Hírek Folytatódik az eljárás: megvonhatják Magyarország szavazati jogát az EU-ban

Újabb Varga Judit-meghallgatást terveznek Brüsszelben a jogállamiság miatt. Ezzel folytatódik hetes cikkelyes eljárás, aminek a végén megvonhatják Magyarország szavazati jogát az EU-ban

Május végén újabb meghallgatást tervez a magyarországi jogállamiság helyzetéről az Európai Unió Tanácsának soros svéd elnöksége – írja a Népszava. Az előterjesztést a tagállami kormányoknak még jóvá kell hagyniuk, de a lap úgy tudja, a javaslatot támogatni fogják.

Ez az úgynevezett hetes cikkelyes eljárás még 2018 szeptemberében kezdődött, miután az Európai Parlament (EP) elfogadta a magyarországi jogsértéseket részletesen felsoroló Sargentini-jelentést. A jelentés tavaly aktualizált változatában az EP megállapította: Magyarország már nem demokrácia, hanem a választási autokrácia hibrid rezsimje.

Az elmúlt több mint négy évben „az Európa-ügyi miniszterek azóta több-kevesebb rendszerességgel napirendre tűzik a határozatban foglaltakról szóló vitát” – írja a lap. Az eljárásban a következő lépés konkrét ajánlások megfogalmazása lenne az Orbán-kormány számára, amit „a napokban a soros elnökségnek címzett levélben sürgettek az EP illetékes képviselői”.

A lap megjegyzi: ez az eljárás független az uniós támogatások egy részének felfüggesztéséhez vezető jogállamisági eljárástól. A célja, hogy megállapítsák: Magyarországon súlyosan sérülnek-e az unió alapértékei.

Ha igen, akkor végső esetben a magyar szavazati jog megvonásával is végződhet a folyamat.

A háború mindent megváltoztatott​

Mindenkit maga ellen fordított Orbán Viktor a sorozatos brüsszeli vétókkal. Sokak szerint eljött az ideje, hogy ledobják az EU jogi atombombáját a Fideszre, és elvegyék Magyarország szavazati jogát a tanácsban.

Az oroszbarátság miatt több tagállam is keménykedne Magyarországgal szemben, köztük a korábbi szövetséges lengyelek is. A lengyelek az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan fordultak szembe Magyarországgal. Jól mutatja ezt, hogy már többször bírálták Varsóból a magyar kormányt. Már az uniós háborúkban is kifaroltak a magyarok mellől.

A lengyel védőernyő nélkül már ledobhatják az uniós atomot Orbánra

A helyzet pedig oda is vezethet uniós tisztviselők szerint, hogy lépni kellene a hetes cikkely szerinti eljárásban is, amely az uniós jogi atombomba egy renitens tagállammal szemben: ez eredményezheti egy tagállam szavazati jogának felfüggesztését is.

A hetes cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen még a Sargentini-jelentés alapján indította el az Európai Parlament 2018-ban, de az elmúlt években jóformán sehova nem jutottak vele. Lengyelország ügyében is napirendre került ez, tudható volt, hogy Varsó és Budapest bevédi egymást. Most viszont ez a szövetség egyre kevésbé létezik.

Jabronka Richárd

1682601034538.png
 
Orbán mindenáron ki akarja vezetni az országot az EU-ból mert ha megbukik a választásokon akkor börtönbe fog kerülni az egész bűnszövetkezet!
Önszántából nem mer kilépni, mert az hosszadalmas és a népharag elsöpörné öt mint a Kárpátok géniuszát.
Ha kirúgják az országot ö miatta, akkor "áldozat lesz", örök életre hatalmon marad mert megkoronázza magát.
 
Tudtommal reformátús, tehát a szet korona nem játszik, bár éppen jön a pápa, átkersztelkedhet.
 
Tudtommal reformátús, tehát a szet korona nem játszik, bár éppen jön a pápa, átkersztelkedhet.
Ugyan már "képromboló" keresztény vagy sem, az nem izgatja a Fidesz álkeresztény csapatát. Ezeket csak a persely érdekli.

Csak azt sajnálom, hogy Orbán nem a 60-as évek elött járt Romában,
- mert akkor bizony térden állva kellett volna a Pápa elé araszolnia és seggel kifelé elhagyni a termet. A régi szép idők! :)

Orbán még mindig azt hiszi, hogy Ferenc Pápa vállat veregetni jön hozzá, nem a levitákat a fejére olvasni?

Ugy látszik szokássá válik, hogy "idegen hatalmak" plakátokat aggatnak ki Magyarországon, most a Pápa mondatai lesznek olvashatóak.
Vajon van e intelligenciája ahoz, hogy megértse mindez neki szól?

7tB6dWkDGCQ6JMT2s-xxl.png

a-papa-gondolataival-szembesitik-a-papalatogatasra-budapestre-erkezoket_image_a929ac73780cad8d3fed5511c051_16-9
 
Önszántából nem mer kilépni, mert az hosszadalmas és a népharag elsöpörné öt mint a Kárpátok géniuszát.
Kezdek ketelekedni ebben a nepharagba mert ujra es ujra 2/3 van .Most mar mindenki latja szegeny, gazdag fideszes, ellenzeki 26% os inflacio nagyon sok , ezt senkinek nem lehet beadni aki elhiszi, hogy decemberre mar 10% ala kerul.
Ossze kellene szamolnia az ellenzeknek hany milliardtol estek el Orban miatt. Ha azt a penz megkaptak volna mindjart mas lenne a leanyzo fekvese. /Norvegia Usa Eu stb/
Hatvan puszta es a tobbiek milliardos vagyona Tiborcka es a tobbi csaladtag , barati kore .
A kulpolitikaja meg egyenesen katasztrofa. Be fog kerulni az Eus orszagok tortenelem konyvebe , mint fokorupt, hazudozos, lopos es ezt az embert valasztjak meg ujra es ujra 2/3 dal. Sajnos de rantja magaval az orszagot mert mindenhol ott lesz a magyarok miniszter elnoke.
Ha mar visszamegyunk a tortenelembe a varmegyekbe mikor lesz mar deresre huzas mert csak fog akadni egy Ludas MAtyi aki jol elkeni a szajukat.

ORBAN BIRTOK

1682608833998.png

Hogy is kepzeli ,hogy az Euba az orszagok befizetett adoibol ot fogjak finanszerozni?
 
Csatolások

  • 1682609193707.png
    1682609193707.png
    720.6 KB · Olvasás: 92
Kezdek ketelekedni ebben a nepharagba mert ujra es ujra 2/3 van .Most mar mindenki latja szegeny, gazdag fideszes, ellenzeki 26% os inflacio nagyon sok , ezt senkinek nem lehet beadni aki elhiszi, hogy decemberre mar 10% ala kerul.
Persze hogy nem lesz itt semmiféle népharag ki tenné? Akik aktívak azok összetétele nem hiszem hogy változott....vagyis a kormány támogatók még mindig meghatározó többséget képviselnek.
Az infláció nagyságát igen mindenki észleli de, azt annak tudják be hogy háború van!!
Sosem hibáztatnák a kormányt hisz az jót akar, BÉKÉT.
Decemberre pedig biztos hogy annyi lesz az infláció értéke amit a kormány bejelentett.
Ossze kellene szamolnia az ellenzeknek hany milliardtol estek el Orban miatt. Ha azt a penz megkaptak volna mindjart mas lenne a leanyzo fekvese. /Norvegia Usa Eu stb/
Ebből semmi sem értenek.
Most is jól élnek.
A kulpolitikaja meg egyenesen katasztrofa. Be fog kerulni az Eus orszagok tortenelem konyvebe , mint fokorupt, hazudozos, lopos es ezt az embert valasztjak meg ujra es ujra 2/3 dal.
Ez sem érdekli a választóit. Mellette állnak. Szerintük nem korrupt nem hazudik és nem lop. Erre semmi bizonyíték nem lesz sosem mert mindent törvényesen a jogszabályoknak megfelelően csinálnak és csináltak....
 
Nekem az az érzésem, hogy az EU-ból való kirúgás a NATO-ból való kitessékeléssel fog járni.
A kérdés csak melyik fog először megtörténni.
 
Nekem az az érzésem, hogy az EU-ból való kirúgás a NATO-ból való kitessékeléssel fog járni.
A kérdés csak melyik fog először megtörténni.
Lehet erre is megy ki a játék. Példa lesz, csak lehet a Kínaiak fogják használni: minekk mennhél az EUba kissé diktátor politikusz, ott majd jól megdemokratizálnak, gyere inkább a Bricsbe, itt nem számit mit csinálsz odahaza, csak a biznisz menni :)
 
Nem lehet olyan gyorsan kilépni az EU-ból, több év, mire lezárják a folyamatot, lásd a britek. S ott is kiderült, szívnak, mint a torkos borz.
Előnnyel eddig nem járt.

A sok bugyuta fideszes szavazó ...
Jó sok van, kétségtelen. Annyi hülyeséget képesek összehordani, hogy kihullik tőle az ember haja.

Itt egy hír:
1682701716139.png

1682701779390.png

Minek az a sok demokratikus laca-faca???
Nesze neked Debrecen, Göd, Komárom, Fót, Mikepércs, Tata és többiek!

Újabb béka - vajon az EU lenyeli-e?

Hogy a fideszes bugyutáknak ez fel sem tűnik, azt elhiszem.
Vajon a debreceni fideszesek, akik nem akarnak környezetszennyező akkugyárat, mit szólnak?
Vikike nem tart igényt a véleményükre ezentúl!

DE!! Akikre én ténylegesen haragszom, az a sok "gyenge az ellenzék", "nem jók semmire" nyafogással remekül alvó.

Végül is holnap is fel kell a nap.
Mi történhet?
Jól elvannak, mert a saját intellektuális magasságukba beleszédülve kritizálják azokat, akik még legalább beleállnak ezzel a tolvaj gazember Orbán-bandával szemben.

Jön a nyafogás, hogy "csak" megélhetési politikusok", nem csinálnak semmit, csak felveszik a lóvét.

A sok intellektüel nyafogónak üzenem: garantálták volna az ország demokratikus törvénykezésen alapuló működését!!
Talán ki kellett volna próbálni a puzséroknak, pottyondiknak, bödőcsöknek, kéri lászlóknak, lengyel lászlóknak, horn gáboroknak, gábor györgyöknek, vásárhelyi máriáknak, kovács gergelyeknek, és a többi, és a többi.

Minden tiszteletem annak az 1.947.331 embernek, akik tudták, hogy Orbánt le kell váltani, s nem haboztak ezt meg is tenni.

Diktatúra van Magyarországon - nincs mit mellébeszélni.

Amíg nincsenek szabad választások, amíg a kormánypárt adófizetői pénzből támogatja a saját jelöltjeit, milliárdokat szór fideszes propagandára, addig itt diktatúra van!
 
Kezdek ketelekedni ebben a nepharagba mert ujra es ujra 2/3 van .Most mar mindenki latja szegeny, gazdag fideszes, ellenzeki 26% os inflacio nagyon sok , ezt senkinek nem lehet beadni aki elhiszi, hogy decemberre mar 10% ala kerul.
Ossze kellene szamolnia az ellenzeknek hany milliardtol estek el Orban miatt. Ha azt a penz megkaptak volna mindjart mas lenne a leanyzo fekvese. /Norvegia Usa Eu stb/
Hatvan puszta es a tobbiek milliardos vagyona Tiborcka es a tobbi csaladtag , barati kore .
A kulpolitikaja meg egyenesen katasztrofa. Be fog kerulni az Eus orszagok tortenelem konyvebe , mint fokorupt, hazudozos, lopos es ezt az embert valasztjak meg ujra es ujra 2/3 dal. Sajnos de rantja magaval az orszagot mert mindenhol ott lesz a magyarok miniszter elnoke.
Ha mar visszamegyunk a tortenelembe a varmegyekbe mikor lesz mar deresre huzas mert csak fog akadni egy Ludas MAtyi aki jol elkeni a szajukat.

ORBAN BIRTOK

Csatolás megtekintése 1928239

Hogy is kepzeli ,hogy az Euba az orszagok befizetett adoibol ot fogjak finanszerozni?
Nem csak őt hanem a sógort komát. és a pereputtyát...
 
Nekem az az érzésem, hogy az EU-ból való kirúgás a NATO-ból való kitessékeléssel fog járni.
A kérdés csak melyik fog először megtörténni.
AZ EU való kirugás, gazdaságulag sokba lenne az EUnak, így kisebb az esély rá. Ha Ők teszik ki Magyarországot, akkor pl. az eddig kiutalt pénzekkel mi lesz, csak úgy leírják? Vagy ott a közlekedés, fizikailag EU megint két részre szakad, mert Magyarország a kapocs a Román-görög vonal felé, sima vámvizsgálattal, vagy vámok bevezetésével szivatható az eu. Továbbá presztizsveszteség is, hogy nem tudnak működtetni egy intézményrendszert, az esetleges újabb csatlakozók kedvét is elveheti, stb. Persze lehet rövid távú népszerűség miatt meglépni, csak a hosszabb hatásokat is figyelembe kellene venni, mint pl. a Brexit is egy nagy öröm volt, aztán most szívnak vele a Brittek.
 
Setni ,
tudom itt csak Magyarországról van szó , de gondolod más EU-s országot elkerüli az inflácio ?? Nehogy már ! Állitolag "hivatalosan" csak 7% , de ha tankolni megyek vagy bevásárolni akkor 15-30% az különbözett . Naponta látom a "Tafel"-nél az rászorulokat akik élelmiszert hoznak tölünk !
Aztán a kilépéssel nagyon nyulatfoghatunk , mert mink van ? Se mezögazdaság , se ipar ! Akkor meg ??
Mondjuk az is igaz láthattuk a Brexitnél , ha a magyar munkavállalokat Brüsszel kitiltaná az EU-s munkaeröpiacról akkor meg talán ök járnák meg , de nagyon . Hiszen a német egészségügy talán be is krepálna nélkülünk annyi jó orvos és ápolónö dolgozik kint , az öregek ápolását megsem emlitem !
 
Kicsit naív elképzelés, hogy az EU "megjárná" a magyar vendégmunkások nélkül. ;)

Szerintem az országnak károsabb lenne....

Brutális összegek: ennyi pénzt utaltak haza Magyarországra a külföldön dolgozó magyarok​

Gumelig ,
már ne is haragudj , de nagyon jól tudod , hogy ez csak féligazság ! Hasonlóan , ha a német orvosok , növérek nem Svájcban dolgoznának ti is megnézhetnétek magatokat ! Aztán az meg , hogy "brutális" ??
 
Setni ,
tudom itt csak Magyarországról van szó , de gondolod más EU-s országot elkerüli az inflácio ?? Nehogy már ! Állitolag "hivatalosan" csak 7% , de ha tankolni megyek vagy bevásárolni akkor 15-30% az különbözett . Naponta látom a "Tafel"-nél az rászorulokat akik élelmiszert hoznak tölünk !
Aztán a kilépéssel nagyon nyulatfoghatunk , mert mink van ? Se mezögazdaság , se ipar ! Akkor meg ??
Mondjuk az is igaz láthattuk a Brexitnél , ha a magyar munkavállalokat Brüsszel kitiltaná az EU-s munkaeröpiacról akkor meg talán ök járnák meg , de nagyon . Hiszen a német egészségügy talán be is krepálna nélkülünk annyi jó orvos és ápolónö dolgozik kint , az öregek ápolását megsem emlitem !
Igen lesujto velemenyed van Nemetorszagrol. Jelenleg az angolok utan akik kileptek ok a legerosebbek minden tekintetben.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére