Hírek Felhívás: ha Orbán a barátod, lapozz, ha Te is váltanál, olvass

“Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar” – ezeket a szavakat bizony Orbán Viktor mondta annak idején. Eljött az idő: van más alternatíva.

A cikk címében kértük azokat, akik Orbán Viktort és kormányát barátinak tartják, ne olvassák el ezt, hiszen nekik sokat nem tudunk mondani. Azokhoz viszont, akik biztosan tudják, hogy a jelenlegi rendszer velejéig romlott, szeretnénk szólni.

“Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

– Írja József Attila. A választás egyszerű: így is úgy is lesz valami, de az életünket élhetjük úgy, hogy a tükörbe nézhessünk, és úgy is, hogy a fejünket a sokakat megnyomorító NER-bankjegyek közé dugjuk.

Mi, akik ezt a cikket írjuk/olvassuk, az előbbi mellett döntöttünk. A változás most nem egy hetyke kormányzati cserét fog jelenteni, hanem ennek az egész zűrzavarnak a megváltoztatását. Mélyről. Őszintén. Emberien. Igazian. Elszoktunk már ezektől, de higgyünk magunkba, higgyünk a Hazánkba, mert a magyar nép nem döglődésre vágyik, hanem fejlődésre.

El tudjuk képzelni, hogy a parlamentben érvelnek és szavaznak majd előremutató javaslatokról? Hiszünk abban, hogy a szolidaritás újra értékké válhat, és nem a legkeserűbb sorsú honfitársainkat sodorja majd el a fideszes jachtok által generált cunami? Mert az ostor most rajtuk csattan. Bármi, ami az uraknak kell, elveszik azoktól, akikre fordítaniuk kéne. Akiknek a védelmére felesküdtek.

Hamis esküt tett mindegyikük. Értsük meg: aktívan részt kell vennünk a kampányban és a választáson ahhoz, hogy egy szabad világban lélegezhessünk fel közösen, ahol minden előremutat, és nem hanyatlik az úri népek igája alatt!

Amit kérhetünk tőled:

Jelentkezz szavazatszámlálónak, hogy lebuktassuk a csalást!

Jelentkezz aktivistának a neked tetsző pártnál!

Mondd el mindenkinek, hogy itt az idő, fel kell sorakoznunk! Oszd meg ezt a cikket, hogy eljusson mindazokhoz, akik még vacilálnak, gondolkodnak! Számítunk rád, közösen sikerülni fog!

A magunk világnézete szerinti Isten/erő minket úgy segéljen!

Jabronka Richárd

1644081228936.png
 
Pedig a választásokon épp átruházzuk rájuk a döntési jogot.
Mivel ez a beszólás teljesen átgondolatlan, mert csupán nyelvelés
Ezért rá kell világítsalak pontosítással.
Mer felszínesen igazad van
Igaz amit írsz, én pedig megmondom mi a neve
Ez a képviseleti demokrácia vagy parlamentáris rendszer.
Gondom azt tudod, de nem gondoltad végig, miért ez a legjobb és miért nem a diktatúra a jobb
Hol semmi beleszólás nincs
A diktatúrában semmilyen irányítás nincs a polgárság körében
Ennél magasabb fokú a parlamentáris rendszer
A képviseleti demokrácia pedig a legmagasabb jóságú rendszer
A mellett hogy fennáll amit mondasz, de folyamatos fejlődésen megy át
A modern képviseleti demokráciákban rengeteg védelem van az államhatalommal szemben.
És most jön az a visszatérő kérdés.
Miként korlátozza a polgár a megválasztott képviselőt.
Azért visszatérő mert évről évre felmerül a képviselők visszahívhatósága.
No ezt sose akarták megszavazni(érthető módon)
Nos akkor tovább kell menni a képviseleti demokrácia tökéletesítésén
Mint a kormányokra vonatkozó törvény a bizalmatlansági indítvány
A képviselő ellen is lehessen benyújtani bizalmatlansági indítványt.
Aminek eredménye legyen egy időközi újabb megmérettetés.
Vagy ott van egy létező időközi választás amit csiszolni kell a képviselőkre is
Nos ezek itt jogszabályozási kérdések
De hatalom nem lehet ellenőrizetlen
Legyen az képviselő vagy miniszterelnök
Vagyis nem adható át a hatalom a képviselőknek korlátlanul "Pedig a választásokon épp átruházzuk rájuk a döntési jogot."
Igen de csak azért mert a döntések sokkal egyszerűbbek ha 199 képviselő vitatja meg és nem 10 millió polgár.
Be se férnének oda
Annál inkább fontos a kérdés mert még a kevésbé maximálisan tökéletes képviseleti demokráciánkat is tönkre tette Orbán
Kiirtva belőle a parlamentet teljesen

És épp mirajtunk polgárokon múlik visszacsinálni.
Előbb a demokráciát
És közben létrehozni a közvetlen köztársasági elnök választást
Mert az ő személye is, a demokrácia jobb működésének záloga.
De ne az országgyűlés válassza meg
És még megoldás a képviselők visszahívhatósága körüli szabályzásra
Mert ők nem hajlandók ere jogot alkotni
A népszavazás
Ezt pedig polgári kezdeményezéssel kell megcsinálni,

És folyamatosan újra és újra addig amíg törvénybe nem lesz iktatva
a népszavazás intézménye épp az ilyen ügyekben fontos ahol a parlamentre kell nyomást gyakorolni alapvető rendszer működési kérdésekben

Van mit folytassunk, tovább építve és javítva demokráciát.

És pont az aktív állampolgár szerepe és nem sült-galamb várás
a hátradőlés az a szociban volt.
 
Utoljára módosítva:
De azzal hogy nem sikeres nem értek egyet. Bármikor 100 ezres tömegeket tudnak megmozgatni. Ha nem éreznék úgy a támogatók hogy kudarcra van ítélve a kormány akkor biztos nem mennének az utcára.
Utána néztél te már annak miként jött létre utoljára spontán vagyis nem utaztatott IBUSZ túrás tömeg" Talán az astoriánál 2006-ban) mert az önkéntes volt.Elne kiabáld, akkor is utaztattak van példám a 64 vármegyéseket!!
Utána néztél te már annak miként jött létre utoljára spontán És akik csak kizárólag belföldről érkeztek
És ne túlozz!: se bármikor, se a tömegeket se a 100 ezres számmal
Mondd egyszerűn és tényszerűen: tömeget tudnak pártoló sétára hívni
Az ország területéről

Mert ez is igaz
De azt senki se vitatta nem magabiztosak nem szervezettek
És azt se hogy aktívabbak
Meg az se hogy még idehazulra is van pénzük?(fenét hatalmuk) közösségi buszt kirendelni
Ez is lényeges ahhoz hogy 200-300 km körzetből begyűjtsék
Alig volt ezekben sima természetes érdek nélküli megjelenés.
De biztos volt, kinek mi oka kirándulni
Mert hasonló ez szervezésre mint a vásárlással egybekötött kirándulás
Nem kell fizetni az utazásért.
Talán még ételt is ígértek
a fizetünk érte hogy jössz dolgot fel se merem tételezni
Ez utoljára egész biztosan a március 15-i rendezvényeken volt hogy 2000 Ft-t fizettek ha ment tapsolni a diák
 
Így van.
De azzal hogy nem sikeres nem értek egyet. Bármikor 100 ezres tömegeket tudnak megmozgatni. Ha nem éreznék úgy a támogatók hogy kudarcra van ítélve a kormány akkor biztos nem mennének az utcára.

Az utolsó "békemenetük" kb. 40 ezer fős volt, eszméletlen mennyiségű busszal, amit a CÖF fizetett.
A CÖF-öt pedig az
Orbán által kialakított vezetésű állami vállalatok "támogatják".
Vagyis, megy a közpénz pártpropagandára.

S visszaértünk ahhoz, hogy ez a "siker" nem más, mint agyonra mantrázott propaganda.

Ha siker lenne, akkor én, mint középosztálybéli jobban élnék. De nem!
Csúszunk lefelé.
Látom a régóta nyugdíjasokat, s azt, hogyan válnak egyre szegényebbé.
Mondom, írtam az utolsó megdöbbentőt: amikor az FFP3-as papírmaszkot rendeltük, s a rokon azt kérdezte, hogy lehet-e mosni. :mad2:
Nyilván a kék, orvosit is így használta többször.
Persze mindent lehet, a teafüvet is ki lehet áztatni többször is, s úgy nézhet ki, hogy minden nap teázol.
Vagy mégsem?

De Orbán focistái 3 millákat keresnek, még a legvacakabb csapatoknál is. Pálya, stadion dögivel.

Kontaktkutatás, ingyen tesz, ingyen maszk - ugyan!!

Utoljára módosítva:
Látom a régóta nyugdíjasokat, s azt, hogyan válnak egyre szegényebbé.
Nem tudom hol élsz de, a nyugdíjasok nem szegényednek.
Ők támogatják az unokákat pénzzel segítik őket .
Hisz majd annyi a nyugdíjuk mint az unokák fizetése. Ja, igen ők még tudnak spórolni!! Megnevelik az állatokat és a növényeket. Feldolgozzák.
Akkor fűtenek amikor benn vannak. Áramot minimálisan használnak, vizet szintúgy .
Nem automata mosógép és mosogatógépet vesznek meg szárító gépet. Ami ˝takarékos˝.....ha ha ha....
Ja tudom hogy nincs ideje a fiatalnak ezt hitetik el velük.
 
Budapest környékén élek, s bizony itt egyre kevesebbet kapnak a pénzükért.
Nincs kert, nincs háztáji a 3. emeleten. Távfűtés van, és automata mosógép.
Ugye, nem gondolod, hogy ez luxus 2021-ben?

S tényleg spórol: nem vesz 1kg almát, csak 2 darabot ):
-------------------------------------------------------------------
Szárítógép?! S mi van a jó öreg Nappal? (A környezetről, energiapazarlásról már ne is beszéljünk.)
 
Hm..nem akarom még jobban kiélezni a különbségeket a városi és a vidéki emberek (most) nyugdíjasok közt.
Szóval mindenki úgy éli meg az öreg korát ahogyan készült rá.
 
Hm..nem akarom még jobban kiélezni a különbségeket a városi és a vidéki emberek (most) nyugdíjasok közt.
Szóval mindenki úgy éli meg az öreg korát ahogyan készült rá.
Ugye nem mondod komolyan?

Az én idős rokonom ápolónő volt.
Dolgozott fiatal gyerek korától, s ebben semmi túlzás nincs.
Megjárta másfél évig Irakot is, ott tudott annyit keresni, hogy futotta egy önálló kislakásra.
Ebben él azóta is.
A nyugdíja annyi, hogy sokat nem kell vesződnie a számolásával.
Befizeti a számlákat (mert arra nevelték, hogy ne tartozzon senkinek!), s beosztja, ami van.
S ami van, az arra elég, hogy kimossa az orvosi maszkot, mégha tudja is, hogy ez így nem a legjobb megoldás.
(Ezért vettünk neki egy nagy adag FFP3-as maszkot, amit nem is akart ingyen elfogadni, elég sokat győzködtük, hogy megtegye.)

Mi lenne az ő élettörténetében olyan, amit nem jól tett?
Nem lopott pofátlanul a betegektől?
Nem tartotta a kezét a baksisért, ingyen látta el a rászorulót, ha rábízták és nem húzott belőle hasznot?

Becsületes ember itt tart ebben az országban.

S ha a mai 60-70-es vidékiek nem örököltek házat, tanyát, földet, ők sem élnek jobban ennél.
 
... Csak éppen nem mennek le. Egy pártot nem felülről kell pénzel épiteni, hanem alulról, összefogással és hittel a közös eszmerendszerben. ...
Erdelyi_magyar_egyetemek_toborzasa_LI_fit_380x10000.jpg

na vajon melyik párt közös eszmerendszerben hittel való építkezését látjuk fentebb ?
 
Kevés az a 10 000 ft manapság diákmunkára :D
De láttad kinek van rávalója megfizetni kampányba a standolókat
Csak a közpénzből finanszírozott pártnak mi nem is az Ő pénze hanem államháztartási pénz
Te mindig úgy mondtad a Fidesznek lejt a pálya választási törvényben
Eddig csak igazságosságot sértő jogalkotás
De a kampányolás az a Államtól megy de csak a Fidesz-felé
És még képes vagy olyanokkal elintézni: Nem a pénzen múlik hanem lusták az ellenzékiek.
Kik csak önkéntesekkel dolgoznak.
Mert nem önti Orbán nekik a pénzt
Ha van becsülete és nem haszonleső valaki.
Nem tud Fideszes maradni.
Ennyi aljasság láttán.
 
Utoljára módosítva:
De láttad kinek van rávalója megfizetni kampányba a standolókat
Csak a közpénzből finanszírozott pártnak mi nem is az Ő pénze hanem államháztartási pénz
És akkor mi van? Kezd elegem lenni abból, hogy csak sírunk, hogy mennyi pénze van a kormánynak. Olyan, mint egy kifogás, azért nem nyertünk mert a pénz.
Az ellenzék meg azzal villogjon neki mennyi önkéntesen van akik nem hogy pénzt nem kapnak, hanem kvázi magukat fizetik, csak, hogy az ellenzéknek kampányoljanak. Továbbá ha jól rémlik csak Karácsony előválasztására valami 500 milkát tapsoltak el, az hány aktivitára is lenne elég ilyen összegkeretben? Olyan cirka 1000 aktivitát tudnának fizetni a választásig. Értelemszerüen a váasztásra sokkal több pénzt kellene megmozditania az ellenzéknek.
 
Utoljára módosítva:
De láttad kinek van rávalója megfizetni kampányba a standolókat
Csak a közpénzből finanszírozott pártnak mi nem is az Ő pénze hanem államháztartási pénz
Te mindig úgy mondtad a Fidesznek lejt a pálya választási törvényben
Eddig csak igazságosságot sértő jogalkotás
De a kampányolás az a Államtól megy de csak a Fidesz-felé
És még képes vagy olyanokkal elintézni: Nem a pénzen múlik hanem lusták az ellenzékiek.
Kik csak önkéntesekkel dolgoznak.
Mert nem önti Orbán nekik a pénzt
Ha van becsülete és nem haszonleső valaki.
Nem tud Fideszes maradni.
Ennyi aljasság láttán.
Bizony, azonnal ez ugrott be nekem is.
Csináljuk tisztességtelenül, visszaélésekkel, csalással, s utána verjüka mellünket nagy szájjal, milyen tuti frankó szervezők vagyunk!!!

S hogy nem számít a pénz?
1644923729224.png

1644924986162.png

S azért mert egy magyar nyelvű újságíró rosszul használja az igekötőket, s leír olyat, hogy "elhirdetett" (???), azért a tény az tény.
 
Utoljára módosítva:
És akkor mi van? Kezd elegem lenni abból, hogy csak sírunk, hogy mennyi pénze van a kormánynak. Olyan, mint egy kifogás, azért nem nyertünk mert a pénz.
Az ellenzék meg azzal villogjon neki mennyi önkéntesen van akik nem hogy pénzt nem kapnak, hanem kvázi magukat fizetik, csak, hogy az ellenzéknek kampányoljanak. Továbbá ha jól rémlik csak Karácsony előválasztására valami 500 milkát tapsoltak el, az hány aktivitára is lenne elég ilyen összegkeretben? Olyan cirka 1000 aktivitát tudnának fizetni a választásig. Értelemszerüen a váasztásra sokkal több pénzt ekkele megmozditania az ellenzéknek.
Az előválasztást nem lehetett volna önkéntesek nélkül végigcsinálni, hiszen többszázezer ember ment szavazni.

Megvan a 20.000 delegált a szavazókörzetekbe, bár még várják a jelentkezőket, főleg olyanokat, akik a kisebb településekre hajlandóak elutazni 2x is (eskütétel+szavazás napja).

Egyre többen osztják a Nyomtass te is! újságot.
Kezdenek belejönni az emberek, és egyre többen vállalnak szerepet.

Önkéntesek támogatják az ellenzéki kampányt pénzzel is - ahogyan fenntartják a Klubrádiót is adományokkal.

Ezzel szemben a Fidesz kivesz magának a közkasszából plakátokra, hirdetésekre, kampányfilmekre, s fizetett "aktivistákra".
... és a köztévé költségvetése úgy ahogy van fideszes célokat szolgál!
1644924733195.png
 
Csatolás megtekintése 1845440
Igen ilyenek kellenek, csak nem a választás előtt pár hónappal. Mondom pártot kell épteni, aktivitákat toborozni és stb. Dk kivül és a momentum "bulitáborát" leszámitva ifjusági akadémát, nyári egyetemet melyik párt tartott? Fidelitásznak mi az ellenpólusa? Ellenzéki ifjusági szövetség merre van?
Mintha egy hónap kondizás után sirdogálnának, hogy mindenki szteroiddal tömmi magát a teremben.
MIntha most jöttek volna az oviba. Most jönnek rá, hogy micsoda propaganda cunaimja van a fidesznek már minimum 2006-tól? Hol egy nyomi kommunikációs szakértő aki kitalál ez ellen valamit?
Pártot kell épiteni, aktivistákkal, hiteles jelöltet, akit végig kell hordani az országban, hiteles és megvalósítható programot és stb, stb. Ez nem fél év, hanem évek kérdése. Mit csinált az ellenzék 2021 ig az előző választás után? Összefogunk, csak majd előbb ez, majd önkormányzati, de még ma sincs közös lista, a programról nem is beszélve. MZP berobbant mint a neutroncsillag, aztán hetente többször kér bocsánatot a hülye beköpései miatt, meg még a saját mondataitól is elhatárolódik. Ez nagyon nem jó. Az ellenzék meguszósan játszott és úgy érzem rágfarag erre a választáson. Ha ekkora ellenszélben nyerni akarnak, akkor sokkal jobban elő kel készülni. SZóval 2026 és jó esélyel Feri visszatér. Ez a kampány meg tanulópénz, ha 2010 em ismerték ki a fidesz propagandát.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,699
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére