FILMEK IV 2012 - kérés a másik topikban

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Szulejmán 2. évad (48- . rész)
(Muhtesem Yüzyil) 2012

színes, magyarul beszélő, török történelmi kaland
--- TVRip.HUN ---

2nu840w.jpg


Rendezte:
Yagmur Taylan, Durul Taylan

Szereplők:
Halit Ergenç (I. Szulejmán)
Nur Aysan (Mahidevran)
Okan Yalabik (Pargali Ibrahim Pasa)
Meryem Uzerli (Hürrem)
Selma Ergeç (Hatice)
Filiz Ahmet (Nigar Kalifa)
Burcu Tuna (Gülnihal Hatun)
Nebahat Çehre (Ayşe Hafsa)
Tansel Öngel (Alvise Gritti)

Tartalom:
Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor valaha is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben folyamatosan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a gyönyörű Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő lány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és édesanyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát. Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Néhány befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán szokatlan reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.


Forrás: fodorb
Videó: 540 MB, 46 min, AVI, 720x404, 1500 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 128 Kbps, 48 KHz
jassdownload.png
[hide-thanks]


ONLINE:

48- http://youwatch.org/t2vw4qfu61wm
49- http://youwatch.org/54ho607z3msy
50- http://youwatch.org/ws9hxz9t8wjq


Jelszó: linkvadaszok.hu vagy LV[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Yoko (2012) TVRip
Színes, szinkronizált, német-osztrák-svéd családi kalandfilm

yoko-dvd.jpg


Rendezte: Franziska Buch
forgatókönyvíró: Knister, Gerrit Hermans, Claudia Boysen
zeneszerző: Mark Yaeger
operatőr: Jan Fehse
producer: Danny Krausz, Corinna Mehner
vágó: Tobias Haas

Szereplők:
Jamie Bick (Pia)
Tobias Moretti (Thor van Sneider)
Friedrich Heine (Lukas)
Jessica Schwarz (Katja mama)
Lilly Reulein (Marcella)
Justus von Dohnanyi (Kellerman professzor)
Laurentsio Pettersson (Yoko)

Tartalom:
Pia 11 évesen veszítette el az apját. A kislány nehezen dolgozza fel, mígnem találkozik a rejtélyes jeti gyerekkel. Yoko a rosszindulatú vadásztól, Thor van Sneidertől szökött meg, aki véletlenül bukkant rá, és fogta el. Piát lenyűgözik az új barátja természetfeletti képességei és sajátos humora, Yoko belopja magát a sebzett szívébe. Ám a Himalájából származó kis jeti életerejét egyre jobban elszívja a szokatlan klíma, és a Sneiderrel való állandó küzdelem. Szeretne visszatérni a hazájába, mielőtt túl késő lenne.

Infók:
Format : AVI at 1 831 Kbps
Length : 1,26 GiB for 1 óra 38 perc 38 mp 680emp

Video #0 : MPEG-4 Visual at 1 633 Kbps
Aspect : 704 x 384 (1.833) at 25.000 fps

Audio #0 : MPEG Audio at 192 Kbps
Infos : 2 csatorna, 48,0 KHz​

Letöltés:
[hide-thanks]

ONLINE:
http://vidto.me/8mfmphl9md2r.html
v
http://youwatch.org/idewp935srbd


Jelszó: linkvadaszok.hu vagy LV[/hide-thanks]
 

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Téged akarlak! / A felhők fölött 3 méterrel 2 (2012) BDRip
(Tengo ganas de ti)

Színes, szinkronizált, spanyol romantikus dráma

big.jpg


Rendezte: Fernando González Molina
forgatókönyvíró: Federico Moccia, Ramón Salazar
zeneszerző: Manel Santisteban
operatőr: Xavi Giménez
producer: Mercedes Gamero, Francisco Ramos
vágó: Irene Blecua, Verónica Callón

Szereplők:
Mario Casas (Hache)
María Valverde (Babi)
Clara Lago (Gin)
Diego Martín (Alejandro)
Álvaro Cervantes (Pollo)
Marina Salas (Katina)
Andrea Duro (Mara)

Tartalom:
A nagy sikerű spanyol romantikus dráma "A felhők fölött 3 méterrel" című film folytatása. Hache (Mario Casas) elutazik néhány évre Londonba, de Babit nem tudta kitörölni szívéből, az idő múlásával sem, visszaköltözik Barcelónaba. Mire visszaérkezik, azt tapasztalja, hogy minden megváltozott körülötte, ő is. A Babi új életet kezdett, egy másik férfivel jár. Hace előröl kezd mindent, elköltözik, új barátokat talál, munkát vált. Találkozik egy lánnyal Ginnel (Clara Lago), aki lenyűgözi a fiút különleges természetével vad és őszinte kisugárzásával. Hace végre teljesen túl tud lépni első szerelmén, de amikor újra találkozik Babival és együtt látja őt új vőlegényével összezavarodik és nem tudja mihez kezdjen az újra és újra feltörő érzelmeivel. A halott barát emléke és a két lány közti vívódás az őrület határára sodorják Hache-t, ezért egyre őrültebb kalandokba sodorja magát. El tudja felejteni Babit?

Infók:
Tengo.ganas.de.ti.2012.BDRiP.XviD.HuN-PpB
Video:
AVI | 2:03:43 | 1.76 GB | 720x304 | 1637 kbps | 24.000 fps
Audio: AC3 | 384 kbps | 48 KHz | 5.1 channels​

Letöltés:
[hide-thanks]
ONLINE:
http://vidto.me/h8g5lpmw2sd7.html
v
http://youwatch.org/m9oacrwjmf6x

Jelszó: linkvadaszok.hu vagy LV [/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
A háború kísértetei: Légi hitvallás (2012) BDRip
(Saints and Soldiers: Airborne Creed)

Színes, szinkronizált, amerikai háborús filmdráma

big.jpg


Rendezte: Ryan Little
forgatókönyvíró: Lincoln Hoppe
operatőr: Ryan Little
zene: J Bateman
producer: Adam Abel
vágó: Burke Lewis

Szereplők:
Corbin Allred (James Rossi)
Jasen Wade (Harland 'Bud' Curtis)
David Nibley (Caleb Jones)
Virginie Fourtina Anderson (Emilie)
Lincoln Hoppe (Erich Neumann)

Tartalom:
Az amerikai 517. Ejtőernyős Gyalogos Ezredet Dél-Franciaországban vetik be 1944. augusztus 15-én. A parancs szerint támogatniuk kell majd a Berlin felé nyomuló szövetséges csapatokat. Ám az ugrásnál szétszóródnak, és meg is támadják őket. Miközben három ejtőernyős a találkozóhelyre igyekszik, francia ellenállókkal találkozik. Az ellenállók nehéz helyzetben vannak, és a segítségüket kérik, hogy kiszabadítsanak néhány partizánt a németek fogságából. A három ejtőernyős súlyos döntésre kényszerül.

Infók:
Saints.and.Soldiers.Airborne.Creed.2012.CUSTOM.BDRip.XviD.Hun-SLN

Format : AVI at 1 048 Kbps
Length : 704 MiB for 1 óra 33 perc 58 mp 640emp

Video #0 : MPEG-4 Visual at 900 Kbps
Aspect : 656 x 272 (2.412) at 25.000 fps

Audio #0 : MPEG Audio at 135 Kbps
Infos : 2 csatorna, 48,0 KHz (HBO)

A szinkronért köszönet ReMalnak!

Letöltés:
[hide-thanks]

ONLINE:

v
http://youwatch.org/bfttgv2h68i3

Jelszó: linkvadaszok.hu vagy LV[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Amerikai Horror Story: Zártosztály 2. évad
(American Horror Story: Asylum) 2012

színes, magyarul beszélő, amerikai misztikus dráma, horror, thriller, sci-fi (13 rész)
--- WEBDL.HUN (hang TVRip) ---

big.jpg


Rendezte:
Alfonso Gomez-Rejon, Bradley Buecker

Szereplők:
Jessica Lange (Sister Jude Martin)
Evan Peters (Kit Walker)
Lily Rabe (Mary Eunice McKee nővér)
Zachary Quinto (Dr. Oliver Thredson)
Sarah Paulson (Lana Winters)
Frances Conroy (Moira O'Hara)
Joseph Fiennes (Monsignor Timothy Howard)
Lizzie Brocheré (Grace Bertrand)
James Cromwell (Dr. Arthur Arden)
Taissa Farmiga (Violet Harmon)

Tartalom:
Egy elmegyógyintézetbe érkezik a vérengző sorozatgyilkos, aki feszegeti a határokat az őrület és a valóság közt.


Forrás: SLN
Videó: 396 MB, 44 min, AVI, 624x352, 1097 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 139 Kbps, 48 KHz
jassdownload.png
[hide-thanks]

ONLINE:


2x01 http://youwatch.org/ufup7hrc1nkt
2x02 http://youwatch.org/zqi90ka0zu4j
2x03 http://youwatch.org/g4zkr39hcz59

Jelszó: linkvadaszok.hu vagy LV[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
A szépség és a szörnyeteg 1. évad
(Beauty and the Beast) 2012-2013

színes, magyarul beszélő, amerikai misztikus thriller, dráma (22 részes)
--- WEBDL.HUN ---

big.jpg


Rendezte:
Rick Bota, Steven A. Adelson

Szereplők:
Kristin Kreuk (Catherine Chandler)
Jay Ryan (Vincent Keller)
Austin Basis (J.T. Forbes)
Nina Lisandrello (Tess Vargas)
Max Brown (Evan Marks)
Brian White (Joe Bishop)
Nicole Gale Anderson (Heather Chandler)

Tartalom:
A fiatal és csinos Catherine Chandler ügyvédnek készül, s a jelek szerint csodálatos karrier vár rá. Ám egy este a munkahelye parkolójában idegen férfiak brutálisan megtámadják őt és az édesanyját, aki azonnal belehal a sérüléseibe. Egy ismeretlen, furcsa kinézetű férfi menti meg a lányt, aki azonban rögtön eltűnik a helyszínről. Catherine ekkor úgy dönt, hogy rendőrnek áll, hátha sikerül fényt derítenie a tragikus és különös esetre.


Forrás: sln
Videó: 351 MB, 42 min, AVI, 624x352, 1295 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 128 Kbps, 48 KHz
jassdownload.png
[hide-thanks]http://data.hu/get/6821473/szepseg.easz.1x01_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6821474/szepseg.easz.1x02_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6821475/szepseg.easz.1x03_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6821479/szepseg.easz.1x04_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6821480/szepseg.easz.1x05_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6821482/szepseg.easz.1x06_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6821483/szepseg.easz.1x07_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6821484/szepseg.easz.1x08_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6821485/szepseg.easz.1x09_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6821486/szepseg.easz.1x10_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6825269/szepseg.easz.1x11_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6848592/szepseg.easz.1x12_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6872474/szepseg.easz.1x13_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6894651/szepseg.easz.1x14_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6916434/szepseg.easz.1x15_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6946171/szepseg.easz.1x16_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6974838/szepseg.easz.1x17_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6984231/szepseg.easz.1x18_LV.rar?pid=3561198131

ONLINE:
1x01 http://vidto.me/gtwu2hnji5qe.html
1x02 http://vidto.me/b4dk7fmgn4lv.html
1x03 http://vidto.me/8rjq9680t6km.html
1x04 http://vidto.me/yj5ypglawapf.html
1x05 http://vidto.me/tskbdmyoi59t.html
1x06 http://vidto.me/vw0jns4tmpo2.html
1x07 http://vidto.me/irhsil4kxx7o.html
1x08 http://vidto.me/jfzmlua47481.html
1x09 http://vidto.me/lh7220dqmpd8.html
1x10 http://vidto.me/ud4xjmbj95p4.html
1x11 http://vidto.me/cacanzik4gpa.html
1x12 http://vidto.me/640mmj5a4hk1.html
1x13 http://vidto.me/barelzprukrk.html
1x14 http://vidto.me/v6vh1wk08bzj.html
1x15 http://vidto.me/punc32gb0vy0.html
1x16 http://vidto.me/uc77c57h0ccz.html
1x17 http://vidto.me/ulx1ayqbkr8w.html
1x18 http://vidto.me/9hkzpkoah0hd.html

vagy
1x13 http://youwatch.org/ybmd3wxir642
1x15 http://youwatch.org/h09vcvv434ru

Jelszó: linkvadaszok.hu vagy LV[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

kisvakond_

Állandó Tag
Állandó Tag
Szulejmán 2. évad (48- . rész)
(Muhtesem Yüzyil) 2012

színes, magyarul beszélő, török történelmi kaland
--- TVRip.HUN ---

2nu840w.jpg


Rendezte:
Yagmur Taylan, Durul Taylan

Szereplők:
Halit Ergenç (I. Szulejmán)
Nur Aysan (Mahidevran)
Okan Yalabik (Pargali Ibrahim Pasa)
Meryem Uzerli (Hürrem)
Selma Ergeç (Hatice)
Filiz Ahmet (Nigar Kalifa)
Burcu Tuna (Gülnihal Hatun)
Nebahat Çehre (Ayşe Hafsa)
Tansel Öngel (Alvise Gritti)

Tartalom:
Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor valaha is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben folyamatosan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a gyönyörű Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő lány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és édesanyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát. Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Néhány befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán szokatlan reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.


Forrás: fodorb
Videó: 540 MB, 46 min, AVI, 720x404, 1500 Kbps, 25 fps
Audió: MP3, 2 ch, 128 Kbps, 48 KHz
jassdownload.png
[hide-thanks]http://data.hu/get/6926208/szulejmn-48_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6953203/szulejmn-049_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6970773/szulejmn-050_LV.rar?pid=3561198131
http://data.hu/get/6991828/szulejmn-051_LV.rar?pid=3561198131


ONLINE:
48- http://vidto.me/r30ke1q5bm8e.html
49- http://vidto.me/6gje62kcnqu7.html
50- http://vidto.me/mcvl0oe4knw7.html
51- http://vidto.me/6kg5ceeb2g8z.html
v
48- http://played.to/femnvfv3dmeh
49- http://played.to/19d7n6fcgeks
50- http://played.to/1mj1r6cj0c7x
51- http://played.to/pfeb13hyj3xf
v
48- http://youwatch.org/t2vw4qfu61wm
49- http://youwatch.org/54ho607z3msy
50- http://youwatch.org/ws9hxz9t8wjq
51- http://youwatch.org/hae6hvsmpnuj

Jelszó: linkvadaszok.hu vagy LV[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

dzseff

Állandó Tag
Állandó Tag
The Hollies: Look Through Any Window 1963-1975 (2011)

Angol nyelvű



699 Mb,104:30



The Hollies were one of the most successful British groups of the sixties and early seventies and have continued to perform up to the present day. Look Through Any Window tells the story of their peak years from 1963 to 1975 when the band clocked up 27 UK Top 40 singles, 17 of which were Top 10s. They were also part of the British Invasion led by the Beatles that stormed the US charts in the sixties and scored hit singles in many other countries around the world. This DVD is the history of the Hollies told through newly filmed interviews with band members Allan Clarke, Graham Nash, Tony Hicks and Bobby Elliott and fantastic vintage footage of the Hollies performing their classic tracks in full.
TRACK LISTING:
1) Baby That s All 2) Rockin Robin 3) Little Lover 4) Just One Look 5) Here I Go Again 6) I m Alive 7) Look Through Any Window 8) I Can t Let Go 9) Bus Stop 10) Stop Stop Stop 11) On A Carousel 12) Carrie Anne 13) Dear Eloise 14) King Midas In Reverse 15) Jennifer Eccles 16) Wings 17) Do The Best You Can 18) Listen To Me 19) Sorry Suzanne 20) He Ain t Heavy, He s My Brother 21) Long Cool Woman In A Black Dress 22) The Air That I Breathe


*** VIDEO INFO ***
Input Type : XVID(GVC)
Input Size : 432 x 304
Output Type : YUY2
Output Size : 432 x 304
FrameRate(Frame/sec) : 0.00 (29.97)


*** AUDIO INFO ***
SampleRate(Sample/sec) : 48000
BitRate(Bit/sample) : 16
Channels : 2
KBitRate(KBit/sec) : 128

[HIDE-THANKS]
Kód:
http://data.hu/get/6995320/The_Hollies.part1.rar
http://data.hu/get/6995324/The_Hollies.part2.rar
http://data.hu/get/6995325/The_Hollies.part3.rar
http://data.hu/get/6995322/The_Hollies.part4.rar
http://data.hu/get/6995382/The_Hollies.part5.rar
http://data.hu/get/6995445/The_Hollies.part6.rar
http://data.hu/get/6995444/The_Hollies.part7.rar
http://data.hu/get/6995436/The_Hollies.part8.rar
[/HIDE-THANKS]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

uzi9mm

Állandó Tag
Állandó Tag

A Hetek (The Oakley Seven / The 7) 2006 DVDRip HUNDub
Szinkronizált,amerikai horror (TV Hang)


8a2k1c238u0telm2ysbh.jpg


v9vjcxyo344xk1qn1htp.jpg


twfjh86vtb3vk2b7u86g.png


Rendező:
Adam Schlachter

szereplő(k):
Sandra Echeverría (Ana Maria)
Kelly Blatz (Zeke Guthrie)
Dani Jayden (Janice Palmdalio)
Alison MacInnis (Jessica)
Walter Perez (Anthony Lopez)

A barlang és az Aki bújt, aki nem... legrémületesebb pillanatait idézi ez a hátborzongató horror, melyben új értelmet nyer a klausztrofóbiától való rettegés. Az Oakley középiskola végzős diákjai tanulmányi kirándulásra indulnak, hogy bejárjanak egy barlangot, melyről a suliban tanultak. A felfedezés izgalmasnak ígérkezik, de olyan kalandra, ami előttük áll, még rémálmaikban sem számítottak, a barlangnak ugyanis van egy túlvilági lakója...

Kép
Kódek azonosító : XVID
Időtartam : 80 perc
Adatsebesség : 1 074 Kbps
Szélesség : 720 képpont
Magasság : 402 képpont
Képkockasebesség : 25,000 fps

Hang
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 128 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz

h7gvpzm6ysygzt6oqu0y.gif
[hide-thanks]http://ulozto.net/xy1J6LQT/a-hetek-2006-dvdrip-xvid-hundub-avi[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

eder

Állandó Tag
Állandó Tag
263900045b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

17717111_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

12554578352_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

5343355043_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

7027309374_www.kepfeltoltes.hu_.jpg




Százegyedik szenátor (1967)

Fekete-fehér, magyar tévéfilmsorozat, 47 perc.

Rendező: Keleti Márton
Forgatókönyvíró: Gimes György
Zene: Palásti Pál
Operatőr: Nagy József

Szereplők:
Básti Lajos (Fromm szenátor)
Szegedi Erika (Marjorie)
Somogyvári Rudolf (Andrew Robertson)
Bitskey Tibor (Tom Harrow)
Várkonyi Zoltán (Belmont)
Páger Antal (Fritz felügyelő)
Dőry Virág (Carole Tayler)
Pécsi Ildikó (Elly Rometsch)
Zách János (Stennis szenátor)
Greguss Zoltán

Tovább folyik a nyomozás a Bobby Backer ügyben, de már nem az FBI részéröl, hanem Fromm szenáttor titkárnöje és egy újságiró barátja részéröl is, miközben barátjukat egy másik újságirót eltesznek láb alól az ügyben érintettek.

Fájl mérete: 254 Mb.

[Matroska]
Időtartam: 00:46:25


[Videó]
Felbontás: 576x448
Kodek: MPEG4 ISO advanced
FPS: 25,00
Bitráta: 0 Kbps
Minőségi faktor: 0,00 b/px

[Audió]
Kodek: MPEG Audio 1, 2, 2.5
Csatornák száma : 2
Mintavétel: 48000 Hz
Bitráta: 0 Kbps


[HIDE-THANKS]
http://ulozto.net/xErEg2Ks/szazegyedik-szenator-mkv
http://ulozto.net/x8eMTucE/szazegyedik-szenator-2-mkv
http://ulozto.net/xGguAqNX/szazegyedik-szenator-2-srt
http://ulozto.net/xzHrvY51/szazegyedik-szenator-3-mkv
[/HIDE-THANKS]

A film megosztásért, köszönet szabol78-nak.
 

papadi

Állandó Tag
Állandó Tag
Magas szőke férfi felemás cipőben + a folytatás és két ráadás:

300DVD_-_Magas_sz_ke_f_rfi_felem_s_cip_ben_-_borit__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Magas szőke férfi felemás cipőben
(Le grand blond avec une chaussure noire)
Francia vígjáték (1972)
Főszereplők: Pierre Richard, Bernard Blier, Jean Rochefort, Mireille Darc
Rendezte: Yves Robert
(2006 - dvdrip - avi - 854 MB - 720x432 px - 128 kbps - 1:25:58)
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6998384/Magas_szke_frfi_felems_cipben.part01.rar
http://data.hu/get/6998385/Magas_szke_frfi_felems_cipben.part02.rar
http://data.hu/get/6998386/Magas_szke_frfi_felems_cipben.part03.rar
http://data.hu/get/6998387/Magas_szke_frfi_felems_cipben.part04.rar
http://data.hu/get/6998388/Magas_szke_frfi_felems_cipben.part05.rar
http://data.hu/get/6998389/Magas_szke_frfi_felems_cipben.part06.rar
http://data.hu/get/6998390/Magas_szke_frfi_felems_cipben.part07.rar
http://data.hu/get/6998391/Magas_szke_frfi_felems_cipben.part08.rar
http://data.hu/get/6998392/Magas_szke_frfi_felems_cipben.part09.rar
vagy
Kód:
http://data.hu/get/6998396/Magas_szke_frfi_felems_cipben.rar
[/hide-thanks]


A folytatás:
300DVD_-_A_magas_sz_ke_f_rfi_visszat_r_-_borit__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A magas szőke férfi visszatér
(Le retour du grand blond)
Francia vígjáték (1974)
Főszereplők: Pierre Richard, Jean Carmet, Jean Rochefort, Mireille Darc
Rendezte: Yves Robert
(2006 - dvdrip - avi - 760 MB - 720x416 px - 128 kbps - 1:16:47)
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6998536/A_magas_szke_frfi_visszatr.part01.rar
http://data.hu/get/6998537/A_magas_szke_frfi_visszatr.part02.rar
http://data.hu/get/6998538/A_magas_szke_frfi_visszatr.part03.rar
http://data.hu/get/6998539/A_magas_szke_frfi_visszatr.part04.rar
http://data.hu/get/6998540/A_magas_szke_frfi_visszatr.part05.rar
http://data.hu/get/6998541/A_magas_szke_frfi_visszatr.part06.rar
http://data.hu/get/6998542/A_magas_szke_frfi_visszatr.part07.rar
http://data.hu/get/6998543/A_magas_szke_frfi_visszatr.part08.rar
[/hide-thanks]
vagy
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6998550/A_magas_szke_frfi_visszatr.rar
[/hide-thanks]


Egy ráadás, amely csak a (magyar) címe miatt került ide, mert a főszereplő személyén kívül más köze nincs az előző két filmhez. Ez egy könnyed francia bohózat, amelyben Pierre Richard egy reménytelenül szerelmes festőművészt alakít. Barátja segít összehozni egy találkozót álmai szőke asszonyával. A szomszéd lakásban lakik a másik szőke és az eszelősen féltékeny férje. Már közeleg a randi ideje, amikor az ajtót becsapja a huzat és a lépcsőhátban rekedt, lenge öltözetű szomszédasszony a festő segítségét kéri…
300DVD_-_Magas_sz_ke___2_sz_ke_-_borit__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Magas szőke + 2 szőke
(Á gauche en sortant de l'ascenseur)
Francia vígjáték (1988)
Főszereplők: Pierre Richard, Richard Bohringer, Emmanuelle Béart, Fanny Cottencon
Rendezte: Edouard Molinaro
(2003 - dvdrip - avi - 794 MB - 720x320 px - 448 kbps - 1:19:31)
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6998718/Magas_szke__2_szke.part01.rar
http://data.hu/get/6998719/Magas_szke__2_szke.part02.rar
http://data.hu/get/6998720/Magas_szke__2_szke.part03.rar
http://data.hu/get/6998721/Magas_szke__2_szke.part04.rar
http://data.hu/get/6998722/Magas_szke__2_szke.part05.rar
http://data.hu/get/6998723/Magas_szke__2_szke.part06.rar
http://data.hu/get/6998724/Magas_szke__2_szke.part07.rar
http://data.hu/get/6998725/Magas_szke__2_szke.part08.rar
http://data.hu/get/6998726/Magas_szke__2_szke.part09.rar
[/hide-thanks]
vagy
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6998727/Magas_szke__2_szke.rar
[/hide-thanks]
(Ennek a hangjával megküzdöttem, a magyar végül összejött, de a francia sajnos nem)


Ez pedig az eredeti történet amerikai módra:
300DVD_-_Magas_barna_f_rfi__felem_s_cip_ben_-_borit__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Magas barna férfi felemás cipőben
(The Man With One Red Shoe)
Amerikai vígjáték (1985)
Főszereplők: Tom Hanks, Dabney Coleman, Lori Singer, Charles Durning, Carrie Fisher, James Belushi
Rendezte: Stan Dragoti
(2006 - avi - 730 MB - 624x336 px - 104 kbps - 1:28:44)
Ez az utolsó nem saját rip, ismét köszönet érte.
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6998819/Magas_barna_frfi_felems_cipben.part1.rar
http://data.hu/get/6998820/Magas_barna_frfi_felems_cipben.part2.rar
http://data.hu/get/6998821/Magas_barna_frfi_felems_cipben.part3.rar
http://data.hu/get/6998822/Magas_barna_frfi_felems_cipben.part4.rar
http://data.hu/get/6998823/Magas_barna_frfi_felems_cipben.part5.rar
http://data.hu/get/6998824/Magas_barna_frfi_felems_cipben.part6.rar
http://data.hu/get/6998825/Magas_barna_frfi_felems_cipben.part7.rar
http://data.hu/get/6998826/Magas_barna_frfi_felems_cipben.part8.rar
[/hide-thanks]
vagy:
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6998828/Magas_barna_frfi_felems_cipben.rar
[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

papadi

Állandó Tag
Állandó Tag
FRITZ LANG három filmje:

300DVD_-_Metropolis__restored_version__-_borit__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Metropolis
(Metropolis)
Fekete-fehér német némafilm, sci-fi (1927)
Főszereplők: Alfred Abel, Brigitte Helm, Gustav Fröhlich, Rudolf Kleine-Rogge
Rendezte: Fritz Lang
A 2002-es felújított változat
(dvdrip - avi - 693 MB - 576x432 px - 117 kbps - 1:58:38)
Megjegyzés: nem saját rip, ismét köszönet érte
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6999902/Metropolis.part1.rar
http://data.hu/get/6999903/Metropolis.part2.rar
http://data.hu/get/6999904/Metropolis.part3.rar
http://data.hu/get/6999905/Metropolis.part4.rar
http://data.hu/get/6999906/Metropolis.part5.rar
http://data.hu/get/6999907/Metropolis.part6.rar
http://data.hu/get/6999908/Metropolis.part7.rar
http://data.hu/get/6999909/Metropolis.part8.rar
[/hide-thanks]
vagy
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6999912/Metropolis.rar
[/hide-thanks]


300DVD_-_M_-_Egy_v_ros_keresi_a_gyilkost_-_borit__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

M - Egy város keresi a gyilkost
(M)
Fekete-fehér feliratos német thriller (1931)
Főszereplők: Peter Lorre, Gustaf Grüdgens, Elen Widmann, Otto Wernicke, Theo Lingen
Rendezte: Fritz Lang
(dvdrip - avi - 1,01 GB - 720x624 px - 128 kbps - 1:44:52)
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6999953/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part01.rar
http://data.hu/get/6999954/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part02.rar
http://data.hu/get/6999955/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part03.rar
http://data.hu/get/6999956/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part04.rar
http://data.hu/get/6999957/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part05.rar
http://data.hu/get/6999958/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part06.rar
http://data.hu/get/6999959/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part07.rar
http://data.hu/get/6999960/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part08.rar
http://data.hu/get/6999961/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part09.rar
http://data.hu/get/6999962/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part10.rar
http://data.hu/get/6999963/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.part11.rar
[/hide-thanks]
vagy
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/6999964/M_-_Egy_vros_keresi_a_gyilkost.rar
[/hide-thanks]


300DVD_-_Dr_Mabuse_v_grendelete_-_borit__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Dr. Mabuse végrendelete
(Das Testament des Dr. Mabuse)
Fekete-fehér feliratos német misztikus krimi (1933)
Főszereplők: Rudolf Klein-Rogge, Beregi Oszkár, Otto Wernicke, Theo Lingen, Theodor Loos, Wera Liessem, Claus Pohl
Rendezte: Fritz Lang
(dvdrip - avi - 1,11 GB - 720x608 px - 128 kbps - 1:54:31)
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/7000122/Dr_Mabuse_vgrendelete.part01.rar
http://data.hu/get/7000123/Dr_Mabuse_vgrendelete.part02.rar
http://data.hu/get/7000134/Dr_Mabuse_vgrendelete.part03.rar
http://data.hu/get/7000124/Dr_Mabuse_vgrendelete.part04.rar
http://data.hu/get/7000125/Dr_Mabuse_vgrendelete.part05.rar
http://data.hu/get/7000126/Dr_Mabuse_vgrendelete.part06.rar
http://data.hu/get/7000127/Dr_Mabuse_vgrendelete.part07.rar
http://data.hu/get/7000128/Dr_Mabuse_vgrendelete.part08.rar
http://data.hu/get/7000129/Dr_Mabuse_vgrendelete.part09.rar
http://data.hu/get/7000130/Dr_Mabuse_vgrendelete.part10.rar
http://data.hu/get/7000131/Dr_Mabuse_vgrendelete.part11.rar
http://data.hu/get/7000132/Dr_Mabuse_vgrendelete.part12.rar
[/hide-thanks]
vagy
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/7000133/Dr_Mabuse_vgrendelete.rar
[/hide-thanks]
 

uzi9mm

Állandó Tag
Állandó Tag

Hat nő és a gyilkos (Sei Donne Per L 'assassino) 1964 DVDRip HUNDub
Szinkronizált,olasz-francia-monacói giallo (TV Hang)


7vymd5cg5icuoz8pw4y.jpg


o9tsr0em55oh7cu7p3.jpg


twfjh86vtb3vk2b7u86g.png


Rendező: Mario Bava

szereplő(k):
Cameron Mitchell (Max Marian)
Eva Bartok (Cristina Como grófnő)
Thomas Reiner (Silvester felügyelő)
Ariana Gorini (Nicole)
Dante DiPaolo (Frank Sacalo)
Francesca Ungaro (Isabella)
Franco Ressel (Marquis Richard Morell)
Luciano Pigozzi (Cesar Losarre)

Max Morlacchi és kedvese, Cristiana Como grófnő fényűző divatházat tartanak fent Rómában. Isabella, a gyönyörű ifjú modell egy viharos estén egy álarcos gyilkos áldozatává válik, és a bűntény elkövetésével a nyomozók a barátját gyanúsítják. Isabella naplója, amely állítólag információval szolgálhat a gyilkos személyét illetően, eltűnik, az álarcos gyilkos pedig mindenre képes, hogy megszerezze a naplót, és egyenként lesújt a divatházban dolgozó ifjú modellekre.
Mario Bava filmje a máig kivételes kultusz által övezett giallo műfaj egyik ősdarabja, amely elsősorban színpompás képi világa miatt számít máig egyedülállónak.


Kép
Kódek azonosító/Tipp : XviD
Időtartam : 85 perc
Adatsebesség : 1 041 Kbps
Szélesség : 704 képpont
Magasság : 400 képpont
Képkockasebesség : 25,000 fps

Hang #1
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 192 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz

Hang #2
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 92,2 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz

h7gvpzm6ysygzt6oqu0y.gif

[hide-thanks][/hide-thanks]​
[hide-thanks]
http://www.ulozto.net/xv6H7Y51/hat-no-es-a-gyilkos-1964-dvdrip-xvid-dual-hun-ita-avi
[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

dzseff

Állandó Tag
Állandó Tag
Shivaree 1965
Angol nyelvű



Teenage rock 'n' roll TV show that began as a local Los Angeles-based program on KABC-LA. It became syndicated in April 1965 and aired in more than 150 markets in the U.S. and seven countries internationally. Shivaree was created and hosted by LA's top all-night DJ, Gene Weed.



SHIVAREE
Jan-1-66. Very groovy episode! The Bantams: "Do You Love Me" and "Twist & Shout." Lou Rawls: "Cold, Cold Heart" and "Margie." Dusty Springfield: "Wishin' & Hopin'" and "Some of Your Lovin'" The M Threes: "When The Party's Over." Simon & Garfunkel: "We've got a Groovy Thing Going" (terrific Merseybeat sounding tune!) and "The Sounds Of Silence."


24:38

[HIDE-THANKS]
Kód:
http://data.hu/get/7006463/Shivaree_3.part1.rar
http://data.hu/get/7006467/Shivaree_3.part2.rar
http://data.hu/get/7006468/Shivaree_3.part3.rar
http://data.hu/get/7006464/Shivaree_3.part4.rar
http://data.hu/get/7006516/Shivaree_3.part5.rar
http://data.hu/get/7006514/Shivaree_3.part6.rar
http://data.hu/get/7006513/Shivaree_3.part7.rar
http://data.hu/get/7006493/Shivaree_3.part8.rar
[/HIDE-THANKS]


SHIVAREE
Jul-31-65. The Turtles: "Almost There" (excellent garage rock sound!) and "It Ain't Me, Babe." James Darren: "Because You're Mine" and "Hand In Hand." Slim Gaillard: "Cement Mixer" and "Linda Cara." The Kinks: "Set Me Free" and "All Day and All Of The Night." Evie Sands: "Take Me For A Little While" and "Run Home to Your Mama."


24:37

[HIDE-THANKS]
Kód:
http://data.hu/get/7005324/Shivaree_4.part1.rar
http://data.hu/get/7005323/Shivaree_4.part2.rar
http://data.hu/get/7005326/Shivaree_4.part3.rar
http://data.hu/get/7005322/Shivaree_4.part4.rar
http://data.hu/get/7005339/Shivaree_4.part5.rar
http://data.hu/get/7005342/Shivaree_4.part6.rar
http://data.hu/get/7005335/Shivaree_4.part7.rar
http://data.hu/get/7005331/Shivaree_4.part8.rar
[/HIDE-THANKS]

SHIVAREE
May-8-65. The Preachers: "Who Do You Love" and "Chicken Poppa." James Darren: "Her Royal Majesty" and "A Married Man." Carol Crane: "How Should I Feel?" and "A Frightful Situation" (sung to tune of "Mrs. Brown You've Got A Lovely Daughter"). The Byrds: "Mr. Tambourine Man" and "I Knew I'd Want You." Glen Campbell: "Southern Style Country Lover" and "Ramblin' Around." Shivaree Dancers shake to Glen Campbell ripping it up on a Rickenbacker.


24:36

[HIDE-THANKS]
Kód:
http://data.hu/get/7005391/Shivaree_5.part1.rar
http://data.hu/get/7005387/Shivaree_5.part2.rar
http://data.hu/get/7005388/Shivaree_5.part3.rar
http://data.hu/get/7005390/Shivaree_5.part4.rar
http://data.hu/get/7005428/Shivaree_5.part5.rar
http://data.hu/get/7005427/Shivaree_5.part6.rar
http://data.hu/get/7005425/Shivaree_5.part7.rar
http://data.hu/get/7005421/Shivaree_5.part8.rar
[/HIDE-THANKS]

SHIVAREE
Sep-4-65. Bobby Fuller 4: "Never To Be Forgotten" and "Let Her Dance." Lenny Welch: "Two Different Worlds" and "I Was There." Mike Clifford: "Before I Left Her." Ketty Lester: "West Coast" and "Head Up High?" Bob and Bobby: "Baby What You Want Me To Do?" and "To The Beach."


24:32

[HIDE-THANKS]
Kód:
http://data.hu/get/7005576/Shivaree_6.part1.rar
http://data.hu/get/7005577/Shivaree_6.part2.rar
http://data.hu/get/7005579/Shivaree_6.part3.rar
http://data.hu/get/7005578/Shivaree_6.part4.rar
http://data.hu/get/7005654/Shivaree_6.part5.rar
http://data.hu/get/7005653/Shivaree_6.part6.rar
http://data.hu/get/7005652/Shivaree_6.part7.rar
http://data.hu/get/7005649/Shivaree_6.part8.rar
[/HIDE-THANKS]

4x 699 Mb

Az elvetemült zenerajongóknak...

*** VIDEO INFO ***
Input Type : XVID(GVC)
Input Size : 640 x 464
Output Type : YUY2
Output Size : 640 x 464
FrameRate(Frame/sec) : 0.00 (29.97)


*** AUDIO INFO ***
SampleRate(Sample/sec) : 48000
BitRate(Bit/sample) : 16
Channels : 2
KBitRate(KBit/sec) : 128
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

uzi9mm

Állandó Tag
Állandó Tag


A Fúria Börtönében (Caged Fury) 1990 DVDRiP HUNDub Dual Magyar/Angol
Szinkronizált,amerikai akció (VHS Hang)


526m9bkix1bns2lu7vc1.jpg


7r61m1nwxh4ipyb1ck4s.jpg


twfjh86vtb3vk2b7u86g.png


Rendezte:
Bill Milling

Szereplők:

Buck Lewis: Blake Bahner
Dirk Ramsey Richard Barathy
Kathie Collins: Roxanna Michaels
Randall Stoner: James Hong
Rhonda Wallace: April Dawn Dollarhide
Tracy Collins: Elena Sahagun
Victor: Erik Estrada
Warden Sybil Thorn: Ty Randolph
börtönőr: Paul L. Smith

Los Angeles mellett működő női börtön szadista-leszbikus őreinek kezei közé hamis bíróságon, koholt vádakkal elítélt csinos nők kerülnek, köztük egy sztárjelölt színésznő is.

Kép
Kódek azonosító : XVID
Időtartam : 95 perc
Adatsebesség : 2 203 Kbps
Szélesség : 720 képpont
Magasság : 404 képpont
Képkockasebesség : 25,000 fps

Hang #1
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 128 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz

Hang #2
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 128 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 44,1 KHz

h7gvpzm6ysygzt6oqu0y.gif

[hide-thanks][/hide-thanks]​
[hide-thanks]
http://www.ulozto.net/xfCydkeW/a-furia-bortoneben-1990-dvdrip-xvid-dual-hun-eng-avi-avi
[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

uzi9mm

Állandó Tag
Állandó Tag

A Nagyvadász Tennesseeből (The Further Adventures of Tennessee Buck) 1988 DVDRip HUNDub
Szinkronizált,amerikai kaland-vígjáték (VHS Hang)


nvo5c2n755f5eq1nea35.jpg


e9cpbtleoa49qm6rqtr.jpg


twfjh86vtb3vk2b7u86g.png


Rendező: David Keith

Szereplő(k):
David Keith (Buck Malone)
Kathy Shower (Barbara Manchester)
Stephen Davis (Argo)
Tiziana Stella (Che)
Brant von Hoffman (Ken Manchester)

Tennessee Buck egy iszákos kalandor, aki egy tehetős párt kísér szafarira. Akcióba kell lépnie, mikor a pár hölgy tagját elrabolják a kannibálok.

Kép
Kódek azonosító : XVID
Időtartam : 90 perc
Adatsebesség : 2 110 Kbps
Szélesség : 640 képpont
Magasság : 480 képpont
Képkockasebesség : 23,976 fps

Hang
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 128 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz

h7gvpzm6ysygzt6oqu0y.gif

[hide-thanks]http://www.ulozto.net/xpncdGu2/a-nagyvadasz-tennesseebol-1988-dvdrip-xvid-hundub-avi[/hide-thanks]​
[hide-thanks]
[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

papadi

Állandó Tag
Állandó Tag
300DVD_-_Szerelmes_biciklist_k_-_borit__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Szerelmes biciklisták
Magyar film (1965)
Fõszereplõk: Orbán Tibor, Tahi Tóth László, Uri István, Káldi Nóra, Szilágyi Tibor
Rendezte: Bacsó Péter
(2005 - dvdrip - avi - 998 MB - 720x400 px - 128 kbps - 1:39:48)

Tartalom (a boritóról):
András, Albert és Bence álmai valóra válnak, amikor biciklitúrára mennek a Balatonra. Napfény, vízpart, csinos lányok. András és öccse Bence ugyanannak a lánynak, Eszternek csapják a szelet. András ráveszi öccsét, hogy mondjon le a lányról, akit egy este meghódít, ám másnap elhagy.
Eszter a fiú után megy, de András elküldi...

[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/7015999/Szerelmes_biciklistk.part01.rar
http://data.hu/get/7016000/Szerelmes_biciklistk.part02.rar
http://data.hu/get/7016001/Szerelmes_biciklistk.part03.rar
http://data.hu/get/7016002/Szerelmes_biciklistk.part04.rar
http://data.hu/get/7016003/Szerelmes_biciklistk.part05.rar
http://data.hu/get/7016004/Szerelmes_biciklistk.part06.rar
http://data.hu/get/7016005/Szerelmes_biciklistk.part07.rar
http://data.hu/get/7016006/Szerelmes_biciklistk.part08.rar
http://data.hu/get/7016007/Szerelmes_biciklistk.part09.rar
http://data.hu/get/7016008/Szerelmes_biciklistk.part10.rar
http://data.hu/get/7016009/Szerelmes_biciklistk.part11.rar
[/hide-thanks]
vagy
[hide-thanks]
Kód:
http://data.hu/get/7016011/Szerelmes_biciklistk.rar
[/hide-thanks]
 

uzi9mm

Állandó Tag
Állandó Tag

A bronxi Halálosztó (The Bronx Executioner) 1989 DVDRip HUNDub
Szinkronizált, olasz sci-fi-akció (VHS Hang)


p5rgmlrtfil7irfw712j.jpg


lfvay3g42tnwvpbvbms.jpg


twfjh86vtb3vk2b7u86g.png


Rendező : Vanio Amici

Szereplők:
Gabriele Gori ... James
Margit Evelyn Newton ... Margie (as Margie Newton)
Chuck Valenti ... Shark
Rod Robinson
Bernard Lee
Frank Davis
Alex Vitale ... Dakar
Woody Strode ... Sheriff Warren
New York atomháború után...bronx utcáit androidok és cyborg uralma között oszlik meg. 1990-re romokban hever, ahogy az államigazgatás, a rendőri erők és a civilizáció is. Már csak néhány túlélő van... James Crawley rendőr újonc feladata, hogy rendet tegyen Bronx utcáin, váratlanul segítséget kap "The Black" sherif személyében...

Kép
Kódek azonosító : XVID
Időtartam : 1 óra
Adatsebesség : 1 963 Kbps
Szélesség : 720 képpont
Magasság : 544 képpont
Képkockasebesség : 23,976 fps

Hang #1
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 128 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz

Hang #2
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 192 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz

h7gvpzm6ysygzt6oqu0y.gif
[hide-thanks]http://www.ulozto.net/xekJYrtg/a-bronxi-halaloszto-1989-dvdrip-xvid-dual-hun-eng-avi[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

uzi9mm

Állandó Tag
Állandó Tag


Egy bérgyilkos portréja (Portrait of a Hitman) 1979 VHSRip HUNDub
Szinkronizált,amerikai akció


cxq3hrbbxv4228u6m2k.jpg


bqrhj32mybdpr7bqs9ak.jpg


twfjh86vtb3vk2b7u86g.png


rendező: Allan A. Buckhantz

szereplő(k):
Jack Palance
Rod Steiger
Bo Svenson
Ann Turkel

Jimbuck a hivatásoa bérgyilkos a legjobb a szakmájában,egy nap a megbízója arra kéri ölje meg a legjobb barátját...

Kép
Kódek azonosító/Tipp : XviD
Időtartam : 85 perc
Adatsebesség : 1 161 Kbps
Szélesség : 528 képpont
Magasság : 384 képpont
Képkockasebesség : 29,970 fps

Hang
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 131 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz

h7gvpzm6ysygzt6oqu0y.gif

[hide-thanks]
http://www.ulozto.net/xW9of7Kw/egy-bergyilkos-portreja-1979-vhsrip-xvid-hundub-avi
[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

uzi9mm

Állandó Tag
Állandó Tag

Csodakocsi (Chitty Chitty Bang Bang) 1968 DVDRip HUNDub
Szinkronizált,angol családi vígjáték


2q6189n0u7f0kplv24qc.jpg


thqeer24p7u1yu3dt66h.jpg


twfjh86vtb3vk2b7u86g.png


Rendező: Ken Hughes

Szereplő(k):
Dick Van Dyke (Caractacus Potts)
Sally Ann Howes (Truly Scrumptious)
Lionel Jeffries (Potts nagypapa)
Gert Fröbe (Bomburst báró)
Anna Quayle (Bomburst bárónő)
Benny Hill (játékkészítő)
James Robertson Justice (Lord Scrumptious)
Heather Ripley (Jemima Potts)
Adrian Hall (Jeremy Potts)
Barbara Windsor
Desmond Llewelyn

Caractacus Potts, az örök vesztes feltaláló két kis gyermekével éldegél egy öreg malomházban. 30 schillingért hozzájut egy rozoga versenyautóhoz a helyi régiségkereskedőtől, amelyet addig-addig javítgat, míg végül egy gyönyörű csodakocsi kerül ki a kezei alól. A repülő csodaautó a mesék világába repíti őket.

Kép
Kódek azonosító/Tipp : XviD
Időtartam : 145 perc
Adatsebesség : 1 232 Kbps
Szélesség : 720 képpont
Magasság : 304 képpont
Képkockasebesség : 23,976 fps

Hang
Kódek azonosító/Tipp : MP3
Adatsebesség : 128 Kbps
Csatornák száma : 2 csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0 KHz

h7gvpzm6ysygzt6oqu0y.gif

[hide-thanks]
http://www.ulozto.net/xEyF9CqP/csodakocsi-1968-dvdrip-xvid-hundub-avi
[/hide-thanks]
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére