Ferenc pápa feloldotta pedofil ügyekre vonatkoz

Ferenc pápa a 18 éven aluliakkal szembeni szexuális visszaélés, erőszak és pedofília ügyeiben törölte a kánonjogból az eddig hatályos úgynevezett pápai titkosítást.

Ferenc pápa közölte kedden, hogy eltörli a legmagasabb szintű titkosítást, amely eddig a kiskorúakkal szemben papok által elkövetett szexuális visszaélések, erőszak és pedopornográfia vatikáni és egyházmegyei jogi dokumentációjára vonatkozott, írja a CNN.

Az intézkedés a polgári hatóságokkal való együttműködés elősegítését célozza.

Ferenc pápa az általa 2010-ben kiadott Legsúlyosabb büntetendő cselekményekkel kapcsolatos jogszabályok (latinul Norma de gravioribus delictis) két cikkelyét módosította. Ezzel a 18 éven aluliakkal szembeni szexuális visszaélés, erőszak és pedofília ügyeiben törölte a kánonjogból az eddig hatályos úgynevezett pápai titkosítást.


Ferenc pápa a Szent Péter téren, 2018. október 17-én / Fotó: Silvia Lore / NurPhoto / Zuma
Charles Scicluna máltai érsek, a Hittani Kongregáció titkárhelyettese, a Vatikán “pedofíliaellenes ügyésze” újságíróknak úgy magyarázta a pápa intézkedését, hogy az egyházfő a legmagasabb kánonjogi titkosítási szintet törölte el.

Scicluna hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa intézkedése nem a papi pedofíliát érintő jogi dokumentumok nyilvánosságra hozatalát jelenti, hanem az állammal, vagyis a polgári hatóságokkal való együttműködés könnyítéséhez vezet. Ezentúl az egyház átadhatja a polgári hatóságoknak az ügyekre vonatkozó dokumentumokat, az áldozatok vagy mások esetleges bejelentéseit, tanúvallomásokat, valamint az egyházi peranyagot is.

A vatikáni ügyész kiemelte, hogy a pápai titkosítás eltörlésével mostantól az áldozatok megismerhetik a vatikáni bíróságon az ügyükben született ítélet részleteit. A pápai intézkedés a vatikáni hivatalokban és az egyházmegyéknél őrzött dokumentációra egyaránt vonatkozik. A vatikáni dokumentumokhoz az ügyészek és más polgári hatóságok nemzetközi kiadatási kérelem útján juthatnak hozzá, az egyházmegyei dokumentumokért egyenesen az illetékes püspökhöz kell fordulniuk.

Andrea Tornielli szentszéki kommunikációs igazgató “történelmi” fordulatról beszélt, amelyet a pápa a nyitás és az átláthatóság jegyében hozott.

A Vatikán hangsúlyozta, hogy a titkosítás alóli feloldás nem vonatkozik a gyónási titokra, és továbbra is biztosítandó az áldozatok és tanúk adatainak védelme.

Ezzel egy időben a Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa elfogadta Luigi Ventura franciaországi pápai nuncius lemondását. A 75 éves Venturával szemben a francia ügyészség vizsgálatot indított szexuális zaklatás miatt, amelyet a gyanú szerint a párizsi polgármesteri hivatal két fiatal munkatársával szemben követett el.

Búza Blanka
 
- Ferenc pápa intézkedése nem a papi pedofíliát érintő jogi dokumentumok nyilvánosságra hozatalát jelenti, hanem az állammal, vagyis a polgári hatóságokkal való együttműködés könnyítéséhez vezet. Ezentúl az egyház átadhatja a polgári hatóságoknak az ügyekre vonatkozó dokumentumokat. Már ezt is hatalmas és jó előrelépésnek tartom.
Eddig az egyház eltitkolta, sőt még tagadta is a papi "vadhajtásokat". Igaz, hogy ezek után sem hozzák nyilvánosságra a papság által elkövetett bűnöket, de legalább - ha feltételes módban is, - de átad(hat)ják a dokumentumokat a polgári hatóságoknak.
 
- Ferenc pápa intézkedése nem a papi pedofíliát érintő jogi dokumentumok nyilvánosságra hozatalát jelenti, hanem az állammal, vagyis a polgári hatóságokkal való együttműködés könnyítéséhez vezet. Ezentúl az egyház átadhatja a polgári hatóságoknak az ügyekre vonatkozó dokumentumokat. Már ezt is hatalmas és jó előrelépésnek tartom.
Eddig az egyház eltitkolta, sőt még tagadta is a papi "vadhajtásokat". Igaz, hogy ezek után sem hozzák nyilvánosságra a papság által elkövetett bűnöket, de legalább - ha feltételes módban is, - de átad(hat)ják a dokumentumokat a polgári hatóságoknak.

Furcsa ez a magyar nyelv... nem csak a feltételes módot jelenti az a "hat", hanem azt is, hogy eztán engedélyük van rá, hogy átadják.
 
Furcsa ez a magyar nyelv... nem csak a feltételes módot jelenti az a "hat", hanem azt is, hogy eztán engedélyük van rá, hogy átadják.
*
Köszönöm, hogy felismerted. Ez egy szomorú szójáték, amit szeretnék, de nagyon, hogy komolyan, véresen komolyan vennének.. s, a törvény minden szigorával lecsapnának a vétkezőkre. Sőt olyan börtön büntetést vágnák a nyakukba, a kiheréléssel együtt, hogy a kinti létet is elfelejtenék. S, ha jól viselkedés miatt amnesztiát kapnának, gyerekek közelébe soha nem engedném őket. Bírónak kegyetlen volnék, abban az esetben, ha ártatlan gyerekeket, beteg, legyengült idős embereketm ilyen módon bántalmaznak, de még az állatok védelmében is fellázadnék. Mert ugye létezik egy olyan fajta szexuális elferdülés, mint az állatokkal való közösülés... Ki tudja, melyik reverendába bújt szörnyeteg akár a tyúkkal, kecskével, birkával ha tud, "ha" tud és nem rúgja ott, ahun kellene... szóval az állatok védelmében is felszólalnék.
 
Időnként rákényszerül a katolikus egyház bizonyos változásokra.
Régen ez keményebben ment,reformáció és vallásháborúval kényszerítették rá. Nagyon nehéz rávenni ezt a szervezetet változásra.
 
A gyújtó hangú prédikátor

„Történjék bármi, én bizonyosan tudom, hogy az egyház meg fog újulni” – e szavakkal búcsúzott a földi világtól Girolamo Savonarola Domonkos-rendi szerzetes.
Firenze városának lelki vezetőjét 1498.május 31-én végezték ki pápai parancsra az egyház erkölcsi megújulását szorgalmazó nézetei miatt
Ötszáznyolc éve végezték ki Girolamo Savonarolát

girolamosavonarola.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Valakinek van 7.-es Kémia témazárója?
poptya wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta:)
Most találtam egy cikket, talán érdemesnek találod, hogy kikerüljön a Hírek közé:)
További szép napot és jó egészséget:)
horzsa wrote on Syncmaster's profile.
Kedves Syncmaster,
a hozzszólásokban találtam, hogy korábban felrakta '70-es évek legendás autó kvartett paklijait. '73 kiadást és a '75-t 'és a '77-t
Sajnos a datás linkek már nem működnek, fel tudná tenni esetleg valahova újra?
üdv:
Éva
Keresem Daniella steel fordulópont című könyvet. Kérem akinek meg van ossza meg velem. Köszönöm.
oxenden oxenden wrote on Jekatyerina68's profile.
Keresem a következő könyvet letölthető formában, vagy megvételre . Tudna valki segíteni? Köszönöm.
Címe:
Sírjak vagy nevessek ? Az emberi agy boldogságra hangolható.

Statisztikák

Témák
36,895
Üzenet
4,493,779
Tagok
596,197
Legújabb tagunk
Bocibocitarka.
Oldal tetejére