Folytatsd a verset!

...Éreztem, megöl, ha hagyom,

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldell a nyárfa az ablak előtt...

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
/Petőfi Sándor: Szeptember végén/

Szeretlek, mint anyját a gyermek,....

...mint mélyüket a hallgatag vermek, ...

..belőle nőttem én, mint fatörzsnek gyönge ága, s remélem testem is majd e földbe süpped el...

beebeus írta:

...
Érezd meg, hogy nekünk
nem nyugtató a csönd,
felgyűlik, mint a sár,
s mindkettőnket elönt.


Közöld magaddal is,
mitől engem kímélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz,


ne bújj előlem el,
figyelj rám egy kicsit,
mondj, súgj, ints vagy jelezz
valamit, valamit!
Baranyi Ferenc: Figyelj rám
...................................................

Virágok közt hevertünk... Nemcsak arcod,
egész tested oly idegen varázzsal
kezdett ragyogni, mintha tűnt korok
titkai keltek volna ujra benned,
s az esti rét minden füve-virága
lassan feléd fordult: uj fény felé.
(...)

Kattints a kibontásához...

Először szótlanul csodáltuk az
isten homlokán szálló fellegek
szenvedélyes vörösét, majd, mikor
elhallgattak a lombok énekes
lakosai, melled fölé hajoltam
s átcsapott rajtam a rémült, a boldog
felismerés, hogy míg az alkonyat
lobogása koszorúzta fejed:
a szűzi Hold szállt le benned az égről
s a buja Flóra csókol csókjaidban.

Szabó Lőrinc: IX. Titkok
..................................................................

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
(...)
----------------------------------------------------------

Kedves Ehrenbergererika és Cynthus!

Legyetek szívesek elolvasni az első oldalt, a játékszabályokról, és úgy kapcsolódjatok a játékba.
Köszönöm.

még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.


Garai Gábor: Jókedvet adj
--------------------------------------------------------------

Napsütésre vágyakozva
délre száll a fecske, gólya,
fészke hagyva röppen el,
más hazában áttelel.

Hangya szalad gyűjtögetni,
tücsök őszi dalát zengi,
ék alakban vadlibák
szürke égen húznak át.
(...)

Színes lesz a sok falevél,
játszik vele északi szél,
kopaszodnak bokrok, fák,
télre készül a világ.

Bogár búvik avar alá,
mókuskára odúja vár...
Borzong béka, bőregér:
jön reá a hó, a tél!

Pataki Edit: Őszidőben
---------------------------

A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki
(...)

...
........................................................................................

Enyém az alkony. Kihunyó sugára,
Téveteg, halovány árnya enyém.
A rózsaszínû pirkadás világát
Szegény elfáradt, meg nem értem én.
Enyém az alkony. Reám veti leplét
S nagy bánatommal egymagamra hagy.
(...)
​

A drótcsengő a parkban
megszólal lágyan, halkan,
mert rázza az őszi szél;
zöld fönn a kapubálvány,
de sárgul, hulldogálván
fáról a gyenge levél.
(...)

...
A drótcsengő a szélbe
oly szomorún zenél be
s a szívnek bánata kél.
Fenn zöld a kapu rácsa,
de zörg az év harácsa a földön:
őszi levél.
S a csengő csengve
mindég mert rázza durva vendég,
hívatlan északi szél,
bejő a zárt kapun át,
s hordozva hosszú gúnyát söpörget,
sárga levél.
Babits Mihály: Őszi csengő
--------------------

Terelgeti a Szél-pásztor
bárányfelhő-nyáját,
füttyel hívja, hívogatja
kis Szellő kutyáját.

Égi mezőn mendegélnek,
hegyek fölött járnak,
éjszaka, a csillagok közt,
fény-akolban hálnak.
(...)

Falu szélén, erdő mellett
bárányok legelnek,
napsütötte, harmat-ázott
friss füvecskét esznek.

Vígan vannak, örülnek a
fűnövesztő nyárnak,
s fel-felbégetnek az égre
felhő-barikáknak.

Zelk Zoltán: Bárányok
--------------------------
Hajad sötétje ébred, este lesz.
Nyílnak az utcai lámpák.
Fényük megistenít: ablakkereszt
dönti vállamra árnyát.
(...)

Szobám cella.
Rám fillérek vigyáznak.
Képzelt karórámon fluoreszkál a számlap.


Hogy nélküled mégis kibírjam itt:
előhívom csókjaink negatívjait.
Utassy József: Hogy kibírjam
_____________________________________________________

...
Jöhet még forró nappal,
éj, csillagok -
tavuk már jég, ha nyáron
nem ringatott.

Tarló érett szerelmünk
határa, mind
fölmagzottak felejtett
virágaink...

Most kell - hűs szél iramlik
Észak felől, -
széles vizekre kelni
a tél elől.
Garai Gábor : Ősz elébe
..........................................

Minden szív nélkűl, látjátok-e Istenek annyi
Undokságba merűlt tetteknek szertelen árját?
(...)

Föld nem omolsz le? Világ nem dűlsz zavarokba? Ezer
Nyillal nem szálltok le, Egek, bűnlepte fejére?
A kormányra, sem a népeknek sajnos ügyére

Vörösmarty Mihály: Minden szív nélkűl...

_______________________________________________

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.
(...)

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és – helybehagyja.

1877 körül
Arany János: Civilizáció
-------------------------------------

Üdv néked Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép,
ki lángban és vérben születtél meg újra
három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben!
Melyik nép írta fel mostanában nevét
Így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja?
(...)

...
S mely nép beszélt így az önmaga nevében,
mint angyal, mikor a harsonát fújja?
Bús igájának fájára írja hát,
s mint annyiszor a megsárgult ezer évben
vérrel és vassal tanítja zsarnokát.

Sinka István: Üdv néked, ifjúság!

--------------------------------------------
Meghólt egy haza embere,
Meghólt, és idegen por fedi Bécs alatt
A fáradt Kerekest: jövel,
Gyászos Melpomené! s éjjeli sípodon,
Jajdíts bánatos éneket.
A buzgó hazafit zengeni szent erény.
Ah, jó szíve, magyar tüze,
Közjóért pihegő lelke, serény esze,
Ah, érette esenkedő
Népünk mind kicsinyek voltak az ég előtt.
(...)

Meghólt! s jókori fátuma
Minden jámborokat búba meríte bé,
S főként tégedet, óh Görög!
Óh, bajtársa s igaz Dámona őneki,
Űlj sírjára, hazámfia!
S gyászolván, keseregd tiszta barátodat,
Én, mert szívbeli bánatod
Megnémít, ki fogom zengeni síralmad.
1802

Csokonai Vitéz Mihály: Görög úrhoz
----------------------------------------------

A villanyfényes ködben mendegél
Lassan, köhögve – majdnem öregúr.
Teára gondol, mert a téli szél
Kedélytelenül gallérjába fúj.

A szél kíséri, kéretlen szava
Csak régen hallott híreket jelent.
A hazatérőt bor, sötét tea,
Karosszék várja, könyv is odafent.

Ekkor nevén szólítják hirtelen,
Tréfásan kurtított nevén, ahogy
Ma már nem szólíthatja senki sem.
A hazatérő csöndben megvacog.
(...)

...
A túloldalról szólhatott neki
A hang, az össze nem téveszthető.
Honnan került oda, nem kérdezi.
Egyszerre visszazökken az idő.

Egyszerre minden oly természetes,
Megbénító, ujjongó félelem.
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les.
Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.

Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.

Vas István: A hang
.................................................

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
(...)

...
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Ady Endre: A fehér csönd

_____________________________________

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.
(...)

Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.

Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek...
-------------------------------------------------------

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágosod és a pázsitod.
Én nem tudom, virágok ültetését
ágyásaidban hogy igazítod.

Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertedbe ment anyám.

Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.
(...)

...
A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.

Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod.

Áprily Lajos: A kertbe ment
..................................................


Ide, kislyány, ide hozzám, egy szóra,
Vagy ha tán jobb neven veszed: egy csókra,
Azt sem bánom, ha kettő lesz belőle,
De még ez is, ha ugy tetszik, pengőbe'.

Jer ide már, jer ide már, ha mondom,
Ne légy olyan akaratos, galambom!
Eszem azt a képmutató szivedet,
Ugyis tudom, hogy a csókot szereted.

Mit beszélsz, hogy nem értesz te hozzája?
Kopasz mentség! megtanítlak én rája,
Megtanítlak amugy hirtelenében,
Mert nekem ez már régi mesterségem.
(...)