FOGYÓKÚRA - több fajta is - ITT

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizony néha elcsábulunk, de ha mértékkel tesszük nem baj. Nem tudom, hogy otthon lehet-e kapni - szerintem biztos - cukormentes kekszeket. Mi itt azt szoktunk venni, de azt is inkább a párom eszi. Bár a múlt héten csentem a nápolyiból, ami szintén cukormentes. A hétvégére sütöttem kefíres sütit és a széléből kellett levágnom, mert a hűtőbe nem fér be a nagyobb tálca. Azt a keskeny szeletet osztottam el 6 részre és azt én ettem meg, mert nem tettem rá krémet. Még mindig van holnapra 1 kocka a délutáni kávém mellé. Ha nagyon édességre vágynék, akkor aszalt gyümölcsöt, mazsolát vagy diákcsemegét eszek. Igaz azt is módjával. Párom azzal vígasztal, hogy a jó minőségű étcsoki is engedélyezett, de az sem vonzott mostanában.

A hétvégén vettünk egy több mint 11 kilós dinnyét a lengyel boltba. Még nem vágtuk fel, mert a hűtő tele volt mással és nem tudtam volna hova tenni. Talán holnap már fel tudjuk vágni és én is bedinnyézek. :rohog: Remélem finom lesz!

Hekate! Írtad, hogy a rozskenyér ízével nem tudsz megbarátkozni. Magos változatot próbáltad? Nekem úgy jobban ízlik. Nem muszáj, hogy kenyér legyen; valami kisebb péksüti formájában próbáld ki, ha gondolod. Egyébként minden elismerésem, hogy meg tudtad enni kis unokád "jégkrémjét". Én talán egyszer vettem ilyet a gyerekeknek és a végét már nem tudták anno megenni. Hogy ne vesszen kárba gondoltam megeszem, de a kukába landolt. Azóta nem vagyunk hajlandóak ilyent venni a gyerekeknek bárhogy könyörögnek. Vagyok még így pár gyerekeknek készített üdítőkkel is. Rémesen édesek és az ízük is borzalmas, ráadásul tele van mesterséges anyaggal. A gyereknek meg persze megakad rajta a szeme, mert szines-szagos csomagolásban van, és az márpedig neki kell. Szerencsére az enyémek már kinőttek ebből, de inkább vettem nekik kubut. Abból meg a nagyobbik fiam ivott annyit, hogy besárgult tőle! :rohog::rohog::rohog: Úgyhogy azzal sem árt vigyázni. Anno a doktornénink javasolta, hogy higítsam egy kis vízzel; úgy még tovább is tartott.

Akaraterővel, kitartással, mértékletességgel, türelemmel - csak így tovább! :dr_31:
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Ne is bánd! Csak úgy lehet hosszú távon fogyózni, ha néha-néha bűnözünk egy kicsit. (vagy nagyot.:cool:)
A kövezés elmarad!!:dr_24: Csak így tovább.
*
Köszönöm a felmentést! Nem bánom, tudom, ha nem bűnöztem volna, biztosan bekövetkezik a csoki-lakmározás-egészen a sárga földig...:rolleyes:
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Bizony néha elcsábulunk, de ha mértékkel tesszük nem baj. Nem tudom, hogy otthon lehet-e kapni - szerintem biztos - cukormentes kekszeket. Mi itt azt szoktunk venni, de azt is inkább a párom eszi. Bár a múlt héten csentem a nápolyiból, ami szintén cukormentes. A hétvégére sütöttem kefíres sütit és a széléből kellett levágnom, mert a hűtőbe nem fér be a nagyobb tálca. Azt a keskeny szeletet osztottam el 6 részre és azt én ettem meg, mert nem tettem rá krémet. Még mindig van holnapra 1 kocka a délutáni kávém mellé. Ha nagyon édességre vágynék, akkor aszalt gyümölcsöt, mazsolát vagy diákcsemegét eszek. Igaz azt is módjával. Párom azzal vígasztal, hogy a jó minőségű étcsoki is engedélyezett, de az sem vonzott mostanában.

A hétvégén vettünk egy több mint 11 kilós dinnyét a lengyel boltba. Még nem vágtuk fel, mert a hűtő tele volt mással és nem tudtam volna hova tenni. Talán holnap már fel tudjuk vágni és én is bedinnyézek. :rohog: Remélem finom lesz!

Hekate! Írtad, hogy a rozskenyér ízével nem tudsz megbarátkozni. Magos változatot próbáltad? Nekem úgy jobban ízlik. Nem muszáj, hogy kenyér legyen; valami kisebb péksüti formájában próbáld ki, ha gondolod. Egyébként minden elismerésem, hogy meg tudtad enni kis unokád "jégkrémjét". Én talán egyszer vettem ilyet a gyerekeknek és a végét már nem tudták anno megenni. Hogy ne vesszen kárba gondoltam megeszem, de a kukába landolt. Azóta nem vagyunk hajlandóak ilyent venni a gyerekeknek bárhogy könyörögnek. Vagyok még így pár gyerekeknek készített üdítőkkel is. Rémesen édesek és az ízük is borzalmas, ráadásul tele van mesterséges anyaggal. A gyereknek meg persze megakad rajta a szeme, mert szines-szagos csomagolásban van, és az márpedig neki kell. Szerencsére az enyémek már kinőttek ebből, de inkább vettem nekik kubut. Abból meg a nagyobbik fiam ivott annyit, hogy besárgult tőle! :rohog::rohog::rohog: Úgyhogy azzal sem árt vigyázni. Anno a doktornénink javasolta, hogy higítsam egy kis vízzel; úgy még tovább is tartott.

Akaraterővel, kitartással, mértékletességgel, türelemmel - csak így tovább! :dr_31:
*
A történet viszonylag régi, több évtizeddel ezelőtt - egyik munkatársam vett a kutyájának - kutya kekszet. No meg magának is azt a fínom, omlósat a Győri szivecskéset (én is hjaj, de nagyon szeretem!). Este a tévé előtt kinyitotta a kutyájának szánt zacskót, a kutya kekszet és adott a kedvencének belőle. Aztán félre is tolta. Letámadta a Győri édeset... Azt be is küldte, gallér mögé... :dr_9:
Felesége esti vacsora, zuhany után leroskadt a tévé elé és mindketten a képernyőre meredve, valamilyen izgalmas filmet néztek. Férj megette a Győri-t, feleség pedig a félhomályban nem is nézte, milyen zacskóból és mit kotor elő, de mivel ízlett neki, utolsó morzsáig elfogyasztotta a kutya kekszét. Amikor felállt, felkapcsolta a villanyt, hogy kivigye a szemétbe a zacskókat, akkor döbbent rá a tényre, hogy mit is evett?! Leült és azon agyalt, hogy most legyen rosszul, vagy pedig már teljesen felesleges, hiszen ízlett a keksz. Így aztán eldicsekedett a családtagoknak, hogy "apátok bezzeg magának a győrit, nekem bezzeg a kutya-kekszet vette"... S, közben nagyokat nevetett :rohog:.
Azóta ha megvásárolja a kutyának a kekszet, eszébe sem jut megvámolni. Úgy mondta, mondja - egyszer volt kutyakeksz-lakmározás, többet nem lesz.
*
Más téma:
a lányom kicsi korában annyira szerette a sült tököt, hogy még akkor is evett, amikor már nem kellett volna. Be is sárgult tőle rendesen. Még a szeme fehérje is sárga lett, én pedig úgy, de úgy megrémültem! Azonnal vittem a László Kórházba, nézzék meg a sárgaság miatt. Jókat derültek rajtam. Azóta is vallom, a nagy nevetés ellenére, hogy inkább kétszer viszek egy gyereket az orvos elé, mint egyszer sem.
*
Régebben viszonylag olcsó áron vásároltam meggyszörpöt, sűrítményt. Az ára nagyon olcsó volt, onnan tudom, hogy biztosan nem gyümölcsből, de aromából készült. Ízlett is, ittam is, ritkán, de amikor édességre vágytam, benyúltam érte a hűtőbe. Nem viccelek, de a poharat is megfogta. Szó szerint, pirosas lett azon a részen a pohárnak a szája, ahol ittam. Aztán csak elgondolkoztam a dolgon, hogy kell-e ez nekem? Ez a tömény festék? Úgy, hogy le is szoktam az ilyenek fogyasztásától.

Ez a kutyakekszes történet nagyon aranyos. :rohog::rohog::rohog: Még jó, hogy nem lett semmi baja!

Jaj szörppel mi is jártunk így. Nálunk a gyerekek kicsi korukba nagyon szerették és Anyukám szorgosan készítette is őket otthon (bodza, málna, meggy, ribizli). Gondolta Anyósom, hogy Ő is hozzájárul a szörphöz és meglepett minket 1,5 literes kiszereléssel. Nálunk a konyhapultot fogta meg rögtön az első alkalommal. Na a férjem akkor megfogta és az egészet öntötte a wc-be, hogy ilyennel nem itatjuk a gyerekeket. Ők meg baromira örültek, mert legalább 1 hétig piros wc-t használhattak. :rohog::rohog::rohog: Nem volt ilyen senkinek!
 
Mit tehet a szervezetünkkel ezek az ételfestékek? Hajmeresztő, amikor látom, hogy kék színű fagylaltot lakmároznak a gyerekek. Soha nem vettem és nem is veszek ilyet, no meg láttam már zöldet is. Persze, egyáltalán nem biztos, sőt! Az eperfagylaltot is valamivel csak megszínezik, ha nem is olyan vadítóan pompázatos.
*
Semmiképpen nem szeretnék szomorkát behozni ebbe a topicba. De közvetlen kis nyugdíjas ismerősöm a kutya eledelt forgalmazó boltban veszi a mélyhűtött csirke részeket. S, abból főznek maguknak. Velem megosztotta a "titkot", mert bízott bennem, hogy nem beszélem ki, de valóban soha nem mondanám nevesítve, hogy miből főzik az ebédet. De arra figyelmeztettem, hogy a hűtő fölött is ott a figyelmeztetés, hogy nem embereknek való - de állateledel. - S, arra is figyelmeztettem, ha az unokájuk jön, eszükbe ne jusson abból főzni az ebédet, inkább egyenek üres főzeléket, de az a biztos.
Háááát, nem tudom, mennyire fogadnak szót, mert szerintük nincs baja annak a húsnak. Én nem írom/mondom, hogy baja lenne, de csak valami történhetett a gyártás, csomagolás során, amiért nem az emberi fogyasztásra alkalmas termékek között árulják. Félelmetes sokszor az emberek butasága, amivel sajnos nem lehet ölre kelni...
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Nehogy má'r elhiggyük...

29244073_2034551070165654_5139843472575954944_n.jpg

Álmodik a nyomor... :o
images

*
No igen, ma sárgarépát-fehérrépát-karalábét ledinszteltem, sok petrezselyemmel. Ezt ettem délben és délután is. Reggelire 1 kemény tojást, cukor nélküli teát és 1 lap pászkát.
*
images

*
5-183.jpg

*
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Erőt vettem magamon,
jó hangosra állítottam a zenét, s a monitorral szemben táncikáltam...
BizIsten jól esett.
No, első körben nem tudtam végig mozogni az egész menetet, de többedszerre sikerült! :hurra:Holnap folytatom, mert nagyon tetszett! Jobban is éreztem magam utána. Mármint a táncikálás után. Tény, hogy jót tett a keringésemnek a mozgás, a hangulatomnak pedig a zene és a táncikálás.

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Mai meglepetésem
Találtam - behoztam - készítsük - fogyasszuk - bűntudat, lelkiismeret furdikálás nélkül:hurra:

A karfiol-popcorn :cool:

igazi szénhidrátmentes szupernasi, ráadásul ízlésünk szerint végtelen variációban készíthetjük el.
A karfiolt szedjük egészen apró rózsákra. Egy evőkanál oliva olajat ízesítsünk kedvünk szerint. A só mellé kerülhet fokhagyma, chili, oregánó, bazsalikom, rozmaring, de akár kevés pirospaprika vagy őrölt bors is.
A fokhagymás-borsos, de a különlegességet szeretőknek akár az oregánós változatot is ajánl(hat)juk.
Ha kész van a fűszerezett olajunk, forgassuk bele a pici karfiolrózsákat, terítsük sütőpapírra és előmelegített sütőben süssük roppanósra. 30 perc alatt tökéletes állagúra sült a finomság.
karfiolpopkorn1.jpg

*
Második meglepetés:hurra:
Legtöbben nagyon is szeretjük a pogácsákat, csak hát a hagyományos fehér liszttel készült változat nem éppen alakbarát, de akár kikiálthatjuk ellenségünknek is. Most viszont ajánlunk, egy szuper finom sajtkrémes karfiolpogácsát, amibe minimális liszt szükséges csupán, így aztán bátran fogyaszthatjuk akár még éjfélkor is. Hogyan is készült a puha, laktató finomság.
Egy kisebb karfiolt sós vízben, főzzük puhára, majd botmixerrel pépesítsük. Adjunk hozzá 5 deka szénhidrát-csökkentett vagy ugyanennyi zabpehelylisztet, fél tömlősajtot, egy tojást, egy evőkanál chia magot és ízlés szerint egy nagy csipet sót.
A pogácsatésztánk meglehetősen lágy lesz, ezért ne is próbálkozzunk azzal, hogy kinyújtjuk. Ha ugyanis nyújtható állagút készítünk, sütés közben betonkeménnyé válik, ez tapasztalat. Úgyhogy jobban járunk, ha elővesszük a muffin-sütőt, alaposan kivajazzuk, belisztezzük és kanállal beleadagoljuk a pogácsatésztát. A kis kupacok tetejére szórjunk reszelt sajtot, vagy olajos-magvakat.
Sütőben közepes lángon nagyjából 20 perc alatt tökéletesen átsül, ha pedig kihűlt, könnyen kiemelhetjük a muffin-sütőből. Rágcsának, de húsok, halak mellé köretnek is kiváló választás.
*
Harmadik meglepetés:
a KETOGÉN DIÉTA tíz ARANYSZABÁLYA

Rippel Feri hozta be a köztudatba leginkább a ketogén diétát, ami tulajdonképpen nem is fogyókúra, hanem életmód, melynek egyenes következménye a testsúly csökkenést. Az artista korábbi nyilatkozataiban még annak is hangot adott, hogy csodás átalakulását és diétáját még a NASA is tanulmányozza, így nem csoda, ha mi is mindent tudni akartunk erről az újnak nem mondható, ám ezidáig kevésbé ismert őrületről.
*
Az alapvető tézise, hogy úgy fogyj,hogy közben ne veszíts az izomtömegedből, mindeközben megvonod a szervezetedtől a szénhidrátot, hogy zsírokból fedezze az energiaigényét. De hogy ezt milyen módszerekkel érhetjük el? Összegyűjtöttük a ketogén életmód tíz aranyszabályát, ha kipróbálnátok, ezeket mindenképpen tartsátok be!
1. Ne vágj bele szakértő bevonása nélkül! Mielőtt átállnál a ketogén diétára mindenképpen konzultálj a háziorvosoddal és keress fel egy, a témában jártas dietetikust is.
2. Legyél fegyelmezett, tudatos, itt nincs helye bűnözős napoknak!
3. Napi ötszöri étkezésre állj rá, ez az első napokban, hetekben nehéz lesz, utána viszont már könnyedén menni fog.
4. Most felejtsd el a cukrot és a fehér lisztet. Ez az első amit száműznöd kell a konyhádból!
5. Ne egyél tésztát, rizst, cukrot is tartalmazó ketchupot és más mártást, gyári müzlit. Azaz: iktasd ki a rejtett cukrokat is!
6. Az alkohol tilos és a diabetikus nasikat is töröld a bevásárlólistádról.
7. Alacsony szénhidráttartalmú ételeket egyél, a fehérje és az egészséges zsírok mehetnek.
8. Vedd elő a számológépet, vezess diétanaplót és mindent nagyon fegyelmezetten rögzíts. Ugyanis a ketogén étrend napi 1200 kalóriát enged meg. Naponta összesen 15 gramm szénhidrátot ehetsz, ami kalóriára átszámítva 60. Ez kb. egy kis szelet rozskenyér vagy fél banán. Szóval mérlegelj, mit eszel és mennyit. Fehérjét és zsírokat bőven számolhatsz, gondolkozz maximum 100-100 grammban, ami az előbbi esetében legfeljebb 400, utóbbinál maximum 900 kalória.
9. Amikor átáll a szervezeted a szénhidrátok helyett a zsír felhasználására tapasztalhatsz acetonos leheletet, étvágycsökkenést, ezzel párhuzamosan pedig beindul a fogyás, javul a koncentráció, csökken a fáradtságérzet, így az alvásigény is.
10. A legfontosabb, hogy állj ellen a csábításnak. Készítsd el magad az ételeidet, csomagold el, vidd magaddal a munkahelyedre. Ha az étrendedbe nem illővel kínálnak, udvariasan utasítsd el, ugyanis csalás esetén a folyamat leáll. Ne feledd, ez nem egy diéta, hanem életmód, ha belevágsz szakértő segítségével, legyél maximalista és tarts be minden játékszabályt!
Minta étrend - egy napra:
Reggeli: egy szelet rozskenyér, egy szelet csirkemellsonka, egy tojás, egy paradicsom
Tízórai: egy alma
Ebéd: tonhalsaláta
Uzsonna: egy marék olajos magvak
Vacsora: egy szelet rozskenyér, egy natúr joghurt, egy evőkanál lenmag
Mindehhez egész nap legalább két liter ásványvizet vagy gyógyteát fogyassz el egyenletesen elosztva.
keto1.jpg

*
Forrás: a LOLLIPOP -ból
*
:rohog:

images

*
:dr_9:
Ez viszont NEM VICC - ezt jó, ha tudod - mire - mi a jó? Mire - mi a tanácsos - elfogyasztani, hogy egészséges legyél, hogy egészséged visszakapd és meg is őrizd!
miertfontos.jpg

.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
+ egy új recept!

Meglepődve olvastam, hogy liszt helyett a szakács - keményítőt - kevert az összetevők közé. No csapjunk bele, készítsük el és fogyasszuk el - mert - szerintem, más-más fűszerekkel igazán gyors és ízletes lakmánk lesz. Ráadásul ami nagyon megtetszett, hogy gyorsan elkészíthető.
A szaftos csirketócsnit egy jó adag saláta kíséretében bátran fogyaszthatod. Ráadásul olajszag sem terjeng majd a konyhában, hiszen sütőben készül. Ha főfogásként eszed, feldobhatod még üde joghurtos-mentás öntettel, vagy kínálhatod ketchuppal. Feltétként is tálalhatod, hisz tökéletes főzelékekhez, esetleg rakhatod teljes kiőrlésü zsemlébe. Nem fogyókúrázók viszont fogyaszthatják jófajta krumplipürével... Nem ragozom tovább, hiszen ez egy fogyókúrás és nem lakmás topic...

Hozzávalók 4 személyre:
  • 50 dkg csirkemellfilé
  • 3 evőkanál étkezési keményítő
  • kefirből annyi, hogy a tócsninknak, krémes legyen az állaga
  • 2 szál újhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 tojás
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • őrölt fekete bors
  • olaj
  • ha szereted, akár felaprított petrezselyemmel is ízesítheted, de látványnak is csodás!
Elkészítése:
A csirkemellet vágd nagyon apró darabokra, vagy akár le is darálhatod. Tedd egy nagyobb tálba, keverd össze a reszelt sajttal, majd add hozzá az apróra vágott újhagymát, a lereszelt fokhagymát, a tojást, a kefirt és a keményítőt. Ízesítsd sóval, borssal, pirospaprikával. Alaposan dolgozd össze, amikor jól összeáll, folpack fóliával fedd le, majd 30 percre tedd hűtőbe, hogy az ízek alaposan összeérjenek.
Közben egy nagyobb tepsit bélelj ki sütőpapírral, olajos ecsettel kend meg, a sütőt melegítsd elő 180 fokra. Pihentetés után a húsos masszából egy evőkanállal helyezz kisebb halmokat a sütőlapra, egymástól három-öt centis távolságra, majd a kanállal kicsit lapítsd le mindegyiket. Formázhatsz gombócokat is a masszából, és megszórhatod kevés liszttel, így kevésbé ragad a sütőpapírra. Előmelegített sütőben, 180 fokon süsd 10-15 percig, majd fordítsd át, és süsd a másik felét is aranybarnára.

20513491_dbadde61c01260ea9779cc1e65668629_wm.jpg

Forrás: Femina

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Jók ezek a tócsni receptek. Én a cukkiniset csináltam meg a múltkor, de nem tettem hozzá krumplit; nekem úgy is nagyon ízlett. Ez a husis sem rossz; talán még a gyerekekkel is meg tudom etetni. :D

A héten kicsit elengedtem magam. Két alkalommal ettem tésztasalátát, bár a tészta durumlisztből készült. Ma pedig túrós tésztát készítettem. Karácsonyra kis családomtól egy tésztagépet kaptam. Férjem nagyon szereti a házi gyúrt tésztát és töredelmesen bevallom, hogy nem tudom szép egyenletesre kinyújtani, ahogy azt kellene. Azóta itthon készítem a tésztát. Most kicsit újítottam. Nem fehér lisztet használtam, hanem fele-fele arányban teljes kiőrlésű lisztet és tönkölylisztet. A felét megcsináltam metélt tésztának, a másik felét pedig spagettinek akartam. Annyira belejöttem a nyújtásba, hogy elfelejtettem ahhoz vastagabbra kell hagyni a tésztát, így inkább cérnametélt lett belőle. Nem baj, majd elfogy. Azt hittem, hogy a gyerekek majd reklamálnak, de minden zokszó nélkül megették az eléjük tett tésztát. Persze ők megcukrozták a magukét, én nem. Ráadásul kisebb tányérra kevesebb adagot is szedtem magamnak.

A múltkor eszembe jutott a színes tészta, hogy azt mennyire szerették. Gondoltam utána nézek. A zöldet spenóttal, a pirosat paradicsommal vagy céklával kell megszínezni. Tegnap vettem spenótot. Lehet, hogy a hétvégén azt is ki fogom próbálni. Persze nem sima liszttel fogom azt sem elkészíteni.
 
Húgom rendszeresen készít spenótos tésztát és sajtot reszel rá és kefirrel önti nyakon. Én nem szeretem, én a spenótot tükör tojással és sűlt virslivel szeretem. A színes tésztától is ódzkodom, de ennek biztosan az az oka, hogy "begyepesedett" vagyok - lakma témában.:rohog:
Bezzeg a lányom, Ő aztán minden halas, meg marhás dolgot megkóstol. De el is tudja készíteni. Én amit nem szeretek, azt kerülöm, mert el sem tudom készíteni. De ha bármi ízlik, akkor már evés közben azon kattogok, hogyan is készíthették el.
Most délután is ettem dinnyét, de hiába - csak érzem, hogy víz van bennem és nem nokedli... No de nem gondolok nokedlira, nem gondolok kenyérre RADIROZOK a gondolataim között, ami lakmával kapcsolatos.
*
images

*
No nem egészen ezt csinálom, ma is táncikáltam... Többször keveset!
:dr_16:
 
Eddig csak boltba vettem "szines" tésztát. Feltételezem azt nem zöldséggel szinezik, de eddig erre volt lehetőségem. A gyerekeim elég válogatósak. Kicsi korukban mindenevők voltak, mert igyekeztem változatosan főzni, így mindennel megismertettem őket. A probléma akkor kezdődött, amikor bekerültek a közösségbe (ovi, suli); egyre több ételre mondták, hogy "nekem ez nem finom". Később már csak ránéztek és kijelentették, hogy nem kérnek. Fiúk (14,15 évesek) mostanában egyre több dolgot megkóstolnak és az esetek nagy többségében kérnek is belőle. Bízom benne, hogy a lányommal is el fogjuk ezt érni egyszer, mert Ő aztán most nagyon egyoldalúan étkezik.
Tegnap a nagyobbik fiam választott ebédet: grillezett halfilé vajas citrommártással. Gondoltam ez jó lesz nekem is, csak míg a gyerekek krumplit kértek hozzá magamnak és a Páromnak zöldeket pároltam: brokkoli, kelbimbó, zöldbab, zöldborsó. Kisebbik fiam vitte Apukájának az ebédet (nyári program) és míg készítettem össze megkérdezte, hogy Ő is kaphat majd a zöldségekből? Ujjongtam magamba és feltettem még egy kisebb adag zöldséget, mert az már kettőnknek nem lett volna elég, ami maradt. Megette, csak a kelbimbót hagyta meg. Én sem rajongok érte, de megeszem; Párom viszont szereti, ezért is került a zöldségköretbe. Bár én a karalábét szeretem és férjemet azzal lehetne a világból kikergetni. Ilyenkor mosolyogva töredelmesen bevallom a gyerekeimnek, hogy én sem szeretek mindent, de megeszem, mert szüksége van rá a szervezetünknek. Remélem egyszer megérti. A halat szeretem, de a tengeri herkentyűket nem bírom megenni. Pedig itt a városban van kifejezetten halas bolt, voltam is néhányszor, de nem tudnék pl. kagylót enni.

Viszont ma nagyon rámtört az édesség utáni vágy. Nem tudom mi az oka, de helyette inkább gyümölcsöt ettem. Mi is kivégeztük már a dinnyét. Szerdán és csütörtökön el is pusztítottuk. Éjjel meg elég sűrűn meg kellett látogatnom a wc-t, de ez a "bűnözés" ezzel jár.
Szép hétvégét Mindenkinek!
 
Igen, igen, a dinnye, ha nem is annyira mézédes, de jól be van hűtve - már sokkal jobb. Bizonyos mértékben pótolja az édesség utáni vágyunkat, de nekem a cukor nélküli kakaó porral kikevert hideg tej - tökéletesen helyettesítette - az áhítozott csokoládét.
*
images
 
Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, ma reggel nagy öröm ért. A szokásos reggeli cukormérésnél 8 volt a cukrom. Az elmúlt 1 évben nem ment 10 alá. Nagyon örültem. Igazából nem is annyira a 92 kilóm (most már csak 90, ezt is megmértem) zavart, ezt már megszoktam, hanem a nagyon magas cukrom. (volt, hogy 23-at mértem).
Ennyi is elég a boldogsághoz. Csökkentett zsírtartalom, fehér liszt mellőzése, és az édességek kiiktatása az étrendből. Liszt helyett keményítővel sűrítem a főzelékeket, amibe feltétlenül muszáj liszt, akkor tönkölybúza lisztet, vagy rozslisztet, vagy teljes kiőrlésűt használok, általában keverve őket. És az alkohol teljes mértékben elfelejtve. Még citromos sört sem iszom. Na jó, néha egy jó hideg, laza fehér fröccs, - természetesen száraz fehér borból - talán belefér.
Én is táncikálok, ha nincs otthon senki, és nem látnak.
Tegnap cukkini tócsnit készítettem. Tönkölyliszttel. Még a páromnak is ízlett. Jónéhány cukkinit megettünk az elmúlt napokban, hiszen most terem, akkor kell enni, amikor van. Próbáljátok ki sörtésztában. Abba is tettem egy kis keményítőt, nagyon finom lett. Jobb, mint a rántott.
Vasárnaponként bűnözök. Minden vasárnap rendes, a megszokott ebédet készítem. Ma sült malachús lesz. Rizzsel és uborkasalátával. (magamnak főzök barnarizst.). A nasi őszibarack lesz. (Már érik)
Szóval csak így tovább. Mindegyikőtöknek sikereket kívánok. Szerintem a pici siker is siker! Előre a következő cél felé. Lemenni 7 alá.:hurra:
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Hekate! Gratulálok!!!!! Csak így tovább!!!! Ahogy Ladysla is írta életmódváltásra van szükség.

Én tegnap elég kevés szénhidrátot ettem. Reggelire készítettem turmixot. Volt egy nagyon érett banánom és nagyobbik fiam meg is jegyezte:"ezt elhasználhatod turmixba." Így lett! Tettem hozzá két őszibarackot és férjem áfonyát evett a reggelijéhez, így abból is került bele pár szem. Dobtam bele másfél evőkanál zabpelyhet és öntöttem rá tejet. Másfél bögrényi turmix lett belőle, amit szép lassan a délelőtt folyamán elkortyolgattam. Ezért a tízórai is kimaradt. Ebédre csak egy nagy tányér gombalevest ettem, amibe nem volt tészta és nem is rántottam be; tele zöldséggel! Uzsira 1 málnás 0%-os málnás joghurt. Vacsira pedig 2 kovászos ubit ettem; nem kívántam mást.

Aztán nagyon piszkálta a fantáziámat a színes tészta. Férjem hozott a múltkor céklát. Itt vákumfóliába lehet kapni; 4 db van egy csomagba megfőzve, megpucolva. Szóval nem volt más dolgom, mint összeturmixoltam 2 db-ot és kicsit lecsepegtettem utána. A tésztába most is teljes kiőrlésű lisztet és tönkölylisztet használtam. 3 tojás és a céklapürét adtam hozzá. Még így is kellett utána lisztet adnom, mert nem lett elég kemény a tészta. Felét metéltnek, felét spagettinek készítettem el. Most száradnak. Spenótom is volt itthon; azt is megpároltam és turmixoltam már, de a tésztát még nem készítettem el, mert nincs helyem szárítani. De szerintem holnap már annak is nekilátok.

Mára készítettem reggelire finom avokákókrémet. Tegnap este elkészítettem már, így jól összeértek az ízek. A magvas kenyeremből 1 szeletet megpirítottam és jó vastagon megkentem a krémmel. Férjem szerint ez most más lett, mint amit megszokott. Lehet, hogy igaza van, mert már régen készítettem és a netről szedtem a mostani receptet. Szerintem finom lett és azért Ő is megevett így 2 szelet pirítóst. Ebédre sushi lesz, mert a lányom barátnőjénél van, így Ő nem itthon eszik. Egyedül Ő nem szereti. Ahhoz is tegnap már megfőztem a rizst, így csak össze kell állítani őket. Lesz lazacos, rákos, zöldséges, tojásos és még menet közbe, ami eszembe jut. Egyik barátunk is átjön ebédre, úgyhogy nagy adagot készítek. Nagyon finomak, de ebből az ételből én nem tudok sokat enni, úgyhogy jó lesz nekem is.

Szép hétvégét Mindenkinek! :dr_31:
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
HellóÓÓÓ! Mizujs?
Reggelim: 1 pohár kefír 1/2 zsemle, de. 11 óra körül: 1 vastag szelet görögdinnye, délután 13 órakor zsírszegény lecsó, de keménytojást szeltem a tetejére, délután 5 óra körül 1 pohár kefír a zsemle másik felével, s most este ettem 4 db nyers paradicsomot + 1 szelet dinnyét
*
images

*
images

mit is rejt a kiskosár? Reménykedjünk, hogy kefírt és gyümölcsöt...
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Mai üzeneteim.
Nézd meg az alábbi videókat. Csak annyit szeretnék leírni, a sok folyadék fogyasztáshoz - ha szívpanaszaid vannak (nekem vannak, sőt keringési problémáim is) - ne egyszerre lafatyolj be fél lityi folyadékot. Semmiképpen sem!
Fogyassz tiszta vizet, de többször igyál kevesebbet, mint egyszerre sokat. Ne terheld meg a szervezeted a hirtelen sok folyadékkal. Így ne is egyél egyszerre hatalmas mennyiségű dinnyét, mert ez is megterhelő a szervezetednek.

*

*

*

*
images

:(
*
Neki sikerült és nekünk?!
images

:)
*
images
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Szerbusztok Szépségeim - Fiúk, Jányok!
Napi hírem: -4 kiló 35 deka. De nem vagyok "elszállva", mert ma (is) vízhajtót veszek be, s akkor még több lesz a mínuszom. Ezért az én esetemben a mérleg nem mindig a valóságot mutat(hat)ja. Ha viszont iszom, akkor "súlyosabb" leszek, no nem több kilóval, de csak megmoccan a mérleg nyelve és nem a szebbik irányba :(
Ma hajnalban már főztem. Nagyon szeretem a zöldbab főzeléket, de nem akartam liszttel sem habarni, de berántani sem, a párolt zöldbabot. Eddig pároltan ettem és minden étkezés után - többször elmondtam magamnak, hogy "ettem, ettem, ettem.." - de ennek ellenére, hiába mondtam magamnak, hiába hallottam mindkét fülemmel a jó hírt, hogy "ettem", a gyomrom csak követelőzött.
Megszoktam:confused: a habart, v. a rántott főzeléket.
Tegnap vásároltam étkezési keményítőt:hurra:. Ma reggel a zöldbabot kevés vízben megpároltam, dobtam mellé egy fej vöröshagymát, átpasszírozott fokhagymát, a rövid léből kimertem és kevés őrölt pirospaprikával, keményítővel csomómentesre kevertem. Majd visszaöntve csodálatos FŐZELÉKKÉ változott a párolt zöldbab. Megszórtam felaprított kaporral, kevés citromlével ízesítettem. Már a reggelim is ez volt. Ajánlom! Végre úgy érzem, hogy valóban ettem is, nem korog a gyomrom és nem kattogok a következő lakmán, hogy még mit lehetne ennem?! Ez lesz az ebédem, sőt a kora délutáni vacsorám is. Desszertnek érett őszibarack. Szép az Élet no, nagyon szép. Tegyük még szebbé!
:dr_104:
images

*
images

*
:rohog:

demotivalo1355835138_3356_image3soriginal_f.jpg

*
b6c92409f3d9b956a664f3d9324a4ed2.jpg

*
Ez a kép már volt, de nagyon tetszik, képtelen vagyok lepattanni róla. Ráadásul igaz is...
upload_2018-7-17_9-53-23.jpeg
*
27d4d366db640fcc4f38547ebf8b6e16.jpg

*
:hurra::rohog:
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerbusztok Szépségeim - Fiúk, Jányok!
Napi hírem: -4 kiló 35 deka.

GRATULÁLOK!!!!! Csak így tovább!!!!

Bevallom Nektek, hogy tegnap sajnos bűnbe estem. :oops: Pironkodom is miatta rendesen. Tegnap sütöttem egy nagy adag pogácsát és sajnos nem csak 1-2 darabot ettem belőle, mint a múltkor. Ma azért próbálom helyrehozni a hibámat.

Még mindig van az avókádókrémből és még mindig finom a csökkentett szénhidráttartalmú kenyérből készített pirítóssal. :D Tegnap csirkemellet grilleztem és görög saláta volt hozzá. Férjem a saláta maradékát tegnap megette, de a csirkéből még maradt. Gondoltam készítek hozzá egy kis bulgurt; de az úgy nagyon száraz. Napok óta a lecsó jut eszembe. Hát készítettem egy adag lecsót, amit egy kis cukkinivel is megbolondítottam, majd hozzákevertem a bulgurt. A fagyasztóba volt még vega fasírtom; azt is kisütöttem. Igaz utóbbi bolti és csak próba képp vettünk egy csomaggal, amibe csak 2 darab van. A hozzávalók szerint gomba, karfiol, rizs, sajt, hagyma van benne. Lehet, hogy a csirkét inkább meghagyom másnak.

Végre lehűlt a levegő is! Már csak 21 fok van a lakásba, de az emeleten még mindig melegebbet lehet érezni. És 5 hét után végre vasárnap esett egész nap az eső. De a föld már annyira ki volt szomjazva, hogy tegnap már újra száraz volt minden.

Szép napot Mindenkinek! :dr_31:
 
Oldal tetejére