Finnország visszautasította a kínai katonai bázis lehetőségét

A finn YLE közszolgálati csatorna beszámolója szerint még 2018-ban a kínaiak ajánlatot tettek a Finnországhoz tartozó Lappföldön található Kemijarvi városának repülőteréért, amelyen egy katonai bázist akartak kialakítani.

Habár az ajánlatot 2018-ban tette a kínai állami háttérrel rendelkező Polar Kutatóközpont, csak most hozták nyilvánosságra a közszolgálati csatornán – szúrta ki a Eurasia Review. A kínai delegáció ráadásul magas beosztású tisztviselőkből állt, köztük katonai attasékból.

A beszámoló szerint Kína egy 40 millió eurós ajánlatot tett a reptérét, mely tartalmaz egy teljesen új kifutópályát és a helyszín teljes felújítását. A kínai központ állítása szerint egy új kutatómunkára kellett volna nekik a helyszín, ahonnan kutató és megfigyelő repülőket küldtek volna ki a Jeges-tenger, az Északi-sark és az Északkeleti-átjáró körzetébe.

Mint írják, a titkos támogatási terv rendkívül meglepte a Lappföldi Egyetem és a Sarkköri Központ kutatóit, akik elmondásuk szerint már mindenféle politikai befolyás nélkül korábban már együttdolgoztak kínai tudósokkal.

A finn katonaság beszámolója szerint a reptér egy stratégiai fontosságú lőtér mellett található, szóval a kínaiak terve már csak azért is lett volna lehetetlen, miszerint kiterjesztenék a repteret. Ezen felül 2020. októbere óta az Európai Uniós jog értelmében sem volt lehetséges, mivel jelentősen korlátozottá váltak a külföldi befektetések.

lap fold.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére