Gasztronómiáról: verselve, humorosan és történetekkel

corsaro

Állandó Tag
Egy gasztro-limerick Varró Danitól:

Volt egy úr, lakhelye Alaszka
Nejét egy barlangba falazta.
Kérdezték mért tette,
azt mondta: mérgembe.
Untam a heringet fagyasztva.
 

Zsiga28

Állandó Tag
A só

Volt egyszer egy öreg király s annak három szép leánya. A fél lába már a koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen ez nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképp a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik õt legjobban szereti.
Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidõsebbiken:
- Felelj nekem, édes leányom, hogy szeretsz engem?
- Mint a galamb a tiszta búzát - mondta a leány,
- Hát te, édes leányom? - kérdezte a középsõt.
- Én úgy, édesapám, mint forró nyárban a szellõt.
- No, most téged kérdezlek - fordult a legkisebbikhez -, mondjad, hogy szeretsz?
- Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót! - felelte a kicsi királykisasszony.
- Mit beszélsz, te haszontalan lélek! - förmedt rá a király. - Kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is! Ne is lássalak, ha csak ennyire szeretsz!
Hiába sírt, könyörgött a királykisasszony, hiába magyarázta, hogy az emberek így meg úgy szeretik a sót - nem volt kegyelem: világgá kellett hogy menjen a kicsi királykisasszony.
Elindult keserves sírás közt a kicsi királykisasszony, s betévedt egy rengeteg erdõbe. Onnan nem is tudott kivergõdni, szállást vert egy odvas fában, s ki-kijárt az erdõbe, szedett epret, málnát, szedret, mogyorót, s amit csak talált, úgy éldegélt egymagában.
Egyszer, mikor már egy esztendõ is eltelt volt, arra vetõdött a szomszéd királyfi, s ez megpillantotta a királykisasszonyt a málnabokrok közt. De a királykisasszony is észrevette a királyfit, s nagy ijedten beszaladt a fa odvába.
Utána megy a királyfi, s beszól:
- Ki van itt?
A királykisasszony meghúzódott az odúban, reszketett, mint a nyárfalevél, s egy szó nem sok, annyit sem szólt. Újra kérdi a királyfi:
- Hé! ki van itt? Ember-e vagy ördög? Ha ember, jöjjön ki, ha ördög, menjen a pokol fenekére!
A királykisasszony most sem mert szólni.
Harmadszor is kérdi a királyfi:
- Hé! ki van itt? Szóljon, ember-e vagy ördög, mert mindjárt belövök!
De már erre megijedt szörnyen a királykisasszony, s kibújt a fa odvából nagy szipogva-szepegve. Rongyos, piszkos volt a ruhája, szégyellte magát erõsen, s keserves könnyhullatás közt mondta el a királyfinak, hogy ki s mi õ. Megtetszett a királyfinak a királykisasszony, mert akármilyen rongyos volt, akármilyen piszkos volt a ruhája, szép volt, kellemetes volt az arca. Szép gyöngén megfogta a kezét, hazavezette a palotájába, ott felöltöztette drága aranyos-gyémántos ruhába, s két hetet sem várt, de még egyet sem, azt gondolom, hogy még egy napot sem, de talán még egy órát sem, megesküdtek, s csaptak akkora lakodalmat, hogy no.
Telt-múlt az idõ, a fiatal pár nagy békességben élt, úgy szerették egymást, mint két galamb. Azt mondta egyszer a király:
- No, feleség, én akkor, amikor elõször megláttalak, nem is igen firtattam, hogy miért kergetett el az apád. Mondd meg nekem a tiszta valóságot.
- Lelkem uram - mondja a királyné -, én másként most sem mondhatom. Azt kérdezte az édesapám, hogyan szeretem õt, s én azt feleltem: mint az emberek a sót.
- Jól van - mondta a király -, majd csinálok én valamit, tudom, visszafordul az édesapád szíve.
Hogy s mint fordítja vissza, arról semmit sem szólt a feleségének, hanem csak befordult a másik szobába, levelet írt az öreg királynak, s abban meghívta délebédre. Hát el is ment a levél másnap, s harmadnap jött a király hatlovas hintón. Fölvezette a fiatal király az öreg királyt a palotába, a palotájának a legszebb szobájába, ottan már meg volt terítve az asztal két személyre. Leülnek az asztalhoz, hordják az inasok a finomabbnál finomabb ételeket, de hogy szavamat össze ne keverjem, a fiatal király megparancsolta volt, hogy az öreg király számára minden ételt külön fõzzenek, süssenek, s abba sót ne tegyenek.
No, ez volt csak az ebéd! Megkóstolja az öreg király a levest, merít belõle egy kanállal, kettõvel, de le is tette mindjárt a kanalat, nem tudta megenni a levest, olyan sótalan volt. Gondolta magában az öreg király: ebbõl bizony kifelejtették a sót, de a sóbafõttben majd csak lesz. Nem volt abban annyi sem, mint egy mákszem. Hordták a pecsenyéket szép sorjában, de vissza is vihették, mert a vén király csak megnyalintotta, s bele sem harapott, olyan cudar sótalan, ízetlen volt mind a sok drága pecsenye.
De ezt már nem állhatta szó nélkül az öreg király:
- Hallod-e, öcsém, hát miféle szakácsod van neked, hogy só nélkül süt-fõz?
- Sóval süt-fõz ez máskor mindig, felséges bátyámuram, de én azt hallottam, hogy bátyámuram nem szereti a sót, megparancsoltam hát, hogy fejét vétetem, ha egy mákszem sót is tesz az ételekbe.
- No, öcsém, azt ugyancsak rosszul tetted, mert én erõsen szeretem a sót. Kitõl hallottad, hogy nem szeretem?
- Én bizony éppen a kigyelmed leányától, felséges bátyámuram - mondta a fiatal király.
Abban a szempillantásban megnyílik az ajtó, belépett a királyné, az öreg király legkisebb leánya.
Hej, istenem, örült az öreg király! Mert még akkor megbánta volt szívébõl, hogy elkergette a leányát, s azóta ország-világ kerestette mindenfelé. Bezzeg, hogy most a legkisebbik leányának adta a legnagyobbik országát. A fiatal király mindjárt kezére vette azt az országot is, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.


magyar népmese​
 

Zsiga28

Állandó Tag
Arany János: Hasadnak rendületlenűl

Hasadnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar!
Bölcsődtül kezdve sírodig
Ezt ápold, ezt takard.
A nagy világon ekivűl
Nincs más, amit mivelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt enned, innod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt,
Ez a föld másra sem való,
Csak hogy eltékozold.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Bátorság volna ezt a hont
Neked fenntartani.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
Szabad száj! itt csikorgatod
Véres fogaidat.
- - - - - - - - - - - - - -


(1880 körül)
 

Zsiga28

Állandó Tag
Csukás István: Hová tűnt húsz kiló


Hová tűnt húsz kiló Csukás István,
egy éve még megvolt, fénykép van róla,
ennyin már érdemes eltöprengeni, hús
a húsomból: mennyországba vagy pokolba?

Mert az is egy nagy kérdés, a legnagyobb:
vajon ment vele arányosan ugyanannyi lélek?
És honnan hiányzik, ha hiányzik,
hogyan mérjem meg, hol van az a mérleg?

És ami eltűnt, hús és lélek, ugyan
a jobbik részem volt vagy a rosszabbik,
fölösleges volt és azért tűnt el, netán
aki itt maradt, én vagyok fölösleges itt?

Én voltam az a húsz kiló is, hiszen
amit megettem, magammá változtattam át!
De most mi történt, ami tőlem elvette,
az micsoda és mivé hizlalja magát?

A semmi dagad és felcsinált hasában
ott kucorog ez a bizonyos húsz kiló,
várva, hogy végleg megszűnjön, e fordított
születésre e felnőttből készült embrió?

Így múlok el, részletekben, kilónként?
S míg élek, beszélhetek-e múlt időben
magamról? Abbahagyom, még belezavarodom,
mert amúgy maradt ám belőlem bőven!
 

Zsiga28

Állandó Tag
Csukás István: Visszatért húsz kiló


Visszatért húsz kiló Csukás István,
szuszogva töltjük ki a nadrágot.
Mivel is köszöntsem, a cukrot nem szeretjük,
férfinak meg nem szoktak adni virágot.

Sört emelek hát, most már úgyis mindegy,
faggatom fölénnyel, mivel ő a kisebb:
hol jártál testem szabad, csavargó része,
milyen ördögöt féltél és milyen istent?

Milyen angyal dajkált és milyen álmot
sugdosott a vakon elenyésző sejtek
csillagporként szállongó tömegébe, s üres
zsebébe milyen világűrnyi Hiány rejtett?

Mert semmi sem történik véletlen,
kicsi s nagy ugyanaz távcsőnek két vége –
mindegy, hogy melyik felén leskelődünk,
belelátunk szorongva Isten kiürült szemébe.

Ilyen volt születésem? S ilyen lesz, mondd,
ilyen egyszerű s könnyű majd a halálom?
Nem vissza-visszatérő részletekben, egyszerre
tűnünk el, s ásít még egy utolsót a hiányom.
 

Zsiga28

Állandó Tag
Berda József: Húsleves dicsérete


Ragyogj szemem, csordulj ki nyálam az örömtől;
az ízletes húslevest tálalják, íme, eléd.
Nézd csak, mily aranysárgán csillog, mily
orrcsiklandó szaga van! S az íze! A mennyei íz!
Abban van aztán a lélek! Ez kell neked igazán!
Érzed-e, mondd, a velőscsont, az illatos-ízes
zöldség s a még fűszeresebb gyömbér testet-lelket
gyógyító erejét? – Csak ezért érdemes élni még, hidd el,
csak így tudsz nemesebb dolgokra figyelni, különben
kedve-vesztett fogatlan kutya vagy, ki mindenkit
mérgesen megugat s a legszebb sonkafalatra se kiváncsi.

1933
 

Zsiga28

Állandó Tag
Örkény István: Fasírt

A megdarált húst összedolgozzuk tojással, tejbe áztatott zsömlével, sóval, borssal, és forró zsírban vagy olajban húspogácsákat sütünk belőle. Figyelem! Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.
 

Zsiga28

Állandó Tag
Laár András: Csirkecombok


Ne féljetek tőlem, veresre sült combok!
Ne bújjatok tömzsi jómagam elől!
Nyeldeklőm kárpitján nincsenek fémhorgok
– Ha ezektől félnétek –, ott fenn nem akadtok
Lágy, ölelő nyelvem csókos forgatással
Hengerít majd derék, masszív fogak alá.
Szívélyes rágással üdvözlöm jöttötök –
Péppé aprítástok nyájas rítusával.

A nyelőcső csúszdáján hullámvasutazva,
Dévaj kacagással juttok a hasamba.
Gyomrom fürdőjében, forró medencében,
Mind élvezkedhettek emésztődéstekben.
Beleim tömlőin végighömpölyöghet
Hurka alakúvá képzett maradéktok,
S nemsokára, végül együtt ünnepeljük
– Megnyitván kapumat – dicső zuhanástok.
 

Zsiga28

Állandó Tag
Tömörkény István: János megalázása


Az öreg János odavolt a másik utcában, a kocsmában, két deci bort inni, mert nagyon jó , sötét sillerje van a Teca néninek. Ha még egy kicsit sűrűbb lenne, megállna benne a kanál, mint valamikor Boszniában a cerna vinában. János meg is fogadta, hogy ezentúl nem megy át mindennap Tecáékhoz, mert borzasztó az, ahogy verik ezek a kocsmáltatók a bor árát fölfelé. Elvégre jól esik öregembernek egy kis bor, mert az erősít, és a jó siller kellemes melegséget csinál, de hát nem muszáj annak nap-nap után meglenni.

Csak lassan – gondolja János, ahogy lépked hazafelé az utcán –, mert háború van. Csak spórolósan kell élni. Csak kevés bort, csak az a baj, hogy két decinél kevesebbet nem adnak. Úri helyen ugyan adnak egy decit is, de három deci árában, aztán az íze még hírül sem olyan, mint a Tecáéké. Ennélfogva ezentúl majd csak minden másodnap megy által. Másodnap igen. Elvégre emberek közé is kell menni néha, híreket hallani a háborúról s más egyéb körülállásokról.

Most is a drágaságokról tárgyaltak, és rettentően panaszkodtak az emberek, mert ami igaz, az igaz. Egy malacnak akkora az ára, mint valamikor egy jó futós lóé volt. Hogy leszünk a télire zsírral, szalonnával? János is elmondta a maga panaszait, de magában azt gondolta, okos ember ésszel él. És eljövén Tecáéktól, csak azt forgatja a fejében. Mindenki gondoskodjon magáról idején és ahogy lehet. Elvégre nem muszáj mindenáron malacot vágni. A hús sem feltétlenül szükséges, anélkül el lehet lenni. A dohányocskából a legolcsóbb fajta is megteszi, ez elég rossz, de hála Istennek, és így kevés kell belőle. Bár olyan rossz lenne, hogy semmi se kellene, mint akkor, amikor a pipázás még nem volt kitalálva, s mégis megéltek az emberek.

Hanem három fő dolog van. A liszt, a szalonna, meg a krumpli. Ha ez a három megvan, akkor minden van, akinek nem tetszik, egyen tengeri herkentyűt meg lekváros csirkét kuglóffal. Mert abból a három féléből mindenféle olyan jó eledel elkészíthető, ami táplálkozáshoz szükséges. A liszt jó kenyeret ád, torta meg nem szükséges. Hát a sült szalonna kutya? Vagy a szaggatott tészta kutya? Vagy a zsíros kenyér, vagy a lángos, vagy a sült krumpli hajában, továbbá nyilvánvaló, hogy a krumplileves csipöttel aranyérmet kaphatna, ha katona volna.

János nevet befelé magában. Mert gondoskodott idején arról, hogy a három fődologból legyen elég, még "gyugaszban " is.

Lisztecske a zsákban, krumplicska a pincében, zsírocska a szép régi fajta fazekasmunkájú edényekben. Néhány szalonnahasáb

lóg a kamrában. De azon felül hűsöl a padláson egy egész oldalszalonna is, jól eldugva a sötétebb helyre, a gyugasztóban, hogy ha hatósági makszimilálás keresné is, ne nagyon találjon rá. Szép oldalszalonna, el lehet mondani. Fehér, dúsan sózva, még a bőre is ennivaló, mikor a maga zsírjában paprikásan megsül. Haj-haj, az ételek királya az, és reggel használva különösen tisztítja a mellett, nem hiába, hogy a disznót nem disznónak kellene hívni, hanem úgy, hogy öszömadta.

– Hej – gondolja János –, de jó volna, ha még egy ilyen oldalt löhetne szörözni... Néha a reménységek hirtelen valóra válnak. Jön az utcán szemközt egy ember, cipel egy féloldal szalonnát.

– Ihun – szól neki János –, de szép szalonna, ugyan hun szörözte?

– Itt vöttem – mondja az ember –, nem messze, a Hóbiárt basa utcájában egy bizonyostul.

– Eltönni valónak?

– Nem. Eladásra.

János alkudik a szalonnára azonnal, mert pénz van nála (mert nem tudni, mikor kínálkozik alkalom). Ez a jó ember nem is tartja drágára a szalonnát, megmondja őszintén, hogy mennyiért vette, s mekkora haszonért válik meg tőle. Megalkudnak, János fizet, mert nem súlyra megy a dolog, hanem szömmértékre. A szalonna János vállára kerül, az ember elmegy. S János megint befelé nevet magában: hiába, okos ember ésszel él. Csak fel vele a padlásra, a másik mellé, a gyugaszba, mert a bolond ember azzal is dicsekszik, ami nincs, az okos ember meg azt is eltagadja, ami van.

– Ketten lösztök. mondja János bizalmasan a szalonnának, ahogy viszi felfelé a padláslétrán –, olyan alkalmas társad lösz ott a hűvös helyön, hogy az csak csuda.

Az oldalszalonna nem szól semmit, ugyan nem is szokása. Csak János szól a padláson megdermedve, elkábulva, mellenvágva és sárbatiporva...

– Szerelmes Jézus...Hivalkodásomban de mögaláztál...

János ugyanis a saját szalonnáját vette meg attól a becsületes embertül.
 

Zsiga28

Állandó Tag
Baltásar del Alcázar: Dal
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)


Szívem benső hajlatán
három tárgy van dicsbe-fonva:
szép Inésem meg a sonka
és a sajtos padlizsán.
Lányok, ífjak! Oly nehéz
oly nagy volt Inés hatalma,
hogy meggyűlöltem miatta
mindent, ami nem Inés.
Tébolyogtam lábnyomán,
teljes évig félbolondja,
míg egyszercsak az uzsonna
sonka volt és padlizsán.

Még Inésé volt a pálma,
de nehéz volt döntenem,
melyiknek lesz lelkemen
most már ékesebb varázsa.
Mert egyenlők jobbadán
ízre, súlyra, fokra, fontra:
hol Inés kell, hol a sonka,
hol a sajtos padlizsán.
Szép Inésnek bája húz,
sonkám Aracéna éke,
s padlizsánom főerénye
az, hogy antik-andalúz.

Nem tévedhetek, nem ám,
mostmár pártatlan kimondva:
egyet ér: Inés, a sonka
és a sajtos padlizsán.
Új szerelmem új igáját
használnom jó arra lesz tán,
hogy olcsóbban kapjam eztán
szép Inésem drága báját.
Ha szabódik szép babám,
és magát csak húzza-vonja,
ellensúlynak ott a sonka
és a sajtos padlizsán.
 

Zsiga28

Állandó Tag
Havasi Attila: A főszakács és a kilenc kukta balladája


Egyszer volt egy főszakácsnak kilenc szorgos
segédje,
úgy gondolták, kakukkfüves nyulat sütnek
ebédre.
Kettő nyúlra ment vadászni, másik kettő
kakukkra,
öten meg a főszakáccsal ott maradtak
magukra.

Volt tehát a főszakácsnak öt serény kis
kuktája,
úgy gondolták, bánatukat belesütik
buktába.
Kettő elment lekvárért (mert megette a
lekvárját),
három meg a főszakáccsal ott maradt, hogy
megvárják.

Várt tehát a főszakács a három fürge
legénnyel,
úgy gondolták, fájdalmukat csillapítják
lepénnyel.
Kettő elment megkérdezni, mi legyen a
lepényben,
egy meg várt a főszakáccsal egyre tompább
reményben.

Így tehát a főszakácsnak egy segédje
maradt csak,
úgy gondolta, örül bármi egyszerű kis
falatnak.
Elment tehát valamilyen egyszerű kis
falatér,
a főszakács azóta meg várja, hogy majd
hazatér.

A főszakács magányában mit tehetett
egyebet,
úgy gondolta, szel magának egy nagy karéj
kenyeret.
Leült vele konyhabéli sámlijára,
ott eszi;
ha nem gondol kilenc volt kis kuktájára,
jól teszi.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Petőfi Sándor nyomán: Mama

Már egy hete csak a kajára gondolok
Hatalmas étvággyal.
De 10 kilót kell leadnom, érzem,
Ezért a húst csak messziről nézem.Tavaly még vékonyka lány voltam,
Keveset ettem és sportoltam.
De ma lusta vagyok és fáradt,
A tv előtt lengetem lábam

Csak szedtem a kaját a polcról,
És ezért már senki se korholt.
S a kilók egyszer csak hirtelen
Jöttek rám, míg kövérke lettem.

Hisztiznék én, de hát már késő.
Megmondták, így majd narancsbőr nő.
Hájacskám most lengedez a szélben,
És a föld is megremeg, érzem.




Családi kör
(szabad változat Arany János nyomán)


Este van, este van: elpihen a világ!
Tévé előtt gunnyaszt mind az egész család.
Villog a képernyő, rombolja az elmét,
Sokan ebben lelik életük értelmét.
Csapong a hülyeség, az eget sodorván:
Horror, krimi, thriller az összes csatornán.
Frankenstein, Dracula, örülnek a kölykök,
A mama kedvence: nyafka Golden Girlök.


Véres, vajas-kenyér a temető falán,
Batman, ET-kukac jönnek egymás után.
Reggeltől esteig örömüket lelik
Ahogy a gengszterek egymást ütik-verik.
Étkezés helyett is a Supermant nézik,
Még a "dolgukat" is, bilin ülve végzik.
A képernyő elől el nem mozdulnának,
Napfényt, fákat, mezőt, talán nem is látnak.


Háziasszony nem főz, nincs helye panasznak,
Wrigley gumit rágnak, rája Colát isznak.
Zúg a rock-popzene, ártalmas a fülnek,
Hónapról hónapra egyre csak hülyülnek.
Gyereket nevelni? Eszükbe sem szökik,
Sokkal egyszerűbb, ha tévé elé lökik.
Ott aztán fejlődik, egyre okosodnak,
Sokan nem hogy írni, de olvasni sem tudnak.


Tévé előtt hasal, a kiszolgált kutya,
Évek óta nézi, azért olyan buta.
Haza jön a gazda, munkából fáradtan,
Felbont egy üveg sört, s tévé elé huppan.
Üveges szemekkel bámulja a krimit,
Éppen egy kispapnak szúrják ki a szemit.
Autók nyikorognak, robbannak a házak,
Kéjelegve nézi, amint torkot vágnak.


Emberevő cápa, kisgyereket fal fel,
Akit fürdés közben, szüleitől mart el.
Élvezi a család, Hasfelmetsző Jack-et,
S hogy kell beváltani, fedezetlen csekket.
Bankot kirabolni, csupán egy pillanat,
Tisztviselő rendőrt, lövik, mint a nyulat.
Spriccel, folyik a vér, a padló is síkos,
Ilyenkor a tévét kikapcsolni tilos!


Egyik gyerek titkon, apja zsebébe nyúlt,
Hátha akad benne: alma, netán kisnyúl.
Egyiket sem leli: helyettük a halál:
Csőre töltve nehéz belga pisztolyt talál.
Fegyver nélkül járni életveszély máma,
Hálával gondolnak "Nagy Amerikára"!


Hogy ez hová vezet, leírni is félek,
Ettől "nemesedik" a gyermeki lélek!
Pisztoly, bicska, bomba és egy rozsdás bökő,
Így ragyog előttünk "egy új és szebb jövő"!


Dori-life
 

Georgina Bojana

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Történéseket, ide kérem...
Ide várom a különböző érdekességeket, melyek vagy velünk, vagy ismerőseinkkel estek meg. Mint tudjuk, az ízlés égtájanként, de koronként is változik. Milyen furcsa és más világ, országonként és az ízlések is mennyire eltérőek.
Angliában - magyarként - a teába citromot "merünk" tenni, a tej helyett, akkor közútálatnak tesszük ki magunkat. Franciaországban a halászlét sáfránnyal ízesítik és nem paprikával, eléggé furi alaknak nézték azt, aki -magyarként- ezt elő is adta, hogy ráadásul csípős paprikával, nem ám csak úgy ejnye-bejnye módon.
Németországban a kávét hosszún isszák, tehát lényegesen gyengébb, mint Olaszországban. S, ha Te, Németországban rövid kávét mersz kérni, szó szerint kiutálnak az étteremből, vagy legalábbis úgy néznek rád, hogy jobb lenne, ha egyáltalán nem néznének.
Olaszországban? No ott is a vendéglátó a szívéhez kapna, amikor magyarként előadod, hogy Te a kifőzött tésztára örömmel szórsz cukros mákot, v. -diót. Olaszországban ezt el sem tudják képzelni, mert ott paradicsommártással, vagy apró kagylókkal a legfölségesebb eledel a kifőtt (roppanósra) főzött tészta. A kávét viszont olyan rövidre főzik, hogy harapni lehet, s olyan íze és illata van, annak nincs párja. Hiába főzöd Te a saját otthonodban az Olaszországból -ajándékként- kapott kávét, az igazi itáliai kávéfőzőn, olyan íze és zamata csak ott van. A csizma elejétől - az - orráig.

A fagyasztott hasábkrumpli hiján talán végleg le kellene mondanunk arról, hogy a hús mellé rosejbnit is adjon a vendéglős. A mélyhűtőnkben ott van a fagyasztott székelykáposzta, de a sütésre váró konyhakész csirke is.
Pedig milyen hangulata is van a piacos bevásárlásnak? A kötelező lángos lakmározásnak? A nézelődésnek? S, amikor megkérdezik tőlünk a piacos eladók, hogyan vagyok? S, teszik ezt kedvesen és nem morcosan. Nemcsak egy vevő vagyok a sok közül, de a VEVŐ vagyok, így csupa nagy betűvel, megbecsülnek s kéréseimet meghallgatják, sőt oda is adják azt, amiért éppen oda tértem be.
Egy-egy étkezéskor, amikor a megöröklött pici asztali borsőrlőmre nézek, színes, szép történetek bukkannak elő a kobakomban. A fekete borssért hogyan jártak be és érte, ismeretlen óceánokat portugál, spanyol és holland hajósok? Mindennek története van és történése. A krumpliról már hallottunk, de van ám története a palacsintának, a különféle tortáknak, de még a Gundel palacsintának is.
Bizony, bizony, ezek nélkül szegényebb, szürkébb lenne az életünk.

Ezért várom ide Tőletek a különféle érdekes írásokat és ide, szeretettel!
 

Georgina Bojana

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
A krumpli története

Őshazája Peru volt, de Chilében ismerték, készítették, ették. Az inkák jól értettek a földműveléshez, tudták a módját, hogyan változtassák termővé, az Andok magasan fekvő kopár völgyeit. Amikor a spanyol hajósok Európába hozták át az első burgonya gumókat, nem arattak sikert az új növénnyel. Az emberek aggódva nézték a furcsa formájú gumókat, attól tartottak, hogy daganatos betegségeket, akár leprát is kaphatnak ettől a növénytől, ha elfogyasztják. Franciaországbn egy Parmentier nevű gyógyszerész élete céljául tűzte ki, hogy honfitársait rászoktatja a burgonya fogyasztására. Maga kezdte el termeszteni és krumpli lakomákra hívgta meg Párizs legnevezetesebb íróit, művészeit.
Még Benjamin Franklint is sikerült megnyernie. Az amerikai tudós, államférfi, aki az Angliával harcban álló gyarmatok követeként tartózkodott Párizsban, a frania főváros egyik legnépszerűbb személyisége volt.
Végül már maga a király, XIV. Lajos is megkóstolta a burgonyát, sőt a királyné a frizurájába tűzött egy szálat a krumplivirág-ból.
Megtörtént a burgonya "királyi szentesítése" és ezek után ültették, termesztették, fogyasztották a franciák.
Európa más országaiban ismertté vált, de tömeg élelmezési cikké voltaképpen csak a XVIII. század végén vált. Hazánkban is ez időben jelent meg. A Nemzeti Gazda című lap 1814-ben írt arról, hogy Magyarországon 1798-ig csak három féle krumpli volt ismeretes. A fehér vagy más néven lókrumpli és a hosszúkás veres színű krumpli. Majd Göttingából új fajta, eladdig ismeretlen fajtát hoztak be, a sárga krumplit, amelynak jobb volt az íze, s emberi táplálkozásra alkalmasabb volt, az addig ismert fajtáknál. A magyar föld egyediessége és a parasztok ügyessége az új krumplifajta esetében is árványesült. A burgonya elnevezés nyelvünkben kétségkívül Bourgognera, vagyis Burgundiára utal, míg a krumpli a német Kartoffel szóból szárrmazik.
Sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elterjedjék a krumpli fogyasztása. Mindnyájan ismerjük az igazi rosejbnit, valamint a szalmakrumplit. Egy időben, utcai pavilonokban, gyors büfékben árulták. Sőt ma is némely országban még mindig kapható, mellé a mustár és a jóféle kechup, no meg van, hogy virslit is grillben készítve, esetleg gőzön főzve. "Stanicliből" fogyasztották, utcán át, menet közben. Jó érzés, amikor a hideg időben, egy forró zacskót szorongatva onnan szemezgetjük az ízletesre sűlt krumplit.

Sokan nem tudják, hogy a krumplit akár zsírban, akár olajban sütjük, mindig fedő nélkül tegyük. S, csak akkor sózzuk meg, amikor kitesszük a tányérra.
Sorozatosan nagy bűnöm magammal, a kilóimmal szemben, hogy azt is elkövetem, hogy a krumplit meghámozva, kockára vágva sós vízben félig megfőzöm. Majd tepsibe téve, bespriccelem olajjal, vagy tetejére foghagymás zsírt teszek (inkább ezt a változatot szeretem) és betolom a grill fiókba. Időnként kiveszem, majd megkeverem, hogy a kockák minden oldala pirosra süljék. Amikor a látványa már elnyerte a tetszésemet, akkor teszem rá a reszelt sajtot. Vissza is tolom, a sajt ráolvad - kissé rózsaszínt kap - majd kiveszem, nehogy rákeseredjék.
Tányérba téve, belakmározzuk. Egyszerű, nagyszerű, s ha utána leküldünk egy pohárnyi jófajta vörös bort - vacsorázók is, tudják értékelni a jót!

Kevesen ismerik, de akik viszont igen, azok sűrűn, bűnöznek ezzel:

Sajtos töltött burgonya

Hozzávalók lakmározók létszámától függően: kb. 80 dkg burgonya, 5 dkg vaj, 15 dkg parmezán vagy más reszelt sajt, 2 tojásnak a sárgája, 2 evőkanál tejföl, 2 kis kanál só, s őrölt bors (ízlés szerint)
Elkészítése: a burgonyát főzzük meg héjukban. Lehülés után tisztítsuk meg, majd vágjuk kétfelé. A fél krumpliknak a közepét vájjuk ki. A kivájt krumlit zúzzuk péppé, keverjük össze a tojásoknak a sárgájával, reszelt sajjtal, sóval, őrölt fekete borssal. A tölteléket kanállal rakjuk bele a kivályt burgonya üregbe. Rakjuk rá a burgonya másik felét. Kivajazott tepsibe téve, sajttal szórjuk meg s, kb. 10 percig süssük készre. Készítsünk mellé sót, mert van aki még megsózza, no meg savanyúságnak nagyon finom hozzá az ecetes-cukros vörös- vagy lila hagyma.
S, a nemes vörös borról ne feledkezzünk el má' ne feledjük, napi 1 x 2 dl jó az egészségünknek. Ezt nem mindig tartom be, mert most is elég régen őrzök a hűtőmben egy üveg nemes vörös bort, s várja, hogy csapra üssem.
 

Charly2016

Állandó Tag
Történéseket, ide kérem...
Ide várom a különböző érdekességeket, melyek vagy velünk, vagy ismerőseinkkel estek meg. Mint tudjuk, az ízlés égtájanként, de koronként is változik. Milyen furcsa és más világ, országonként és az ízlések is mennyire eltérőek.
Angliában - magyarként - a teába citromot "merünk" tenni, a tej helyett, akkor közútálatnak tesszük ki magunkat. Franciaországban a halászlét sáfránnyal ízesítik és nem paprikával, eléggé furi alaknak nézték azt, aki -magyarként- ezt elő is adta, hogy ráadásul csípős paprikával, nem ám csak úgy ejnye-bejnye módon.
Németországban a kávét hosszún isszák, tehát lényegesen gyengébb, mint Olaszországban. S, ha Te, Németországban rövid kávét mersz kérni, szó szerint kiutálnak az étteremből, vagy legalábbis úgy néznek rád, hogy jobb lenne, ha egyáltalán nem néznének.
Olaszországban? No ott is a vendéglátó a szívéhez kapna, amikor magyarként előadod, hogy Te a kifőzött tésztára örömmel szórsz cukros mákot, v. -diót. Olaszországban ezt el sem tudják képzelni, mert ott paradicsommártással, vagy apró kagylókkal a legfölségesebb eledel a kifőtt (roppanósra) főzött tészta. A kávét viszont olyan rövidre főzik, hogy harapni lehet, s olyan íze és illata van, annak nincs párja. Hiába főzöd Te a saját otthonodban az Olaszországból -ajándékként- kapott kávét, az igazi itáliai kávéfőzőn, olyan íze és zamata csak ott van. A csizma elejétől - az - orráig.

A fagyasztott hasábkrumpli hiján talán végleg le kellene mondanunk arról, hogy a hús mellé rosejbnit is adjon a vendéglős. A mélyhűtőnkben ott van a fagyasztott székelykáposzta, de a sütésre váró konyhakész csirke is.
Pedig milyen hangulata is van a piacos bevásárlásnak? A kötelező lángos lakmározásnak? A nézelődésnek? S, amikor megkérdezik tőlünk a piacos eladók, hogyan vagyok? S, teszik ezt kedvesen és nem morcosan. Nemcsak egy vevő vagyok a sok közül, de a VEVŐ vagyok, így csupa nagy betűvel, megbecsülnek s kéréseimet meghallgatják, sőt oda is adják azt, amiért éppen oda tértem be.
Egy-egy étkezéskor, amikor a megöröklött pici asztali borsőrlőmre nézek, színes, szép történetek bukkannak elő a kobakomban. A fekete borssért hogyan jártak be és érte, ismeretlen óceánokat portugál, spanyol és holland hajósok? Mindennek története van és történése. A krumpliról már hallottunk, de van ám története a palacsintának, a különféle tortáknak, de még a Gundel palacsintának is.
Bizony, bizony, ezek nélkül szegényebb, szürkébb lenne az életünk.

Ezért várom ide Tőletek a különféle érdekes írásokat és ide, szeretettel!

Majd összeszedem magam, ez nem most lesz. Szórakoztatóak ezek az olvasmányok, kár, hogy csak most fedeztem fel.
 

Charly2016

Állandó Tag
A krumpli története

Őshazája Peru volt, de Chilében ismerték, készítették, ették. Az inkák jól értettek a földműveléshez, tudták a módját, hogyan változtassák termővé, az Andok magasan fekvő kopár völgyeit. Amikor a spanyol hajósok Európába hozták át az első burgonya gumókat, nem arattak sikert az új növénnyel. Az emberek aggódva nézték a furcsa formájú gumókat, attól tartottak, hogy daganatos betegségeket, akár leprát is kaphatnak ettől a növénytől, ha elfogyasztják. Franciaországbn egy Parmentier nevű gyógyszerész élete céljául tűzte ki, hogy honfitársait rászoktatja a burgonya fogyasztására. Maga kezdte el termeszteni és krumpli lakomákra hívgta meg Párizs legnevezetesebb íróit, művészeit.
Még Benjamin Franklint is sikerült megnyernie. Az amerikai tudós, államférfi, aki az Angliával harcban álló gyarmatok követeként tartózkodott Párizsban, a frania főváros egyik legnépszerűbb személyisége volt.
Végül már maga a király, XIV. Lajos is megkóstolta a burgonyát, sőt a királyné a frizurájába tűzött egy szálat a krumplivirág-ból.
Megtörtént a burgonya "királyi szentesítése" és ezek után ültették, termesztették, fogyasztották a franciák.
Európa más országaiban ismertté vált, de tömeg élelmezési cikké voltaképpen csak a XVIII. század végén vált. Hazánkban is ez időben jelent meg. A Nemzeti Gazda című lap 1814-ben írt arról, hogy Magyarországon 1798-ig csak három féle krumpli volt ismeretes. A fehér vagy más néven lókrumpli és a hosszúkás veres színű krumpli. Majd Göttingából új fajta, eladdig ismeretlen fajtát hoztak be, a sárga krumplit, amelynak jobb volt az íze, s emberi táplálkozásra alkalmasabb volt, az addig ismert fajtáknál. A magyar föld egyediessége és a parasztok ügyessége az új krumplifajta esetében is árványesült. A burgonya elnevezés nyelvünkben kétségkívül Bourgognera, vagyis Burgundiára utal, míg a krumpli a német Kartoffel szóból szárrmazik.
Sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elterjedjék a krumpli fogyasztása. Mindnyájan ismerjük az igazi rosejbnit, valamint a szalmakrumplit. Egy időben, utcai pavilonokban, gyors büfékben árulták. Sőt ma is némely országban még mindig kapható, mellé a mustár és a jóféle kechup, no meg van, hogy virslit is grillben készítve, esetleg gőzön főzve. "Stanicliből" fogyasztották, utcán át, menet közben. Jó érzés, amikor a hideg időben, egy forró zacskót szorongatva onnan szemezgetjük az ízletesre sűlt krumplit.

Sokan nem tudják, hogy a krumplit akár zsírban, akár olajban sütjük, mindig fedő nélkül tegyük. S, csak akkor sózzuk meg, amikor kitesszük a tányérra.
Sorozatosan nagy bűnöm magammal, a kilóimmal szemben, hogy azt is elkövetem, hogy a krumplit meghámozva, kockára vágva sós vízben félig megfőzöm. Majd tepsibe téve, bespriccelem olajjal, vagy tetejére foghagymás zsírt teszek (inkább ezt a változatot szeretem) és betolom a grill fiókba. Időnként kiveszem, majd megkeverem, hogy a kockák minden oldala pirosra süljék. Amikor a látványa már elnyerte a tetszésemet, akkor teszem rá a reszelt sajtot. Vissza is tolom, a sajt ráolvad - kissé rózsaszínt kap - majd kiveszem, nehogy rákeseredjék.
Tányérba téve, belakmározzuk. Egyszerű, nagyszerű, s ha utána leküldünk egy pohárnyi jófajta vörös bort - vacsorázók is, tudják értékelni a jót!

Kevesen ismerik, de akik viszont igen, azok sűrűn, bűnöznek ezzel:

Sajtos töltött burgonya

Hozzávalók lakmározók létszámától függően: kb. 80 dkg burgonya, 5 dkg vaj, 15 dkg parmezán vagy más reszelt sajt, 2 tojásnak a sárgája, 2 evőkanál tejföl, 2 kis kanál só, s őrölt bors (ízlés szerint)
Elkészítése: a burgonyát főzzük meg héjukban. Lehülés után tisztítsuk meg, majd vágjuk kétfelé. A fél krumpliknak a közepét vájjuk ki. A kivájt krumlit zúzzuk péppé, keverjük össze a tojásoknak a sárgájával, reszelt sajjtal, sóval, őrölt fekete borssal. A tölteléket kanállal rakjuk bele a kivályt burgonya üregbe. Rakjuk rá a burgonya másik felét. Kivajazott tepsibe téve, sajttal szórjuk meg s, kb. 10 percig süssük készre. Készítsünk mellé sót, mert van aki még megsózza, no meg savanyúságnak nagyon finom hozzá az ecetes-cukros vörös- vagy lila hagyma.
S, a nemes vörös borról ne feledkezzünk el má' ne feledjük, napi 1 x 2 dl jó az egészségünknek. Ezt nem mindig tartom be, mert most is elég régen őrzök a hűtőmben egy üveg nemes vörös bort, s várja, hogy csapra üssem.

Akkor még jobban tetszene, ha ezt valaki el is készítené, el is hozná, akár papírcsomagolásban, hogy mosogatnom sem kelljen. Gond nélkül megenném, mert jó volt elolvasni. Még jobb lenne meg is enni.
 

Georgina Bojana

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Akkor még jobban tetszene, ha ezt valaki el is készítené, el is hozná, akár papírcsomagolásban, hogy mosogatnom sem kelljen. Gond nélkül megenném, mert jó volt elolvasni. Még jobb lenne meg is enni.
*
Nem lehetsz ennyire ügyetlen, de lusta sem. Egyszerű, igazi agg-legényi ebéd. Netán egy üveg jófajta bort ne vigyek?! Hétvégén ugorj neki és készítsd el. Meglásd, milyen öröm lesz a saját magad által elkészített ebéd. Nem egy nagy varázslat. Légy ügyesebb és vállalkozóbb. Ne csak a lakáson kívül, de ott, a konyhában is. Majd számolj be arról, hogyan ízlett? Nem lehet elrontani.
 

Georgina Bojana

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Majd összeszedem magam, ez nem most lesz. Szórakoztatóak ezek az olvasmányok, kár, hogy csak most fedeztem fel.
*
Ezek szerint nem sok jót tudsz főzni. Pedig szélesíteni kell a repertoárt. Jó szórakozás és pihenés is a főzés. Kreatív, csak ne kutyulj, mint a mostani szakácsok! Erre vigyázz. Szemellenzővel közlekedj, ha étel receptekről van szó.
 
Oldal tetejére