Hírek Ferenc pápa Kanadába utazott bocsánatot kérni

Kanadába érkezett vasárnap Ferenc pápa bűnbánati zarándoklatra, amely során várhatóan ismét bocsánatot kér a katolikus egyháznak a bentlakásos iskolákban élő őslakosok tragédiájában játszott szerepéért.

A 85 éves katolikus egyházfő gépe helyi idő szerint késő délelőtt szállt le a nyugat-kanadai Alberta tartományban fekvő Edmontonban, az észak-amerikai országban tett látogatása első állomásán.


A hatnapos látogatásra érkező egyházfőt a repülőtéren Justin Trudeau miniszterelnök és az inuit származású Mary May Simon, Kanada első őslakos főkormányzója várta.

Ferenc pápa hétfőn Edmontonban ellátogat egy egykori bentlakásos iskolába, ahol bocsánatkérő beszédet tart, és őslakosokkal találkozik. Ferenc pápa Québec tartomány azonos nevű székhelyére, majd Nunavut terület székhelyére, Iqaluitba is elutazik, és pénteken tér vissza Vatikánvárosba.

„Ez a bűnbánat utazása. Mondjuk, ebben a szellemben kerül rá sor”
– mondta a pápa újságíróknak a repülőgép fedélzetén a római felszálláskor tartott sajtótájékoztatón.

A pápa a kanadai látogatás első teljes napját az őslakos népeknek és a bocsánatkérésnek szenteli.

1181 és 1996 között több mint 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától, és helyeztek el bentlakásos iskolában. Sok gyermek éhen halt, verték őket és szexuális visszaélés áldozatai voltak egy olyan rendszerben, amelyet a Justin Trudeau miniszterelnök által létrehozott Megbékélési Bizottság kulturális népirtásnak nevezett. A több mint 130 ilyen iskolában becslések szerint akár hatezer gyermek is az életét veszíthette. A 2021-ben ezen intézmények közelében feltárt több mint ezerháromszáz sír valósággal sokkolta az országot.

Kedden misét tart az edmontoni stadionban, ahová 65 ezer embert várnak, majd a Szent Anna-tónál lévő zarándokhelyre látogat.

Ferenc pápa a tervek szerint összesen négy beszédet és négy szentbeszédet mond, valamennyit spanyol nyelven. II. János Pál pápa után ő a második katolikus egyházfő, aki Kanadába látogat.

1658732375875.png
 
Már előre látom, hogy a magyar a keresztény-konzervativ kormány ismét le fogja hülyézni a Pápát, a "migráns libsit".
Egészen más lenne a helyzet ha a Pápa miniszterelnökünk kezét csókolná meg.

De ami késik nem múlik, majd befogja Orbán hajtani a világon amivel tartoznak nekünk.
Hogy is mondta az erdőben: "A világ nekünk tartozik, és a tartozást be is fogjuk hajtani.",

De vissza Kanadába. A Romai katolikus egyháznak valóban van miért bocsánatot kérnie az indiánoktól.
Az indiánokat az Afrikaiakkal ellentétben nem hajtották rabszolgaságba mert egyszerűen nem tartották öket embernek.
Az egyház ugyanis elképzelhetetlennek tartotta, hogy létezne ember aki még nem halott Jézus Krisztusról.

sevilla-kathedrale-altar.jpg


Azért remélem vitt a Pápa egy fényképet a Sevillai katedrális oltáráról amibe 20 tonna indiánoktól elrabolt arany van beépítve.
 
Utoljára módosítva:
Kanadába érkezett vasárnap Ferenc pápa bűnbánati zarándoklatra, amely során várhatóan ismét bocsánatot kér a katolikus egyháznak a bentlakásos iskolákban élő őslakosok tragédiájában játszott szerepéért.

A 85 éves katolikus egyházfő gépe helyi idő szerint késő délelőtt szállt le a nyugat-kanadai Alberta tartományban fekvő Edmontonban, az észak-amerikai országban tett látogatása első állomásán.


A hatnapos látogatásra érkező egyházfőt a repülőtéren Justin Trudeau miniszterelnök és az inuit származású Mary May Simon, Kanada első őslakos főkormányzója várta.

Ferenc pápa hétfőn Edmontonban ellátogat egy egykori bentlakásos iskolába, ahol bocsánatkérő beszédet tart, és őslakosokkal találkozik. Ferenc pápa Québec tartomány azonos nevű székhelyére, majd Nunavut terület székhelyére, Iqaluitba is elutazik, és pénteken tér vissza Vatikánvárosba.


– mondta a pápa újságíróknak a repülőgép fedélzetén a római felszálláskor tartott sajtótájékoztatón.

A pápa a kanadai látogatás első teljes napját az őslakos népeknek és a bocsánatkérésnek szenteli.

1181 és 1996 között több mint 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától, és helyeztek el bentlakásos iskolában. Sok gyermek éhen halt, verték őket és szexuális visszaélés áldozatai voltak egy olyan rendszerben, amelyet a Justin Trudeau miniszterelnök által létrehozott Megbékélési Bizottság kulturális népirtásnak nevezett. A több mint 130 ilyen iskolában becslések szerint akár hatezer gyermek is az életét veszíthette. A 2021-ben ezen intézmények közelében feltárt több mint ezerháromszáz sír valósággal sokkolta az országot.

Kedden misét tart az edmontoni stadionban, ahová 65 ezer embert várnak, majd a Szent Anna-tónál lévő zarándokhelyre látogat.

Ferenc pápa a tervek szerint összesen négy beszédet és négy szentbeszédet mond, valamennyit spanyol nyelven. II. János Pál pápa után ő a második katolikus egyházfő, aki Kanadába látogat.

Csatolás megtekintése 1871402
*
Egy kézcsók nem teszi semmissé azoknak az ártatlan gyerekeknek a szenvedését, amit a katolikus egyház felszentelt papjai, apácái vétettek.
Olyan vagyok, mint az elefánt, könnyen tanulok, de nehezen, sőt soha nem felejtek. A megbocsátást hírből sem ismerem. Jól tudom, ez vétek. Legfeljebb húznak eggyel több strigulát, a halotti leplemre...
Hja, nem kívánkoznék még távozni. Anno-ban gondolkoztam. :dr_9:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,844
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére