Hírek Gattyán György: Ha szükséges, párttá szerveződünk

Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban tartott adományátadáson 2020. május 7-én. Hatvan teqballasztalt kaptak adományként magyarországi gyermekotthonok a Docler cégcsoport felajánlásaként.

Ha szükséges, párttá szerveződünk – mondta Gattyán György milliárdos a Friderikusz podcast csütörtök este vetített adásában. Hangsúlyozta, mindez attól függ, hogyan tudnak kommunikálni a „politikai elittel”, ha talál megfelelő politikai erőt, aminek fontos a digitalizáció, ő szívesen mögé áll.

„Kell, hogy legyen egy változás Magyarországon”, mondta, de kiemelte, hogy nem a választásokra gyúr, hanem arra, hogy valamilyen változást el kell indítani. Azt mondta, hogy ha elég, hogy elindította ezt a napokban beharangozott kérdéssorozatot, akkor megállnak ennyinél, ha nem, akkor továbblépnek.

Elképzelése szerint a digitalizáció és az ezzel kapcsolatos innovációk tudnák Magyarországot jó irányba elindítani, ennek első lépése lenne az általa már beharagozott 106 képviselő, akik alapvetően közvélemény-kutatói munkát fognak végezni, felmérni az emberek igényeit.

Elmondta, hogy véleménye szerint ma a digitalizáció lehet az, ami régen a gőzgép volt, ez lehet a motorja egy társadalom, egy ország felemelkedésének. Szerinte a digitalizáció teljesen új szemléletmódot hozhat, és ezáltal minden egyes állami szolgáltatás másképp fog működni. Arra akarja felhívni a magyarság figyelmét, hogy szükséges ma a változás – mondta. Ha az állam ezt tíz év múlva akarja bevezetni, az lehet, hogy már késő lesz – tette hozzá. El szeretnének jutni a legeldugottabb falvakba is – mondta.

Úgy látja, hogy most két tömb létezik, és „mindkettő sározza egymást”, ám nem foglalkoznak azzal, hogy hogyan lehetne megújítani vagy jobbá tenni a magyar életet és gazdaságot. A magánvéleménye az, hogy ezek a tömbök nem azt nézik, hogy mi jó Magyarországnak.

Friderikusz Sándor rákérdezett, hogy mit szól arra a felvetésre, hogy a regnáló kormány ügynöke lenne, aki a választás előtt gyengíteni akarja az ellenzéki szövetséget, esetleg néhány százalék elhappolásával bekavarni a tavaszi választás végeredményébe. Gattyán erre annyit mondott: „Ezzel az erővel bárkinek lehetek az ügynöke, de aki ismer engem, tudja: egy biztos, hogy a regnáló kormánnyal igazából én nem vagyok jó viszonyban.” Hozzátette, nem a választásokra gyúr, hanem arra, hogy valamilyen változást elindítson a társadalomban, akár a választásokig, akár hosszabb időtávon.

Múlt szombaton derült ki, hogy a Legnagyobb Vállalkozás néven indított tudásközpontot Gattyán György, az ország egyik leggazdagabb vállalkozója. Az intézet célkitűzése, hogy 2022 nyarára felmérje a magyar lakosság véleményét és igényeit az állami szolgáltatások digitalizációjáról. „Hitem szerint az azonnali és teljeskörű digitalizáció, mint bel- és gazdaságpolitikai prioritás, konstruktív alternatívát kínál a gúzsba kötött hazai belpolitika válságából” – idézték Gattyánt a sajtóközleményben. Később viszont kiderült, hogy ez akár egy később választási részvétel előkészítése is lehet.

gattyan.jpg
 
Volna lehetősége beállni valamely létező párt mögé.
De, mivel akár évekig is eltarthat míg meghatározó lehet abban a pártban így inkább a saját utját válassza, csakhogy ez kudarc vagyis ahogy írják maximum az ellenzéket gyengíti.
 
Neik nincsenek sem földjei, sem vagóhídjai, sem gyárai. Nincs szüksége a vagyona megtartásához/gyarapításához pártlobbi háttérre.
De valószínűleg valami problémája mégiscsak van a rendszerrel, mert erős mediamegjelenesbe kezdett (Jakupcsek, Fridi...), holott saját médiacége is van, igaz felnőtt felhanggal.
 
Kulon kiemelte Fiderikusz, hogy ez az interju jun -juliusba volt tervezve de vegul abba maradtak ha jon Mo-ra akkor kerul sor ra.
Szinte semmit nem tudunk a programjarol, csak feltetelezni lehet ,kar hogy nem elobb jott ra az elhivatottsag a politikai palyara.
Erdekes amiket mondott, de sok mindennel nem lehet egyeterteni. egyik politikai szereplot se kivanja akik rendszervatas ota szerepelnek.......de o mindig allitja nem bukas az sikertelenseg hanem tanulasi folyamat.
Orban is ezek szerint egy tanulasi folyamat resze volt. Komoly tanulopenzbe kerult.
Amit en nem ertek, lehet ebben igaza volt de komoly tamogatasa van ezeknek a partoknak.A politikusokat le lehet cserelni de a szavazokat nem.
Es kire is cserelnek le? Ilyen momentumos holgyre aki elso nap utan neki ment mindenkienk? vagy a kutyakra meg ha remek humoru part is ok kepviselnek a vilagba az orszagot?
Az orszag mar fenekig itta a gyakorlatlan poltikusokkal kevert italt . Ebbol kell tanulni , hogy kell legalabb 1-2 cikklust eltolteni a politikaba ,hogy valaki megszereze a kello gyakorlatot.
MZP re adtak az ellenzek a voksot az elovalasztasnal , osszeszamolni nem lehet mennyit hibazott naponta kellett bocsanatot kernie, a stabilitas es biztos miniszter Elnoki szeke inogni fog mert nincs mogotte part. A szavazok meg a mondatait ertekelik es neki nincs hova hatralni, nincs olyan pozicioba part nelkul akarhogy nezzuk.
Az osszefogasnal komoly szerzodeseket irtak ala a partok ebbol ok nem tudnak kiszallni megha jobb miniszter elnok is adodna MZP helyet.
 
Bizony.
Azt hittem, csak nekem hamis, amit Gattyán úr mond.

Egyrészt "azt írja az újság", hogy ő jótékonykodik a legtöbbet.

Szerintem, jól felépített s szervezett társadalomban ez nem lehet mérce. Sajnos a miénk olyan, hogy ez jópontnak számít. Bár ne kellene! (S itt a jótékonykodással nagyrészt nem egy tini vulkánnézős helikopterezését fizetik ki, hanem pl. egy második pár cipőre gyűjtenek, ételkészítésre, tüzifára, nem sorolom. Elszomorító.)
S ha ennyire tudja, mire van szükség, hol hibádzik a hétköznap sokaknak, miért nem annak kijavításán fáradozik?

S a digitalizáció akkora előnyét sem látom, ahogyan beállítja. A gőzgép nagy lépés volt, csakhogy nem a tömegeknek. Súlyos árat fizettek gyerekek, nők, férfiak azért, hogy a társadalmi fejlődés utolérje a "befektetők" pénzéhségét.
Jelenleg a digitalizációnál sem látok mást.
Éppen nem siettetni kellene, hanem nagyon átgondoltan bevezetni ott, ahol tényleg jó, tényleg haszon.
 
Emlékezzünk miért volt jó annyi kamupártot indítani a Fidesznek 2010 után mindig
Nem csak a kamupártok által bezsebelt pénz a kár
Hanem főként a választók megzavarása a választási lapon a párt dömpinggel
Láttuk milyen hosszú volt a szavazólap
Meg sem lehetett találni a Fideszen kívül mást
Ha ellenzéket keresett valaki be voltak homok szórva a szemét egy alkalmi pártokkal
Szerintem a Gattyán sem más mint a létező figyelem lefordítások egyike
Kb ennyit ér az új világ néppárt A Mi hazánk a Volner és az ISZOM-párt is.
Káros az ellenzékre
Új erőt meg nem képviselnek
Megszűntek a MOMA vagy a Liberális
Tisztult a kép
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére