Hírek Felhívás: ha Orbán a barátod, lapozz, ha Te is váltanál, olvass

“Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar” – ezeket a szavakat bizony Orbán Viktor mondta annak idején. Eljött az idő: van más alternatíva.

A cikk címében kértük azokat, akik Orbán Viktort és kormányát barátinak tartják, ne olvassák el ezt, hiszen nekik sokat nem tudunk mondani. Azokhoz viszont, akik biztosan tudják, hogy a jelenlegi rendszer velejéig romlott, szeretnénk szólni.

“Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

– Írja József Attila. A választás egyszerű: így is úgy is lesz valami, de az életünket élhetjük úgy, hogy a tükörbe nézhessünk, és úgy is, hogy a fejünket a sokakat megnyomorító NER-bankjegyek közé dugjuk.

Mi, akik ezt a cikket írjuk/olvassuk, az előbbi mellett döntöttünk. A változás most nem egy hetyke kormányzati cserét fog jelenteni, hanem ennek az egész zűrzavarnak a megváltoztatását. Mélyről. Őszintén. Emberien. Igazian. Elszoktunk már ezektől, de higgyünk magunkba, higgyünk a Hazánkba, mert a magyar nép nem döglődésre vágyik, hanem fejlődésre.

El tudjuk képzelni, hogy a parlamentben érvelnek és szavaznak majd előremutató javaslatokról? Hiszünk abban, hogy a szolidaritás újra értékké válhat, és nem a legkeserűbb sorsú honfitársainkat sodorja majd el a fideszes jachtok által generált cunami? Mert az ostor most rajtuk csattan. Bármi, ami az uraknak kell, elveszik azoktól, akikre fordítaniuk kéne. Akiknek a védelmére felesküdtek.

Hamis esküt tett mindegyikük. Értsük meg: aktívan részt kell vennünk a kampányban és a választáson ahhoz, hogy egy szabad világban lélegezhessünk fel közösen, ahol minden előremutat, és nem hanyatlik az úri népek igája alatt!

Amit kérhetünk tőled:

Jelentkezz szavazatszámlálónak, hogy lebuktassuk a csalást!

Jelentkezz aktivistának a neked tetsző pártnál!

Mondd el mindenkinek, hogy itt az idő, fel kell sorakoznunk! Oszd meg ezt a cikket, hogy eljusson mindazokhoz, akik még vacilálnak, gondolkodnak! Számítunk rád, közösen sikerülni fog!

A magunk világnézete szerinti Isten/erő minket úgy segéljen!

Jabronka Richárd

1644081228936.png
 
Jaja. Majd jönnek a kéksisakosok meg a Nato csapatok. Ne kezd Te is ezt a régi mantrát, hogy majd: Merkel, Macron, Obama, Brüsszel, az EU és stb. jön és varászütésre eltünik Orbán és minden szép és jó lesz.
Ugyan már ne tulozzál, ki mondott itt ilyet?
Ne tegyél ugy mintha Orbán mindent megtehetne, fittyet tudna hányni a külföld véleményére.

Ha esetleg követed a kormánypárti oldalakat az egészet ugy kommunikálják, mintha behivták volna az oroszokat miint Kádár 56-ban. Ha nem megfelelő a magyar választási rendszer akkor minek sirnak csak most, nem két napja vezették be, már jó pár választást igy zavart le a kormány é az eredményeket elfogadta az ellenzék is.
Orbán 2010 után szisztematikusan elkezdte leépíteni a demokráciát, kiiktatni a jogállamiságot.
2011-ben azonnal nekiesett az alkotmánynak, aztán lépésröl lépésre testre szabta magának a törvényeket.

Hiába protestált az ellenzék, nem vett részt az alkotmány átirásában, hiába bolykotálta az elfogadás megszavazását,
a Fidesz a 2/3-ra hivatkozva mindent de mindent végrehajtott.

Még a halálbüntetést is bevezette volna a jószág, ha az EU nem regál. Egy haj szálón múlott, hogy nem tették ki Magyarországot az EU-ból. A jogállamisági viták szinte az elsö pillanattól kezdve folynak.

Azt mondod "az eredményeket elfogadta az ellenzék is." és ez nem igaz.
Természetesen meg lehetett volna rohanni a TV székházat mint 2006-ban,
de akkor nem gumigolyókkal lövetett volna Orbán hanem éles lövedékekkel.

Erre számított az autokrata és 2010-ben a 232/2010. (VIII. 19.) számu kormányrendelettel rögtön létrehozta a TEK-et.
Az új szervezet feladatául szabta az állam legfelső vezetőinek teljes körű védelmét is, amit addig a Köztársasági Őrezred látott el.

Ezenkivül a magyaroknak valójában 1956-ota nincs kedvük forradalommal rendszert váltani, amit én is helyeslek. Ha most nem sikerül ezt az antidemokratikus rendszert leváltani, akkor nem marad más hátra mint kivárni amig a probléma magától meg nem oldodik. Orbán is megsaccolta ezt és a feleségével arra a következtetésre jutottak, hogy még 30 évet képes elvegetálni.

Csodálom, hogy Magyarországon sokan természetesnek tartják, hogy a párton belül Orbánnak nincs kihívója.
Söt felvannak háborodva, hogy "az ellenzéket az a gondolat foglalkoztatja, hogy leváltsák ötet." :(
Nem tudom, hogy nevessek vagy sirjak ilyen méretü antideokratikus gondolkodás láttán.

2014-ben kellett volna az asztalt verni, mandátumot nem átvenni és stb. Ez a vonat már elment. Továbbá a világ számos demokráciájában nem tökéletes a választási rendszer, erre pont az USA az élő példa. Ebbe az iszapbirkózásba ha egy csöp esze van nem megy bele az EU. Ezt az ellenzéknek kell valahogy megoldani, pl. azzal, hogy nem a választás után lesz közös lista, nem csak pár héttel választás előtt toboroznak aktivistákat, hogy "viseljék gondját" egy falunak, utcának a vidéken, hanem minimu8m 1 ével.

Mit gondolsz mi lett volna ha az ellenzék 2014-ben nem vette volna át a választók megbizását?
Hát semmi jó. Orbán nem egy hamis 2/3-dal kormányozott volna hanem ugy mint Lukaschenka 88%, vagy 100%-kal.

A demokrácia, kétségtelen, nem a leg effektívebb politikai rendszer de a lehető leg jobb amit eddig ismerünk.
- A demokrácia megpróbálja mindenki érdekét, véleményét egyformán érvényre juttatni.
- Több millió, vagy 100 millió ember esetén ez nem egy könnyű dolog,
- A megegyezés vitákhoz vezet, időt rabol, nagyon le lassítja a folyamatot.
- Diktatúrák sokkal gyorsabbak, látjuk a Szovjetuniót és Kínát akik évszázadokat ugrottak át a felzárkózásnál

Akkor miért mégis a demokráciát favorizáljuk? Csak néhány érv
- Az ember egy szociális lény, egyedül nem állnánk meg a helyünket a természetben
- Az összefogás nélkül kipusztultunk volna, nagyon sokáig mi voltunk az állatok étlapján ....
- Ugorjunk egyet a történelembe, demokrácia vs. diktatura

- Egy diktatórikus rendszer instabil, képesek gyorsan egy irányba növekedni de nem stabil, könnyen összeomlik.
- A demokráciák strapa bíróbbak, jöjjön a stressz akár milyen oldalról...

Akinek ez túl elméleti annak szívesen elmagyarázom részletesen ha akarja.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem ez az amit eltanultak az MSZPtől 2002 után. Folyamatosan kampányolni kell nem csak a választáskor. Erre jó a nemzeti konzultáció is.

Ezt a pártpolitikát támogató levelet a kormány írta, közpénzre támaszkodva! Ez jogellenes és lopás.
Lehet, hogy a 30 év alatt nem jutott el sok ember füléig, hogy a kormány nem folytathat pártpolitikát!

Az un. "nemzeti konzultáció" és az ország kitapétázása ugyan ez, pártpolitika, kampány és a közpénz eltulajdonítása.
 
Ugyan már ne tulozzál, ki mondott itt ilyet?
Ne tegyél ugy mintha Orbán mindent megtehetne, fittyet tudna hányni a külföld véleményére.

Orbán 2010 után szisztematikusan elkezdte leépíteni a demokráciát, kiiktatni a jogállamiságot.
2011-ben azonnal nekiesett az alkotmánynak, aztán lépésröl lépésre testre szabta magának a törvényeket.

Hiába protestált az ellenzék, nem vett részt az alkotmány átirásában, hiába bolykotálta az elfogadás megszavazását,
a Fidesz a 2/3-ra hivatkozva mindent de mindent végrehajtott.

Még a halálbüntetést is bevezette volna a jószág, ha az EU nem regál. Egy haj szálón múlott, hogy nem tették ki Magyarországot az EU-ból. A jogállamisági viták szinte az elsö pillanattól kezdve folynak.

Azt mondod "az eredményeket elfogadta az ellenzék is." és ez nem igaz.
Természetesen meg lehetett volna rohanni a TV székházat mint 2006-ban,
de akkor nem gumigolyókkal lövetett volna Orbán hanem éles lövedékekkel.

Erre számított az autokrata és 2010-ben a 232/2010. (VIII. 19.) számu kormányrendelettel rögtön létrehozta a TEK-et.
Az új szervezet feladatául szabta az állam legfelső vezetőinek teljes körű védelmét is, amit addig a Köztársasági Őrezred látott el.

Ezenkivül a magyaroknak valójában 1956-ota nincs kedvük forradalommal rendszert váltani, amit én is helyeslek. Ha most nem sikerül ezt az antidemokratikus rendszert leváltani, akkor nem marad más hátra mint kivárni amig a probléma magától meg nem oldodik. Orbán is megsaccolta ezt és a feleségével arra a következtetésre jutottak, hogy még 30 évet képes elvegetálni.

Csodálom, hogy Magyarországon sokan természetesnek tartják, hogy a párton belül Orbánnak nincs kihívója.
Söt felvannak háborodva, hogy "az ellenzéket az a gondolat foglalkoztatja, hogy leváltsák ötet." :(
Nem tudom, hogy nevessek vagy sirjak ilyen méretü antideokratikus gondolkodás láttán.

Mit gondolsz mi lett volna ha az ellenzék 2014-ben nem vette volna át a választók megbizását?
Hát semmi jó. Orbán nem egy hamis 2/3-dal kormányozott volna hanem ugy mint Lukaschenka 88%, vagy 100%-kal.

A demokrácia, kétségtelen, nem a leg effektívebb politikai rendszer de a lehető leg jobb amit eddig ismerünk.
- A demokrácia megpróbálja mindenki érdekét, véleményét egyformán érvényre juttatni.
- Több millió, vagy 100 millió ember esetén ez nem egy könnyű dolog,
- A megegyezés vitákhoz vezet, időt rabol, nagyon le lassítja a folyamatot.
- Diktatúrák sokkal gyorsabbak, látjuk a Szovjetuniót és Kínát akik évszázadokat ugrottak át a felzárkózásnál

Akkor miért mégis a demokráciát favorizáljuk? Csak néhány érv
- Az ember egy szociális lény, egyedül nem állnánk meg a helyünket a természetben
- Az összefogás nélkül kipusztultunk volna, nagyon sokáig mi voltunk az állatok étlapján ....
- Ugorjunk egyet a történelembe, demokrácia vs. diktatura

- Egy diktatórikus rendszer instabil, képesek gyorsan egy irányba növekedni de nem stabil, könnyen összeomlik.
- A demokráciák strapa bíróbbak, jöjjön a stressz akár milyen oldalról...

Akinek ez túl elméleti annak szívesen elmagyarázom részletesen ha akarja.
tudod azért más a bukéja annak, ha az ellenzéki emberke nem veszi át a mandátumát és ugy szidja a választási rendszert, vagy szidja a rendszert, de közben a milkás fizetést felveszi. Amugy felesleges, nagyon max lesz egy jogálamisági belőle, amin majd szabadságharcol megint a fidesz, megint a külföldi hatalmakat akarják behivni a magyarellenes ellenzékiek harsogja a média. Nagy füst és egy két szikra. Esetleg majd bevezetnek egy másik modelt ami más módon kedvez a fideesznek, van jó pár eu állam ahonnan lehet másolni. Pl. ha jól tudom a franciáknál csak körzetek vannak. Abbana modelben még kisebb esélyel nyerne az ellenzék.
Pártépítést kellene nyomni már évek óta. Ha nincs a vidéken szinte semmi beágyazottsága a pártnak, azon nem fog változtatni semmilyen választási rendszer sem.
 
Ezt a pártpolitikát támogató levelet a kormány írta, közpénzre támaszkodva! Ez jogellenes és lopás.

Az un. "nemzeti konzultáció" és az ország kitapétázása ugyan ez, pártpolitika, kampány és a közpénz eltulajdonítása.
Tudod kis tételben lopás csak. Ha nagyban csinálod akkor kiváló szakértő, tehetséges üzletember, stb. vagy. Főleg ha meg is uszod a dolgot.
 
tudod azért más a bukéja annak, ha az ellenzéki emberke nem veszi át a mandátumát és ugy szidja a választási rendszert, vagy szidja a rendszert, de közben a milkás fizetést felveszi. Amugy felesleges, nagyon max lesz egy jogálamisági belőle, amin majd szabadságharcol megint a fidesz, megint a külföldi hatalmakat akarják behivni a magyarellenes ellenzékiek harsogja a média. Nagy füst és egy két szikra. Esetleg majd bevezetnek egy másik modelt ami más módon kedvez a fideesznek, van jó pár eu állam ahonnan lehet másolni. Pl. ha jól tudom a franciáknál csak körzetek vannak. Abbana modelben még kisebb esélyel nyerne az ellenzék.
Pártépítést kellene nyomni már évek óta. Ha nincs a vidéken szinte semmi beágyazottsága a pártnak, azon nem fog változtatni semmilyen választási rendszer sem.
Egy pozitívumot azért már látok itt is , megszűnt az hogy az ellenzék az valami csodálatos eszköz Orbán Viktor kormánya és pártja ellen.
 
tudod azért más a bukéja annak, ha az ellenzéki emberke nem veszi át a mandátumát és ugy szidja a választási rendszert, vagy szidja a rendszert, de közben a milkás fizetést felveszi.
A mandátumot nem a kormánytól kapja az ellenzéki politikus, hanem a választó polgároktól.
Egy sértés és gyávaság lenne azt mondani "nem harcolok mert nehéz a helyzet". Pont az ellenkezőjét kell ilyenkor tenni, politizálni és minden megmaradt apró jogot felhasználni a diktatura megdöntésére.

A háború utáni ellenzék azt tette amit te mondasz és ezért tudtak 40 éven keresztül uralkodni.
Akkor ez ugy hangzott: "Dolgozzam ezeknek!?" és az emberek a túléléssel foglakoztak, beléptek a pártba, elmentek "marxista továbbképzésre" mert 30 nap szabit kaptak....

Amugy felesleges, nagyon max lesz egy jogálamisági belőle, amin majd szabadságharcol megint a fidesz, megint a külföldi hatalmakat akarják behivni a magyarellenes ellenzékiek harsogja a média. Nagy füst és egy két szikra. Esetleg majd bevezetnek egy másik modelt ami más módon kedvez a fideesznek, van jó pár eu állam ahonnan lehet másolni. Pl. ha jól tudom a franciáknál csak körzetek vannak. Abbana modelben még kisebb esélyel nyerne az ellenzék.
Ugy látom, hogy a te feladatod a pártodtól az ellenzékben bizók vágyait szétzuzni, lebeszélése a választásról. :) :) :)

Anélkül, hogy belemennék a Francia választási rendszerbe.
Franciaországban három párt van kormányon, Magyarországon egypártrendszer van.
- Mérsékelt Jobb (LR + andere) 4.346.321
- Rassemblement National 2.838.202
- La République en Marche 1.294.107

Hasonlítsad össze a Fidesz-KDNP kormánnyal, ami valójában nem koalició mert a KDNP még a nyul farkánál is rövidebb a Fidesz mellett. Ez csak arra jó, hogy a KISZ-titkár Orbán ki tudja adni magát "nem kommunistának", hogy Jézuskázhasson.

Pártépítést kellene nyomni már évek óta. Ha nincs a vidéken szinte semmi beágyazottsága a pártnak, azon nem fog változtatni semmilyen választási rendszer sem.

Öregem hányszór mondjam még el, hogy
- a pártok anyagilag, technikailag nem tudják felvenni a versenyt a kormány-párttal szemben, mert
- a Fidesz a mindenki pénzén korteskedik az egész választási periódus alatt
- a Fidesz bitorolja a közmédiákat amin keresztül a képviselök kapcsolatot tudnának tartani az ország lakóival.

- Nem beszélve a lejárató politikáról ami ugyancsak alkotmány ellenes.
- A kormány nem folytathat pártpolitikát! Itt van a kutya elásva, miért nem akarod felfogni!?

- Nem kellenek új törvények, csak az érvényben levöt kéne betartani. A korrupció nem lehet normális!
 
Tudod kis tételben lopás csak. Ha nagyban csinálod akkor kiváló szakértő, tehetséges üzletember, stb. vagy. Főleg ha meg is uszod a dolgot.
Nem ez az egyetlen levél íródott a 12 év alatt.

Megpróbálsz jópofáskodni egy komoly helyzetben ez nem vicces.
Lehet, hogy valóban csak tájékozatlan vagy, ezért kéne egy nyilvános vita a közmédiában.
 
Öregem hányszór mondjam még el, hogy
- a pártok anyagilag, technikailag nem tudják felvenni a versenyt a kormány-párttal szemben, mert
- a Fidesz a mindenki pénzén korteskedik az egész választási periódus alatt
- a Fidesz bitorolja a közmédiákat amin keresztül a képviselök kapcsolatot tudnának tartani az ország lakóival.
Én meg 1000x ismétlem. Nem lövik le a Tekesek az ellenzéki politikust, ha lemegy vidékre és megkérdi Marinénit mi a helyzet erre felé. Csak éppen nem mennek le. Egy pártot nem felülről kell pénzel épiteni, hanem alulról, összefogással és hittel a közös eszmerendszerben. Van olyan politikus ismerősöm, aki egy baráti társasággával összeofgva épitette fel a kampányát és lett polgármester egy Bp közeli kisvárosban. Ismerte az embereket, tudta mit kell igérni és példát is mutatott korábban. Már évekkel korábban épitettek egy tanösvényt, egy az önkormányzat által elhanyagolt kilátót felujitottak\karban tartottak saját pénzen, közöségi összefogással és stb. Ilyen a közöségbe integrált sejtekett kell felépíteni, aki fel tud mutatni dolgokat, mert ha Mari néni azt lássa pistáék tesznek is valamit, akkor lehet meghallgatja őket, ha meg szökőévente lejön valami pesti, aki olyan dolgokról beszél ami nekik semmit sem jelent (európai ügyészség, fudan, stb.) nem kell csodákozni, hogy nem szavaznak rá.
A politikai is olyan mint minden szakma, először melózni kell és utána várni a pénzt. Nézd meg a fidesz 2006 utánni kampányát vidéken. Még a zsiros kenyéres piritósra is rá volt sütve, hogy Fidesz, ha jól rémlik Orbán is azt ette hagymával valamelyik videón akkor. Aztán nézd meg az ellenzék kampányát most.
 
Ez az amit ahogy látom egyesek nem tudnak megérteni.
Tenni kell a sikerért.
 
Nem lövik le a Tekesek az ellenzéki politikust, ha lemegy vidékre és megkérdi Marinénit mi a helyzet erre felé. Csak éppen nem mennek le.
De lemennek kint vannak fórumon
és nem lövik le a tekesek
A megvadult lakosság megteszi a magáét köpéssel dobálással dulakodással
Az évek óta tartó gyűlölet szítás következménye
Aztán van a fordítottja testőrként működő szimpatizánst visz le.
Aki persze néha túlreagálja a lakosság és ellentüntetők megnyilvánulásait
 
Csak éppen nem mennek le
én is mondom neked ahogy írtad1000 x
lemennek megkísérlik de mondom mi a valóság
Hogy ne egyoldalúan láss
A pénz és a nem egyforma lehetőségek
Történik hogy jön a jobbik
Ilyenkor általában kell a rendezvényre alkalmas helyiség.

Van az önkormányzatnak a rendezvényterme
Ahol fél éve fideszes politikus tartott fórumot
A jobbiktól megtagadták
Ha nem hiszed mert feltételezem egyoldalú dolgokat észrevevőségedről
akkor Emlékeztetlek
Mi történt a Színésszel ki nem is politikus. De nézetei szerint nem kormánypárti
Alföldi Róbert est lett volna megtagadták tőle a már lekötött termet
És a visszamondók bevallották nyomás alá helyezte a rendezvényhelyiség tulajdonosát a politikai berendezkedés hogy mondd vissza

A Nemzeti Színház egykori igazgatója, a magyar kormány rendszeres kritikusa március 22-én vett volna részt egy beszélgetésen a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben Buza Beáta háziasszony vendégeként.

A színház jó előre meghirdette a programot, szórólap is készült az eseményhez, amire már a jegyértékesítés is elkezdődött, de február végén az előadást az önkormányzat által működtetett intézmény „technikai okokra” hivatkozva váratlanul lemondta.
2018 választáskor
Pedig nem is pártrendezvény
És hogy lemennek a pártok vagy nem
Kapnak e teret vagy nem?
Ezt is lásd

aztán a másik:
Ez is 2018 ban volt
És még ez:

Alfölditől retteg a hatalom Zalaegerszegen, civilek sem fogadhatják

Létezik ma fenyegetés, zsarolás és félelem Magyarországon – reagált a művész arra, hogy a városban sehol nem lehet megtartani egy beszélgetést vele.
 
Utoljára módosítva:
De lemennek kint vannak fórumon
és nem lövik le a tekesek
A megvadult lakosság megteszi a magáét köpéssel dobálással dulakodással
Az évek óta tartó gyűlölet szítás következménye
Aztán van a fordítottja testőrként működő szimpatizánst visz le.
Aki persze néha túlreagálja a lakosság és ellentüntetők megnyilvánulásait
És miért van megvadulva, elvadulva az elenzéktől a vidék? Mert a legtöbb párt le se .... a vidékieket. Nem most kell menni. Mondom ez nem két hónapos sikerkampány, hanem évek kitartó munkája, hogy megnyerje a helyiek egy részét. Hiába országos botrány, hogy a rendezvénytermet nem használhatja az ellenzéki jelölt, ha helyben a döntő többség egyet ért ezzel. Egy nyomi ponyva alatt is lehet fórumozni, de előtt pl. szemetet gyűjteni és stb. integrálódni a közösségbe, hogy sokkal nehezebb legyen pl. ilyen aljaságokat megtenni. Ismétlem, pártot kell épiteni, erre jelenleg Feriék képesek, de ez időbe kerül. SZerintem ezért is engedik el ezt a választást és 26 lesz a nagy összecsapás. Én igy látom most.
 
És miért van megvadulva, elvadulva az elenzéktől a vidék?
Már az elején tévedsz
Nem az ellenzéktől és nem a vidék
A gyűlöletkeltettség miatt minden ellenvéleményestől mindenki
a helyszín nem kell hogy vidék legyen
kerület és kerület közti a lehet olyan megvadultság

Megszűntették az egymással indulat nélküli eszmecserét
szekértáborok jönnek létre
Elég hozzá a migrációs téma elég hozza az LMBTQ téma
Központi ellenség gyártás következménye
Még egy helyi víztisztító legyen vagy ne legyen fórum eredménye is a szekértáboros eldurvulás
 
És miért van megvadulva, elvadulva az elenzéktől a vidék? Mert a legtöbb párt le se .... a vidékieket. Nem most kell menni. Mondom ez nem két hónapos sikerkampány, hanem évek kitartó munkája, hogy megnyerje a helyiek egy részét.
Hiába nyerte meg, ha a jelölt meg éppen nem pl. Jobbikos, hanem az előző választáson 0%-ot elért párt jelöltje, mert az előválasztás előtt a pártok így egyeztek meg.
 
Nem most kell menni. Mondom ez nem két hónapos sikerkampány, hanem évek kitartó munkája, hogy megnyerje a helyiek egy részét.
Ezzel a résszel egyetértek.Folyamatos építkezés kell
De amit Jobbik rendezvényről írtam az se most történt
Az is folyamatos építkezés része.
Nincs olyan hogy most, 2010 óta folyamatos megtagadás van a kormány részéről
A 2/3 túlhatalom és a Fidesz teljhatalma miatt van
Ne mondd hogy nem tudsz róla miféle eszközökkel lehet megakadályozni az ellenvélemény terjedését
gúnyosan bevágod: nem lövi le e TEK
 
Már bocs, de senki sem igér semmi diadalmenetet annak aki politikusnak áll. Ez mind csak kifogás. Dolgozni kell és nem csak sirni. A TEKes csak egy hasonlat. Ott a fidesz példája, mikor megalakult szinte másnap behivták a rendőrségre őket, hogy mégis mi ez. Emlékeim szerint se a jobbikot sem a momentumot nem vegzálta a rendőrség mert megalakult. A fidesz majd 10 évnyi munkával és soros pénzekkel is megtömve jutott el oda, hogy hatalomra kerüljön. Aztán kaptak két nagy pofont 2002 és 2006 ban. Ez után rájöttek nekik a vidék az erőközpontjuk nem Bp. Ez az alapja a választási rendszerben a körzetek áttervezésének és a pénzosztásnak is. SZerintem. Az ellenzéknek ezt a fidesz dominanciáját kell letörnie vidéken. Nem most kellet volna előválasztani, hanem már egy évvel hamarabb, hogy a jelölt felépitse magát, már korábba maguknak a pártoknak is épitkezni kellett volna. Tovább nem kellene mindig azt az unalomig látott metódust követni, hogy ha a kormány A mond akkor az ellenzék csakis B mondhat. El kell fogadni valamiben a kormánynak is igaza lehet. Ezt nagyon szépen kihasznája a fidesz. Ott a migránskérdés, ami álproblém, meg stb. aztán erre felhuztak egy szép gyűlöletkampányt és a földbe dögölték az ellenzéket a választáson. Nem homlokegyeneset ellenkező vlemény kell mindig hanem alternativa. Meg erről vitázhatnának sokáig. Ismétlem nem csak a választás előtt kell pártépiteni vidéken, hanem folyamatosan. Olyan jelöltek kellenek, akik ha nem az ajtón, akkor az ablakon jutnak el a választólhoz és stb. Ez nem könnyű, főleg kormányzati ellenszélben, de ha nem is próbálják meg miden módon, akkor nem is érdemlik meg a sikert.
 
Én meg 1000x ismétlem. Nem lövik le a Tekesek az ellenzéki politikust, ha lemegy vidékre és megkérdi Marinénit mi a helyzet erre felé. Csak éppen nem mennek le. Egy pártot nem felülről kell pénzel épiteni, hanem alulról, összefogással és hittel a közös eszmerendszerben.
Egy téves elképzelésed lehet a kampányokról.
A Nivea-krém eladásához több pénzt kénytelen kiadni a cég reklámokra mint amibe az egész krém kerül.

Ne gondold, hogy nem kerül pénzbe, idöbe az utazgatás, a szervezés, az esetlege megszállás.
- a választási kampány ideje korlátozott, maximum2-3 hónap,
- a kormány pártfidesz egész periódusban kampányol
- a képviselők nem magányosan utaznak, mert egyedül fel sem tűnnének egy faluban.
- Nézd már meg hányan állnak Orbán-körül ha valahova leutazik
- Magyarországon sem lehet bejelentés, rendőrség nélkül egy gyülekezetet megrendezni
- Mindezt megszervezni rengeteg idő és pénz…
- ....
- A kormány két évezrede működő szervezetet (egyház) használ mint a sajátját
- Ahogy láttuk a kormány pénzelvonásokkal büntet választó kerületeket-
Van olyan politikus ismerősöm, aki egy baráti társasággával összeofgva épitette fel a kampányát és lett polgármester egy Bp közeli kisvárosban. Ismerte az embereket, tudta mit kell igérni és példát is mutatott korábban. Már évekkel korábban épitettek egy tanösvényt, egy az önkormányzat által elhanyagolt kilátót felujitottak\karban tartottak saját pénzen, közöségi összefogással és stb. Ilyen a közöségbe integrált sejtekett kell felépíteni, aki fel tud mutatni dolgokat, mert ha Mari néni azt lássa pistáék tesznek is valamit, akkor lehet meghallgatja őket, ha meg szökőévente lejön valami pesti, aki olyan dolgokról beszél ami nekik semmit sem jelent (európai ügyészség, fudan, stb.) nem kell csodákozni, hogy nem szavaznak rá.
Na látod, a szervezkedéshez "idő, baráti társaság, pénz és munka befektetés" szükséges
- Ha ránézel a pártok listájára hát egy csomó teljesen újat találsz,
- Egyedül a Fidesz több mint 30 esztendős, se nem fiatal se nem demokratikus
- a politikai tapasztalattal rendelkező személyeket szisztematikus kicsinálja a kormány
- A Fidesz 12 év 2/3-os kormányzás után is ugy viselkedik mintha ellenzékbe lenne
- Teljesen agyament, erkölcstelen, hogy a parlamenti vitákat elmúlt kormányra pazarolja
- A kormány mögött álló embereket a gyűlölet és a kapzsiság tartja össze
A politikai is olyan mint minden szakma, először melózni kell és utána várni a pénzt. Nézd meg a fidesz 2006 utánni kampányát vidéken. Még a zsiros kenyéres piritósra is rá volt sütve, hogy Fidesz, ha jól rémlik Orbán is azt ette hagymával valamelyik videón akkor. Aztán nézd meg az ellenzék kampányát most.
Semmi kétség, hogy a Fidesz jól kiépítette a támogató körét,
- Az ateista Orbán „megvilágosodott”, konvertált, felvette egy Ajatollah szerepét
- Teljesen felesleges ezt misztifikálni pirított kenyérrel és fokhagymával

A kormányáltáshoz mindez nem lett volna elég
- egy pénzügyi világválság, a cigányok legyilkolása és a Magyar Gárda nélkül
- Az egyszer megszerzett 50%- feletti választási eredményt aztán kamatoztatta
- Testre szabta a törvényeket, kiépített egy korrupt maffiaállamot

Az érvelésed nem más mint azt mantrázni, hogy tányérmosás vezet a milliomossághoz
Hát nem barátom, Orbán környezetét nézve látjuk hogy a lábnylás vezet oda.
 
Egy téves elképzelésed lehet a kampányokról.
A Nivea-krém eladásához több pénzt kénytelen kiadni a cég reklámokra mint amibe az egész krém kerül.

Ne gondold, hogy nem kerül pénzbe, idöbe az utazgatás, a szervezés, az esetlege megszállás.
- a választási kampány ideje korlátozott, maximum2-3 hónap,
- a kormány pártfidesz egész periódusban kampányol
- a képviselők nem magányosan utaznak, mert egyedül fel sem tűnnének egy faluban.
- Nézd már meg hányan állnak Orbán-körül ha valahova leutazik
- Magyarországon sem lehet bejelentés, rendőrség nélkül egy gyülekezetet megrendezni
- Mindezt megszervezni rengeteg idő és pénz…
- ....
- A kormány két évezrede működő szervezetet (egyház) használ mint a sajátját
- Ahogy láttuk a kormány pénzelvonásokkal büntet választó kerületeket-

Na látod, a szervezkedéshez "idő, baráti társaság, pénz és munka befektetés" szükséges
- Ha ránézel a pártok listájára hát egy csomó teljesen újat találsz,
- Egyedül a Fidesz több mint 30 esztendős, se nem fiatal se nem demokratikus
- a politikai tapasztalattal rendelkező személyeket szisztematikus kicsinálja a kormány
- A Fidesz 12 év 2/3-os kormányzás után is ugy viselkedik mintha ellenzékbe lenne
- Teljesen agyament, erkölcstelen, hogy a parlamenti vitákat elmúlt kormányra pazarolja
- A kormány mögött álló embereket a gyűlölet és a kapzsiság tartja össze

Semmi kétség, hogy a Fidesz jól kiépítette a támogató körét,
- Az ateista Orbán „megvilágosodott”, konvertált, felvette egy Ajatollah szerepét
- Teljesen felesleges ezt misztifikálni pirított kenyérrel és fokhagymával

A kormányáltáshoz mindez nem lett volna elég
- egy pénzügyi világválság, a cigányok legyilkolása és a Magyar Gárda nélkül
- Az egyszer megszerzett 50%- feletti választási eredményt aztán kamatoztatta
- Testre szabta a törvényeket, kiépített egy korrupt maffiaállamot

Az érvelésed nem más mint azt mantrázni, hogy tányérmosás vezet a milliomossághoz
Hát nem barátom, Orbán környezetét nézve látjuk hogy a lábnylás vezet oda.
Jó akkor vegyen fel az ellenzék egy giga hitelt, adjon minden választónak 10 milliót és már nyer is. Ne akard már beadi, hogy kvázi 0 pénzből nem lehet "berobbani" a politikába. Mert a momentum ezt megtette, csak utánna elszurták, de szinte a semmiből lettek. Vagy ott a kétfarku kutya párt, amit egyes felmérések akár a parlamentbe is várnak. Ott sem a pénzen mulik. Pl. Orbán moszkva utjánál csináltak egy kis 20 perces műsort olyan 6-10 en az orosz követség előtt, de 2x több újságiró volt jelen. Ne várjuk már a galambot, hogy majd Orbán agitájon rá, hogy szvazz MZPre.
Már évek óta hajtogatom dolgzni kell a pártépitésen a kampányon a jelölteken. Aztán tavaly is azt irtátok majd az előválasztás meg az összefogás. Megvoltak, de túl későn szerintem. Ez már csak 26-ra érik be. Peszimistának hangzik, de most én igy vélem.
 
Már bocs, de senki sem igér semmi diadalmenetet annak aki politikusnak áll. Ez mind csak kifogás. Dolgozni kell és nem csak sirni. A TEKes csak egy hasonlat. Ott a fidesz példája, mikor megalakult szinte másnap behivták a rendőrségre őket, hogy mégis mi ez. Emlékeim szerint se a jobbikot sem a momentumot nem vegzálta a rendőrség mert megalakult. A fidesz majd 10 évnyi munkával és soros pénzekkel is megtömve jutott el oda, hogy hatalomra kerüljön. Aztán kaptak két nagy pofont 2002 és 2006 ban. Ez után rájöttek nekik a vidék az erőközpontjuk nem Bp. Ez az alapja a választási rendszerben a körzetek áttervezésének és a pénzosztásnak is. SZerintem. Az ellenzéknek ezt a fidesz dominanciáját kell letörnie vidéken. Nem most kellet volna előválasztani, hanem már egy évvel hamarabb, hogy a jelölt felépitse magát, már korábba maguknak a pártoknak is épitkezni kellett volna. Tovább nem kellene mindig azt az unalomig látott metódust követni, hogy ha a kormány A mond akkor az ellenzék csakis B mondhat. El kell fogadni valamiben a kormánynak is igaza lehet. Ezt nagyon szépen kihasznája a fidesz. Ott a migránskérdés, ami álproblém, meg stb. aztán erre felhuztak egy szép gyűlöletkampányt és a földbe dögölték az ellenzéket a választáson. Nem homlokegyeneset ellenkező vlemény kell mindig hanem alternativa. Meg erről vitázhatnának sokáig. Ismétlem nem csak a választás előtt kell pártépiteni vidéken, hanem folyamatosan. Olyan jelöltek kellenek, akik ha nem az ajtón, akkor az ablakon jutnak el a választólhoz és stb. Ez nem könnyű, főleg kormányzati ellenszélben, de ha nem is próbálják meg miden módon, akkor nem is érdemlik meg a sikert.
Ismét egyetértek Veled.
Csak az a fura hogy ezt az ellenzéki pártok nem látják?
Mert ha nem látják akkor ott valami probléma van ...Most látni Márki-Zay Péternél hogy nem megy teljesen szembe a kormány tetteivel próbál surranó pályát találni.
 
A kormányáltáshoz mindez nem lett volna elég
- egy pénzügyi világválság, a cigányok legyilkolása és a Magyar Gárda nélkül
- Az egyszer megszerzett 50%- feletti választási eredményt aztán kamatoztatta
- Testre szabta a törvényeket, kiépített egy korrupt maffiaállamot
Ami segítette az a pénzügyi világválság.
Ezt az akkori kormány nem tudta lekezelni csak elvonásokkal és hitelekkel.
A megszorítások meg az akkori ellenzéknek segített.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,730
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére