mert izgulok érted, és ha késnél, akkor telefonálj!”, akkor ez még a kapcsolaton belül van. De ahol már merev szabályok vannak, megette a fene.

hvg.hu: Azt nyilatkoztad, hogy nincs annál jobb, mint egy jó család, de nincs annál rosszabb, mint egy rossz. Ezt sokan vitatják, mondván, hogy még egy rosszul működő család is jobb, mint intézetben felnőni.

FA: Inkább az otthon a kulcskérdés. Gyerekkoromban azt szerettem volna, ha otthon azok lennének, akikkel a leginkább akarok lenni. Nagyon szerencsétlenek, akik bárhol máshol inkább lennének, mint otthon. Az, hogy biológiailag az anyám méhéből jöttem és az apám ondósejtjei szikráztatták ez életemet, nem jelenti azt, hogy tartozom nekik valamivel. Miért lenne jobb egy olyan család, amihez nem akarok hazamenni, mert olyan cirkuszt csinálnak, amiben én nem akarok részt venni, mintha találnék néhány embert, akivel kellemes élni. Nagyon sajnálom azokat az embereket - gyerekeket vagy felnőtteket – akik nem szeretetnek hazamenni.

hvg.hu: A második szó az előadássorozatodban az „élettér”. Nagyon veszélyes szó, Hitler írta le a Mein Kampfban a Lebensraum kifejezést. Erről lesz szó?
FA: Nem. Az jutott eszembe, hogy csak rajtunk múlik, milyen nagyra varázsoljuk az életterünket. Ha valakinek fontos a biztonságérzet, akkor picivé kell tennie. Egy elképzelt, jól körülhatárolt területen belül nem érheti baj, ezért nem is akarja ezt a területet elhagyni, nagyobbá tenni. Kitapasztalni, hogy milyen naggyá tehetem az életteremet, az bizony veszélyes. De ami izgalmas, az veszélyes, ami nem veszélyes, az unalmas. Én próbálom nagyítani az életterem még ilyen öregen is, mint amilyen vagyok. Nekem az a fontos, hogy a tapasztalat, élmény után megváltozzak, ne legyek ugyanaz, aki előtte voltam. Remélhetőleg az interjú után te is én is más emberek leszünk. Ha nem, akkor csak maszturbáltunk. Az igazi élmény olyan, hogy belemegyek valamibe, de nem tudom mi lesz, amikor kijövök. Veszélyes. Ilyen például a házasság.

image.aspx


hvg.hu: Én nem éreztem veszélyesnek belemenni a házasságba.

FA: Ugyanolyan ember vagy, mint voltál előtte?

hvg.hu: Természetesen nem.

FA: Na, ugye, akkor veszélyes. A régi éned ugyanis meghalt. Most új ember vagy. Ha valakinek gyereke lesz, az is veszélyes, mert akkor is meghal a régi énje. Ott is belemegy az ember abba, amit eddig nem tudott.

hvg.hu: Radikális véleményed van a pszichiátriáról. Mekkora támadásokat kap a szakmától ezért?

FA: Valószínűleg ambuláns őrültnek gondolnak. Ha a kezükbe kerülnék, kezelnének. Életveszélyes helyzet. Eddig szerencsére volt annyi hatalmam, hogy nem kerültem a karmaikba. A tanítómesterem, R.D. Laing is pszichiáter volt. De ő, mint orvos, komolyan vette azt a hipokrateszi szöveget, hogy „ne árts!”. Én viszont azt látom, hogy a pszichiáterek többsége bizony árt, és úgy csinál, mintha ezt nem látná. Az orvosságok, amit használnak, rettenetes mérgek. Nem fogsz szenvedni, de nem fogsz élni, gondolkodni sem. Ez egy tragikus helyzet.

hvg.hu: A harmadik kulcsszó a mostani előadásaiban, az életkedv.

FA: Itt arról van szó, hogy ha ma este az ágyadra ülne a halál, és azt mondaná, „no fiam, jöttem érted!”, akkor milyen lelkesen próbálnád lebeszélni, hogy elvigyen. Lehet, hogy csendben odasúgod neki, hogy „jaj, de jó, hogy jöttél, már alig vártalak, végre megszabadulok minden nyűgömtől!”. Ez a nulla életkedv. De lehet, hogy azt mondod, nagyon lelkesen, hogy nekem még ezt és ezt kell csinálni, én még ezt akarom az élettől, ezt akarom a nőktől, még meg akarom szerezni a Nobel-díjat, könyvet akarok írni, s meggyőzöd a halált, hogy még várjon egy kicsit. Ha valami olyat csinálsz, amit élvezel, akkor nem akarod, hogy vége legyen. Ha szeretkezel valakivel, és alig várod, hogy vége legyen, az nem az igazi. Ha valaki mással szeretkezel, és nem akarod, hogy vége legyen, az jó. Akkor válassz olyanokat, akikkel nem akarod, hogy vége legyen.

Feldmar.jpg
 

szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
A powerless az inkabb tehetetlen magyarul, nem? Szo szerint persze "hatalom nelkuli", de olyan ertelemben, hogy nincsen lehetosege megtenni valamit. Mondjuk ha nem tudok szoritokotest csinalni, es tehetetlenul nezem ahogy elverzik a kezem kozott a sebesult, az a powerless, nem?
 

igazmondó

Kitiltott (BANned)
A jelenség nem csak Magyarórszágra érvényes. Ezt bátran mondhatom, mert a világ egy nagy szinpad és mi az emberiség igen erősen elkezdtünk színészkedni, beleértve kicsit, nagyot, politikust és mindenkit. A halálnak pedig én kiírnám az ajtómra egy táblára: GYERE HOLNAP!!! és soha le nem venném onnan. Így mindig azt olvasná, hogy holnap. A létünket a SZERETET határozza meg, mivel ő mindent legyőz!
 

Kaszazsu

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó volt ezt olvasni, sok dolgot megfogalmazott, amit régóta érzek csak gyakran elkésve jöttem rá! Az ajándék, amit Feldmár András itt adott, nekem segít rendezni a gondolataimat. Érdekes, hogy az unokáival már ügyesebb az ember, mint a gyerekeivel. :dr_24:
 

aniko45

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes elméletet vall.Nem mindenben értek vele egyet, az iskola és a szülő kapcsolatáról más a véleményem!:(
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon érdekes, amit írt. Engem egy dolog fogott meg, amit Sarajevoról írt, én is ezt tapasztaltam, csak eddig még magamnak sem mertem megfogalmazni. Megtanultak a háborúban is élni. Egyébként ezt olvastam a háborús Angliáról is (a második világháború idejéből). Nem szóltam hozzá a magyarokról írt előző cikkhez, de most azért annyit mondanék, hogy más népektől is lenne mit tanulnunk. Például az alkalmazkodást, de nem a beletörődést, hanem azt a jövőbe nézést, hogy pozitívan fogok kijönni belőle. Kevesen tudják, hogy a minden nyáron megrendezésre kerülő sarajevoi filmfesztiválnak is az az előzménye, hogy a háború alatt is megrendezték, ezzel mutatva, hogy élni akarnak és élni fognak. Egyébként még egyszer visszatérve Angliára, azt olvastam, hogy a háború alatt is nagyon pontosan megtartották az érettségi találkozókat, a német bombázások alatt is, ezzel is mutatva, hogy lesz még békés élet.
 

Pete White 77

Állandó Tag
Állandó Tag
minél többet olvasom külhoni emberet magyarokról formált véleményét, annál inkább érzem, hogy már a mi generációnknak is el kell kezdenie (nem is kell : ha tehetném iskolai tantárggyá tenném) a gyermekei pozitív életszemléletre nevelését, meg kell tanítanúnk örülni őket a mindennapok adta szépségnek, mert így mindig mi leszünk a savanyú uborka jelű kiscsoportosa a világ nevű ovinak
 

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jó cikk. A legtöbbet érő része pedig ez:

"Rosszul bánunk egymással, állandóan megszégyenítjük, sürgetjük a másikat, nem tudunk egymásra számítani. Az öngyilkossági kísérletet elkövetők időnként nagyon pontosan leírják, mi viszi rá őket szörnyű tettükre. Általában az, hogy nem tudják megítélni, ki fogja őket bántani és ki nem. Ha nem tudom, ki ártalmas, ki ártalmatlan, ha nem tudok senkiben megbízni, ráadásul, azoknak, akik bántottak, soha nem kell felelni a tetteikért, ha nincs igazság, akkor ki akarok szállni a „játékból”. Ez teljesen racionális."

Ez pontosan így igaz, tapasztalatból mondom. Szerencsére a játékból kiszálláshoz nem kell okvetlenül meghalni. Csak elmenni. De nem a világból ki, csak egy másik országba be. Mint én tettem. Elég nagy a Földgolyó...
 

csincsili

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én gyönyörű Magyarországom és számomra a világ legszebb városa Budapest, olyan átalakuláson megy át, ami nem lélek emelő. Az emberek elfelejtenek nevetni, a humor sosem látott mélységbe süllyedt, ahol köpködik volt és jelenlegi államfők képét. A gyönyörűséges Margitszigeten magyar nagyságok, művészek, közéleti személyiségek szobrait lopják. (eladják orgazdáknak, beolvasztják stb.)
Rettegve élünk vidéken, sok betörés miatt.
Lélektől - lélekig nem találunk utat egymáshoz. A gyerekek vándorolnak iskoláról iskolára, ahol békességben tanulhatnak, ahol nem verik a tanárokat.
Hogy borúlátó lennék? Nem hiszem, csak nagyon fáj látni a pici gyerekeket apa nélkül felnőni, mert az apuka külföldi munkára kényszerül, ugyanis fogynak a munkahelyek.
Végül, de nem utolsó sorban az antiszemitizmus minden megnyilvánulását mélyen elitélem.
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem az iskolai neveléssel is baj van. Én 1959.-ben kezdtem el az általános iskolát, mi voltunk az utolsó olyan osztály, amely csak fiú osztály volt, 1960-tól kezdődtek a koedukált osztályok. A fiúk verekedősebbek, mint a lányok. Ez szerintem alaptétel. Hozzátenném még, hogy ez egy külvárosi iskola volt, és Szegeden - mint köztudomású - magas a napsütéses órák száma, bizonyára ezért az osztály több mint a fele az átlagosnál barnább bőrű volt. Szóval szeptemberben elkezdődtek a verekedések. A tanítók csak akkor szóltak bele, ha már nagyon komollyá vált, de nem írtak be az ellenőrző füzetbe, nem hívták be a szülőt, stb. És csodák csodája, november magasságában abbamaradtak a komolyabb verekedések. Megmérkőztünk, mint a szarvasok a Bükk lejtőin, szarvasbőgéskor. És kialakult a fiúk között a hierarchia.
Hogy miért meséltem el mindezt. Egy ismerősöm kisfia általános iskolás lett. Az édesanyja elkezdett panaszkodni, hogy tele van írva az ellenőrző füzet (lehet, hogy nem így hívják) azzal, hogy a gyerek verekszik. A gyerek egyébként kitűnő tanuló. Már akkor sem értettem, hogy mi ez a beírogatás. Most a gyerek harmadikos, és még mindig verekszenek. Szerintem azért, mert a pedagógusnak halvány fogalma sincs a lélektanhoz, és állandóan beleavatkozik a gyerekek ügyeibe. Ismétlem, a komolyabb verekedésekbe bele kell avatkozni, de nem minden csipp-csupp ügybe.
Most lehetne azt mondani, hogy a pedagógusok nincsenek megfizetve, és nem a kiváló pszichológus szakemberek mennek pedagógusnak. Az én gyerekkoromban tényleg jobban meg voltak fizetve, pontosabban akkor senki nem volt megfizetve, de ők is annyit kerestek, mint a mérnök, orvos, stb. apuka, anyuka, tehát a társadalmi megítélés jobb volt. Az csak hab a tortán, amit később tudtam meg, hogy ebben a külvárosi általános iskolában középiskolás tanárok tanítottak. Büntetésben voltak, mert 1956-ban ugyan komolyabbat nem csináltak, de hitet tettek szavaikkal a forradalom mellett, ezért száműzték őket a külvárosi általánosba tanítónak.
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy nem mondok újat, de most kezdtem el olvasni Feldmár András könyveit. Nem is ez az újdonság, hanem az, hogy én legalábbis nagyon jónak tartom őket. Néhány dolgot eddig is így gondoltam, ahogy írja, de jó néhány dolgot teljesen új megvilágításba helyez. Szóval - persze ez csak a szubjektív véleményem - érdemes olvasgatni.
 

cola

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon sok mindenben egyetértek Feldmár Andrással. Különösen tetszik ez a rész tőle: A pénz nem boldogít, de megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz. Az ember akkor lesz boldogtalan, ha azt kell csinálnia, amit nem akar, és nem tudja azt csinálni, amit akar. Ez a hatalomnélküliség. Nekem nem kell hatalom maga fölött, vagy más fölött, ahhoz kell hatalom, hogy senki ne mondja meg, mit csináljak és mit ne.
Érdekesek ezek a dolgok :)
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon érdekes, amit írt. Engem egy dolog fogott meg, amit Sarajevoról írt, én is ezt tapasztaltam, csak eddig még magamnak sem mertem megfogalmazni. Megtanultak a háborúban is élni. Egyébként ezt olvastam a háborús Angliáról is (a második világháború idejéből). Nem szóltam hozzá a magyarokról írt előző cikkhez, de most azért annyit mondanék, hogy más népektől is lenne mit tanulnunk. Például az alkalmazkodást, de nem a beletörődést, hanem azt a jövőbe nézést, hogy pozitívan fogok kijönni belőle. Kevesen tudják, hogy a minden nyáron megrendezésre kerülő sarajevoi filmfesztiválnak is az az előzménye, hogy a háború alatt is megrendezték, ezzel mutatva, hogy élni akarnak és élni fognak. Egyébként még egyszer visszatérve Angliára, azt olvastam, hogy a háború alatt is nagyon pontosan megtartották az érettségi találkozókat, a német bombázások alatt is, ezzel is mutatva, hogy lesz még békés élet.
Lassan olvasok, lassan reagálok... :D
Arra reagálnék, hogy Sarajevot állítja mintának a magyarok elé. Volt nálunk is háború, csak régebben, a mai generációnak a nagyszülei sem érték meg még. Nekem még azok meséltek róla, akik megélték. Az irodalom azért megőrizte az emlékeket.
Javaslom Márai Sándor: Szabadulás c. könyvét. Budapest ostromát írja le. A folyamatosan ágyúzott, rommá lőtt városban az emberek a házak pincéiben éltek egymás hegyén-hátán. Nem lehetett filmfesztivált rendezni, mert a napi víz megszerzése gondot okozott. Bujkálásra kényszerített embereket pincékbe befalaztak, hogy ne találjanak rájuk. Éltek, és túléltek. Mindenkijüket és mindenüket elvesztették, és újra kezdték az életüket.
Javalom Polcz Alaine: Asszony a fronton c. könyvét, amit a saját megélt tapasztalataiból írt. A hódító hadsereg katonái hányszor és hogyan erőszakolták meg, hogyan élte túl az elkapott nemibetegséget, hogy többé nem szülhetett gyereket... Élt, tovább élt, nemzetközi hírű pszichológus lett belőle.
Minden tiszteletem a sarajevóiaké, de nekik a mi háborús túlélésünk szolgálhatott például.
 
Utoljára módosítva:

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem az iskolai neveléssel is baj van. Én 1959.-ben kezdtem el az általános iskolát, mi voltunk az utolsó olyan osztály, amely csak fiú osztály volt, 1960-tól kezdődtek a koedukált osztályok. A fiúk verekedősebbek, mint a lányok. Ez szerintem alaptétel. Hozzátenném még, hogy ez egy külvárosi iskola volt, és Szegeden - mint köztudomású - magas a napsütéses órák száma, bizonyára ezért az osztály több mint a fele az átlagosnál barnább bőrű volt. Szóval szeptemberben elkezdődtek a verekedések. A tanítók csak akkor szóltak bele, ha már nagyon komollyá vált, de nem írtak be az ellenőrző füzetbe, nem hívták be a szülőt, stb. És csodák csodája, november magasságában abbamaradtak a komolyabb verekedések. Megmérkőztünk, mint a szarvasok a Bükk lejtőin, szarvasbőgéskor. És kialakult a fiúk között a hierarchia.
Hogy miért meséltem el mindezt. Egy ismerősöm kisfia általános iskolás lett. Az édesanyja elkezdett panaszkodni, hogy tele van írva az ellenőrző füzet (lehet, hogy nem így hívják) azzal, hogy a gyerek verekszik. A gyerek egyébként kitűnő tanuló. Már akkor sem értettem, hogy mi ez a beírogatás. Most a gyerek harmadikos, és még mindig verekszenek. Szerintem azért, mert a pedagógusnak halvány fogalma sincs a lélektanhoz, és állandóan beleavatkozik a gyerekek ügyeibe. Ismétlem, a komolyabb verekedésekbe bele kell avatkozni, de nem minden csipp-csupp ügybe.
Most lehetne azt mondani, hogy a pedagógusok nincsenek megfizetve, és nem a kiváló pszichológus szakemberek mennek pedagógusnak. Az én gyerekkoromban tényleg jobban meg voltak fizetve, pontosabban akkor senki nem volt megfizetve, de ők is annyit kerestek, mint a mérnök, orvos, stb. apuka, anyuka, tehát a társadalmi megítélés jobb volt. Az csak hab a tortán, amit később tudtam meg, hogy ebben a külvárosi általános iskolában középiskolás tanárok tanítottak. Büntetésben voltak, mert 1956-ban ugyan komolyabbat nem csináltak, de hitet tettek szavaikkal a forradalom mellett, ezért száműzték őket a külvárosi általánosba tanítónak.
Nézd, én viszont azt mondom, hogy a konfliktusok rendezésének társadalmilag elfogadott módjait nem az iskolának kell megtanítania, hanem a szülőnek, a családnak. Ha Ödönkét otthon megtanították, hogy hogyan lehet normálisan megoldani a problémáit, nehogy már Lajoska péppé verhesse, mert náluk az a normál módi.
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Tulajdonképpen egyetértek veled, egy különbséggel, a gyerek nem kis felnőtt. A gyerekek verekedtek, amióta világ a világ, és verekedni fognak, amíg ember él a földön. Azért egy kis verekedés és a péppé verés között mennyiségi és minőségi különbség van. Még én is verekedtem, pedig majdnem én voltam az általános iskolai osztály leggyengébb izomzatú tanulója. Ekkor tanultam meg, hogy nem szabad és nem kell senkitől megijedni. Kialakult a hierarchia, ugyanazt írom, mint az előbb, és akkor a verekedések abbamaradtak. A péppé verés tekintetében egyetértek veled, abba bele kell avatkozni.
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Tulajdonképpen egyetértek veled, egy különbséggel, a gyerek nem kis felnőtt. A gyerekek verekedtek, amióta világ a világ, és verekedni fognak, amíg ember él a földön. Azért egy kis verekedés és a péppé verés között mennyiségi és minőségi különbség van. Még én is verekedtem, pedig majdnem én voltam az általános iskolai osztály leggyengébb izomzatú tanulója. Ekkor tanultam meg, hogy nem szabad és nem kell senkitől megijedni. Kialakult a hierarchia, ugyanazt írom, mint az előbb, és akkor a verekedések abbamaradtak. A péppé verés tekintetében egyetértek veled, abba bele kell avatkozni.
:D Szenzibilizálva vagyok a témában, mert régebben a mi jól nevelt gyerekünket dresszírozta az osztály réme, akinek a szüleitől a tanárok is féltek. Ez bizony terror volt és nem egészséges vetélkedés. A terroristát a tanárok képtelenek voltak megfékezni, mert nem volt eszközük rá, az intő pedig... Nem tudom, hogy hány x-szel írta a szülő a nevét az intő alá.
 
Oldal tetejére