Fogyizzunk együtt, biztassuk egymást, így sikerülni fog, én tudom.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért vannak olyanok, akik azt mondják, hogy megszokták a fehér kenyeret és utálják pl. a rozst, szeretik a szalonnát és utálják a csirkemellet, gyűlölik a joghurtot és nem tudnak lemondani a csokiról. Ja, és könnyebb fogyibogyót szedni, mert nem kell mellette a fenekét sem felemelni...:-?És ők úgysem változtatnak, mert nem akarnak.
Szóval, ha nekik előadom az étrendi javaslataimat, ők az ellenkezőjét állítják, mármint, hogy a nagy zabálás az élet élvezete, meg nem akar füvet legelni, meg nem mond le a kedvenceiről, meg a férje nem engedi változtatni, meg hasonlók...és hiába magyarázom, hogy milyenek az életkilátások így meg úgy, szóval már kezdek leszokni a magyarázkodásról:(.

Kedves Ági! Azt hiszem, akkor te is sokszor találkozol ilyen esetekkel. :D
Azt hiszem nem is kell meggyőzni az embereket, mert aki nem érti meg, hogy neki is muszáj tennie önmagáért, azokra teljesen felesleges az energiát pazarolni. :)
Szerintem, aki csak azt hajtogatja, hogy ezért, vagy azért nem lehetséges az életmód váltás, az végül is nem is akar változtatni, csak kifogásokat keres.
Időnként tőlem is kérdeznek érdekes dolgokat, meg nekem is vannak kérdéseim, amiket igyekszem idehozni - és feladni neked! :):p

Pl. most az jutott az eszembe, hogy mennyire ideális tartani az időkorlátokat - hogy a különböző napszakokban mit ehetnek az emberek?
Ja! Meg tegnap kérdeztek tőlem valamit, de én erre nem tudtam válaszolni, mégpedig, hogy sokan isszák a kínai szűzteát. Ki fogyi elősegítésére, ki a székletproblémái miatt, és a kérdés úgy szólt, hogy tud-e ártani a szervezetnek? Annak már utána néztem, hogy bizonyos szüneteket kell tartani a kúrák között, de sokkal okosabb nem lettem, hogy milyen hatással van az emberi szervezetre.


Sziasztok!

Ma vettem egy inspiratornadragot :) tudjatok milyen az?
Hogy mindenhol jol all, de a hasamon nem er be, vagyis de, csak rondan.
Most ez a celom, hogy belefogyjak.
Nem tudom sikerule, kezdek nem hinni az egeszben, tenyleg nem eszek zsirban sult csulkot rosejbnivel vagy kremes kalacsot csokiontettel, ma is b* cukkini volt fozve sovanysonkaval es sovanysajttal a tetejen, estere ruccola paradicsommal. MIERT NEM FOGYOK MAR. :12: Gyuloletes, hogy a ket evvel ezelotti cucaim itt poffeszkednek a szekrenyben, mia az hogy poffeszkednek, majd kidolnek, annyi van - ami hordhatatlan, mert a haajas Rixyre egy se passzol.

Ah, nem is mondom tovabb.

Kuldok inkabb kepet:

Szia Rixykém! kiss
Nekem az egész ruhatáram inspiráló! Nem kellett külön vennem ilyet. :D
Én is finom zöldségeken élek - sőt! Nálam még a sajt szóba se jöhet - meg még egy rakat étel -, szóval soványabbnál soványabb kajákat eszegetek, és bizony a vaskos úszóövem megvan (mindenhol :(). De azért kitartok! Mármint ami az eltüntetését illeti.
Nekem főleg a mozgással van gondom. Elszalad a nap és késő este egyszerűen erőm sincs már. Na, meg persze állandóan a nyakamon csüng a haverom, a Mr. Lustaság... :mad:
 

csuthági

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Santane!

Az időkorlátról csak annyit mondhatok, hogy a fogyókúra alatt is napi 3 nagyobb és 2 kisebb étkezés kell, hogy ne punnyadjon le az anyagcsere, persze az utolsó étkezés minél korábban legyen.
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
Viszont kívánom neked is kedves Forgószél! :)
A képet imádom - nagyon aranyos. :D Van még egy-két hasonló érdekes képem... :)
Érdemes rájuk kattintani, mert mozgóképek.

Köszönöm Santane!
Ezek a képek mindig jól megnevettetnek.
Elnézést, hogy csak most, reagálok, de tegnap érkeztem vissza Magyarországra. Most igyekszem pótolni az elmaradt dolgokat.
Ilyenkor érzékelem, hogy az e-mailezésnek van negatív oldala is. Csigapostán nem érkezik ezer levél egy hét alatt:o
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
Amúgy sok helyről hallottam, hogy nem használják a különböző párolókat, mert íztelen benne minden. Nem íztelen, mindennek van íze, csak hozzászoktunk a mesterséges ízesítőkhöz, valamint a rengeteg sóhoz.
A párolóba tényleg lehet ízesíteni - a fentiektől függetlenül -, én megteszem.
Előre fűszerezek természetes fűszerekkel és minimális sóval - isteni finom lesz minden! :)

Ennek kapacsán, visszatérve a fűszerezésre, szerintem, nagyon jó ízt ad a pácolás. Arról nem is beszélve, hogy puhítja a húst. Én, többféle pácot is szoktam használni: olajos, mustáros, tejes. A tejes pácot leginkább vadhúsok esetén alkalmazom, minimum 4-5 napig áll a tejes pácban a hús. Természtesen, sütés előtt még 1x jól meg szoktam mosni.

Nagyon fínom ízeket lehet így megalkotni, csak ajánlani tudom.

.
Szendi inkább lehülyéz mindenkit, aki nem szed be napi 5000mg c vitamint.

Ez komoly:confused:
Napi 5 000 mg C-vitamint mi influenzás megbetegedés, tüdőgyulladás stb. esetén szoktunk ajánlani. És persze, nem gyógyszerek és orvosi ellátás helyett, hanem a mellett.
A C-vitamin valóban fontos és jó, de nem csodaszer. Egy egészséges embernek bőven elég télen 1 000 mg naponta. Nyáron, mikor van bőven gyümölcs, tv paprika, amiben rengeteg a C-vitamin, ennyit sem kell bevinni tabletta formájában.
Persze, aztán ahány szakember annyi vélemény. Nekem ez a tapasztalatom, és eddig csak pozitív visszajelzések érkeztek a páciensek részéről is.

Érdekesség:
Szent-Györgyi Albert, naponta 1 000 mg C-vitamint szedett. Szerette volna elérni, hogy a C-vitamint kilós kiszerelésben lehessen árusítani a boltokban. Mikor tüdőgyulladást kapott, 10 000 mg C-vitamint vitt be naponta. Ha jól emlékszem, ekkor már bőven 80 felett járt. (93 éves korában hunyt el.)

És, hogy ne essek ki a ritmusból :p

coapse_solduri.gif
.
Minek is kéne eszembe jutnia a képről?:rolleyes::rolleyes:
Ja igen, zsírmérés!:p
 

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaaaaajjjj, Rever!
Csak ennyi jut eszedbe a képről??!
Akkor te tényleg lusta vagy - mármint mozgásügyileg..hm..! ;) :lol:
Persze csak szigorúan a fogyit nézve..:rolleyes:
 

rever

Állandó Tag
Állandó Tag
Ennek kapacsán, visszatérve a fűszerezésre, szerintem, nagyon jó ízt ad a pácolás. Arról nem is beszélve, hogy puhítja a húst. Én, többféle pácot is szoktam használni: olajos, mustáros, tejes. A tejes pácot leginkább vadhúsok esetén alkalmazom, minimum 4-5 napig áll a tejes pácban a hús. Természtesen, sütés előtt még 1x jól meg szoktam mosni.

Nagyon fínom ízeket lehet így megalkotni, csak ajánlani tudom.
.
Nem nagyon pácolom a párolóba kerülő húst. Só, bors esetleg zöldfűszer. Ha kész van, akkor locsolom meg olivval.
Akinek eddig csináltam, mindenkinek nagyon izlett, meg furcsán nézett, mikor meghallotta mivel készült.
Fontos a maghőmérő használata, akkor nem szárad ki.

Szia Rixykém! kiss
Nekem az egész ruhatáram inspiráló! Nem kellett külön vennem ilyet. :D
Én is finom zöldségeken élek - sőt! Nálam még a sajt szóba se jöhet - meg még egy rakat étel -, szóval soványabbnál soványabb kajákat eszegetek, és bizony a vaskos úszóövem megvan (mindenhol :(). De azért kitartok! Mármint ami az eltüntetését illeti.
Nekem főleg a mozgással van gondom. Elszalad a nap és késő este egyszerűen erőm sincs már. Na, meg persze állandóan a nyakamon csüng a haverom, a Mr. Lustaság... :mad:
.
Csak kezdd el. Néhány hét múlva nem lesznek ilyen gondjaid. Erősen addiktív.
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
Kövérség-anyagcsere

Visszaolvasgatva, többször szóba került az anyagcsere.
Tiszta sor, hogy a kövérség az egészséget veszélyezteti.
Viszont, sok esetben a kövérség nem a túlzott evésnek, hanem a genetikai tényezőknek köszönhető. Ezért, én mindig javasolok egy komplett orvosi kivizsgálást minden fogyókúra előtt álló páciensnek. Mert hiába írunk, írok elő akármilyen táplálkozást meg mozgást, ha pl. hormonális, pajzsmirigy probléma van az illetőnél.

A kövérség eléggé összetett probléma:
genetikai,
anyagcserével kapcsolatos,
táplálkozási,
pszichológiai,
szociológiai és
környezeti tényezőket is magában foglalhat.

Több esetben, a vizsgálatok során kiderült, hogy az adott páciens kövérsége, betegségek sokaságának tünete.

Az anyagcsere sebessége is, részben a gének által szabályozott dolog. Egy kutatás kimutatta, hogy 7 kilogrammos hízás kétéves időszak alatt nagyobb valószínűséggel következik be egy alacsony, mint egy magas anyagcsere-sebességű személynél. (A kutató egy Ravusin nevű ember volt. Még 1988-ban végezte a kutatást)

Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de több bejegyzésben is olvastam, hogy a posztoló keményen diétázik, mozog és semmi nyoma a fogyásnak. Ilyenkor érdemes elmenni egy kivizsgálásra, hátha valami egyéb probléma áll a "kövérség" mögött. A lassú anyagcsere esetében is érdemes felkeresni egy szakorvost, ha a táplálkozás-, életmódváltás nem hozza meg a kívánt eredményt.

A hashajtós módszertől óva intenék mindenkit!
 

rever

Állandó Tag
Állandó Tag
.
0114-32146.jpg

.
Biztos te húshőmérőnek ismered. A hús közepébe kell dugni, beállítani 71 C fokot, aztán riaszt, ha kész a cucc.
A 71 fokon lehet vitatkozni. Nekem ez jött be.
Ha nagyon félek a madárinfluenzától, akkor 81 fokon szállok ki. Bár az már kevésbé ízletes. :))) Sütőben is jó, csak az nekem nincs.
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaaaaajjjj, Rever!
Csak ennyi jut eszedbe a képről??!
Akkor te tényleg lusta vagy - mármint mozgásügyileg..hm..! ;) :lol:
Persze csak szigorúan a fogyit nézve..:rolleyes:

Ezek szerint, akkor én főlusta vagyok, mert nekem meg a photoshop jutott azonnal az eszembe:p

.
Nem nagyon pácolom a párolóba kerülő húst. Só, bors esetleg zöldfűszer. Ha kész van, akkor locsolom meg olivval.
Akinek eddig csináltam, mindenkinek nagyon izlett, meg furcsán nézett, mikor meghallotta mivel készült.
Fontos a maghőmérő használata, akkor nem szárad ki.

Köszönöm a tippet, ki fogom próbálni. Minden újra nyitott vagyok.:p

.
0114-32146.jpg

.
Biztos te húshőmérőnek ismered. A hús közepébe kell dugni, beállítani 71 C fokot, aztán riaszt, ha kész a cucc.
A 71 fokon lehet vitatkozni. Nekem ez jött be.
Ha nagyon félek a madárinfluenzától, akkor 81 fokon szállok ki. Bár az már kevésbé ízletes. :))) Sütőben is jó, csak az nekem nincs.

Én, még életemben nem mértem meg a hús hőmérsékletét. Tény, kertesházban nőttem föl, és leginkább nyárson sütögettünk a tüzet körbeülve.

Ne haragudj, de vizuális típus vagyok és rögtön beugrott ahogy egy ilyen készülékkel telepdek le a tűz mellé és mindenki engem néz, mikor a nyársrahúzott húsba belebököm ezt az izét:p:p:p

Viszont, végre tudom, hogy mire is jó a Húgomtól kapott, eddig csak izének titulált tárgy. A héten ki is próbálom. Köszi kiss
 

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de több bejegyzésben is olvastam, hogy a posztoló keményen diétázik, mozog és semmi nyoma a fogyásnak. Ilyenkor érdemes elmenni egy kivizsgálásra, hátha valami egyéb probléma áll a "kövérség" mögött. A lassú anyagcsere esetében is érdemes felkeresni egy szakorvost, ha a táplálkozás-, életmódváltás nem hozza meg a kívánt eredményt.

Igen, Ági is ezt mondta. :)
 

rever

Állandó Tag
Állandó Tag

Meg tegnap kérdeztek tőlem valamit, de én erre nem tudtam válaszolni, mégpedig, hogy sokan isszák a kínai szűzteát. Ki fogyi elősegítésére, ki a székletproblémái miatt, és a kérdés úgy szólt, hogy tud-e ártani a szervezetnek? Annak már utána néztem, hogy bizonyos szüneteket kell tartani a kúrák között, de sokkal okosabb nem lettem, hogy milyen hatással van az emberi szervezetre.
.
A szűztea, az simán zöldtea. Vagy nem?
Ami veszélyes, az a kapszulás verzió, az is csak a hozzáadott "érték" miatt.
Az biztos(többen megerősítették), hogy a zöld tea ártalmatlan. Izé, nehéz túladagolni. (Mint a marihuana-t:D)
 

rever

Állandó Tag
Állandó Tag
Én, még életemben nem mértem meg a hús hőmérsékletét. Tény, kertesházban nőttem föl, és leginkább nyárson sütögettünk a tüzet körbeülve.

Ne haragudj, de vizuális típus vagyok és rögtön beugrott ahogy egy ilyen készülékkel telepdek le a tűz mellé és mindenki engem néz, mikor a nyársrahúzott húsba belebököm ezt az izét:p:p:p

Viszont, végre tudom, hogy mire is jó a Húgomtól kapott, eddig csak izének titulált tárgy. A héten ki is próbálom. Köszi kiss
.
Ezt hívják kultúrális különbségnek.:D:D Nem térdelek a tűz mellett, van kertiszékem.:D:D
Nézd, majd negyven éven át én is el voltam húshőmérő nélkül. Dehát, már csak ez hiányzott.:) Meg a sütő, dehát nem lehet mindenem.:D:D
Serpenyőben meg lehet bökdösni az alanyt, ott én is azt csinálom, de a párolót nem lehet/érdemes nyitogatni és így biztosabb az eredmény mint ha az óra után megyek.
 

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
.
A szűztea, az simán zöldtea. Vagy nem?
Ami veszélyes, az a kapszulás verzió, az is csak a hozzáadott "érték" miatt.
Az biztos(többen megerősítették), hogy a zöld tea ártalmatlan. Izé, nehéz túladagolni. (Mint a marihuana-t:D)

Igen, én se találtam róla semmi rosszat végül is, de olyan komolysággal kérdezték, hogy meginogtam.. :D
 

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, ez valahogy nekem most kimaradt. De ahogy anno mondtad jó néhány poszttal arréb, semmit sem elég 1x elmondani:D

Így igaz, ezt is akartam írni a mondatom után, csak jött egy hívásom és gyorsan abbahagytam az írást.

Tényleg így van, hogy azért sokan ritkábban jönnek be és nincs elég idő arra, hogy a rengeteg beírást végigolvassák azonnal, tehát azért nem árt az ismétlés. :)

.
0114-32146.jpg

.
Biztos te húshőmérőnek ismered. A hús közepébe kell dugni, beállítani 71 C fokot, aztán riaszt, ha kész a cucc.
A 71 fokon lehet vitatkozni. Nekem ez jött be.
Ha nagyon félek a madárinfluenzától, akkor 81 fokon szállok ki. Bár az már kevésbé ízletes. :))) Sütőben is jó, csak az nekem nincs.

Ja! Értem. Én egyszerűbb módszerrel nézem meg, hogy készen van-e a hús - a hogy nagyanyáink is csinálták. Kézzel, villával, kostolással. :smile:
Bár ahogy belegondolok, talán még erre is költhetnék pár ezer forintot, hiszen már annyi mindent megveszünk a konyhába! :D

Erről jut eszembe! Mikor ide kijöttünk Írországba, akkor egy alig felszerelt konyhás házat béreltünk ki. Most is ebben vagyunk és bizony nem sokkal jobban felszerelt azóta se, hiszen nem szeretnénk ide túlzottan költeni, mivel otthon mindenünk megvan a saját házunkban, tehát feleslegesen nem költünk.
És képzeljetek csodát! A kevés felszereléssel is lehet főzni! :lol:
Ebből is látszik hogy már tényleg minden marhaságot megveszünk! Rácuppanunk az új dolgokra, a reklámokra és máris költünk feleslegesen.
Na, ennyit a fogyiról ;) :D

Most esett le a tantusz - kopp -, hogy a párologtatónál használod a kütyüt. Nos, én már veszem észre, hogy szerintem ti teljesen más párolóról beszéltek, mint amit én használok, de ettől függetlenül hogyan bököd is bele ezt az izét úgy, hogy nem nyitod ki?

Ezek szerint, akkor én főlusta vagyok, mert nekem meg a photoshop jutott azonnal az eszembe:p

Na.. nekem meg teljesen más jutott az eszembe.. hm..
De talán hagyjuk a téma boncolgatását. :lol:
 

AndiC

Kormányos
Kormányos
Üdv és béke (fogyis-)elv-társak, kiss

egyre érdekesebb és tudományosabb ez a fórum. :D
Rájöttem, hogy nekem is van húshőmérőm (mi köze a maghoz?:confused:), bár még sosem használtam, előkotortam, még székre is álltam ..., igy hát a napi tornám meg is volt, ha a térdem ropogott is!
A szűztea zöldtea és lótuszlevél keveréke, erős hashajtó, én is iszogattam, pár évig. Persze szünetekkel. De nem én fogytam, hanem a wcpapir. :rolleyes:

621644266327_anorexie.jpg


Ha jóóól megnézzük a mellékelt ábrát, láthatjuk, hogy a cellulitisz igencsak jó barátnő. Ez a csaj se ivott elég szűzteát ...
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére